Magazin

A történelem nyolc legfontosabb fája

Tankó Andrea
Tankó Andrea

2018. 01. 15. 08:00

A fa mindig alapvető részét képezte a különféle kultúráknak. Nem is csoda, hiszen több szempontból is rendkívül fontos eleme az emberi létnek. Biztosítja számunkra az életben maradáshoz szükséges oxigént, egyes fajok gyümölcsei táplálékul szolgálnak, mások anyaga pedig lehetővé teszi, hogy ne csak fedél legyen a fejünk fölött, de melegen is tarthassuk magunkat.  A fa tehát fontos, ezt az alapvetést pedig a 20-21. századi fantasy- és sci-fi-világ is elismeri. Számos példát találhatunk ugyanis arra, hogy az egyes művekben, milyen jelentős szerepet kaptak a növények.

Mielőtt bemutatnák a legismertebb könyves és filmes fa-szereplőket, nézzük meg kicsit közelebbről, honnan is ered ezen élőlények kulturális jelenléte. Hogy a népek számára milyen nagy jelentőséggel bír a növény, jól példázza, hogy nyugattól keletig, és északtól délig rengeteg szövegben kapott kitüntetett szerepet. Oglala-sziú indián sámánok látomásaiban, jakut hősénekekben, a Kalevalában, a belső ázsiai sámánizmusban, vagy épp a magyar népköltészetben.

Őseink is tudták

Kereszténység

A fa, elődeink gondolkodásában olyannyira jelen volt, hogy a világ legismertebb könyvében, a Bibliában is központi helyet kapott. Ez volt a „jó és rossz tudásának fája”, amelyről mint ismeretes, Ádám és Éva nem ehetett.

Általában ezt a fát a művészetben almafaként ábrázolták, valószínűleg azonban, mindez csupán egy félrefordítás eredménye. A Bibliában ugyanis nincs pontosan meghatározva, hogy milyen fajhoz tartozott. Bizonyos értelmezések szerint például, az ősszülők még csak nem is alma, hanem füge elfogyasztásával estek bűnbe.

Bár a Paradicsomban ez a „leghíresebb” fa, az édenkert közepén álló növény mellett állt egy másik is, az „élet fája”. Az ehhez vezető utat azonban – a Szentírás szerint – a bűnbeesés után, Isten az ember elől kerubokkal zárta el. Ez a paradicsomi fa, a kereszt legendája szerint, azonos azzal a későbbi keresztfával is, melyre Jézust felfeszítették.

A germán és skandináv mitológia

Sok pogánynak vélt kultúrában is megjelent az Axis Mundi jelképe, a „világfa”, mint a háromosztatú világkép része. Ez köti össze a lenti világot, a középső és fenti világgal, amelyen át bizonyos hiedelmek szerint, közlekedni is lehet. Így van ez többek között a kelta, a germán, vagy a skandináv mitológiában is, ahol egy kőrisfa, az Yggdraszill szimbolizálja a világfát.

Az Yggdraszill Midgrad területén nő, koronáját felhők fedik, gyökerei pedig egészen az alvilágig nyúlnak. Három gyökere három irányba ágazik, Helheim (Hél otthona), Niflheimr (a köd otthona) és Muspelheimr (a tűz birodalma) felé. A legszebb és legnagyobb kőris gyökereit Nidhogg, a sárkány rágja, míg törzsén Ratatoskr, a mókus szaladgál, hogy Nidhogg-tól egészen az ágak között üldögélő névtelen sasig vigye híreit. A germán/skandináv világfán összesen kilenc világ helyezkedik el, aminek felsorolása – a különféle értelmezések miatt – kissé nehézkes. Leggyakrabban azonban ezeket a világokat nevezik meg: Asgardr, Vanaheimr, Álfheimr (Ljósálfheimr), Midgardr, Jötunheim/Utgardr, Helheim, Nidavellir/Svartálfaheimr, Niflheimr és Múspellsheimr. Az eget és a földet a Bifrost szivárványhíd köti össze, amin az istenek, törvénykezéshez gyülekezve, minden nap átlovagolnak. Kivéve persze Thor-t, aki általában gyalogosan jár:

Séden és Sáron,
két Gőzölgőn
gázol át konokul
a keményléptű Tór,
ha törvényt tenni indul
Yggdraszill kőriséhez,
mert izzik az ázok hídja,
lobog heves égi lánggal,
párák szállnak a szent vizekről.

(Grímnir-ének, 29.)

Totemizmus

Ahogy láthattuk, a fák a különféle mitológiákban többféle funkcióban jelennek meg. Közülük a legismertebb a világfa, a tudás fája, az életet és a halált megszemélyesítő fák, de ide kapcsolható az animizmus totemoszlopa, vagy a különböző fa-szelem elképzelések is.

A világot számos észak-amerikai indián törzs szerint is, a világfa vagy cölöp tartja fenn. Az irokézek például úgy tartják, ez a világfa egy teknős hátából nőtt ki, így számukra, hiedelmük egyben a világ teremtéstörténetét is jelenti. A wabanaki törzs számára pedig – akárcsak a skandináv világfa esetében – a kőris a legfontosabb fajta, mivel úgy tartják, az első embert fekete kőrisből teremtették.

Ezek az őslakosok a fát magukkal egyenrangú lénynek tekintik. Régen egy fát kivágni bizonyos törzseknél bűnnek számított, így csak azt a fát használták fel, ami magától kidőlt. Ősi hitük szerint ugyanis, a fa ugyanúgy érez, mint az ember, s ha megsebzik, az is vérezni kezd. A fa számukra így nem csak az istenek és ősi szellemek lakhelye, de úgy tartják, hogy saját lélekkel is rendelkezik. Ez az animizmus jelensége, amely minden dolognak – kőnek, csillagnak, embernek, szélnek egyaránt – lelket tulajdonít, élő és élettelen közé tehát nem húz éles határt.

Sajnos a fakultusz története annyira ágas-bogas, mint maga a növény, így további példákat felsorolni nagyon hosszadalmas lenne. Figyelmünket a múlt hiedelmei felől fordítsuk inkább a fantasy képzelete felé, és nézzük meg, milyen híres fák határozzák meg ma kultúránkat.

Akiket papírra véstek

A Gyűrűk Ura – Entek

“Az entek háborúba mennek” – mi mással is lehetne kezdeni a felsorolást, mint Tolkien (besz)élő fáival, az entekkel?!

A könyveket olvasva megfigyelhetjük, hogy az író egész mitológiája mennyire természetközpontú, s milyen fontos szerepet kapnak benne a fák. Ezek a növények a történetekben nem csak a fényt, de vele az életet és a jóságot is jelképezik, gondoljunk csak például Gondor Fehér Fájára, ami akkor indul sorvadásnak, amikor a sötétség és a gonosz eluralkodik. Miután a jó győzedelmeskedik, a fák ismét kisarjadnak, így Tolkien írásaiban az életfa motívumot is fel lehet fedezni, valamint egyfajta körforgás szimbólumát is, az újra és újra végbemenő megújulásét. Személyük egy ősi kapocsra utal, ami hajdanán az ember és a természet között jött létre, s amit mára azonban a modern világ szinte teljesen lerombolt. Emiatt az entek gyakorta szomorúak, és bánatukra ebben a világban nem igen találnak gyógyírt. Miután az ent asszonyok is eltűntek, birodalmuk területe pedig csökkent, az entek kora is lejárni látszott.

Ugyan Szilszakáll és az entek csak a kétezres években tettek szert nagyobb népszerűségre, valójában már az 1978-as és az 1981-es feldolgozásban is megjelentek. Előbbiben John Westbrook adta hangját az animált Szilszakállhoz, míg utóbbinál, a rádiós hangjátéknál, Stephen Thorne elevenítette őt meg. Thorne továbbá az entek utolsó menetét is megénekelte ’81-ben. 2002-től Szilszakállt végül annak a John Rhys-Davies-nek a hangjával azonosíthattuk, aki a filmekben Gimlit is alakította.

Bár Tolkien számos teremtménye csupán a képzelet szüleménye, feltehetően merített a való élet jelenségeiből. Nincs ez másként a fapásztorok esetében sem, akiknek lépegetését könnyen mintázhatta a növények helyváltoztató képességéről. De ha nem is ez a jelenség, vagy a most már cáfolt ecuadori lépegető pálmafák ihlették meg az írót, könnyen lehet, hogy az erdők egyszerű terjeszkedése, vagy épp visszahúzódása indította be fantáziáját. Minden esetre, az entek és Szilszakáll még biztosan sokáig meghatározó szereplője marad a 20-21. századi kultúrában felbukkanó fáknak.

A Gyűrűk Ura – Fűzfa-apó

Mint fentebb írtam, Tolkien természetközpontú írásaiban természetesen nem csak entek, de más fák is fontos szerepet kaptak. Ilyen például az Öreg-erdő egyik kevésbé jólelkű fája, Fűzfa-apó. Ő valószínűleg huorn volt, vagyis teljesen fává lett ent, mint hogy a lakhelyéül szolgáló erdő is eredetileg ahhoz az ősi területhez tartozott, mint Fangorn.

Fűzfa-apó hatalmas erejének segítségével, képes minden ösvényt magához irányíttatni, hogy így adhassa ki dühét az arra sétálók felé. Ezt a dühöt egyébként bárki érezheti, hiszen az erdő közepén álló fa, egy minden hájjal megkent, mogorva, sötét-lelkű fűz, s minden gonoszság és gorombaság tőle ered az erdőben. Az utazókra a fűz gyakran bűbájt bocsát ki, aminek hatását az arra járó a hobbitok is megérezték.Végül a fa álmosító erejét csak Trufa és Pippin szenvedte el, de olyannyira, hogy őket a fűz gyökere is csapdába ejtette. Szerencséjükre azonban Bombadil Toma képes volt úrrá lenni a fa szeszélyein, így a félszerezetek folytathatták küldetésüket. Hogy Fűz-apó miért ilyen megkeseredett, nem igen derül ki az elbeszélésből, valószínűleg őt is a természet ellen elkövetett gonosz cselekedetek tették ilyenné.

Harry Potter – Fúriafűz

Az egyik leghíresebb fűzfa, a Roxfort udvarán álló Fúriafűz. Ő sem az egyik legkedvesebb fa a felsoroltak közül, de mindenképp kulcsfontosságú karaktere a Harry Potter-történetnek. Ugyan a fentiekkel ellentétben talán kevésbé antropomorf, de azzal, hogy képes érzékelni más élőlényeket, és reagálni is tud a vele kapcsolatba lépőkre mégis egyfajta átmenetet képez az emberszerűség és a valódi növényszerűség között.  Mint a filmekből jól ismerjük, a Fúriafűz mindent és mindenkit megtámad, aki megérinti ágait. Hogy védje magát, vagy épp a Szellemszálláshoz vezető átjárót, a fa ágai valóságos karokként funkcionálnak, amit lengetve hatalmas sérüléseket okozhat. Ha ő sérül meg, sebeit szintén az emberi kézhez hasonlóan kell ápolni. Mozdulatlanná tenni csak egy a törzshöz közeli pont megérintésével lehet. A Fúriafűz egyébként lombhullató, és 1971 körül ültették az iskola területén.

Markus Eichhorn, a Nottingham Egyetem kutatója szerint azonban, a Fúriafűz a filmben igazából nem is fűz. Ezt mondjuk szabad szemmel is észrevehettük, de akkor marad a kérdés, hogy mi az igazából. Egyesek szerint, a mágikus fát a Kew Garden egyik öreg szelídgesztenye-fájáról mintázták, míg mások inkább – és ők vannak talán többségben – az Ashridge Estate egy tiszafájában látják a Fúriafűzt. Az igazság viszont az, hogy forgatási „helyszínnek” Frithsden egyik bükkfáját nevezték meg.

Trónok harca – Varsafa

Bár az idők során a varsafák mennyisége nagymértékben csökkent, bizonyos házak birtokán még ma is léteznek istenerdők. Ezek főleg a Nyaktól északra és a Falon túl maradtak fenn. Északon az istenerdők néma, bolygatatlan erdők, melyek középpontján egy varsafa áll. Közülük az egyik legismertebb Deresben található, ahol a Starkok a Régi Istenekhez imádkoznak. A varsafa kérge csont fehér, levelei pedig oly vörösek, hogy lombját ezernyi véres kéznek láttatja. A hatalmas fa törzsébe az Erdő Gyermekei egy arcot véstek, aminek szemei hátborzongatóan ébernek tűnnek, a fa nedvétől pedig vörösen „könnyeznek”.

Ezt a fát szívfának is nevezik, rendkívül szentnek tartják, így északon a legtöbb szertartást is itt végzik el (pl. házasság, névadás, eskük letétele). Hitük szerint ugyanis, az istenek a fa arcán keresztül nézik az embereket. De ha az istenek nem is, a zöldlátók biztosan képesek a faragott arcon keresztül átlátni. S mivel a fáknak nincs időérzékük, a látók visszatekinthetnek a múltba, de akár beleláthatnak a jövőbe is.  Úgy tartják továbbá, hogy a fa előtt vagy jelenlétében senki nem képes hazudni. A Varsafa, ha nem bántják, örökké él. De ha el is pusztulnak, még holtukban is több ezer évig képesek állni. Anyaguk épp annyira tartós, mint a kőé, így a belőlük készült tárgyak is rendkívül szívósak. Mivel nem rohad, a varsafa kitűnő alapanyag építkezéshez, íjak, nyilak és lándzsák, de bútorok készítéséhez. Az elbeszélések szerint például a Királyi Testőrség asztalát, és az Arryn-ház trónját is ebből faragták.

A Sárkányok táncának részletes leírása alapján, úgy tűnik, hogy a fák gyökerei az egész világot behálózzák, és egymással is összeköttetésben állnak. Mint korábban láthattuk, ez az egész világot tartó, és az azt behálózó világfa motívum, megtalálható számos világképben és eredettörténetben. Ráadásul Kanyó Ferenc, az MTA BTK Régészeti Intézetének munkatársa szerint akárcsak a sámánizmusban a sámán vagy a régi magyar népi hiedelemvilágban a táltos, George R. R. Martin történetében is csupán egy különleges képességekkel bíró egyén tudja használni a fát. Bran ilyen szempontból tehát egy igen hasonló szerepet tölt be, amire testi fogyatékossága is csak ráerősít.

Akik a filmvásznon vertek gyökeret

A galaxis őrzői – Groot

Ha a 2010-es évekből kéne egy híres növényre gondolni, valószínűleg mindenkinek Groot ugrana be először. A Z-generációsok számára legalábbis biztosan, hiszen ami nekünk Szilszakáll volt a klasszikus fantasy világában, az 2014-től Groot lett a science fiction-ben. Most talán ő a világ leghíresebb fája, amit mémek százai, és megannyi játék is bizonyít. De azon kívül, hogy a baba-Groot A galaxis őrzői 2-ben rendkívül cukira sikerült, milyen is valójában?

Tales to Astonish (1959)

Groot igazából egy X-bolygóról származó faszerű lény, „tudományos” nevén Flora colossi. Ennek a fajnak a fiataljai az Arbor Masters nevelése alatt állnak, akik generációkon átívelő tudásukat továbbadva, valóságos zseniket alkotnak a Flora colossus tagjaiból. De természetesen Groot nem csak hiperokos, hanem fizikailag is szinte kikezdhetetlen. Erejét fa alkatának köszönheti, így már egy karjával hatalmas terhet bír megtartani. „Bőrük” sűrű szövésű és annyira szívós, hogy a hagyományos fegyvereknek ellenáll. Ha mégis megsérül, pillanatok alatt képes akár teljes végtagokat is regenerálni. A filmben is jól látható továbbá, hogy Groot képes olyan spórákat a levegőbe bocsátani, amivel be lehet világítani sötétebb tereket, tetszés szerint tudja nyújtani ágait is, vagy épp új hajtásokat ereszteni. Egyetlen „gyengesége” csupán a beszédben mutatkozik meg, hiszen nyelvüket igen nehéz megérteni. Legalábbis akkor, ha nem mókusként kommunikálunk vele (lásd skandináv mitológia). Szerencsére a párbeszédekből azért lehet tudni, hogy Groot mit akar közölni háromszavas mondataival, de egyedül bizony lehetetlen lenne kibogozni. Pedig Groot neve önmagában is jelentést hordoz, hollandból fordítva arra utal, hogy „nagy”.

Bár lehet kevesen tudják, de Groot karaktere először 1959-ben jelent meg, a Tales to Astonish c. Marvel képregényben. Ebben az eredeti lény még támadóként lépett fel az emberiség ellen, kísérletekhez foglyul ejtve a faj néhány tagját. Idővel aztán Groot a jó oldalra állt, de a Galaxis őrzői előtt még egy másik hősökkel teli csapathoz is csatlakozott, ez volt a S.H.I.E.L.D.. Hősként végül 2006-ban került be teljesen a köztudatba, szintén a Marvel által kiadott Annihilation: Conquest c. képregénnyel.

Pocahontas – Fűzanyó

Rendben, a Pocahontas talán nem tartozik a klasszikus fantasy vagy sci-fi alkotások közé, de végül is Disney, és muszáj egy kedves fűzfa karaktert is bemutatni. Fűzanyó ráadásul nagyon fontos szereplője a rajzfilmnek, hiszen ő segíti Pocahontas egész útját. A szomorúfűz bár nem tud mozogni, beszédével mindenkire hatással van. Mint a történetből kiderül, korábban még a lány édesanyját is ő látta el bölcsességekkel. S amellett persze, hogy spirituális tanácsadóként van jelen, az öreg fűz olykor nagyon mulatságos is tud lenni. Valószínűleg eredeti angol nevét sem véletlenül kapta (Grandmother Willow), hiszen egy igazi kedves nagymama karakterét hozza. Mindenkit istápol, még az erdei állatkák is a lombja között bújnak meg.

Korábbi pletykák szerint, a forgatókönyv legelső tervezetében még nem volt benne Fűzanyó, helyette a folyó szelleme, Old Man River szerepelt volna, csak az őt életre keltő Gregory Peck visszautasította a felkérést.

Doctor Who – Jabe

Cheem Fái, vagy más néven Cheem Erdeje egy olyan intelligens humanoid fafaj (Arboreal Humanoid), amely a Föld esőerdeiből származik. Tagjai fából vannak, akiknek feje is hatalmas, kusza ágakból áll. Bőrük kéregszerű, ez azonban rendkívül gyúlékonnyá teszi őket. Karjukat ugyan nem igen mutogatják a nyilvánosság előtt, de kicsapódó ágként (liánként), 6 méteres fegyvernek használják. A Kilencedik Doktor szerint, földbirtokaik és erdőik által, nagy pénzügyi jelentőségük van, hiszen mindenhol vannak „gyökereik”. Az Erdő minden életformát tisztel, de nem érti, s emiatt nem is kedveli a technológiát. „Fém agyuk” miatt, különösen a számítógépek bosszantják őket. Mint az egyik legnagyobb faj, az Utolsó Nagy Idő Háborút végül ők is elszenvedték, legtöbbjük vérontás áldozata lett.

Jabe a Cheem Erdejének egy képviselője. Egyszer látogatta meg a Földet, hogy a Platform One fedélzetéről legyen kénytelen végignézni a bolygó megsemmisülését. Jabe végül önmagát is feláldozta, hogy a Dokinak segíthessen továbbutazni, emléke azonban nem halványult. A Tizedik és a Tizenegyedik Doktor is megemlékezett róla.

Főhősünkkel töltött rövid ideje alatt viszont betekintést nyerhettünk Jabe személyiségébe: kedves, gyengéd, okos és nagyon bátor lény volt. Az összes résztvevő közül, csak ő sejtette a Doki valódi személyiségét, és amikor gyanúja beigazolódott, igyekezett összebarátkozni vele, osztozott a veszteség miatti fájdalmában, és együtt érzett magányával. Követte az egyik legveszélyesebb pillanatban is, pedig tudta, hogy azt a kalandot már nem élheti túl.

 Avatar – Otthonfa, Lelkek fája, és a Hangok fája

A James Cameron rendezte, nagy sikerű fantasy/sci-fi esetében is szenzációs természetközpontúságról beszélhetünk, így akárcsak A Gyűrűk Ura esetében, itt is több, nagy jelentőséggel bíró fával találkozhatunk.

Az első és legfontosabb természetesen az Otthonfa (Na’vi neve: Kelutral), amely számos Na’vi klánnak jelent biztonságot Pandora területén. Például a filmből ismert Omaticaya törzs is egy ilyen ősi fát választott otthonául. Ezek a fák a gyenge gravitáció miatt óriásira nőnek, általában 150 méter magasak, de legalább 2-3-szor akkorák, mint a földi vörösfenyők. Kívülről hatalmas palánkgyökerek támasztják, belső szerkezete gyűrűs, középen pedig egy spirál található, amin a na’vik közlekedni tudnak. Egyesek szerint, az Otthonfa elnevezés kissé félrevezető, mivel annak struktúrája több egymásba fonódott példányt is feltételez. Ezzel pedig, a növény a törzs számára jelentést is hordozhatna, mégpedig azt, hogy egy közösség akkor a legerősebb, ha összekapaszkodik, nem csupán egyének összességéből áll.

A Lelkek fája (Na’vi neve: Vitraya Ramunong) a na’vik második legfontosabb szimbóluma. Mérete egy diófáéhoz hasonló, lombjai és ágai fűzfaszerűen konyulnak le, levelei folyamatosan világítanak. Jelentősége abban rejlik, hogy a klánok élő és már elhunyt tagjainak emlékeit tárolja. Mivel úgy tartják, hogy ez a legközelebbi kapcsolat Eywa-hoz, szent élőlényként tisztelik. Ráadásul annak ellenére, hogy az ember nem rendelkezik azzal a varkocs-szerű végződéssel, amivel a  na’vik általában kapcsolatot teremtenek, a fa mégis képes az emberi idegrendszerhez közvetlenül is kapcsolódni.

A Hangok fája (Na’vi neve: Utral Aymokriyä) nagyon hasonló a Lelkek fájához, összefonódva vele, itt is az ősök hangját lehet hallani. Sőt nem csak a fák, de azok magvai is (Na’vi neve: atokirina’) spirituális jelentőséggel bírnak. Az Omaticaya klán például halottjaival temet el mindig egyet, hogy azok tudata részévé válhasson Eywa-énak.

A fák is emberek

A fa tehát nem csak elődeink számára bírt nagy jelentőséggel, de a könyvekben, képregényekben és filmekben felbukkanó szereplők is fontos szimbólumai a mai kultúrának. Sajnos annak ellenére, hogy sok fa karakter van, szinte minden esetben csak mellékszereplőkről beszélhetünk. Ez persze mit sem von le értékükből, mert bár nem tolják az arcunkba, de jelenlétük nagyon fontos üzeneteket hordoz. Tűpontosan világítanak rá a környezet pusztulásához vezető emberi butaságra, s egyben fontos szerepet játszanak Földünk regenerálódásában is.

vissza a címlapra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.