Film

Valerian és az ezer bolygó városa – Kiábrándító lett Luc Besson új sci-fije

Koós Anna
Koós Anna

2017. 07. 20. 19:43

Jöttünk, láttunk, többet vártunk. Valerian és az ezer bolygó városa kritika.
Korábban a témában:

Luc Besson húsz évvel azután, hogy betört az űroperák világába, idén megvalósíthatta régóta dédelgetett álmát: a Valerian és Laureline képregény iránti kamaszkori rajongás, mely később karrierje során végig jelen lévő inspirációt jelentett, annyi év után nagyszabású adaptációként realizálódott.

A legnagyobb hibája azonban éppen az a rendezésnek, hogy ezt a kamaszkori lelkesedést a képregény iránt nem tudta transzformálni egy felnőttek számára is értékes üzenetet hordozó filmmé. A film képi világában nem volt hiba, a jövőábrázolásában nagyban hajaz Az ötödik elemre, bár éppen rendezői döntés következtében a 3D előnyeit nem használja ki maradéktalanul.

A pesszimisták táborába tartozó nézők valószínűleg önigazolásra találnak majd, hiszen igazolva érezhetik predikciójukat, miszerint a Valerian és az ezer bolygó városa egy felszódázott Avatar, Az ötödik elem utóízével. Ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy Luc Besson-filmje rossz. Tízévente egyszer el lehet viselni látvány tekintetében egy Avatar-koppintást, amely még egy kis nosztalgiázásra is okot adhat.

Azonban az optimisták, akik sokat vártak a filmtől, csakúgy mint én is, valószínűleg csalódottan tapasztalják majd, hogy az előzetes aggályok beigazolódtak. Az első benyomásom a filmről hasonló volt, mint amikor Zorghoz egy üres ládával állítanak be a zsoldosok.

A Valerian nem tudott túllépni saját korlátain. Azon a dialógusok, amelyek szövegbuborékban teljesen ülnek, filmen mesterkéltnek hatnak. A legjobb példa erre Valerian és Laureline évődése, amelyre egyébként is túl nagy hangsúly helyeződött a történet rovására. A Csillagok háborújában a Han és Leia közötti párbeszédek rövidek, hatásosak, még ha kínosak is, reálisan kínosak, és a köztük feszülő feszültség, és későbbi vonzalom egyértelmű. Addig a Valerian két főszereplőjének nem sikerül életszagú mondatokat a szájukba adni.

Természetesen az sem segít, hogy a Dane DeHaan által alakított karaktert  inkább húsos fagyiként, mint emberként tarthatják nyilván, mert bár elhangzik, hogy hosszú a hódításainak listája, kisugárzása azonban meg sem közelíti a képregénybeli Valerianét. Ugyanígy  Cara Delevingne karaktere csak az alapján mutatkozik “tökéletesnek”, hogy ez elhangzik a filmben. Ezzel szemben pl. ez Az ötödik elemben, bár ugyanúgy elhangzott, Leloo karakterének kibontakozása a film végére ezt próbálta is alátámasztani. Azonban Laureline csak egy prototipikus hősnő, aki nem csak hogy kiválóan harcol és ért a technikai dolgokhoz, de még nő létére vezetni is tud. Ami az ő karakterében még inkább elszomorító, hogy egy független, erős nőt kellene megtestesítenie, mégis a társára támaszkodik, illetve azonnal rohan mindent hátrahagyva, ha Valeriant meg kell menteni, kockáztatva az életét, a küldetése sikerét, stb.

A történet is tökéletes alapanyag egy képregény-sorozat egy epizódjához, melyben a logikai ellentmondásoknak, és az elnagyolt karakterábrázolásnak nincs akkora jelentősége, egy nagylélegzetű űroperánál már kiütköznek ezek a hiányosságok.

Spoilerek a hajtóműben

A történethez bevezetőül az emberiség és a földönkívüli értelmes életformák kapcsolatfelvételéről kapunk egy montázst, majd megismerkedünk az események fő helyszínével: az Alphával, mely nyílt űrben űrállomás, ahol az univerzum egyes fajai megosztják egymással végtelen tudásukat.

Sajnos bár az eredetiben Valerian és Laureline űr- és időutazó ügynökök, ebből nem sok került átültetésre, küldetésük teljesítése nagyrészt az Alphán történik, és időben egyáltalán nem utaznak. Ettől függetlenül az Alpha világa önmagában nagyon jó terep, látvány és akció szempontjából is, a sok különféle faj együtt élése egy űrállomáson, melynek vannak új, futurisztikus, karban tartott részei, de lepukkant lebujok, eldugott barlangok, vagy csatornaszerű szutykos sarkok ugyanúgy. Ahogy egyszerre élnek törzsi közösségben a bulánbátoriak, vagy dolgoznak szexmunkásként illegális bevándorlók, ugyanott tárgyalnak milliókat érintő fenyegetésekről a Humán Föderáció tagjai.

A trailerből is ismert kékes bőrű humanoidnak tűnő lények állnak egy rejtély középpontjában, mely végül kibontakozik a sztoriból. Ez a faj engem az első pillanattól H. G. Wells Az időgép című regényéből ismert eloikra emlékeztetett: végtelenül békések, harmóniában élnek, és úgy tűnik nem szakadnak bele a munkába sem. Az erőszakmentességük és altruizmusuk pedig túlmegy minden határon. Persze, más faj, más világnézet – ebbe már ne kössünk bele. Viszont amikor eljön a pont a filmben, hogy az ember, aki gyakorlatilag kiirtotta őket, majd a maroknyi túlélőt is próbálta likvidálni, mintha sosem lettek volna, és ott van a kezükben az élete, inkább egy ilyen coelhoi “magad vagy önmagad legnagyobb ellensége” bölcsességet vágnak a fejéhez egy jégcsákány helyett.

Az ilyen idegesítő momentumok térnek vissza a filmben állandó jelleggel. Milyen kellemetlen érzés rájönni, hogy az Új Reményben Luke semlegesen reagál nagybátyja és nagynénje halálára, viszont megsiratja Obi Want, akit akkor ismert meg… pont ugyanilyen disszonanciákkal van tele sajnos a Valerian története is, és ezen nem dob sokat a Shakespeare-t szavaló Rihanna, vagy a pletykás kacsák feltűnése időről-időre. A leginkább viszont számomra egy olyan igazi, beteg Luc Besson-féle figura hiányzott belőle, főellenségnek, mint Zorg Az ötödik elemben, vagy Stansfield a Leonban. Önmagában Gary Oldman biztosan jót tett volna a filmnek, vagy egy valóban tehetséges színész.

Összességében ha nem vártam volna ennyit a filmtől, nem is csalódom benne ekkorát.

Valerian és az ezer bolygó városa (Valerian and the City of a Thousand Planets). Francia sci-fi akciófilm, 129 perc, 2017. Értékelés: 6/10

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.