Okja – Ez a film vegetáriánust farag belőled

Az elismert dél-korai rendező, Bong Joon-ho 2013-ban rukkolt elő első angol nyelvű filmjével, a Snowpiercer című sci-fivel. A Chris Evans (aka Amerika kapitány) főszereplésével készült film egy meglehetősen sötét képet fest a jövőről, ahol a globális felmelegedés elleni harc félresikerül, így az emberiség megmaradt tagjai kénytelenek egy kasztrendszerként működő vonaton utazni a jéggé fagyott Földön. A Snowpiercer sokkoló és nyomasztó hangulatához képest az Okja már könnyebben emészthető alkotás, ám ez sem szenved hiányt társadalomkritikából, és ugyanúgy az arcunkba tolja az emberi faj kegyetlenkedéseit.

Okja egy szupermalac. Nem a személyisége miatt kapta ezt a nevet, hanem a fajtája miatt, ugyanis ő nem egy átlagos malac: sokkal nagyobb, külsőleg a vízilóhoz, viselkedésben a kutyához hasonlít. A meglehetősen problémás múltú Mirando vállalat új vezetője, Lucy Mirando (Tilda Swinton) PR stratégiaként használja az általuk „felfedezett” szupermalacokat, hogy pozitív képet alakítson ki a korábban kegyetlen kapitalista apja, majd hasonló mentalitású testvére által vezetett vállalatról. A szupermalacok a többi haszonállathoz képest kevesebbet fogyasztanak, kevésbé károsítják a környezetet, ráadásul még finomak is. Okja egyike a Mirando vállalat által világszerte elhelyezett huszonhat szupermalacnak, melyek közül a legnagyobb és legegészségesebb példány nyeri Lucy Mirando versenyét. A cél, hogy kiderítsék, a különböző kultúrák mezőgazdasági szokásai közül melyik a leghatékonyabb a szupermalac-tenyésztéshez. A verseny tíz évig tart – ennyi idő alatt érik el a kívánt életkort a malacok – és a győztest a New Yorkban rendezett ünnepségen láthatja először a nagyvilág. Okját a dél-koreai helyekben él a tizenéves Mijával (An Seo Hyun) és annak nagyapjával. Mija semmit sem sejt a versenyről, így amikor a vállalat emberei váratlanul elveszik tőle Okját, szeretett háziállatának/barátjának nyomába ered, hogy megmentse őt. Megjelenik az úgynevezett ALF (Animal Liberation Front) is, egy szélsőséges állatvédő szervezet, melynek célja, hogy leleplezze a Mirando vállalat bűneit. Elsősorban azt a hazugságot akarják cáfolni, hogy a szupermalacokat egy chilei farmon fedezték fel a Mirando emberei, ugyanis

valójában laboratóriumban születtek, létezésük nem az anyatermészetnek, hanem a génmanipulatív kísérleteknek köszönhető.

Bong Joon-ho nagyon fifikás módon érte el, hogy mindannyian elszégyelljük magunkat a mértéktelen húsfogyasztási szokásaink miatt, pedig a filmben szó sincs nyílt vegetáriánus propagandáról. Okja okos és érzékeny állat, ráadásul kifejezetten cuki is, így érthető módon megrettenve gondolunk arra, hogy ő és társai egy vágóhídon végezzék. Ráadásul a film egyik jelenete elég drasztikusan mutatja be a húsfeldolgozás folyamatát, abban a pár percben felfordul a gyomrunk a gondolattól, hogy mi történik az alufóliába csomagolt felvágottal, mielőtt levesszük a bolt polcairól.

A húsfeldolgozó Mirando vállalat és az állatmentő ALF két szélsőséges ideológia ütközése: az egyik elfogadhatónak tartja a genetikai kísérletezést és az állatok tömeges mészárlását annak érdekében, hogy megoldják a világ élelmiszerhiány problémáját (valójában persze a profit motiválja őket), a másik szemében minden élet szent, és az erőszak bármely formája elfogadhatatlan. Kettejük között ott van Mija, akit a világon semmi más nem érdekel, csak az, hogy Okjával hazamehessen végre. Nem akar pénz ellenében behódolni a Mirandónak, de az ALF állatmentő akciói sem érdeklik. Nem a világ nagy kérdései foglalkoztatják, csak a veszélyben lévő barátjának sorsa. Pont ezért lesz ő a legszimpatikusabb karakter, mivel mindkét oldal valamilyen szinten ki van figurázva: Nancy Mirando tavasztündérnek öltöztetve, jópofizva próbálja jóságosnak beállítani a cégét, míg az ALF emberei közül van, aki egy paradicsomot sem hajlandó elfogyasztani, nehogy növelje ökológiai lábnyomát.

Az Okja nem csak elgondolkodtató tanmese a multik kizsákmányolásáról és a közvélemény nemtörődömségéről, hanem egy kifejezetten látványos és szórakoztató kalandfilm is egyben. A komoly témához abszurd humor társul, ami többnyire a színészek szándékosan túltolt játékának is köszönhető. Tilda Swintontól már megszokhattuk, hogy tökéletes karakterszínész, nem először dolgozott együtt a rendezővel, Bong Joon-ho már a Snowpiercerben is neki szánta a legszórakoztatóbb szerepet. Gyermeklelkű Lucyként és félelmetes Nancyként (ikertestvérpárt játszik) is hozza a szokásos, elképesztően szórakoztató formáját. Jake Gyllenhaal flúgos tévés állatbarátként ökörködik, arra nem sikerült rájönnöm, hogy halálosan idegesítő vagy zseniális az alakítása, de inkább utóbbi felé mozdul a mérleg. Paul Dano remekbe szabott öltönyével, empatikus monológjaival és enyhe messiás-komplexusával tökéletes az ALF vezetőjének szerepében. A Miját alakító, mindössze tizenhárom éves An Seo Hyun játéka messze a legvisszafogottabb a többiekéhez képest, mégis erős a jelenléte, ami különösen akkor fontos, mikor rajta kívül csak egy CGI állat van a képernyőn.
Az Okja akciójelenetei látványosak, a hangulata magával ragadó, és még a szól is valamiről. Szép és okos film, úgyhogy akármit mondanak a fanyalgók, megérdemelte a cannes-i szereplést.