Magazin

Mulder ügynök és egy ismeretlen szuperhős menti meg az uborkaszezont- januári Roboraptár

Nem indul túl izgalmasan az év, de aki nagyon szeretne, az így is találhat magának geekséget januárban. Ufók, horror, szuperhősök, klasszikus sci-fi és persze egy kis Star Wars a januári Roboraptárban.
Korábban a témában:

Film

Insidious: Az utolsó kulcs (Insidious: The Last Key)

Magyar premier: Január 3.

Az Insidious első két része sikerrel lehelt új életet a természetfeletti horrorba, James Wan és Leigh Whannell párosát pedig A fűrész után újra a műfaj királyaivá tette. Wan aztán ezt fokozta a lassacskán saját univerzummá váló Démonok között-tel, majd blockbuster-rendezővé lépett előre, Whannell pedig jobb híján magára vállalta a harmadik rész rendezését is. És ez volt az a pont, ahol megmutatkozott, hogy Wan, a Lambert-család, na meg értelmes koncepció híján (kényszeredetten beleugorva egy jelentéktelen előzménytörténetbe) bizony az Insidious is csak egy gyenge tucathorror. Ha ezt nézzük, akkor a negyedik rész elképzelése (vagy úgy önmagában, a létezése) sem túl reménykeltő – úgy tűnik, az Insidious is beáll azon horrorfranchise-ok sorába, amiket nem tudtak a csúcson abbahagyni.
(Becságh Dániel)

Viszlát, Christopher Robin

Magyar premier: Január 11.

Érkezik a mozikba az életrajzi ihletésű, Viszlát, Christopher Robin, melyből képet kaphatunk, hogyan születtek meg gyerekkorunk hősei: Micimackó és barátai. Köztudott, hogy a Százholdas pagony lakóit  A. A. Milne a fiának plüssfiguráiról mintázta, és a közös játékok során kitalált történeteket fűzte bele az azóta világhírűvé regényébe. A film szerethető családi mozinak ígérkezik, jó alkalmat ad a nosztalgiázásra, valamint hogy visszahelyezkedjünk abba a történelmi korba, amelyben ezek a mesék megszülettek.
(Koós Anna)

Az Útvesztő: Halálkúra (Maze Runner: Death Cure)

Magyar premier: Január 25.

Az Útvesztő-sorozat még 2014-ben indult útjára, hogy egy kis színt vigyen az addigra már halomra gyártott tini-disztópiák kiherélt világába. Bár nem akarta megváltani a zsánert, a jól összeválogatott gyerekszínészekkel és érdekes alapötletével kifejezetten szórakoztató darab kerekedett belőle. A második része egy évre rá rendben el is készült, a befejező rész sorsa viszont elég kétségessé vált a főszereplő balesete miatt. Szerencsénkre a projektet mégsem kukázták végleg, és most végre megtudhatjuk, hogyan végződik Thomas és barátai szélmalomharca a számukra ismeretlen, posztapokalitpikus világ megmentéséért.
(Hartai Dávid)

 

Sorozat

X-akták (11.évad)

Évad premier: Január 3. (Fox)

Magyar premier: Január 5. (Cool TV)

Az X-akták 2016-ban feltámadt hamvaiból, hogy egy megosztó, de végső soron kellemes nosztalgia élménnyel fűszerezett rövidke évaddal lepje meg a rajongókat. Akiknek bejöttek az újabb kalandok azoknak remek hír, hogy az eredetileg event jelleggel felélesztett széria most mégis folytatódik, hogy Scully és Mulder ügynökök újra belevessék magukat az ismeretlenbe. Ráadásul, mindössze két nappal az amerikai premier után, már itthon is debütál az új évad a Cool TV-n, magyar szinkronnal.
(Hartai Dávid)

A Series of Unfortunate Events (2. évad)

Évad premier: 2018 első negyedévében (Netflix)

Nem véletlenül került fel a 2017-es toplistánkra a Netflix különös sorozata, A Series of Unfortunate Events, ezért feszülten várjuk a második évadot. Legfrissebb értesüléseink szerint még pontosan nem lehet tudni, mikor érkezik, csak annyit, hogy minden bizonnyal 2018 első negyedévében, de legkésőbb tavasszal. Daniel Handler, írói álnevén Lemony Snicket tizenhárom kötetből álló nagy sikerű ifjúsági könyvsorozatának első négy részét az első évad nyolc epizódban dolgozta fel. A második évad a következő öt kötet dolgozza majd fel immár tíz epizódban – így a végjáték a harmadik évadra marad. A soron következő kötetek (A zord iskola, A liftakna titka, A visszataszító város, A halálos műtét és a magyarra eddig még meg nem jelent The Carnivorous Carnival) legalább annyi veszélyes kalandot és rejtélyt tartogatnak a Baudelaire-árvák számára, mint a korábbiak.
Az első évadból már kiderült, hogy a Baudelaire-szülők egy titkos társasághoz tartoztak, melynek tagjait sorra utoléri a végzet – többnyire Olaf gróf ármánykodásának következtében.  Reméljük, az új évad további adalékokkal szolgál majd a titok leleplezéséhez, és persze, hogy ezúttal is ugyanolyan sodró lendülettel, egyszerre becsalogató és idegborzoló módon árad tovább a balszerencse.
(Koós Anna)

UPDATE: A Netflix a napokban közzétette a megjelenés pontos dátumát, méghozzá egy hangulatos teaserben! Íme:

Black Lightning (1.évad)

Sorozat premier: Január 16. (CW)

Idén a Marvelnek sikerült beérni a DC-t sorozattéren, hiszen a S.H.I.E.L.D. és a Netflix-féle univerzumuk mellett érkezett még jópár, ezektől független képregényfeldolgozás is tőlük a kisképernyőre. Persze a DC sem pihenhet, így egy kevésbé ismert szuperhőssel erősítenek januártól, Black Lightning személyében. Habár a széria az Arrowverse-ért felelős CW tévécsatornára érkezik, az elektormosságot írányítani képes hős történetét független készítők jegyzik, ezért az nem fog kapcsolódni Zöld Íjászék világához. Legalábbis egyelőre.
(Hartai Dávid)

Könyv

Philip K. Dick: Elektronikus álmok

Magyar megjelenés: január 11.

Az Electric dreams Amazon Prime-os premierjével egy időben jön magyarul egy új Philip K. Dick novelláskötet, az Elektronikus álmok. A kötet tartalmazza az író meghökkentő és különös sci-fi novelláit, életművének kevésbé ismert darabjait. Az Elektronikus álmok részben számunkra eddig is elérhető történeteket (pl. A seholsincs bolygó, Az ingázó, Közterm, Az álapa), de zömében eddig magyarul meg nem jelent novellákat tartalmaz. Az írások témái pedig az SF legizgalmasabb kérdéseire (önmagukat sokszorosító gépek, az MI-k jogai) keresik a választ, vagy K. Dick kedvenc témáit (a valóság változó természete) járja körül, és a politika bírálatától (a hidegháború erkölcsi kérdései) sem riad vissza. Egy olyan kötetnek tűnik, ami nagyjából összefoglalja PKD stílusát, ezzel kedvet csinálva azoknak, akik még nem olvastak az írótól.
(Scheirich Zsófi)

Dave Hutchinson: Embercsempészek (Európa alkonya 1.)

Magyar megjelenés: január 17.

Hutchinson egy nem is olyan távoli alternatív jövőbe kalauzolja olvasóit az Európa alkonya első kötetében: az Európai Unió felbomlott, maga a kontinens pedig ezernyi mikro államra hullott szét. Az országok szigorú határok felhúzásával igyekeznek megőrizni egzisztenciájukat, és kívül tartani a nem odavalósiakat. Ebben a jövőben próbál boldogulni az észt származású Rudi, akinek nincs más vágya, mint a legjobb séffé válni. Azonban egy furcsa véletlen folytán belefolyik a háttérben működő szervek embercsempészési és más jellegű ügyeibe, és ettől fogva maga is kémként kénytelen a túlélésért küzdeni. Hutchinson regénye a kémregények és az SF különös fúziójának tűnik, amibe némi közép-kelet-európaiság is belefért.
(Scheirich Zsófi)

Star Wars: Bizonyos szemszögből

Magyar megjelenés: január 31.

Idén negyven éves George Lucas legelső Star Wars-filmje. Az évfordulóról úgy emlékeztek meg, hogy kiadtak egy 40 rövid novellát tartalmazó könyvet. A Bizonyos szemszögből című kötetben olvasható írások az Egy új remény egy-egy fontos vagy kevésbé jelentős karakterét mutatják be: megismerhetjük például a Leiát elkábító rohamosztagost, vagy a Mos Eisley-i kocsma csaposát, de megtudhatjuk azt is, hogyan háborgott Motti admirális, miután Darth Vader kis híján megfojtotta. Ezek a történetek, amelyeknek szerzői között vannak veterán Star Wars-írók is, nyilván nem fognak rengeteget hozzáadni a messzi-messzi galaxis világához, inkább csak annyit ígérnek a novellák, hogy apró háttérinfókat találunk bennük – de hát egy rajongó számára sokszor éppen ezek a legérdekesebbek.
(Barna Benedek)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.