Magazin

Kylo Ren űrhajójának ott a helye minden Star Wars-gyűjteményben

Manapság már hagyomány, hogy a legújabb Star Wars-filmekhez kapcsolódóan a LEGO is megjelentet vadiúj szetteket, és nem volt ez másképp Az utolsó Jedik esetében sem: az első hullám még tavaly érkezett, idén januárban pedig kaptunk még egy adagot. Mi a 2017-es szettek egyikét, Kylo Ren saját TIE Fighterét építettük meg, ami nem hibátlan, de így is a jobb készletek közé tartozik.
Korábban a témában:

A LEGO 1999 óta dob piacra Star Wars-os építőjátékokat, és amellett, hogy rendre megkapjuk az eredeti trilógia legendás járműveinek és jeleneteinek kockaverzióját, természetesen a legújabb filmek mellé is érkeznek mindenféle készletek. Az utolsó Jedik kapcsán a dán játékgyártó összesen tizennégy szettet dobott piacra, amik közül az alábbiak az igazán jelentősek:

Mi a 75179-es készletre, azaz Kylo Ren saját TIE Fighterére csaptunk le, amivel Han Solo fia maga is részt vesz a menekülő Ellenállókat célzó támadásban, és többek között végrehajtja azt a klasszikus mutatványt, hogy a dokkba berepülve semmisíti meg az ellenség flottájának egy részét.

Forrás: Bielik István / 24.hu

ÖSSZERAKÁS

A 75179 méretét tekintve egy közepes készlet, ami 630 alkatrészből áll, és jár mellé négy minifigura. A dobozt kibontva összesen 6 számozott zacskót kapunk, a különleges TIE Fighter összerakása maximum másfél órát igényel, de a profik bőven végezhetnek vele akár hatvan perc alatt is.

Ami a kockákkal töltött időt illeti, az építés különösebben izgalmasnak nem nevezhető: egyrészt főleg fekete és szürke elemekből álló vadászgépről van szó, másrészt a formája hiába tér el a megszokott TIE Fighterekétől, az összerakás menete egy évek óta jól bevált sablont követ.

Forrás: Bielik István / 24.hu

Az első zacskóból megépítjük a törzs vázát, a következő háromból ezt szépen kidolgozzuk (szárnycsonkok, kabin, hajtómű), majd az ötödik és hatodik tasakból elkészülnek a felpattintható szárnyak – ez amúgy az építés legmonotonabb része, hiszen négyszer kell megismételni ugyanazt a feladatot.

Ami kifejezetten pozitív a készlettel kapcsolatban, hogy a pilótafülke „szélvédője” nem egyetlen elemből áll, hanem kapunk egy festett ablakot, amit átlátszó vörös alkatrészekkel kell kiegészíteni, ugyanakkor elég nagy csalódás, hogy odabenn se botkormány, se műszerfal nem kapott helyet.

Forrás: Bielik István / 24.hu

Szintén lehangoló, hogy a gép aljával egyáltalán nem foglalkoztak a tervezők. Míg a felső rész részletes és szépen kidolgozott, addig az „alváz” fantáziátlan lapos elemek sora, bármilyen formát adó extra alkatrészek nélkül. Bár az kétségtelen, hogy a jármű ezen részét látjuk a legkevesebbet, de ettől még ez a terület is kaphatott volna ennél valamivel nagyobb figyelmet.

Forrás: Bielik István / 24.hu

AZ ÖSSZERAKOTT JÁRMŰ

Ami az összképre – a fenti észrevételeket leszámítva – nem nagyon lehet panasz. Hogy a gép mennyire tetszik valakinek, az teljesen szubjektív dolog, viszont az vitán felül áll, hogy a LEGO tervezői nagyszerűen valósították meg építőkockákból a vásznon csak viszonylag rövid időre feltűnő egyedi TIE Fightert.

A játszhatóságba szintén nem lehet belekötni:

az egész jármű stabil és masszív, nincsenek könnyen lepotyogó részek, szóval simán csatába lehet vinni, száguldozhatunk vele szerte a lakásban. A pilótafülkébe a hagyományos minifigurák simán beültethetők, a szárnyak egyenként állíthatók három különböző szögbe, és ezúttal sem maradunk rugós ágyúk nélkül, amik a hajótest tetején található kapcsolókkal aktiválhatók.

Forrás: Bielik István / 24.hu

Ugyanakkor Kylo Ren gépe a gyűjtőknek is fontos készlet: korábban ez a hajó nem létezett LEGO-ból, ráadásul a meglehetősen szerteágazó TIE-család legújabb tagjáról van szó. Ugyan már csak részleteiben emlékeztet a klasszikus, gömbtesű modellre, és összeségében olyan, mintha egy összenyomott TIE Interceptor lenne, de az új vonalvezetés ellenére is ott a helye a Star Wars-fanatikusok gyűjteményében.

MINIFIGURÁK

Ami a csomagban található minifigurákat illeti, egy részük csak tovább növeli a 75179-es készlet értékét. Kylo Ren új verziója (sebzett arc, teljesen új felsőtest és lábak), és a vörös csíkokkal díszített sisakban pompázó Első Rendi TIE-pilóta például csak ebben a készletben érhetők el.

Forrás: Bielik István / 24.hu

Melléjük jár még a „gonosz BB-8”, azaz BB-9E, ami ezen a szetten kívül csak a First Order Star Destroyer (LEGO 75190) mellé jár, a fehér rohamosztagos pedig már csak bónusz – ez a verzió ugyan hét másik készletben is elérhető, viszont belőlük sosem lehet elég egy gyűjteményben.

A fejek terén ráadásul érdemes tudni, hogy Kylo két arckifejezéssel rendelkezik (mogorva és dühös), viszont nem jár hozzá az ikonikus sisak, a pilóta és a rohamosztagos pedig ugyanazt az arcot kapták: meglehetősen haragosan néznek mindenkire, aki eléjük kerül.

Forrás: Bielik István / 24.hu

VERDIKT

A LEGO 75179 egy olyan készlet, amivel korábban még sosem találkozhattunk, és jó eséllyel egy ideig nem is készül belőle újabb változat. A modell ugyan messze nem tökéletes, és összerakni sem akkora móka, de játéknak nagyszerű, és összerakva az idősebb gyűjtők polcán is kiválóan mutat, arról nem is beszélve, hogy négy minifigurát kapunk mellé, amiből kettő csak ebben a csomagban kapott helyet.

Az ára Magyarországon átlagosan 25 000 Ft,

ami kicsit soknak tűnhet, de azt sem szabad elfelejteni, hogy egy 23 cm széles, 11 cm magas, és 40 cm hosszú vadászgépről van szó, amit 630 elemből rakhatunk össze. Kylo Ren TIE Fightere alapvetően megéri az árát, ha pedig valahol 25 ezernél olcsóbban is hozzá lehet jutni, akkor a Star Wars-fanatikusoknak kifejezetten ajánlott vétel.

Forrás: Bielik István / 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.