Film

Justice League of America: Pilot – Ezt a ligát még a DC is letagadja

Van egy olyan hóbortom, hogy az aktuális, sokat reklámozott premier ürügyén szeretem magam beleásni a téma mélyebb bugyraiba (hisz éppen erről szól a geekség, nem?), és felkutatni a hypeolt premierfilmhez (akár csak marginálisan is) kapcsolódó, obskúrus érdekességeket. Persze ennek egyfelől megvan az a gyakorlati oka, hogy tolni kell a contentszekeret, másfelől azonban engem tényleg érdekelnek a filmvilág furcsa, elfeledett és eltitkolt darabjai. Ráadásul gyakran igazán nagy kincsekre is bukkanhat az ember. Így ismertem meg a meghökkentő A majmok bolygója rajzfilmsorozatot illetve a zseniális Hihetetlenül zsugorodó embert (ehhez valahogy A hangyán keresztül jutottam). De a Flash 2014-es indulásakor bevizsgált eredeti széria is meglepően szórakoztatónak bizonyult.
Korábban a témában:

Persze nem mindig szerencsés az ember: például nagyon tudnék örülni annak, ha valaki vissza tudná adni a halálunalmas Droids és Ewoks sorozatokra szánt időmet. Néha pedig az ember belefut egy olyan darabba, mint az 1997-es Justice League of America, amely után, nos, amely után az ember átértékeli a világhoz való viszonyát. Jesszum pepi, hol is kezdjem!? Egyáltalán hogy is írhatnám le ezt a képernyőre okádott förtelmet?

Ha jelenleg a képregény-adaptációk aranykorát éljük, akkor a sötétkor minden bizonnyal a 90-es évek második fele lehetett. Hiszen miután 1989-ben a Denevérember berepült a mozikba boldog boldogtalan szuperhősfilmet akart készíteni.  Most pedig úgy néz ki, hogy sikerült megtalálnom a múlt század elfeledett szuperhős filmjeit tartalmazó katlanjának legalját. És ott bizony nem a Batman és Robin, de nem is Roger Corman Fantasztikus négyese tanyázik, hanem a CBS TV csatorna által tervezett Igazság Ligája-sorozat közel másfélórás pilot-szörnye.

Ha esetleg most az járna a kedves olvasó fejében, hogy ez megint csak egy kritikusi túlzás, akkor megnyugtatok mindenkit, hogy nem az. Tényleg nem szeretek fikázni, mindenben keresem a jót, de van, amiben képtelenség. A Justice League of America-ban olyannyira az, hogy már a producerek sem találtak benne: Amerikában ugyanis le sem adta a TV. (Bezzeg nálunk Az ötödik hős címen a mai napig fel-felbukkan a kereskedelmi televíziók kínálatában.) És senki ne reménykedjen abban, hogy megtaláltuk a Star Wars Holiday Special DC megfelelőjét, mert nem. Az ugyanis abszurd, groteszk és elborult, ám a JLA ’97 csak elképesztően gagyi, unalmas és látszik rajta, hogy azok is leszarták, akik csinálták. (Ha már valaki „DC Holiday Specialt” keresne, akkor érdemesebb lehet az 1979-es, duplarészes Legends of Superheroes-zal próbálkoznia.)

Persze igazából teljesen érthetetlen a felháborodásom, hiszen a film, sorozatepizód, audiovizuális agyvérzés nem árul zsákbamacskát: már az első pillanattól nyilvánvaló, hogy mennyire ócska produktum ez. Az egész épp úgy indul, ahogy azt az ember egy Justice League-filmtől elvárná: a hősnő Jég (alias Tori Olafsdotter) dadogva meséli bele a kamerába, hogy sosem gondolta, hogy egyszer hős lesz. Majd főcím. Pontosítok: minden idők leggagyibb, legkevesebb energiával létrehozott főcíme. Gyorsan elénk dobnak három Power Point diát és le is van tudva az egész. Se felspannoló zene, se hangulatos montázs, se semmi, csak a cím, WordArttal kiírva. De tulajdonképpen az egész filmről (szégyellem magam, hogy így hivatkozok erre a dologra) elmondható, hogy vizuálisan nagyjából annyira izgalmas és látványos, mint egy Tények-adás. És ez nem írható pusztán a film korának számlájára.

Persze egy 20 éves TV-produkciótól nyilván nem várhatjuk A galaxis őrzői vol. 2. látványorgiáját, ám ami Az ötödik hősben tárul a néző szeme elé, az nem pusztán a kilencvenes évek más sorozataihoz (Star Trek: TNG mondjuk) képest gáz, de még a 60-as/70-es évek szuperhős adaptációihoz képest is sivár. (És ne feledjük ez nem egy garázsban forgatott rajongói mű, hanem Amerika egyik legnézettebb, országos lefedettségű, televíziós csatornájának produktuma). De szerencsére nem is kell sokat néznünk a kétdimenziós effekteket és a röhejes vetített háttereket, a közel 90 perces filmben ugyanis alig látunk pár percnyi szuperhősködést. Mert nyilván, ha leülök egy Justice League film elé, akkor értelemszerűen az érdekel, hogy vajon sikerül-e Barry Allennek munkát találnia (itt se nem vicces, se nem helyszínelő, csak béna), Guy Gardnernek (aki forrófejű tahóból, hősszerelmes lett) kibékülnie a barátnőjével, vagy, hogy a civilben béna színész nő, Tűz mit kezd a 20 éves zaklatójával udvarlójával. Batmant, Supermant vagy Wonder Womant ne is keressétek, nekik volt annyi szerencséjük, hogy szerzői jogi okokból nem kellett itt égetniük magukat. Helyettük azonban kapunk egy negyven közeli fizikatanárt  mint Atom, és egy sörhasú Marsi fejvadászt. Az őket játszó színészek pedig pont olyan bénák, mint a kölcsönzői jelmezeik. (A legkínosabb talán Barry Allen douche akcentusa.)

Azért nem kell megijedni, a rengeteg érdektelen magánéleti cselekmény – és az olyan fergeteges poénok, minthogy a Ligának tévészerelőt kell hívnia – között azért egy nagyon kicsi hősködésre is marad idő. New Metro városát ugyanis a gonosz időjárás-manipulátor, Időjós fenyegeti (szegény Miguel Ferrer, annyira szégyellhette a szerepét, hogy még szakállat is növesztett, hátha nem ismerjük fel). 20 milliót követel, vagy elpusztítja a várost. (Ha ez azt jelenti, hogy a film is megszűnik, akkor csak egy számlaszámot kérnék tőle, ahová utalhatom az összeget.) Ám gonoszkodása közben arra nem gondol, hogy a szuper-high-tech kutatóintézetben dolgozó szeleburdi Tori Olafsdotter rábukkan az időjárás-manipulátorára, amitől valamiért jégkirálynő Elsa válik belőle.

Új képességei persze nem maradnak a Gagyiság ligájának figyelmén kívül, akik meginvitálják a csapatba. Persze Tori kicsit vonakodik, ám a hősöknek mégis sikerül meggyőzni, hogy képességére ne átokként, hanem ajándékként tekintsen, majd miután azt egyetlen jelenet (még montázst sem kapott) leforgása alatt mesterien elsajátítja, ő lesz az ötödik hős. Ám eddigre Ferrer annyira megunja ezt a sablonos, dinamikátlanul rendezett és bénán megírt eredetsztorit, hogy önmaga pusztítja el az időjárás manipuláló készülékét. Így hőseink végre diadalittasan vonulhatnak el a feledés homályába. Nem is tudom hirtelen, hogy melyik a legizgalmasabb és leglátványosabb szuperhősködés a filmben: az, amikor Atom kiment egy ház alá beszoruló cicát vagy amikor a kék ruhás Zöld Lámpás egy energia-esernyővel védi meg barátnőjét az esőtől.

Ám az egészben nem is a forgatókönyv tátongó lyukai (pl.: a főhős rájön a gonosz kilétére, aztán csak másnap szól róla egy iskolai fizikatanárnak) a legérthetetlenebbek, hanem a dokumentumfilmes betétek. A cselekményt ugyanis itt-ott, a liga tagjaival készült interjúk szakítják meg. Egy The Office jellegű áldokumentumfilmes szuperhősparódia amúgy tök jó ötlet is lehetne, csak ez pont nem az. Maga a főcselekmény ugyanis egyáltalán nem (ál)dokumentumfilmes. Egy szimpla, komolynak eladott TV film, így aztán különösen érthetetlen, hogy milyen megfontolásból kerültek bele ezek az interjú bejátszások. Főleg, mert amúgy ezek az álinterjúk semmi olyat nem adnak hozzá a karakterekhez, ami ne derülne ki a cselekményből.

Ez az egész film úgy, ahogy van végletekig meghökkentő.  Ha ez egy random szuperhős csapat elvetélt adaptációja lenne, szóra sem méltatnám. Ám ez mindenidők legjelentősebb és leghíresebb igazságtevő kompániája mozgóképes debütálásának szánták. (Még Lewis Teague rendezőt is behozták az utolsó pillanatban, hogy valami értékelhetőt faragjon ebből. Nem ment.) Valljuk be, eleve elvetélt ötlet volt, hogy TV-s (mikro)büdzséből, alig több mint 80 perc alatt vezessenek fel vadonatúj hősöket, de a Justice Leage of America így is minden várakozást alulmúl. Megfejthetetlen, hogy mit gondoltak 20 ével ezelőtt a CBS-nél. Egy valamit azonban sikerült elérnie a filmnek: ezután kifejezetten pozitívan állok az új Igazság Ligája mozihoz (vagy bármelyik szuperhősfilmhez), mert ennél rosszabb már úgy sem jöhet. Öngyilkos Osztag, te pedig fellégezhetsz, hiszen ezen túl már nem te fogsz az eszembe jutni, ha a stúdiók cinikus, minőségre való magasról szarására gondolok.

Justice League of America, színes, magyarul beszélő, amerikai szarrakás, 81 perc, 1997. Értékelés: -∞ pocakos marsi fejvadászraptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.