Film

Oats Studios, avagy mi a fene az a proof of concept

Hartai Dávid
Hartai Dávid

2017. 10. 07. 09:56

A District 9 rendezője idén filmstúdiót alapított, ahol kísérleti rövidfilmeket forgat saját ötleteiből. A bejelentés elsőre nagyon jól hangzott, de ahogy egyre érkeztek a különböző szörnyeket felvonultató alkotások, úgy lett egyre nehezebben felfogható a videók koncepciója. Cikkünkben megpróbáljuk értelmezni, mit is akart nekünk bemutatni az Oats Studioson keresztül.
Korábban a témában:

Neill Blomkamp neve 2009-ben robbant be először a köztudatba, amikor moziba került első nagyjátékfilmje, a District 9. A film elsöprő sikert aratott világszerte, a viszonylag alacsony költségvetésének (kb. 30 millió dollárból készült el a film) gyakorlatilag egészét visszahozta már a nyitóhétvégén, összesen pedig több mint 210 millió dollárt keresett. Nem is csoda, hisz egy olyan témához tudott teljesen újszerűen hozzányúlni, amit a science-fiction filmek világa már csontig lerágott az elmúlt hatvan évben. A földön ragadt idegenekről szóló áldoku kritikai visszhangja is igen erős volt, ráadásul 4 Oscar-jelölést is begyűjtött magának, köztük a legjobb film és a legjobb forgatókönyv kategóriákban. A rajongásból Blomkamp is megkapta a saját, jól megérdemelt részét, a világ sci-fi rajongói egyből zseninek kiáltottá ki és benne látták azt a rendezőt, aki újra elgondolkodtató és kreatív tudományos-fantasztikus filmeket fog szállítani a mozikba.

Azonban a rendezőnek nem igazán sikerült beváltania a hozzá fűzött, eléggé komoly reményeket. Második filmje, az Elysium – Zárt világ (2013) erősen közepesre sikerült és első munkájának finoman intelligens társadalomkritikáját a szájbarágós egyszerűség váltotta fel. A 2015-ös Chappie pedig már a nevetségesség határát súrolta néhol. Ez a gyors lejtmenet nem tett jót a Dél-afrikai rendező reputációjának: a kritikusok az Elysiumról még úgy-ahogy pozitívan beszéltek, de a Chappie-t erősen elmarasztalták, és a közönség sem tudott már úgy rajongani a munkáiért, mint a District 9 esetében.
Ezt követően Blomkamp akkor került újra reflektorfénybe, mikor bejelentette, hogy szívesen rendezne egy Alien folytatást, és ezekhez általa készített látványterveket is megosztott a nagyvilággal.

Neill Blomkamp Concept Artjai a tervezett Alien folytatásához

Az ötletet meglepően pozitív visszhang fogadta, de a projektből nem lett semmi, helyette Ridley Scott elkészítette az Alien: Covenantot. Hogy ennek mi az oka az nem teljesen tiszta, valószínű, hogy az egésszel csak a Fox akart egy erős lökést adni Scottnak, hogy végre készítse el a Prometheus folytatását. Maga a rendező is csak annyit nyilatkozott halott tervéről, hogy az a „stúdiópolitika” áldozata lett.

Úgy tűnt tehát, hogy Neill Blomkamp, akit alig nyolc évvel ezelőtt még a legújabb hollywoodi rendezőzseninek kiáltottak ki, rövid és meredek pályán zuhan a süllyesztőbe.

Idén nyár elején azonban, szinte a semmiből, egy vadonatúj projektet jelentett be. Oats Studios néven saját, független filmstudiót alapított, amely égisze alatt kísérleti rövidfilmeket fognak készíteni, és azt ingyenesen elérhetővé is teszik mindenki számára Youtubeon és Steamen. Ehhez rögtön ki is adott egy ütős előzetest, amely óriásit ment az interneten, és újra lázba hozta azokat, akik valamikor még rajongani tudtak a rendező munkásságáért.

Oats Studios, a szörnyek keltetője

A bejelentés különösen jól hangzott, hisz egy független, ráadásul teljesen saját kézben lévő kis stúdióban Blomkampnak nem kell tartania attól, hogy Hollywood beleszól az elképzeléseibe, tehát úgy valósíthatja meg ötleteit, ahogy csak szeretné. (Itt azért meg kell jegyeznünk, hogy a rendező szerint a Chappie a saját maga által elkövetett hibák miatt lett olyan, amilyen, és a mai napig nem érti a film kudarcát.) Ráadásul az előzetesben látottak  baromi jól néztek ki és egy elég erőteljes és sejtelmes  horror sci-fi gyűjtemény bemutatását vetítette előre.

Az eredmény végül nem teljesen az lett, amire számítottunk. Egyrészt a húszperces videók alapjai egyértelműen régebbi filmekre hajaznak: A Rakka egy egyszerű inváziós horror, amiről többek között a Falling Skies című sorozat juthat eszünkbe, a Zygote egyértelműen a The Thing újragondolása, egyedül a Firebase az, ami viszonylag egyedi ötletnek tűnik,de az alapvetése egy kicsit a Predatorra hajaz. Másrészt a filmek felépítése kusza és legalább zavarba ejtő, inkább tűnnek nagyon hosszú trailereknek, mint önálló filmeknek. Ez alól egyedül a Zygote lehet a kivétel. Ráadásul a stúdió kiadott egy párperces videó sorozatot, Cooking With Bill címmel, ami egyfajta szatírája a teleshop műsoroknak és teljességgel összeegyeztethetetlen a többi anyaggal.

Nem csoda tehát, ha a néző összezavarodik, mihez is akart kezdeni Neill Blomkamp ezzel az egésszel? Első ránézésre úgy tűnhet, hogy az Oats Studios csak összevissza készít rövidfilmeket a nagyvilágba, hátha az egyik megtetszik annyira a közönségnek, hogy abból rendes filmet készíthessenek. Ez részben igaz is, de az ilyen formátumú filmek nem az Oats Studios sajátjai. A következőkben megpróbálom tisztázni miért is készít valaki ilyen, látszólag csonka rövidfilmeket.

Proof of Concept

A három fent említett film úgynevezett proof of concept videó. Az elnevezés elég jól takarja a formátum lényegét: általában azért készülnek, hogy valamilyen termék működőképességét, létjogosultságát bizonyítsák a gyakorlatban is. A kifejezés a mérnöki területektől kezdve, a szofter és számítógépes játékfejlesztésig rengeteg területen használatos. Gyakorlatilag egy prototípusról van szó, amit be lehet mutatni a befektetők előtt, hogy eldönthessék, érdemes-e teljes verziót készíteni belőlük.

A filmek világában a proof of concept (PoC) olyan rövidfilmet takar, ami a tervezett mű kivonatát tartalmazza. Bizonyítékként szolgál, hogy az alkalmazni kívánt technikákkal, látványvilággal a készítő ötletéből (forgatókönyvből) egy valóban működőképes film készülhet. Innentől kezdve a PoC keretei elég szabadon értelmezhetőek, gyakorlatilag bármi nevezhető proof of concept-alkotásnak, aminek célja egy nagyprodukciós forgatókönyv eladása.

A legjobb példa erre talán pont Blomkamp rövidfilmje, az Alive in Joburg, amely anno a District 9 alapjául szolgált. A története nagyon jól mutatja, hogyan is működik alapvetően egy PoC kisfilm. Blomkamp minimális költségvetéssel elkészítette hatperces videóját, amiben szerepel a dokumentarista nézőpont, az alapkonfliktus és néhány jól kinéző jelenet, ennyi. Az ötlet elnyerte az emberek tetszését, köztük nem mellesleg Peter Jacksonét is, aki felkarolta a kezdő filmkészítőt, szerzett egy filmstúdiót, ami anyagilag támogatta a projektet és így elkészülhetett belőle a teljes darab.

Nagyon hasonló a The Leviathan című, 2015-ös rövidfilm sztorija. Az ötletgazda Ruairi Robinson, aki eddig rövidfilmeken kívül csak egy egész estés darabot, a MARS: Az utolsó napokat jegyezte, elkészítette az alig négyperces sci-fit, és óriási sikere lett az interneten. Szinte azonnal meg is érkeztek az ajánlatok a teljes film elkészítésére. Azt egyelőre nem tudni, mikor kerül közönség elé, de a fejlesztése folyamatban van.

Frissebb példának itt az alig egy hónapja befutott, Apocalypse Now Now munkacímen futó sci-fi fantasy.

Érzékelhető, hogy egy PoC-ben nincs feltétlenül szükség expozícióra. Egyszerűen csak kiragadott jelenetek, amelyekről úgy gondolták, jól bemutatja az író elképzelését jövendőbeli művéről és elég ahhoz, hogy másokat is meggyőzzön róla.

Hasonló darabok a Pixar által, az egészestés mozijaik előtt levetített rövidfilmek. Ezek a párperces, általában poénos animációk azért készülnek, hogy új technikákat tesztelhessenek, és ezt be is mutassák a nagyközönség előtt. Ha nem is kifejezetten nevezik annak, céljuk egyértelműen megfeleltethető PoC-nak. (Ajánlom megtekintésre személyes kedvencemet, a Geri sakkozikot)

De nem csak az ilyesfajta, párperces darabok nevezhetőek proof of conceptnek. 2014-ben az Oscarig menetelő Whiplash először rövidfilmként nyert díjat a Sundance filmfesztiválon. Damien Chazelle rendező elmondása szerint egyáltalán nem akarta rövidfilmként elkészíteni a művet, de producerei meggyőzték, hogy így sokkal több ajtó nyílik meg előtte. Végül hallgatott rájuk, az eredmény pedig magáért beszél.

A lényeg ugyanaz: egész estés filmet szeretett volna készíteni, de előbb csonkított formában kellett prezentálnia ötletét.

A PoC formátum Hollywoodban nem új dolog. Az akkor még kevésbé ismert Zack Snydernek is bizonyítékot kellett készítenie 2006-ban, a 300 leforgatása előtt, az ott használt technika életképességéről. Ugyanígy tett Robert Rodriguez a Sin City-vel. Az általa készített concept jelenet egy az egyben bekerült a film kezdőjeleneteként.

William Dickerson rendező szerint  proof of concept készítése manapság szinte elengedhetetlen egy kezdő, vagy közepesen elismert rendező számára. A megszámlálhatatlan forgatókönyv között csak azoknak van esélye átjutni a filmstúdiók rostáján, akik vizuálisan is alá tudják támasztani az írott alapanyag kiemelkedőségét.

Hollywoodban ma már nem elég leírnod az ötletedet és elküldeni egy filmstúdiónak, hátha megtetszik és kapsz pénzt az elkészítésére. Saját pénzből le kell forgatnod legalább egy jelenetet, hogy ne kerüljön be egyből egy félredobott papírkupacba.
A proof of concept alkotásoknak van egy elég erős kockázati tényezője. Ha kezdő rendezőként van egy (szerinted) nagyszerű filmötleted, de nincs miből elkészíteni, először készíts egy rövidfilmet saját költségen. Ha ez elkészült elkezdhetsz vele házalni, nevezhetsz vele fesztiválokra,  vagy – manapság egyre inkább jellemzően – feltöltheted azt a Youtubera és más videómegosztókra. Szerencsés esetben a netes közösség felkapja a videódat és az ajánlatok akár házhoz is jöhetnek.

A neheze viszont csak ezután következik. A hollywoodi stúdiórendszer tagadhatatlanul a profitmaximalizálásra törekszik. Ez jól látható az elmúlt évek filmes trendjeiből is, folytatások és rebootok harca zajlik a piacon. Ha sikerül is felkeltened egy filmstúdió érdeklődését, nagy valószínűséggel nem fogják engedni, hogy te készítsd el a nagyjátékfilm verziódat, szerencsés esetben társíróként, vagy ha van már minimális filmes tapasztalatod társrendezőként asszisztálhatsz életed művének létrehozásában. Legrosszabb esetben megveszik az ötleted és teljes egészében átadják egy szerintük megbízható készítő kezébe.

Ez nem túl meglepő dolog, de annál inkább vízválasztó egy film elkészítésének struktúrájában. Nagyon sok remek kezdeményezés azért nem készülhet el talán soha, mert megálmodói (jogosan?) nem hajlandóak átengedni  azt tapasztaltabb rendezők kezébe. Így járt nem is olyan rég Patrick Jean a Pixels-szel, aminek végeredménye egy borzalmasan buta darab lett.

A science fiction-ök terén még kényesebb a helyzet. Az ilyen filmeknél általában a környezet és látványvilág létrehozása nagyon sokba kerül, ezért nem meglepő, hogy ezt a pénzt igyekeznek minél megbízhatóbb kezekbe adni, hogy a ráköltött összeg a lehető legkisebb kockázattal térüljön meg. Nem hiába szuperhősfilmek, Star Wars és más sequelek uralják a blockbuster szezont. Ezeknél a filmeknél nagyjából belőhető, hogy a ráfordított milliókat nagy sikerrel vissza fogják forgatni.

Persze a folyamatnak nem csak a negatív kimenetele valósulhat meg, ezt mutatja Blomkamp, Snyder és Rodriguez példája is. Sőt, előfordul, hogy egyes stúdiók nem is az alapanyagot vásárolják meg, hanem az alkotót bízzák meg egy biztosabb darab elkészítésével, így lehetőséget kap karrierje elindítására.
(Aki kicsit részletesebben kíváncsi a proof of conceptek sanyarú sorsára, és szeretne nagyon jó sci-fi rövidfilmeket nézegetni, annak ajánlom a The Wrap cikkét a témában)

Ezek alapján talán már könnyebben értelmezhető, mit is akart mutatni az Oats Studios eddigi rövidfilmjeivel. Mindhárom produkció azt a célt szolgálja, hogy felkeltse az érdeklődést nézőiben. Igazából egyik sem több egy-egy keresztmetszetnél, aminek, ha eléggé tetszett az alapkoncepciója, talán viszont láthatod a kibontott történetét egy egészestés filmben, vagy akár sorozatban. Ez persze még mindig nem mentség arra, hogy az eddig látottak nagy része sablonos sci-fi sztoriknak tűnik. Én személy szerint például nem tudom elképzelni, hogy a Rakka bármilyen formában érdekelne még, de a Firebaset szívesen megnézném másfél órában.

Talán érezhető, hogy az Oats Studios esete kissé eltér a fent említett példáktól. Neill Blomkamp neve alapvetően elég muníciót biztosított arra, hogy a projekt egyből az érdeklődés középpontjába kerüljön és már azelőtt bevonzotta a rajongókat, mielőtt a konkrét darabok bemutatásra kerültek volna. Ezen proof of concepteknél ugyanis amellett, hogy Blomkamp vizualizálhatta sztorijait, legalább olyan fontos szerepe volt annak, hogy az Oats Studios bemutassa milyen technikai bravúrokra képes. Ami, valljuk be, elég jól sikerült eddig. A rendező projektje nem csak arról szól, hogy saját ízlése szerint készíthessen sci-fiket. Az Oats Studios ötlete egy sokkal innovatívabb és elismerésre méltóbb kezdeményezés, mint az elsőre látszik.

Hogy hogyan is próbálja megváltani Neil Blomkamp a hollywoodi filmkészítést az Oats Studiossal, arról cikksorozatunk következő részében olvashattok.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A nindzsák ingyen játszanak

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.