Az Athenaeum kiadó nemes célt tűzött ki maga elé, amikor elindította az Okoslányregények sorozatát: letörni azokat a sztereotípiákat, miszerint a lányoknak szóló történetek csak a romantikus ponyvát fedik. Ezt olyan szerzők művein keresztül mutatják be, akik korunk problémáit vizsgálják lányok közösségén vagy személyiségén keresztül. A sorozat első darabja Mona Awad Antilányregény című könyve volt, ezt 2018 januárjában Jennie Melamed „sötét disztópiája”, a Lányok csöndje követte, amiről mindenképpen érdemes beszélni.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A történet egy ismeretlen szigetre visz minket, ahol egy, az Óföldről menekült kisebb közösség éli puritán mindennapjait felmenőik szigorú szabályai szerint. Az istenekként tisztelt Ősök az élet minden területére kiterjedő „ne-szabályai” irányítják férfiak és nők életét, melyeket a Vándoroknak nevezett, vezető státusszal bíró férfiak hirdetnek és tartatnak be. A közösség legnagyobb erénye a hasznosság. Ha már nem tudsz dolgozni vagy egyéb hasznot hajtani a társadalomnak, akkor meg kell innod az utolsó italt, és átadnod a helyed a jövő generációinak.
Mit remélhet egy lány egy ilyen világban?
Az Ősök szabályai szerint a nőknek gyermekeket kell szülniük, főleg fiúkat. Ha valakinek mégis lánya születik, azt nagy sírás és gyász követi, de azért nincs minden veszve. Amint egy lány túlesik első vérzésén, részt vehet a termékenység nyarán, ahol a közösség idősebb férfiúival töltött időszak során várhatja, ki választja feleségnek. Utána férjének, majd a kötelező két gyerek nevelésének szentelheti élete minden percét. A történet négy főhőse – Vanessa, Janey, Caitlin és Amanda – ráébred, hogy hiába születtek bele ebbe a rendbe, nem így kellene működnie a világnak. Őket egyikük, Amanda halála köti össze. A Vándorok azt állítják, a fiatalasszony szülés közben elvérzett, Caitlin viszont szemtanúja lesz annak, amikor Amanda holttestét a vezetők a vízbe engedik. A csendes lány elmondja Janeynek a történteket, és ő, mint a rendszerrel szembehelyezkedő és a gyerekek között legidősebbnek számító tag elveti a forradalom magvait.
A patriarchális társadalom ortodox rendje és a nők szaporodásra, utód gondozásra redukált szerepe erősen emlékeztet minket A szolgálólány meséjére, néhány epizódban (például amikor Janey fellázítja a sziget lányait, és a Nyár vége után saját közösséget alkotva a tengerpartra költöznek) viszont William Golding Legyek ura című regényének egyfajta genderbend változata juthat eszünkbe, a külföldi kritikusok pedig a Ne engedj el…-t és az Emlékek őrét is felfedezni vélik a Lányok csöndjében. A disztópia elemeinek és ismert szcenárióinak ellenére is Melamed képes kiemelni történetét a többi hasonló közül. Itt jön be az írónő háttere, aki hivatását tekintve első sorban pszichiátriai szakápoló, és főleg traumatizált gyerekekkel foglalkozik. Tanulmányait a Washingtoni Egyetemen végezte, ahol a gyermekbántalmazás antropológiai, biológiai és kulturális aspektusait vizsgálta.
HIRDETÉS
Polgári foglalkozása visszaköszön abban is, hogy íróként mit tart fontosnak. Nem fókuszál az elnyomó hatalom eszközeire, a lázadásra, sem pedig egyetlen karakterre, mint ahogy azt más disztópiák teszik. Sokkal inkább egy fikcióba ágyazott pszichológiai leírást kapunk arról, hogy négy különböző lány miként él meg egy nőket elnyomó rendszert, és hogyan hat ez a személyiségükre. Hogy egy tényleg szép és részletes kórképet kapjunk, Melamed négy különböző háttérrel rendelkező karaktert enged be az ortodox rendbe.
A regényben legtöbbet szereplő karakter Vanessa, aki feltétel nélkül szót fogad szüleinek, segít öccse nevelésében, és felkészülve várja első vérzését, az azt követő termékenység nyarát, majd asszonyi kötelességeit. Amanda már várandós feleség, aki az új Nyár érkeztével idézi fel gyermekkori emlékeit: az anyát, aki születése óta gyűlölte, mert lány lett, az apát, aki örökké üldözte nagy szeretetével, majd végül szerető férjét, Andrew-t, aki minden igyekezete ellenére sem tudja őt boldoggá tenni. Caitlin Vanessa osztálytársa, aki félénk természete és halk hangja miatt háttérbe szorul a közösségben. Egyetlen támasza édesanyja, akivel közösen próbálják túlélni édesapja részeg dühkitöréseit és zaklatását. A negyedik lány, a tizenhét éves Janey, aki kora ellenére még nem esett túl az első vérzésén – ezt koplalással érte el. A fennálló rendszert alapjaiban utasítja el, nem akar felnőni, azaz nővé válni, és beteljesíteni a tőle elvárt női princípiumot.
Melamed aprólékosan mutatja be mind a négy szereplő gesztusait, mozdulatait: a ruhaalj gyűrögetését, egy kiálló hajtincs csavargatását, a domborodó has megsimítását. Mindennek helye és kimondatlan jelentősége van a lányok személyiségének kibontakoztatásában: pontos pszichológiai leírást kapunk az abúzus különböző fázisairól.
Ezt a legalizált pedofíliában lehet legjobban megfigyelni: az Ősök szabályai ugyanis kimondják, hogy az anyáknak és lányoknak eleget kell tenniük bizonyos kötelességeknek a családfő iránt.
Megrázó, hogy az apák és lányaik közötti szexuális kapcsolat milyen természetes a közösség tagjainak, viszont a kislányok viselkedésében (pl. ágyban való összekuporodás, az ajtó nyikordulástól való reflexes remegés, a felnőttet nagyobbnak látja, mint valójában) ott a néma tiltakozás és kérdés: normális-e ez így.
A történet előrehaladtával a szereplők reakciói a közösség cselekedeteire változnak. Igazán látványosan ez a Janey által hirdetett lázadás során mutatkozik meg. Miután a lányok kiköltöznek a tengerpartra és megtagadják a közösség által elvártakat (pl. nem járnak iskolába, nem segítik szüleiket, nem tanulják a női feladatokat), a szülők veréssel vesznek revansot a gyermekeken. Azonban ezzel nem megfélemlítik őket, hanem pont az ellenkezőjét érik el: a lányok büszkén mutatják a frissen szerzett monoklikat, véraláfutásokat és egyéb barna vagy lila foltokat. Mivel tudják, áll mögöttük valaki (az ő kis lázadó csoportjuk), nem hagyják, hogy a felnőttek uralkodjanak testükön, és ha kell, pont testüket tartják fel pajzsként. Így lesz az erőszak nyomaiból az ellenállás szimbóluma.
Ez a motívum nem csak a tengerpartos részeket, hanem az egész regényt átszövi. A négy főszereplő lány közül Janey a legérdekesebb ebből a szempontból. Ő már a történet legelején is az ellenállás eszközévé tette a fizikai szenvedést, ugyanis azzal, hogy alig eszik, nem csak kórosan lesoványodott, hanem megakadályozta nővé válását.
A puszta lázadásnál azonban többet is elér: saját maga dönt a testéről.
A felnőttek és a gyerekek félve mernek hozzá közeledni: a férfiak és nők azért, mert hiába 17 éves Janey, nem érett nővé, kora szerint viszont igen (itt 13-14 éves a nagykorúság kezdete). A gyerekek szintén a korkülönbség és a nemi éretlenség miatt nem érzik teljesen közéjük valónak a lányt. Így Janey testének éheztetésével olyan erővel ruházta fel magát, ami félelmet kelt a közösség vezetőiben és alárendeltjeiben egyaránt. Ezzel lehetővé vált számára a saját életének irányítása.
Melamed könyve bővelkedik a fentihez hasonló rétegjelentéssel bíró elemekben – ezek adják igazi erősségét és megrázó voltát. A személyiségfejlődés lelki és fizikai jelein túl az írónő egy szokásos disztópia történetet hoz a Lányok csöndjében. Bemutatásra kerül az elnyomó hatalom, a múltba vesző aranykor, a lázadás, majd annak kérdése, eljöhet-e egy jobb kor vagy minden marad a régiben. A rövid fejezetek és az egymást váltó szempontok gyorsan olvastatják a könyvet, a benne foglaltak pedig hiába ismerősek, még mindig el tudnak gondolkodtatni.
