Film

Több mint 20 évet kellett rá várni, de méltó folytatást kapott a Jumanji

A folytatások, rebootok, remakeek dzsungelében alig akadni olyanra, amire tényleg azt tudnánk mondani, erre megérte várni, ezt megérte elkészíteni. Egy eredeti film után, főleg ha az jó volt, vagy egyenesen kultikus, nagy elvárások nehezednek a folytatásokra, újragondolásokra, és kevés film ugorja meg a lécet. Végre kijelenthetjük, hogy lehet ezt másként is csinálni, és a legjobb példa rá a Jumanji!
Korábban a témában:

Az idei év legnagyobb pozitív csalódása a Jumanji – Vár a dzsungel. Rengeteg rossz előérzet, kétely övezte ezt a filmet, főként az 1995-ös klasszikus kedvelőinek körében. Az eredeti Jumanji folytatásaként belengetett film traileréből annyit lehetett sejteni, hogy akciódús kalandfilmre számíthatunk, ami semmiképp sem akarja túl komolyan venni magát. Bár Dwayne Johnson és Jack Black is úgy nyilatkozott korábban, hogy az új film tiszteletadás lesz Robin Williams és az eredeti felé, és nem fogják lábbal tiporni sokunknak a gyerekkort vagy a „vad” ’90-es éveket idéző, kedvelt moziját, ettől függetlenül az ellenkezője is megtörténhetett volna, de az ígéretet maradéktalanul betartották.

Az alapsztori szerint négy teljesen más-más iskolai kasztba tartozó, különböző problémákkal küzdő kamasz közös büntetőfeladatot kap: a suli pincéjében kellene újrahasznosításra váró papírhalmokból tűzőkapcsokat eltávolítaniuk. Azonban a pincében egy felajánlások feliratú dobozban találnak egy régi, kazettás konzoljátékot, amelyet rögtön csatlakoztatnak is egy leselejtezett TV-hez.

Ahogy kiválasztják a karaktereiket, és elkezdenék a játékot, rá kell jönniük, hogy a Jumanji nem egy egyszerű múlt századi videojáték. A Jumanjinak lelke van, méghozzá elég sötét lelke.

A játék beszippantja a négy kamaszt, akik át is változnak választott avatárjaikká. A stréber, és visszahúzódó Spencerből – ő volt a kedvencem, klasszikus geek kölyök, ő és Peter Parker tuti jó haverok lennének – Dr. Smolder Bravestone lesz, akit ki más, mint (a Szikla) Dwayne Johnson alakít. Spencer egykori haverja, Frigo, akit csak az izgat, ki ne tegyék a focicsapatból, „Veréb” Finbar karakterének bőrébe bújik. Finbar (Kevin Hart) alacsony, gyenge, a futás sem erőssége, viszont a zoológiában verhetetlen, tehát szöges ellentéte annak, aki Frigo a valóságban. Ott van még Martha, a konvenciók ellen lázadó, zárkózott lány, akinek Ruby Roundhouse (Karen Gillan) karaktere jut, akinek legfőbb erőssége a külseje és küzdősportok. Senki sem kap azonban annyira önmagától olyan távol eső új alteregót, mint a plázacica Bethany, aki Shelly Oberon professzor köpcös, szemüveges, borostás testébe kényszerül, és legfontosabb képessége a térképeszet lesz.

Hamar világossá válik számukra, hogy a játék csak akkor eresztik őket, ha végrehajtják a küldetést, és megmentik Jumanjit az átoktól. Azonban hiába figyelmezteti őket előre a játék, hogy a játék tétje az életük is lehet, bár megpróbálják tudatosítani magukban a feladatukat, és követni a videojátékok logikáját, a csapat mégis nehezen rázódik össze. Ráadásul nem csak a játékban feltűnő motoros bandával, állatcsordával, és további különböző akadályokkal kell megküzdeniük – a főellenségről nem is beszélve, hanem a saját személyiségükkel is. A kamaszléttel járó problémáikat, személyes konfliktusaikat is meg kell oldaniuk.

A filmnek két fő humorforrása van, az egyik jellemkomikum, amihez nagyban hozzátesz a színészi játék. Nem hittem volna, hogy ez a színészgárda így együtt nem önmaguk béna paródiáját fogják hozni, és rendkívül meglepett, hogy Dwayne Johnson pl. milyen lazán tudta hozni, hogy lélekben egy félénk, geek srác egy pankrátor testében. Természetesen Jake Kasdan nem hazudtolta meg magát, és meghagyott valamennyit az alpári poénokból, de elviselhető mértékben, és még pont nem válik a film kárára. A másik nagy humorforrás viszont maga a videojáték-koncepció. Egy kalandjáték gyakorlatilag a játékos(ok) döntéseinek és azok következményeinek sorából, meghatározott szabályok szerint felépülő rendszer. A karaktereknek képességei vannak, a feladatoknak szintjei, a főgonosznak koszos zsoldosai, és taszító külseje, és többnyire valamilyen tanulság is akad a végén. Azon túl, hogy tényleg jól használja a film videojátékos világhoz köthető elemeket, és kihasználja a benne rejlő lehetőségeket a humorra, ad egy plusz réteget is a filmnek azzal, hogy reflektál magára a játék műfajra.

Vigyázat! A továbbiakban fennáll a spoilerek veszélyeTermészetesen a főszereplők, amilyen tapasztalatokat szereznek a dzsungelben, a való életben is hasznosítják majd, amikor visszavedlenek kamaszokká, és mindenki közelebb kerül ahhoz, hogy önmagát jobban megismerje. Azonban a Jumanji nem csak erről szól. Emlékszünk még az eredeti filmben a játék leírására?

„Jumanji – Egy játék azoknak akik maguk mögött akarják hagyni a világukat”.

Ez azzal sem változott meg, hogy most már nem asztali társasjátékként, hanem konzolon teszi próbára a vállalkozó „kalandorokat”. Amikor annak idején Alan Parrish megtalálja a Jumanjit egy építkezésen, ő is csak az apja szigorú elvárásainak megfelelni vágyó, kiközösített kamasz, akinek ráadásul egy olyan lány tetszik, aki majdnem egy fejjel magasabb nála. Végül őt is elnyeli a dzsungel, és 26 évig kell várnia, amíg Judy és Peter megtalálják a Parrish-ház padlásán a játékot. Amióta a szüleik autóbalesetben meghaltak Judy már-már betegesen hazudozik, Peter pedig nem hajlandó beszélni senkivel Judyn kívül. Nem csoda, hogyha ezek a gyerekek ki akartak szakadni a valóságból.

Ugyanígy Spencer, Frigo, Martha és Bethany sem akartak mást, csak egy pár percre megfeledkezni az őket körülvevő világról. Mindkét film azt mutatja meg, hogy a játéknak hatalma van: nem csak gonosz hatalma, hogy gyilkos moszkitókat, és vérengző jaguárokat küldjön a játékosok ellen, hanem hogy rádöbbentse őket, kik ők valójában, mi rejlik bennük, és kivé akarnak válni. Ezt a felvetést a kerettörténet is sulykolja, az igazgató, vagy akár a tesitanár magvas gondolatai, amelyek lepattannak a kamaszokról. Másik érdekes momentum a filmben, amikor Spencer a Freak-ház előtt áll és az eltűnt fiú apja – ez a párhuzamot megtartották az eredetiből, és ez az új film javára vált – megszólítja, azt mondja neki, hogy ez a világ elnyeli az ilyen fiúkat, mint Spencer. Természetesen a saját fiára gondol, aki valószínűleg szintén sokat nyomta a videojátékot, és Spencerről is lerí, hogy kocka. Tehát mindkét oldalt megmutatja a játék: azt is, hogy ha nem foglalkozol a világgal, ami körülvesz, akkor eltékozlod az életed, és nem menekülhetsz örökké csak a virtuális, vagy látszat valóságba – de ez nem csak Alex és Spencer karakterére vonatkozik, hanem Bethanyra, Frigora és Marthára is. Bethany is rájött, hogy az internetes népszerűség nem minden, ahogy Frigo és Martha értékítélete is megváltozott.

Viszont, ami hatalmas piros pontot érdemel: azt is közvetíti egyúttal, hogy a játékoknak, legyen az társasjáték, konzoljáték, PC, bármi – hatalmuk van: kiszakít a megszokott környezetedből, és általuk jobban megismerhetsz másokat, és megismerheted önmagadat. Döntéseket hozhatsz – különösebben súlyos következmények nélkül, és bebizonyíthatod magadnak, hogy kitartással bármit el tudsz érni. A közösségi élményről nem is beszélve. Persze, nem arról van szó, hogy a Jumanji 2017 legfontosabb filmje, és hatalmas örök érvényű igazságokat fogalmaz meg. A Jumanji inkább egy jól megírt akcióvígjáték, ami szórakoztat, leköt, megtámogatva ezt egy szuper látványvilággal, ügyesen felhasználva a 3D-t, és emellett még van pár egészen korrekt üzenete is, amit amolyan mellékküldetésként felfedezhetünk, ha van rá igényünk.

Külön örültem, hogy nem vitték túlzásba az eredeti filmre való utalásokat, viszont valóban folytatásként, és nem remake/rebootként készítették el a filmet. Az első jelenet, mikor a tengerparton egy ismeretlen megtalálja a Jumanjit régi, társasjáték formájában, visszautal a ’95-ös film zárójelenetére, amikor a kővel lekötözött játék, amit Sarah és Alan a folyóba dob, egy tengerparton köt ki. A Jumanji, mivel társasjátékként már nem hozza lázba első áldozatát, átváltozik konzoljátékká az éjszaka leple alatt, és ámokfutása ismét elindul.

Bár a dzsungel, ahová a négy kamasz kerül, ugyanaz, ahol Alan ott ragadt 26 évre, mégsem teljesen ugyanaz. Már nem gyilkos növények, denevérek, majmok, pókok, stb. az ellenfelek, a játék továbbfejlődött. A legfőbb ellenség Van Pelt maradt, de míg az eredetiben egy mindenre elszánt, Livingstone-nak öltözött vadász volt – aki megszólalásig hasonlított Alan apjára, a korszellemnek megfelelő kapzsi kincsvadász, aki Jumanjira szörnyű átkot hoz, cserébe hatalmat kap az állatok felett.

Egy jelenet erejéig láthatjuk a kunyhót, amelyben Alan élt a dzsungelben, és hogy egyértelmű legyen, a nevét is belevéste. És amikor a játék újabb gonosz húzásra készül, az ismerős dobogás is felhangzik. A kis állatokat mintázó szobrok, és nagy kőszobrok is az eredeti filmet idézik, de az ilyen utalások végig a háttérben maradnak. Pont ez az, amit szintén nagyon jól csinált a film: éppen eleget adagolt az ilyen nyomokból azok számára, akik ismerik és szeretik az eredeti filmet, hogy ne legyen zavaró azoknak, akik nem ismernék, vagy már nem emlékeznek.

Összességében mindenkinek ajánljuk a filmet, hiszen ha ennyi negatív előfeltevéssel minket meg tudott győzni, hogy a 2017-es filmes toplistánkat is átgondoljuk miatta, akkor az, akinek nincs semmilyen előítélete és csak egy szórakoztató kalandfilmre vágyik, annak garantáltan tetszeni fog!

Jumanji – Vár a dzsungel (Jumanji: Welcome to the Jungle). 2017, amerikai vígjáték, 119 perc. Értékelés: 8,5/10

Képek forrása: imdb

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.