Film

Budapest Noir – Az elszalasztott lehetőségek városa

Kevés magyar film van, amit annyira vártam volna, mint a Budapest Noirt. Kondor Vilmos azonos című regényét imádtam annak idején, így nem csoda, hogy hasonló rajongással fogadtam a hírt, hogy Gárdos Éva rendezésében végre filmváltozat készül belőle. Persze az ilyen lelkesedésnek gyakran csalodás a vége.
Korábban a témában:

Igazán jó könyvadaptációt nem könnyű forgatni. Úgy gondolom, hogy azok a filmek válhatnak maradandó, vagy akár kultikus darabbá, amelyekben a forgatókönyvíró/rendező azon túl, hogy mozgóképre konvertálja az írott mű jeleneteit, saját magából is hozzá tud tenni valamit. Legyen az akár egy új nézőpont, narratíva, sajátos vizualitás, vagy akár teljesen átformált karakterek. Egy jól megkomponált regényfeldolgozás nem csak új rajongókat tud szerezni, de az eredeti híveinek is képes újabb gondolatokkal, perspektívákkal gazdagítani kedvenc történetüket és karaktereiket.

Kondor Vilmos Budapest Noirja pedig szinte üvöltött egy filmes adaptációért. A regény  egy igen egyszerű krimi-noir stílusgyakorlat, sem a cselekményben, sem a főbb karakterekben nem találhatunk túlságosan újszerű, a stílust megreformáló vonásokat. Az író szánt szándékkal igyekszik minden csavar nélkül megidézni a klasszikus, század eleji noirok összetéveszthetetlen hangulatát. Amiben művei igazán kimagaslóak tudnak lenni, az a harmincas évekbeli Budapest orrfacsaróan életszagú bemutatása. Eszméltelen aprólékossággal járja körbe szinte az egész város minden zugát, és idézi meg úgy a korszellemet, atmoszférát, és közhangulatot, hogy az olvasónak fel sem tűnik ahogy beleolvad ebbe a kissé borús, de végtelenül izgalmas világba. Mindem jel arra mutatott, hogyha ezt sikerül kihasználni, minimum egy iszonyat hangulatos krimit kapunk a nagyvásznon.

Ehhez képest a  helyzet az, hogy már akkor is  jobban jártunk volna, ha Gárdos Éva szóról szóra forgatja le a regény minden jelenetét.

Budapest, 1936. Gömbös Gyula halott. A főváros gyászban, a rendőrséget teljesen lefoglalja a temetés biztosítása. Ebben a felfokozott közhangulatban Gordon Zsigmond, az Est bűnügyi újságírója egy meggyilkolt prostituáltról igyekszik tudósítani, ám ahogy megpróbál többet megtudni a lány személyéről egyre csak falakba ütközik. Gordon nem az a feladós típus, így minden trükkjét és kapcsolatát beveti, hogy felgöngyölítse az ügyet, a szálak pedig egyre magasabbra vezetnek.

Nagyon, de nagyon akartam szeretni ezt a filmet. Nem vártam egy korszakalkotó művet, de olyan jó lett volna, ha másfél órára mélyen elmerülhetünk a korabeli főváros életében. A mozi talán legnagyobb hibája, hogy veszettül siet előre. Egyszerűen nem szán elég időt se a karakterek, se a történet kibontására. Gordon elkezd saját szakállára dolgozni, látjuk, ahogy hajtja fel a nyomokat, de igazából fogalmunk sincs róla, hogy mik azok a nyomok. Megvannak a kulcsjelenetek, csak éppen az egész, egyébként szépen, lineárisan végig vezethető nyomozásnak nincs egy olyan narratívája, amivel a néző számára is követhető lenne, mit is tudott éppen meg az újságíró, vagy az, hogy az a kádban lubickoló szőrös gengszter hogy is jön pontosan a képbe. Egyik helyről ugrunk a másikra, néha minden logikát mellőzve találunk fogódzóra, az egész egy jobban sikerült Dr. Csont-epizód következetességét idézi.

Ráadásul a hősünk, a narrátor szerepét magára öltve, a film során vagy ötször elpufogtat valami nagyon bölcsnek és nagyon cinikusnak szánt három mondatos megállapítást Budapestről. Idéznék is belőle, de annyira felesleges és esetlen volt az egész, hogy inkább gyorsan el is felejtettem őket. Azt viszont nem értem, hogyha mindenképpen ragaszkodtak ahhoz, hogy Gordon beszéljen a közönséghez, miért nem lehetett ezt az egyes jelenetek összefűzéséhez felhasználni. Nem a legelegánsabb megoldás, de a noir stílusjegyei közé abszolút beillik, ha a főhős meséli el nekünk, hogyan mozdítja előre az imént látott beszélgetés, és sokat segített volna a film gördülékenyégén is. Ehelyett a film sajnos végig tartja a három lépés távolságot nézőjétől, így a gyilkosság teljesen érdektelen, a végső megoldás pedig hiába következik logikusan a látottakból, a katarzis érdeklődés hiányában elmarad.

A folytonos rohanást a karakterek is megszenvedik. A főszereplőn és szerelmén kívül senkire nem jut több két rövid jelenetnél, így gyakorlatilag senkiről nem tudunk meg többet a foglalkozásánál. Hiába az a rengeteg nagy név a plakátokon, ha nem látod őket három percnél tovább a vásznon. Persze tudom, hogy ez mindig is így működött, de azt is tudom, hogy az eredeti, könyvbeli szereplőkben sokkal több volt, mint amit itt elénk dobtak. Ráadásul a legtöbbjükön nem is nagyon látszik, hogy megerőltetné magát. Thuróczy Szabolcs például olyan fapofával játssza el másfél jelenetét, mintha az olvasópróba felvételeit sikerült volna bevágni a filmbe.

Az pedig egészen elképesztő, hogy mindenki, de tényleg mindenki úgy döbben meg adott fordulatokon, mintha direkt arra instruálták volna őket, hogy semmiképp ne legyen hiteles.

A legfájóbb pont a főszereplő, Kolovratnik Krisztián. Gordon Zsigmond karaktere egy, a világból kiábrándult, cinikus zsurnaliszta, aki minden megpróbáltatás ellenére az igazság elkötelezett híve (hiszen azért hagyta ott amerikai állását, mert egyszer hazudott egy cikkben!). Kolovratnikra abszolút ráillik ez a szerep, de sajnos a cinikus affektáláson kívül nem igazán tudja átadni a karakter mélységét. Egyetlen egy érzelmet sem lehet leolvasni arcáról az egész film alatt,de még csak úgy sem tűnik, hogy el szeretné ezt érni. Így aztán meglehetősen nehéz azonosulni motivációival, egy idő után pedig teljesen érthetetlen lesz, miért lovalja bele magát ennyire az örömlány ügyébe. Szeretőjével, Krisztinával való kapcsolata feleslegesen túlbonyolított, főleg, hogy ennek kibontására sem jut elég idő. Az őt játszó Tenki Réka egyébként abszolút  hozza a szerepben, amit várunk is tőle. Ez rajta kívül csak Anger Zsoltról és Kulka Jánosról mondható el, illetve Mucsi Zoltánról, aki telitalálat volt nyúlfarknyi szerepére és sikerült kivételesen nagyszerű szövegeket adni a szájába.


Az egész film össze van csapva, mintha csak gyorsan túl akartak volan lenni az egészen. Hiába vannak abszolút pozitív tulajdonságai is, mindegyikre jut legalább annyi negatívum. A dialógusok olykor kifejezetten jók, de sokkal több a kellemetlen, szájbarágós történet mesélés.  A díszlet és jelmezek nagyszerűek és van benne egy tényleg remekül elkészített autósüldözéses jelenet, viszont a mozi túlnyomó része belső terekben játszódik, ami egyrészt érthető, másrészt viszont zavaró, hogy mindig belelóg valami a képbe és nem kapunk egyszer sem nagyobb belátást a városba, mintha rejtegetnék előlünk azt. Az első és utolsó jeleneteken kivűl meg sem próbálnak beleszőni apróbb életképeket, vagy olyan párbeszédeket a sztoriba, amik segítségével átlényegülhetnénk a korral, a jól megtervezett látvány ehhez viszont túl kevés.

A Budapest Noir nem egy szörnyű film, inkább csak fájdalmasan közepes. Ez pedig igen szomorú, mert egy kis odafigyeléssel és több ambícióval nagyszerű is lehetett volna. Így viszont marad egy összecsapott tucatkrimi, ami nagyon szeretne noir lenni, de ez sajnos egy pillanatig sem sikerül neki.

Budapest Noir. Magyar krimi, 95 perc, 2017. 
Értékelés: 5/10 raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.