Film

Michael Bay kiharapott a lelkünkből egy darabot

Hári Dániel
Hári Dániel

2017. 06. 22. 06:00

Újabb csapás, még egy pofon. Kicsi halál. És már megint felsejlik, ezúttal egészen közelről hallod, ahogy sikolt a filmvilág dicsősége. Még küzdött volna, de élve eltemették. A mozipénztáraknál sorokban hömpölygő zombiseregnek hiába könyörög, ők nem segítenek. Inkább IMAX-szemüvegben nézik, ahogy koporsójába újabb szöget vernek. A kalapács Michael Bay kezében. Már megint.
Korábban a témában:

És az IMAX-terem szólt: Kezdődjék a világ legelragadóbb filmélménye!

A bevett marketingszöveg persze már az első másodpercekben jól érezhetően sántít, hiszen tudjuk jól, miért ülünk a monumentális vászon előtt. Eljöttünk megnézni a Transformers-franchise legújabb epizódját. Az előítéleteket remélhetőleg mindenki megbocsátja. A korábbi filmek fényében nem csoda, ha Az utolsó lovag című ötödik résztől sem vár sokat az ember. Persze leginkább arra vágynánk, hogy rossz előérzetünkre rácáfolva Michael Bay legalább valamennyire fogyasztható minőséget produkáljon. Nem kell mesterműnek lennie, de esetleg megpróbálhatná belőni az első Transformers-film egészen korrekt színvonalát.

Ha mindezek után azt mondom, hogy az új felvonáshoz a széles körben utált Transformers: A bukottak bosszúja úgy aránylik, mint A Birodalom visszavág a Baljós árnyakhoz, azzal mennyire ölöm meg a bulit? 

Optimus fővezér útra kelt, hogy megtalálja az autobotok teremtőit, Megatronnak, a rivális álcák vezérének pedig nyoma veszett. A két tábor tagjai így megfelelő iránymutatás nélkül igyekeznek megtalálni helyüket a Föld bolygón, amelynek urai, az emberek egyáltalán nem látják őket szívesen.

A Halálos iramban 8 megtanította nekünk, hogy Kuba rendkívül romlott hely, Havanna utcáin még illegális autóversenyeket is büntetlenül lehet szervezni. Na de hogy ezek a gazfickók még a transformereket is szívesen látják! A világ többi országa (az USA legalábbis mindenképpen) viszont felveszi a kesztyűt az idegen géplényekkel szemben. A bolygónkon bolyongó autobotok és álcák működését a kifejezetten erre a célra létrehozott TRF katonai különítmény felügyeli. Cade Yeager (Mark Wahlberg) a káosz árnyékában a földönkívüliek illegális szövetségesévé avanzsált, a veszélyes zónákba belógva igyekszik büszke acélszíveket menteni. Miután rálel egy ősi, ugyancsak nem földi eredetű talizmánra, felveszi vele a kapcsolatot az enyhén habókos brit lord, Edmund Burton (Anthony Hopkins), a transformers faj történetének földi őrzője. Cade kiválasztottá válik, majd egyik pillanatról a másikra a frontvonalon találja magát a vonzó angol professzor, Vivian Wembley (Laura Haddock) oldalán. Feladatuk, hogy megtalálják Merlin botját, a bolygóközi játszma újdonsült legfőbb tényezőjét, mielőtt elérné és megsemmisítené bolygónkat a minden korábbinál nagyobb fenyegetés.

Amennyiben a fenti sorokat erőteljes hülyeségnek érzed, kérlek, ne aggódj, nem a szövegértéseddel van probléma. Michael Bay egyre jobban rothadó filmalkotói szellemisége a ludas.

A Transformers: Az utolsó lovag játékideje két és fél óra, és nincsen csalás, eme százötven perc során egyetlen pillanatra sem áll le a film. Mégis, hiába a monumentális játékidő, az egész nem szól semmiről. Majdnem három órán keresztül ülsz a moziteremben, de utána, ha fegyvert fognak a kedvenc tengerimalacod fejéhez, akkor sem tudod megmondani, hogy mi értelme volt ennek a förtelmes káosznak.

Mark Wahlberg sem érti

Michael Bay lélektelenül és botrányos unalommal körítve regéli az óriásrobotok harcának legújabb fejezetét. A küzdelem ezúttal se nem dicső, se nem érdekes, ám annál inkább igyekszik próbára tenni a néző sokkal szebb napokat látott idegrendszerét gondosan összeválogatott logikai buktatóival és rémesen fárasztó narratívájával. Amikor nagy nehezen mégis adódna egy kis hangulati plusz, netalán egy jobban sikerült jelenetkompozíció, a pocsék szövegkönyv egy jól irányzott atmoszféragyilkos benyögéssel gondoskodik róla, hogy egyből elszálljon az ihlet.

És persze a humor. Arról sem feledkezhetünk meg. A Transformers-filmeknek korábban is szerves részét képezte a rendszeres, bár nem túl szellemes viccelődés. Ezúttal is van lehetőségünk nevetni. A gond csak az, hogy Az utolsó lovag humorvilága meglehetősen különleges, és még véletlenül sem a szó pozitív értelmében. A sok-sok ökörség csak úgy bűzlik a cinizmustól , a karakterek komikus megmozdulásai önreflexívek és gúnyosak a néző felé. Mintha a készítők is éreznék, hogy ez az egész nagyon nem jó, de ahelyett, hogy megpróbálnának javítani a képen, egyszerűen csak beleröhögnek a pofánkba. És az a helyzet, hogy mi ezt kurvára megérdemeljük, hiszen miközben jobbnál jobb filmekre von vállat a világ, erre a szarra megint másfél milliárd dollárnyian be fogunk ülni. És hát ezen az alapon… miért is erőlködnének az alkotók? Hiszen végső soron mi is velük együtt nevetünk.

Mindennek tetejébe amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy ez a film annyira, de annyira túlzsúfolt. Ennek indokolatlansága pedig a befogadói lélekben gyűlő méreg egészen új távlatait nyitja meg. Meglehetősen nehéz megérteni a fél óránként egy-egy akciójelenetre az arcunkba tolt, magát nagyon fontosnak képzelő kislány jelenlétének lényegét, miközben Mark Wahlberg is csak szerencsétlenül, kockás hasát simogatva ácsorog az egész őrület közepén, Anthony Hopkins színészi nagysága pedig egyáltalán nem illik bele ebbe az égig érő gagyiba. Kell persze egy jó csaj is, ő lesz Laura Haddock, csak az a gond, hogy a szkript ezúttal komolynak szánt küldetést mellékel a jó csajsághoz, és ez az, amit viszont csak mérhetetlen bugyutasággal képesek tálalni a készítők. A rend kedvéért még visszatér John Turturro és Josh Duhamel is, kicsit sem zavarja őket, hogy feltűnésük az alkotásban szinte teljesen funkciómentes.

Azontúl, hogy Optimus, a korábbi részekbe igencsak erős hangulati töltetet, egyfajta magasztosságot csempésző karakterét majdhogynem teljesen sikerült kiherélnie a forgatókönyvnek, még azért is van okunk sírni, mert Bay ezúttal az elvárható legminimálisabb követelménynek sem tesz eleget. A Transformers: Az utolsó lovag nem látványos. És ez az a pont, ahol a százötven percnyi felháborító borzadály eléri a teljes körű, megalázó tragédia státuszát. Meg kell hagyni, egyetlen egy kivétel akad a valóban megkapó és izgalmas angliai autós üldözés képében, de ez csupán ötpercnyi kis fénysugár, ami aztán hamar eltéved és éhen döglik a logikátlanság rengetegében.

Szóval most sírok, mert habár nem vártam sokat ettől a filmtől, az, amit kaptam, tényleg fájt. Ez az élmény kiharapott belőlem egy darabot, és tudom, soha nem leszek már olyan, mint előtte.

Az ötödik részre a Transformers-széria eljutott odáig, hogy már azt a minimális ötletességet és alsó lángon égő kreatív látványt sem képes felmutatni, ami esetleg megmenthetné az összképet. Minden eszelős baromság ellenére ezeket a filmeket korábban mégiscsak jó volt nézni. Legalábbis úgy összességében. Az első négy felvonásban többé-kevésbé megvolt a szórakoztatási faktor és a zúzós blockbusterhangulat. Ez a valami, amit most Az utolsó lovag címmel idehánytak nekünk, viszont csak lötyög a vásznon összevissza, mint a Hulkká változás előtt álló Bruce Banneren a három számmal nagyobb gatya.

 

Transformers: Az utolsó lovag (Transformers: The Last Knight). Amerikai sci-fi akciófilm, 149 perc, 2017. Értékelés: 2/10 raptor 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A 10 legjobb Star Wars-sztori

A nindzsák ingyen játszanak

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.