HIRDETÉS

HIRDETÉS

Magazin

Mi lehetünk a főszereplők az interaktív sci-fi hangjátékban

A hangvezérlés egyre nagyobb teret hódit mindennapi életünkben. Ezt a BBC is észrevette, és kísérletezni kezdett azzal, hogyan is lehetne például az okoshangszórókat egyre jobban a szórakoztatás szolgálatába állítani. Rádiós múltjához visszanyúlva, végül megalkotta az egyik legújabb hibrid műfaj, az interaktív audiodráma egy alapjátékát, a The Inspection Chamber-t.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Az 1920-as évek óta, a BBC és a rádiózás fogalma szinte elválaszthatatlanná vált egymástól. Közös történetük valószínűleg ezután is folytatódni fog, alkalmazkodva persze a legújabb fogyasztói igényekhez.  Mindezt jól példázza egy, a napokban megjelent projektjük is, a The Inspection Chamber című interaktív audiodráma, ami a manapság oly népszerűvé vált hangvezérlés elveit követi.

A szeptemberi bejelentés után, a műsorszolgáltató igen hamar, már november első hetében elérhetővé tette játékát a nagyközönség számára. Projektjüket egy kollaboráció segítségével valósították meg, kutatás-fejlesztési osztályuk ezúttal a Rosina Sound nevű, hangtechnológiára specializálódott céggel dolgozott együtt. Nyilatkozatuk szerint, több területről is igyekeztek inspirálódni, így felkutattak például hasonló műfajban született történeteket, de nagy hatással voltak rájuk olyan videojátékok is, mint a The Stanley Parable vagy a Papa Sangre. Írók közül Franz Kafka és Douglas Adams jelentette az alapot. Ezek hatására, végül létrehozták első audiodráma vígjátékukat, ami nem csak interaktív sci-fiként működik jól, de önmagában is élmény hallgatni.

A nem-lineáris tartalmak, és a hangvezérlés térhódítása

Bár a számítógépes játékok egy ideje már élnek a nem-lineáris történetmesélés lehetőségével, és bátran bízzák játékosaikra a döntéshozatalt, pár médium még csak most kezdte el felfedezni magának az ebben rejlő potenciált. Az utóbbi időben például a YouTube-on találkozhattunk egyre többet ezzel a szórakozási formával, de idén először a Netflix is tesztelt interaktív meséket. Utóbbi esetében például Csizmás, a kandúr vagy Buddy Thunderstruck sorsát alakíthatták a gyerekek, saját távirányítójuk segítségével.

HIRDETÉS

Csizmás, a kandúr, választás előtt

A tartalomgyártók tehát egyre gyakrabban kísérleteznek a módszerrel, hiszen ők is észrevették mennyire kreatív kikapcsolódási alternatívát jelent mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek számára. Miután a különféle hangasszisztensek népszerűsége is egyre nagyobb méreteket öltött, az utóbbi pár évben a készítők hangirányításon alapuló interaktív videojátékokat is kifejlesztettek. Így jött létre például a Codename Cygnus, vagy a The Magic Door is.

De ha van már hasonló, minek még egy?

Mert a The Inspection Chamber mégsem olyan, mint a többi. A BBC ugyanis máshogy akart az interaktivitáshoz hozzáállni. Természetesen a régi rádiójátékok linearitásának elhagyása, vagy a történetszál kedv szerinti alakítása önmagában is izgalmassá tette a műveket, a készítők mégsem akartak itt megállni. Mindeddig ugyanis az „aktív” szerep csupán egy külső irányítást jelentett, ami véleményük szerint, nem tette lehetővé a teljes átélést. Most a csapat ezen módosított, és olyan hangjátékot alkotott, ahol mi magunk is egy szereplő lehetünk, és saját hangunkat használva léphetünk interakcióba a karakterekkel. Mindezzel pedig olyan érzést keltve, mintha valódi, közvetlen kapcsolatban állnánk a történet világával, és annak résztvevőivel is. A BBC audiodrámájának egyedisége továbbá abban is rejlik, hogy mindeddig nem hoztak létre egyet sem a science fiction műfajában.

Mit kell tudni a The Inspection Chamberről?

Ahhoz, hogy a játékot ki tudjuk próbálni, okos vagy intelligens hangszóróra mindenképp szükségünk lesz, hiszen csak így lehet benne (inter)aktívan részt venni. Ráadásul a hangjátékot a BBC is csak ilyen eszközökre tervezte – és tervezi a jövőben is – elérhetővé tenni.

Most egyelőre csupán az Amazon Echo-n, vagyis Alexán, illetve a Google Home-on keresztül lehet a történet pilot epizódján végigmenni, de tervben van, hogy később a Microsoft & Harman/Kardon és az Apple HomePod hangszórójával is lehessen játszani. Alexát elsőként alkalmazni egyébként már csak azért is jó pont, mert szuper-creepy suttogása a jövőben még sok izgalmas pillanatot szerezhet.

A történetről korábban nem sok szivárgott ki, a készítők csupán annyit árultak el, hogy lesz benne humor, meg persze rejtély, amit meg kell oldani. Később aztán az Amazonon, illetve a kritikákban több információ is napvilágot látott , így az alapszituációt most már ismerjük:

Mint általában egy jó sci-fi, ez a sztori is in medias res kezdődik, tehát karakterünket egy teljesen ismeretlen helyzetben találjuk, minden háttérinformáció nélkül. Csupán egy hibásan futó, mesterséges intelligenciával bíró számítógép, és két borzasztóan erős honvággyal küzdő tudós van a helységben, kezeik között pedig egy „dolog”, vagyis mi magunk. Egy azonosítatlan lény, akit vagy amit egyelőre nem sikerült kategorizálni. A kérdések tehát adottak: Vajon miként fognak minket beazonosítani? És ez mikor sikerül egyáltalán, hogy a tudósok végre hazamehessenek?

A BBC munkatársai saját játékukat tesztelik

Ahhoz, hogy a kalandnak nekivághassunk, először is Alexát kell megkérni, hogy indítsa el nekünk a játékot, majd DAVEE, a robot utasításait kell követni. A kutatók ez után kezdenek el kérdezősködni, hogy kiderítsék, milyen élőlények is vagyunk mi valójában. Aktív szerepünk tehát már itt elkezdődik, hiszen nekünk kell a kérdésekre felelni, és meghatározni természetünket. Az persze csak rajtunk múlik, hogy erre mit felelünk!

A játék során feltett kérdések tehát viszonylag sűrűn követik egymást. Akadnak köztük olyanok, amik nem befolyásolják különösebben a történetszálat, a válasz mégis vissza-visszatér a későbbi események alkalmával. Máskor olyan nyitott kérdéseket kapunk, amikre nincs jó vagy rossz válasz, de jelenlétük segít abban, hogy a játékosok minél mélyebben átélhessék az adott helyzetet. Természetesen van sok sorsdöntő kérdés és felelet is, ami mind-mind meghatározza, melyik lehetséges végkimenetellel zárul az epizód.

George Wright, a BBC egyik vezető munkatársa szerint, ezek a játékok lehetővé teszik az emberek számára, hogy minden eddiginél jobban és aktívabban részt vehessenek az eseményekben. Hiszen most már nem csupán hallgatói, de szereplői is vagyunk a hangjátékoknak.

Ha netán te is kedvet kaptál hozzá, irány a BBC Taster oldala!