Képregény

Justice League: Infinite Crisis – A szuperhősök elbuknak, Joker és Lex Luthor megmentik a világot

Amióta az amerikai  képregény "felnőtté vált", a folytatásos sorozatok héroszai a korábbinál sokkal komplexebb problémákkal találják szembe magukat, ami ugyanakkor azt is jelenti, hogy már nem definiálható olyan egyértelműen az gonosz, a fekete és a fehér szerepek gyakran mosódnak el.
Korábban a témában:

A szuperhős-képregények korábban sosem reflektáltak olyan hangsúlyosan saját törvényszerűségeikre, mint a 80-as évek második felétől, annak ellenére is a kétpólusú keretrendszer érvényesült, hogy már korábban is foglalkoztak fontos témákkal: elég csak a 60-as évek Marvel-áradatára gondolni, akik pont annak köszönhették hallatlan népszerűségüket, hogy hétköznapi, esendő emberek átlagos problémáit helyezték középpontba, vagy a 70-es években Dennis O’Neal által írt DC-sorozatokra (lásd erről Pálinkó kolléga lelkes jegyzetét), amik a kor legégetőbb társadalmi kérdéseit boncolgatták.
A DC hősei azonban nagyrészt ismerős, örök érvényű legendák modern kori manifesztációi, akik általános tanulságokkal szolgának, irányt mutatnak, felsőbbrendűségük tehát megkérdőjelezhetetlen.

Nekik nem a magánéletük miatt kell aggódniuk, hanem a világ megmentéséért (lásd a cikksorozat korábbi részét).  A 80-as évek angol hulláma ebben a személetmódban hozott gyökeres változást, a világ megmentése érdekében ugyanis a héroszok már nem eltántoríthatatlan fehér lovagok voltak, hanem ugyanolyan kiszolgáltatott emberek, akik nagyobb jóért hajlandóak bemocskolni a kezüket – egyszóval a hős fogalma elé tárult egy görbe tükör. A ’96-os Kingdom Come is ehhez a szemléletmódhoz kívánt visszatérni, melyben az erejüktől megrészegült hősök egyre csak halmozzák a rossz döntéseket. Az erkölcsök meggyengülésével az ifjabb generáció egyre erőszakosabb és egyre felelőtlenebb, mígnem az idős, megtört Superman úgy dönt, hogy visszajön rendet rakni. Az Infinite Crisis (Végtelen válság) lényegében ennek a történetnek a remake-je, csak annál sokkal szerteágazóbb, árnyaltabb és összetettebb – tehát JOBB (a legfontosabb előzményeket a múltkor összefoglaltuk). Egy előttünk mindezidáig rejtett zsebuniverzumból a ’86-os Crisis on Infinite Earths során elpusztult világok három megmaradt hőse elborzadva figyeli, hogy mi lett a világból, melyért ők a sajátjukat áldozták.

Superboy Prime-nak, Föld II Supermanjének és Föld III Alexander Luthorjának sem tetszik a látvány, ahol csak káoszt, és olyan hősöket látnak, akik elfogadhatatlan eszközökhöz nyúltak. Agyat mostak (Identity Crisis), kémműholdakkal figyeltették meg társaikat (The OMAC Project), és a bizalmatlanságnak utat engedve felbontották szövetségüket (Crisis of Conscience), továbbá védtelen embereket öltek meg (Superman: Sacrifice), és végül, de nem legutolsó sorban hagyták, hogy két civilizáció közt végletekig fajuljon a helyzet (Rann-Thanagar War). Az indíték tehát megvan, a Föld hőseinek kezéből kicsúszott az irányítás, ezért vissza kell találni a helyes útra. Amikor az idős Lois-zal kiegészült triumvirátus kitör a paradicsomnak nevezett börtönből (és megmutatják magukat az olvasók előtt is, előtte ugyanis csak az árulkodó sziluettjüket láthattuk), az a szuperhős képregények valaha írt egyik legepikusabb pillanata.

“Ez Supermannek való feladat!” – kiálltja hangosan, lelkes kiscserkészként az őszülő Kal-L.

A kezdeti szimpátia ellenére viszont lassanként kiderül, hogy Alex és Superboy Prime manipulálták az eseményeket: a Spectre becsapásában épp úgy benne volt a kezük, mint a Rann-Thangar háború kirobbantásában, miközben Alex a szövetségbe tömörült gonoszokkal szereztette be a világformáló gépéhez szükséges elemeket, és az OMAC öntudatra ébredéséért is felelős. Ezek az események azonban nem kiváltó okai, hanem csak következményei voltak annak, hogy a hősök nem tartották magukat azokhoz az erkölcsi normákhoz, amik a hozzájuk hasonló kaliberű félisteneket megkülönböztetik a rosszaktól. Ebből pedig egy csomó tanulságot levonhatunk az Infinite Crisisből, amik természetesen a legnagyobb közhelyek, aminél csak az nagyobb közhely, hogy a közhelyek nem véletlenül közhelyek. A hangsúly a tálaláson van, és e tekintetben az Infinite Crisis hibátlanul nyomja le a torkunkon az olyan örök érvényű bölcseleteket, mint hogy mindenki hibázik, és hogy mindenki csak ember. A dolgok nagy része természetesen megoldódik, mert a hit ismét összekovácsolja a hősöket, és tulajdonképpen ez a lecsupaszított üzenet: hit nélkül nincs élet.

Az Infinite Crisisben a zsebuniverzumban ragadt hősök viszont nem képesek már hinni a Föld hőseiben, ezért beavatkoznak, de a pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Első Superboy teljesen becsavarodik, a tökéletes világon való fáradozás közepette felszínre tör hihetetlen irigysége, és ebből gyökeredző gyűlölete, idősebb Supermant elvakítja a fájdalom és az elkeseredettség, amit Loisért érez, Alex bukása pedig az univerzum azon törvényszerűségéből következik, hogy ő mindenféleképpen szembe kell kerüljön az Acélemberekkel. Alex a tökéletes, Superboy Prime a “jó Föld” megteremtésébe vetett hite közepette megfeledkezik arról, hogy ha ezek a világok valóban léteznének, akkor azok nélkülük léteznének. Hiszen mi szüksége lenne egy tökéletes világnak szuperhősökre? A szuperhőstörténetek fekete-fehér, tökéletes világa semmissé vált, az ezüstkor kedves, őszinte, tévedhetetlen, cserkészvigyorú hősei puszta illúzióvá szelídültek.

Az Infinite Crisis olvasását viszont némileg megnehezíti, hogy a konfliktushelyzetnek megágyazó felvezető történetekre folyamatos utalások történnek, és miközben ezek közül sok megoldódik, akadnak olyanok is, amiknek a megválaszolására még várnunk kell, illetve találkozunk újonnan induló történetszálakkal is. Ezek közül is a legfontosabb Wally West eltűnése (illetve Barry apró feltűnése), ami után Bartnak kéne magára vállalnia a Flash alteregót, de ezt eleinte még megtagadja (fogunk még írni róla). Továbbá ebben a miniben kap új gazdatestet a Spectre, és a Kék Bogár is, illetve nem elhanyagolható áldozat Superboy halála, akit épp akkor ért a halál, amikor már kezdett volna felnőni a mellkasán virító szimbólumhoz.

A Secret Sixről (Titkos Hatos) nem sok szó esik, a Shadowpackt (Árnyékpaktum) azonban annál jobban kiveszi részét a galaktikus bunyóból, míg a JLA: Crisis of Conscience-ben feltűnt Secret Societyből (Titkos Szövetség) is életüket vesztik néhányan, és a Secret Society of Supervillains (Szupergonoszok szövetsége) valódi céljára is fény derült, és hogy a világ mennyire nem kétpólusú, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Black Adam és Joker is hősként tűnik fel ebben az galaktikus játszmában.

LEGKÖZELEBB: EGY ÉVVEL KÉSŐBBÚjraindul az Igazság Ligája, Wonder Woman és Flash sorozata is

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.