Könyv

Andy Weir: Artemis – Ha egy jó sci-fi még hiányzik a fa alól, ez legyen az

Koós Anna
Koós Anna

2017. 12. 19. 08:00

Korábban a témában:

A marsi után nagyok voltak az elvárások Andy Weir új kötetével szemben. Első regényét 2014-ben vette kezelésbe egy amerikai kiadó – ugyanebben az évben a Fumax gondozásában jelenhetett meg magyarul is a könyv – és 2015-ben nagy sikerű filmadaptáció is készült belőle. Ugye emlékszel még Matt Damon marsi monodrámájára? Nekünk akkor annyira bejött, hogy még a Prometheusért is megbocsátottunk Ridley Scottnak, de ez általában igaz volt a zsáner többi szerelmesére is. Nem csoda hát, hogy a második regénye, az Artemis megfilmesítés jogai már a bejelentésének pillanatában elkeltek. (És nem más rendezi majd, mint a Han Solo-film éléről felmentett páros, Phil Lord és Chris Miller!)

Nagy várakozások ide vagy oda, Weir meg tudta ütni azt a színvonalat, amelyet vártunk. Valljuk be, a legtöbbünket egy kérdés foglalkoztatott: lett-e olyan jó az új könyv, mint a debütáló regény?

Ezért is nehéz az Artemis dolga, de kitartok amellett, hogy A marsi árnyékában is egy remek scifi. Mert bár az egyedi stílusa nem fog ránk olyan hatást tenni, mint első olvasáskor A marsi esetében, hiszen az akkor friss volt, újszerű, hatásos, most pedig már inkább ismert és bejáratott. Viszont azért ilyen gyorsan nem lehetett volna ráunni erre az egyedi hangra, ezáltal tehát az Artemis nem lett kevésbé szerethető könyv.

Témáját tekintve Weir első könyve sem volt nagy újítás, hiszen az sem más, mint egy marsi környezetbe helyezett robinsonád. Az Artemis pedig egy Holdon játszódó krimi. Ami mégis egyedivé teszi a két regényt az írói hangon túl, az az, hogy a nem túl távoli jövőben játszódik, ezáltal úgy érezhetjük, hogy a leírtak már csak karnyújtásnyira vannak tőlünk, akár az unokánkkal is történhetnének. A másik, hogy ezek a tudományos leírások iszonyú pontosak, és ezeknek köszönhetően valóban elhihetjük, hogy főhőseink életének minden percére kihatással van a kémia, a fizika, a botanikai vagy éppen hegesztési tudományuk… … mert az a helyzet, hogy belekényelmesedtünk azokba a scifikbe, amelyekben a szereplők minden gond nélkül szállnak le új bolygókra, lélegeznek bármilyen légkörben, beszélnek bármilyen idegen fajjal mondván: itt tart a technika. A marsi és az Artemis különlegessége éppen az, hogy eszünkbe juttatja, milyen kényelmesen elvagyunk itt a Földön, a gravitációban, megfelelő napfény- és oxigénszinttel, és hogy mennyire hamar kipurcannánk Mark Watney vagy Jazz Bashara helyében. Mert velük bizony nem ennyire elnézőek a fizika törvényei.

Természetesen Jazz sztorija különbözik Watneyétől: őt már nem csupán egy égitest, és önnön ballépései akarják megölni, hanem egy maffia kartell is bekerül a képbe. Ugyanis a történet szerint a kietlen szürke holdi tájba immár egy emberek által emelt város ékelődik. Főhősünk, Jasmine Bashara pedig igazi holdi csaj:

Artemisen élek,  a Hold első (és egyelőre egyetlen) városában, mely öt hatalmas, kupolának nevezett gömbből áll. (…) Az Armstrong kupola áll középen, azt pedig az Aldrin, a Conrad, a Bean és a Shepard veszi körül. (…) Nem olcsó idejönni, és észvesztően drága itt élni. De egy város nem állhat kizárólag gazdag turistákból és excentrikus milliárdosokból, szüksége van munkásosztályra is. J. Nagyember Gazdagfasz III mégse tisztíthatja a saját vécéjét, nem igaz?
Na, én egyike vagyok azoknak a kisembereknek.

Jazz hordárként dolgozik, azonfelül csempészkedéssel keres egy kis mellékest. Viszont folyamatosan keresi a lehetőségeket arra, hogyan juthatna több pénzhez. EVA-leckéket is vesz, mert a turistáknak tartott sétákat is jól megfizetik. Amikor egyik kuncsaftja egy kockázatos ajánlattal áll elő, csak azért megy bele, mert a fizetség minden problémáját egy csapásra megoldaná. A bökkenő viszont, hogy (ahogy az lenni szokott,) hősünk valami nálánál sokkalta nagyobb ügybe tenyerel, és az a néhány probléma, amit megoldott volna a pénz, eltörpül a száz újabb, sokkalta húsba vágóbb probléma árnyékában.

A holdvárosra, és Jazz terveire egyaránt jellemző, hogyha valami elromolhat, az el is romlik. Pedig a lány aztán nem fukarkodik az óvintézkedésekkel. Néha már az olvasói tűréshatárt is súrolja, mikor a történet egyre csak eszkalálódik, mintha a pechsorozatnak sosem lenne vége. Viszont Jazzt még ezekben a kritikus helyzetekben sem hagyja el a humorérzéke, és ez az olvasót is átlendíti a mélypontokon.

Mark Watney és Jazz karaktere közt is sok a párhuzam: mindketten otthon vannak a múlt századi popkultúrában, nem fukarkodnak a káromkodással, rettentő cinikusak, a humoruk nagy koncentrátumban idegméreg. Amiben mégis leginkább hasonlítanak, hogy ezzel a csak-azért-is-kitalálok-valamit hozzáállással viszonyulnak minden eléjük gördülő akadályhoz. Illetve nagyon régen találkoztam már ennyire didaktikus karakterekkel.

Mert az egy dolog, hogy Watney naplózza, hogy mi történik vele a Marson, és részletekbe menően taglalja, hogyan fog vizet előállítani a krumplitermesztéshez, de Jazz ugyanezt teszi, amikor ívhegesztésről van szó. Maga a regény egyébként is érdekes ebből a szempontból, hiszen Jazz szintén úgy meséli el a történetet, mintha lenne egy konkrét személy, akinek elmagyarázza, hogyan is folyik az élet a holdi városban. Viszont míg Watneynél ez jogos volt abból a szempontból, hogy a naplóját egyszer, még ha meg is hal, biztosan megtalálja valaki, és olvasni fogják, Jazz esetében már elütnek ezek a Most-biztos-arra-gondolsz-hogy típusú kiszólások a regény alapszituációjától. Természetesen lehet, hogy Jazz is egyszerűen a leendő olvasónak meséli a sztorit a maga sajátos stílusában.

A sztoriról többet inkább nem is árulnék el, hiszen a könyvnek az a fő erőssége, a varázslatot pedig a holdi környezet és a tudományosan precíz leírások teremtik meg, mint A marsi esetében. Összességében mindenki, akit nem idegesített A marsiban a főszereplő fickó végtelen optimizmusa, és kiszólásai, az szeretni fogja az Artemist is. Akit viszont pont ez távolított el attól a regénytől, az ugyanígy fog érezni ezúttal is. Jazz ugyanúgy kézzel-lábbal küzd, hogy életben maradjon, sikerüljenek a ravasz, de őrült tervei, és… azért is, hogy menő legyen. (De most őszintén, ki ne akarna picit szabadszájúbb, picit lazább lenni, hogy menőbb legyen, ha egy akkora holdi városkában él, mint Vonyarcvashegy?) Watneyben, aki ugyanezt a küzdelmet folytatta a túlélésért, (és egy kicsit a menőségért,) ha valakit pont ez a vonás zavart, ez Jazz karakterében is ugyanúgy zavaró lesz. De ettől eltekintve kellemes, két ünnep közt kivégezhető, szórakoztató olvasmányélményt nyújt Andy Weir új kötetet, az Artemis.

Andy Weir: Artemis
Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2017
Eredeti cím: Artemis
Fordító: Rusznyák Csaba
Oldalszám: 316
Értékelés: 7/10 raptorgizmó

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.