Könyv

A Holdon igazán kíméletlen csak a szegénység

Ian McDonald nemrég megjelent regénye érdekes továbbgondolása egyes herberti és heinleini hagyományoknak, viszont aki nem olvasta a Dűne-ciklust vagy A hold börtönében-t, az sem fog csalódni. Ugyanis a Luna - Újhold annak ellenére, hogy néhány gondolattal tiszteleg az elődök előtt, nagyon is önálló világalkotás, roppant kiszámított, de érdekfeszítő történetvezetéssel és ötletcsírával teleszórva.
Korábban a témában:

Az eseményláncolatban megvan minden, amitől egy regény külön-külön is érdekes: intrika, családi viszályok, üzleti érdekek és ellenérdekek, gyilkosság, kulturális különbségek, tudományos fantasztikum. Magas színvonalú írás, egyfajta ultramodern társadalmi kísérlet vázlata, ebből következően pedig nem csak egyszerűen multikulti, hanem nyelvileg és etnikailag is némileg bizarr fúzió, amely valamiképp mégis alkalmazkodik az olvasói elváráshoz, akárcsak a szereplők a Hold mostoha, gyilkos körülményeihez.

Ebben a történetben a társadalmi osztályrendszer nem változott meg túlzottan a földihez képest. Vannak piszkosul gazdagok, akiknek nem számít a levegő- vagy a szénfelhasználás ára, és vannak „holdbélák”, a társadalom legalján élő szegények, a földi bevándorlók, akik bármit megtennének egy kortynyi levegőért. A Holdon viszont szigorú, íratlan törvények uralkodnak, mindenki fizet az életben maradásért, az is, akinek semmije sincs. Az ilyen szerencsétlenek a lélegzetszám lecsökkentésével, vagy akár saját testükkel egyenlítik ki a számlát. A tartozást mindenképp behajtják, az adóst halála után komposztként újrahasznosítanak, egészen az utolsó bőrlemezkéig. Ezen a kíméletlen helyen semmi nem marad felhasználatlanul, és az ilyen jelenetekben érezhetjük leginkább, hogy fantasztikus mivolta ellenére mennyire naturalista és realisztikus is ez a regény, milyen izgalmas tud lenni a szöveg.

Elég csak arra gondolni, hogy az ember által megkreált mesterséges ökoszisztéma miképp forgatja vissza a maradékot, az elhasználtat (ruhát, élettelenné vált díszpillangót, stb.), hogy újratáplálja önmagát. Érdekes, furcsa zárt rendszert alkotnak a városok, magánbirtokok, az egész Hold maga, ahol egy frissen érkezett földi bevándorló nem egykönnyen találja meg a helyét, ahol a beilleszkedés érzelmi megrázkódtatások sorozatával jár, ahol az online jelenlét természetes velejárója a mindennapi életnek, és nélküle a holdszülöttek élete csonka és életveszélyes volna. Egy szereplő szavait kiragadva: „Volt tíz ingyen levegővételünk, aztán máris fizettünk. Azóta is ezt tesszük. Levegő, víz, szén, adat – a négy elem. Maga itt született, nem is emlékszik olyanra, hogy azok a számok ne lettek volna ott a szemében.” (226. o.) Ez a fajta nyilvántartás részben okozója annak, hogy a helyi szokások hol kissé feudálisak, hol inkább maffiajellegűek, tehát maga a politikai koncepció, a hatalomszerzési és megtartási eszköztár is fuzionál, de nem egysíkú és nem unalmas.

A regény rendkívül népes szereplőgárdát vonultat fel, ami eleinte akár zavaró is lehetne, bár számomra ez nem volt olyan drasztikus, a sok egzotikus fiú és lány között azért viszonylag könnyű volt különbséget tenni. Az öt nagy család mindegyike egy-egy földi embertípus genetikai hordozója, már ha nem számítjuk a vegyes házasságokból született gyermekeket. A MacKenzie-k és a Voroncovok eurázsiai, az Aszamóák óceániai, a Szunok kelet-ázsiai jegyekkel bírnak, a Corták dél-amerikaival. A sokszínűség azonban többféleképp értelmezhető, pl. az egyik Szun-szereplő azt mondja: „A Voroncovok barbárok, az Aszamóák parasztok, a Corták pedig gengszterek, egyenesen a favelából. A Szunok és a MacKenzie-k építették ezt a világot.”(153.o.)

Már a szereplők sokaságából is következtetni lehet rá, hogy ez a történet regénysorozat lesz, amibe kell az anyag. Nem is fukarkodik a szerző, a könyv háromnegyedében, mintegy 300-350 oldalon keresztül az okosan építkező, néhol kicsit lassabban hömpölygő cselekmény mellett tolja bele az olvasó fejébe a holdvilág legapróbb részletit is. Komoly fantáziára, és még komolyabb világépítő képességre utal ennyi apróság kiötlése és használható részletté gyúrása. (A végkifejletről pedig szándékosan nem beszélek, vállalja csak a szerző az olvasói reakciók következményét.)

Annyira összetett könyv a Luna – Újhold, annyira részletesen meg van komponálva, hogy gyanítom, már maga McDonald sem tudná kibogozni, mi volt az alap, és miképp rétegződtek erre rá a későbbi ötletek. Ha Amerikát a népek olvasztótégelyének (!) tartjuk, akkor a Hold többszörösen az, és ezt az elméletet remekül meg is ragadja a szerző. Akár egy következő lépcsőfok az emberi evolúcióban, csak nem feltétlenül biológiai szinten (bár akár úgy is), hanem inkább kultúrtörténeti szempontból. Van itt minden: holdi „maffiahálózat”, nagyvállalatok, bevándorlók. Proletárok és gazdagok ellentéte, megcsapva jó adag technológiai szakzsargonnal, nyakon öntve angol-portugál multilanguage-el. Érdekes módon mégsem hat erőltetettnek, az egész jól össze lett fésülve, ténylegesen olyan érzésem volt olvasás közben, hogy ez igenis kialakulhat, ez elméletben megtörténhet. Ebben sokat segített Adriana Corta „gyónása” is, ami egy kicsit visszavezeti az olvasót a kezdetekhez, az olyan újrafelfedezett holdutazásokhoz, ami ugye a regény világában már történelem, nekünk újracsomagolva.

Adriana Corta élete tulajdonképpen egy könyv a könyvben, mintha csak a fejezetek és történetszálak között/mellett egy előzménykötetet is olvasnánk, amit aztán a szerző összefolyat a jelen cselekményével. A kedvenceim voltak ezek a részek, mögöttes történelmet, ívet adtak az egész regénynek, mellesleg felvillantották annak lehetséges opcióját, hogyan, miként, miért térünk vissza a Holdra, és hogy az alkalmasság kérdése ténylegesen tudásalapú, nem pedig szerencsés, gazdasági nagyhatalommal bíró nemzetek testileg-lelkileg-szellemileg tökéletes állampolgárainak kiváltsága. Itt már nem kell megfelelni a klasszikus űrhajós kritériumoknak, elég, ha az ember lánya egészséges és szakember abban, amire a Hold gyarmatosításakor szükség van. Adriana Corta mindamellett, hogy céltudatos és törekvő, egyúttal szerencsés is, hiszen a mélyszegénységbe süllyedő Brazíliából indulva hosszú és különös élete során egész holdi dinasztiát alapíthatott annak köszönhetően, hogy tulajdonképpen jókor volt jó helyen. Többször is, ami azt illeti.

De nem ő az egyetlen, aki öregkorára még ránthat egyet az elszabaduló ifjú holdszülött-generáció gyeplőjén. Az őslakosnak számító első gyarmatosító MacKenzie család feje sem hagyja, hogy a dinasztia ügyei koordinálatlanul lebegjenek, és épp ettől olyan összetett, olyan elképzelhető ez a történet, hiszen ráismerünk a többgenerációs jelenlét általi diszharmóniára, a hatalommal együtt járó erőfitogtatás kontra ifjúgenerációs lázadás témájára, ami elidegeníthetetlen emberi tulajdonság, földrajzi kötöttségek nélkül. És időbeliek nélkül, ha azt vesszük alapul, hogy a jövő társadalmában is feltételezhető az egymást követő generációk érdekei, elképzelései és életvezetési gyakorlata közötti ütközés.

Akad néhány jelenet persze, ami nélkül szívesen meglettem volna. A szexuális szabadság hangsúlyozására elég sok együttlét kerül leírásra, melyeknek egy része talán felesleges. A Corta-unoka, Lucasinho bulizós kicsapongásai, konyhaművészeti alkotásai sem emelnek sokat a cselekményen, a jellemrajzokon, összességében azonban elnézhető apróságok ezek a szusszanásnyi lassítások a fősodor mellett. Azt viszont garantálom, hogy a befejezés után jó ideig nem felejtünk el egyetlen főszereplőt sem, így indokolt, hogy a folytatás azonnal várólistás legyen, bármikor is érkezik el hozzánk.

Ian McDonald: Luna – Újhold
Kiadó: Gabo SFF
Kiadási év: 2017
Eredeti cím: Luna – New Moon
Fordító: Tamás Gábor
Oldalszám: 428
Értékelés: 9/10

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.