Sorozat

Azért viselkedik furcsán az ismerősöd, mert a jövőből jött

Változásokat tapasztalsz egy vagy több ismerősödön? Takonybubis, nyálcsorgatós, ujjakon számolós volt, most viszont zseni? Vajpuha, tutyimutyi, csigaházból félve leső fazonból hirtelen igazságosztó zöldsapkás lett? Képes eltörni a bordád kizárólag nevelési szándékból? Vagy netán vad, neanderi, kötözködő ösztönlényből bagolybölcsességel és türelemmel operáló, kedves, figyelmes baráttá vált? Megrémít a pálfordulat? Lehet, hogy a fejlettebb jövőből küldték vissza, hogy megmentse a világot déd- és ükunokáid számára. Figyelje a jelekre és üdvözöld a 21. században.
Korábban a témában:

Szerintem mindannyian észrevettük, hogy a sorozatos-filmes piac telített az időutazással. Mindenki imádja narratív szempontból csesztetni a tér-idő kontinuumot. Gyakorlatilag a legprostituálódottabb elméleti fizikai kérdéskör a világon. Ha kicsit őszinték vagyunk, annyira túladagoltak minket a különböző családtagokról elnevezett paradoxonokkal, hogy nem igazán érzünk motivációt az érdeklődésre, ha a témában ismét bemutatnak valamit. Viszont az unalmas és kiszámítható Dark, vagy az értelmetlen 12 Majom, vagy éppen az nyálban tocsogó szappanhős Flash következetlen időnyünnyögése ellenére akadnak nagyon egyedi és újszerű, a témát más perspektívából megközelítő darabok is. Ilyen a 2016-ban a Showcase képernyőire és a Netflixre került Travelers is, aminek a cselekménye valóban szorosan kötődik az időutazás, a múltváltoztatás koncepciójához, mégis sikeresen, de ami fontosabb: érdekesen helyezi másra a fókuszpontot, na meg a hangsúlyt. Tavaly decemberében megtörtént a második évad, a következő pár bekezdésben pedig az elmúlt két évadhoz próbálunk egy pöti kedvet csiholni.

A történet szerint valamikor a távoli jövőben (mikor máskor) az emberiség csúnyán felülteti magát a szopórollerre. Háborúk, kór, éhség, kínság, kilátástalanság, sorstalanság, szóval képletesen összejött az apokalipszis négy lovasa, a Sturm und drang és a szentimentális összes. Egyetlen megoldás maradt: az időutazás. Szóval tudósok hada megoldja, hogy a tudatot, mint valami operációs rendszert egyesekbe és nullákba tömörítve, adathalmazként visszaküldi a 21. századba. De nem ám hűbelebalázs módjára, hanem egy gondosan kitervelt Nagy Terv szerint, amelyet a titokzatos és zseniális Direktor, az Igazgató vezényel. Mérlegelve mindenféle morális és időhurkos kérdést, úgy döntenek, hogy olyan testek tudatát írják csak felül, akiknek a lakói a történelmi feljegyzések szerint meghalnának. A koncepció szerint ha ezekbe installálják az önként jelentkezők operációs rendszerré konvertált tudatát, akkor nem veszélyeztetik a Nagy Tervet. A felülírás a rögzített halál beállta előtti két percben történik, aminek a pontos helyét az Igazgató a 21. század mobiljainak és GPS-einek rádióhullámai alapján lő be. Teljes csapatokról beszélünk, akik különböző funkciókat látnak el az osztagukban: egy szanitéc, egy harcász, egy történész, egy mérnök és egy a vezető szükséges a működő, időutazós jövőelhárító sejthez. Ezek az osztagok egy deep-web szerű saját hálózaton kommunikálnak egymással nem 21. századi nyelven. A Nagy Terv kivitelezésének érdekében protokollokat kell betartaniuk, úgy mint, „mindig a küldetés az első”, vagy semmilyen módon nem lepleződhetnek le, ne vegyenek el, vagy mentsenek meg életet, hacsak nem pont ez a feladat, ne szaporodjanak, ne kommunikáljanak más csapatokkal, hacsak nem szükséges, valamint, s itt a sorozat unikuma: folytassák a testük életét.

A történet középpontjába került csapatok tagjai – akiket nevek helyett egymás közt számsorral szólítanak meg – roppant változatos életű gazdatesteket kapnak. A szanitéc egy szellemi fogyatékos leánytól veszi el a kasznit, akit Marcynak hívnak, harcászunk egy abúzív kapcsolatból éppen kilépő, gyermekét egyedül nevelő afro csaj, Carly testét kapja, történészünk, kihúzza a jackpotot a drogos Philippel, a történet szerint több mint 100 éves mérnök pedig a ketrecharcos tinédzser, mellékesen egyébként iskolai zaklató, Trevort kapja, a vezető pedig az FBI-os MacLaren különleges ügynök lesz. Ezek így öten kuckóznak be egy garázsba, ahol elkezdik a Nagy Terv megvalósításához szükséges, rájuk szabott feladatok elvégzését.

A sorozat kreátora a Csillagkapu szériák egyes epizódjait író, majdnem Nebula-díjas Brad Wright, aki meglepően eleganciával tereli el a figyelmünket a két évad időutaazó-paradoxonjaiból fakadó logikátlanságairól (például: hogy férhet el a történész speciálisan, a történelmi események, sport információk lovik tárolására kiképzett memóriája egy drogos agyában, vagy hogyan építhetnek kvantumszámítógépet teljesen titkon egy pajtában. Lerendelik az alkatrészeket az ebayről hasznátba?). A titka, hogy egy hatfős karakterdrámát csinált egy időutazós akciófilmből, amelyben a szereplők új magánéletének az egyengetése pont annyi figyelmet kap, mint a grandiózus Nagy Terv. Az első évadban az utazók igyekeznek megbirkózni azokkal a problémákkal, amelyeket a testük eredeti gazdái halmoztak fel akarva akaratlanul. A steril jövőből érkező utazó számára képbe jön a megszakadó házasság kezelése, a gyermeknevelés és a bántalmazó, egyébként rendőr expasi helyretétele, a suliból való kizárás, rossz jegyek, szülőkkel való kapcsolat, a drogfüggőség leküzdése és a második évadban tetőző fogyatékosból feketeöves dokivá váló válás kimagyarázása és a szerelem, aminek a tisztázása igen összetett és ezért roppant izgalmas is. Dob a szituáción, hogy ezek a karakterek a protokollok miatt nem léphetnek ki a gazdatestek életeiből, mivel ez az alibijük és ez nyújt biztonságot a Nagy Terv végrehajtásának. Tehát kötelességük élni a képességeiktől elvárható legjobb „civil” életet. Kiemelendő, hogy ezek az utazók az életükkel nem igazán kompatibilisek, Marcy szellemi fogyatékos, az utazója pedig zseniális orvos, Trevor egy gimnazista, lázadó kölyök, aki agresszív, kiváló sportember, ám a lakója egy aggastyán, akinek egy tinédzser életét kell élni, és le kell apáznia egy fazont, akitől ő legalább 40 évvel idősebb, és aki a sportban látja a gyermeke egyetlen kötelességét. Közben végre kell hajtaniuk az sms-ben, vagy a gyerekeken keresztül (egyedül a gyermekek zsenge agya képes konkrét üzeneteket befogadni a jövőből anélkül, hogy felülírnák őket, vagy belehalnának) kapott feladatokat, amiket az Igazgató jelöl ki, lehetőleg úgy, hogy ne lepleződjenek le.

Brad Wright itt remekel a sorozattal, ugyanis képes egy olyan jól működő egyensúlyt teremtenie a dráma és a világmegmentős, szabotázsos idővonal manipulációs szálak között, hogy egyik sem vesz el a másikból, sőt harmonizálnak, egyik érdekessé teszi a másikat. Külön érdemes kiemelni, hogy a Wrightnak sikerült úgy romantikus szálat oktrojálnia a két évadba, hogy nemhogy nem akartam letörölni a nyálat a szemgolyómról (mint például a Flash esetében), de kifejezetten kíváncsi voltam rá, hogy hogyan alakul a két karakter kapcsolata a következő részekben. Mindezt azzal érte el a sorozat, hogy a románcban résztvevő felek: a szanitéc Marcy, és egykori gondozója, David nem a tipikus macsó hapsi, és a gyönyörű, tökös csaj se veled se nélküled szarozását adták elő, hanem a felszín alatti egyszerű emberek korántsem egyszerű szituációban keletkező érzelmi kötődésre adott válaszkeresését. Üdítő volt látni, hogy az egyik fél egy aputestű, csupaszív, szociális munkás fazon, aki próbálja a tőle telhető legjobb és legkorrektebb módon kezelni ezt a rendkívül elcseszett szituációt, mindezt minden túltolt manír nélkül.

Még a legszánalmasabb „Az olyan jó dolgok mint te, ritkán történnek olyanokkal, mint én” évődés sem volt emocionális szembeköpés.  Na jó, én igazából aranyosnak gondoltam, de csak a színészi játék miatt. Eskü.

A két évad alatt a történet előrehaladtával egyre többet tudunk meg az utazókról, s szembesülünk azzal is, hogy a Nagy Terv nem egy öt emberes munka, hanem inkább öt ezres. Minél több utazó kerül a horizontra, annál komplexebbnek érezzük a Nagy Tervet, ami nem csak a szokásos “mentsd meg a pompomlányt, mentsd meg a jövőt” (Heroes-Hősök valaki?) típusú feladatokból tevődik össze. Kiderül, hogy a keménymagnak nem csak a jövővel kell szembe szállnia, hanem saját szervezetével is, akik nem csak a Földön, beépülve mindenhová, de a jövőben is tevékenykednek és lelkesen, céltudatosan szabotálnak. Kérdésessé válik, hogy a küldetéseket valóban az Igazgatótól kapják-e, kérdésessé válik az Igazgató fedhetetlensége, sőt, az is kérdéses, hogy a frissen érkező utazó, akit meg kell védeniük, velük van-e vagy ellenük. Az ellenség képe a második évadra teljesen átalakul, és a Nagy Terv végrehajtása és az azt megakadályozni próbáló egységek mellett megjelenik a főgonosz, akinek a motivációja igazából teljesen jogos.

Arról nem is beszélve, hogy rájönnek, a protokoll betartása nem éppen kicsiny lelkük legfőbb vágya. Morális kérdésekkel találják szembe magukat, amelyek szemben állnak a protokollal, Példaként itt van a csapat drogfüggő testben ragadt történésze, Philip, aki megannyi halálesettel és azoknak pontos időpontjával a fejében tilos megmentenie bárkit is, mert az veszélyeztetné a tervet.  Különösen jó szál az övé, hiszen minden fontos történelmi pontját ismeri a 21. századnak, s mivel a terv a jövő múlton keresztüli megváltoztatása, folyamatosan „frissítenie” kell magát az idősíkra vonatkozóan. A készítők itt csúsztatták be elegánsan a jövőbeli események megváltoztatásának pillangóhatását, ugyanis a nagy küldetések elvégzése nagy időhullámot gerjeszt, ami miatt Philip az eltérő eredményekből születő idősíkokat is látja. Ezen a karakteren keresztül iktatja ki a sorozat a kérdéseinket, amelyek a paradoxonok miatt születhetnek. Bár ilyen kérdésünk kevés lesz, mivel bár elvégzik a küldetéseiket, a világ mégsem változik tapasztalhatóan, amiből mi csak annyit látunk, hogy a sztori, sem a karakterek nem törődnek vele, így azt érezzük, nekünk sem kell. Egyszerűen nagyon ügyesen iktatja ki a kérdéseinket a sorozat és még csak észre sem vesszük.  

Másik nagyszerű húzása a Travelersnek, hogy szakít a végtelen számú múltba ugró lehetőségekkel. A „hagyományos” időutazós filmekkel ellentétben nem próbálkozhatnak a szereplők többször. Ha a küldetés befuccsol, akkor befuccsol, a lehetőség a változtatásra elúszott. A Direktor új utazót csak a legközelebb érkezett utazó után tud küldeni, maximum ugyan abba az időbe ugyan abba a testbe, az időben hátrébb már nem. Ez egy olyan lendületet ad a cselekménynek, ami kiemeli a hasonszőrű művek közül a Travelerst, mivel ebben a sorozatban már nem lehet semmissé tenni dolgokat, mint például a 12 Majomban. Ez adja a történet súlyát, a cselekmény dinamizmusát, amit a nagyszerűen felépített és mérlegen adagolt karakterekkel tesznek még izgalmassá.

A Travelers eddigi két évada abszolút kellemes és érdekfeszítő, tökéletes választás azok számára, akik szívesen néznek időutazós sci-fit.

Travelers 1-2. évad, Netflix/Showcase, sci-fi, dráma, 45 perc: 7,5/raptor

Mi folyik itt Rénszarvas-hegyen?

Karin Tidbeck novellái a valóságot és a természetfelettit elválasztó vékony határról mesélnek. Rénszarvas-hegy könyvkritika

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.