Game

Megalkuvást nem tűrő középkori kalandozás

Dienes Ádám
Dienes Ádám

2018. 03. 09. 08:00

Akarsz szakadt gatyában, koszosan gyalogolni földúton egy retkes kis halászfaluig 10 kilométert, hogy aztán elverjenek egy zsák lisztért? Akkor ezt az RPG-t neked találták ki!
Korábban a témában:

Nagyon egyedi ötlettől vezérelt munka húzódik meg a Warhorse Studios játéka mögött. 2011-ben hallhattunk először a cseh stúdió terveiről, amelyben elárulták, hogy egy olyan világot szeretnének létrehozni, amelyben tökéletesen modellezik le a középkori Cseh Királyságot. A cél elsősorban az volt, hogy egy monumentális szerepjátékot hozzanak létre, amely minden vonatkozásában bemutatja és elénk teremti a középkor bűnös, koszos, de hősies világát. A koncepció olyannyira megtetszett a játékos közösségnek, hogy a kezdeti 1,1 millió fontra belőtt álomhatár a triplájára duzzadt, és több, mint 3 milliót sikerült összekalapozni a cseheknek. Innentől kezdve nem volt megállás: a játék viszonylagos ismeretlensége után gyorsan a köztudatba került a Kingdom Come, amelyen olyan fejlesztők is elkezdtek dolgozni, akik többek között a játékipar egyik legjobb katonai szimulátorában, az Operation Flashpoint fejlesztésében is részt vettek. (Gyerekkorom legszebb évei a különböző támaszpontok felépítésével telt az OF pályaszerkesztőjében, amiben még Ladát is lehetett vezetni!) Az indie stúdió innentől lázas munkába kezdett, összesen 4 évük volt arra, hogy tető alá hozzák a 15. századi Cseh Királyság kvázi “szimulátorát”, miközben a német Deep Silver kiadó egyre jobban sürgette a srácokat az elkészüléssel. És ez sajnos meg is látszik rajta.

Igazi történelem fantasy nélkül

Aki egy Skyrimet, illetve a szokásos fantasy-elemeket, sárkányokat vár a játéktól, az biztosan és gyorsan pofára fog esni. A Kingdom Come minden mozzanata a realitás talaján marad, nincsenek mágikus képességek, varázsitalok, szupererők, csak a nyers és szürke valóság a cseh pusztaságban, a maguk unalmas hétköznapjaival, a rotyogó bablevesbe meredő tábortűz egyszerűségével és a túléléssel folytatott küzdelemmel. Aki nem nagyon játszott még komolyabb szerepjátékokkal, az eleinte nagyon fog szenvedni ebben a világban.

A történelem szerint 1403-ban járunk, a Cseh Királyság egy viszonylag nyugodtabb időszakában, amikor IV. Károly uralkodása után IV. Vencel ült a trónon. Károly ugyan felvirágoztatta az országot, de Vencelről ugyanez már nem volt elmondható – szereti a nőket, a tivornyákat és nagy hedonizmusában elfelejtett országot vezetni. A cseh nemesek és az egyház nem nézhette tétlenül a királyság züllését, ekkor már Vencel komoly összetűzésbe is került saját népével. Olyannyira, hogy a kegyvesztettek inkább a cseh király féltestvéréhez, Zsigmond magyar királyhoz fordultak segítségért. Ennek meg is lett az eredménye: a király elraboltatta Vencelt, és mivel az ország vezető nélkül maradt, így két táborra szakadva a polgárháborús hangulat egyre növekedett, sőt Zsigmond fosztogatásba és pusztításba kezdett a cseh földön. Ebbe az igen kellemetlen, de kétségkívül más időszakokhoz képest békésebb időszakba csöppenünk az egyszerű tenyeres-talpas Henryvel, az elismert skalitzi fegyverkovács fiával. Mondani sem kell, de áldozatává válik Zsigmond pusztító hadjáratának – faluját szüleivel együtt teszik a földdel egyenlővé, és a szerencsétlen fiatal menekülni kényszerül. A falu legnagyobb bulibárójának szerepéből gyorsan talpra kell állnunk, állig felfegyverkeznünk, és bosszút állnunk mindazokon, akik tönkretették az életünket.

Zsigmond magyar király (1433-1437), aki kifosztja a cseh földet, és ennek Henry issza meg a levét.

Az alapfelállás egyszerű, azonban a történet ennél sokkal szerteágazóbb, karakterei egészen részletesen kidolgozottak, és élethűen lettek megírva. A játék rengeteg átvezetővel dolgozik, azonban annak dacára, hogy ezek rendszerint hosszúak, mégis tele vannak feszültséggel, érdekesek és nagyon jól működnek – bár a jobb szerepjátékokban ez nem meglepő. Ebben az esetben pedig már csak amiatt sem, mert a történetet az a Daniel Vávra írta, aki az első Mafián is dolgozott, így a narratívából gyakorlatilag majdnem a maximumot hozták ki. Sokszor találkozunk majd a vallásosság, a papság kétes megítélésének témáival, a középkor hétköznapi problémáival, az uralkodással, hatalommal, no meg természetesen a bosszúval, ami Henryt útja során leginkább vezérli. Néhol szarkasztikusan, tipikusan a saját nyomorukon képesek humorizálni a – többnyire – a történelem könyvek margójára szorult fontos alakok.

The Sims – Medieval Nightmare Mode

A Kingdom Come minden szépsége ellenére megöl, de előtte meghemperget egy kicsit a sárban, és úgy végez ki. Talán az elmúlt évek legnehezebb, leghardcore-abb RPG-szimulátor hibridjével van dolgunk, amely sokszor elengedi a kezünket ugyan, de a nem túl gyakorlott szerepjátékosok kínok között fognak megizzadni a sikerért. Aki szereti azt, amikor egy program nem köti meg a kezed, és engedi átélni a sandbox élmény leglényegét, akkor általában olyan címekre gondolunk, mint a műfaj legismertebbjei – akár az Assassin’s Creed bármelyik része, vagy a legutóbbi Zelda. A Warhorse játékánál a játszótér szabadsága inkább a szimulációval cseng egybe: néha ugyanolyan unalmas, hosszú és kietlen percek/fél órák várnak ránk az óriási erdők és mezők bejárásakor és átlovaglásukkor, mint ahogyan az a valóságban történhetett a középkorban. Vannak epizódok, amikor hosszasan menetelünk a társunk mögött egy paripa hátán, miközben vadásztársunkat követjük – ekkor semmi más dolgunk nincs, csak átélni azt a mindennapi élethelyzetet, amelyet egy Henry kaliberű ifjonc kardforgató élhetett át a 14.században. És hogy ez jó-e? Nos, itt válhatnak el markánsan a játékról alkotott vélemények.

Ugyanis bármennyire is gyönyörű, vagy monumentális a program, a szimuláció itt nem ér véget: Henry megéhezik, megszomjazik, így folyamatos istápolásra, lootolásra és beszerzőkörutakra van szükségünk a túléléshez. Minél jobb minőségű az étel, annál inkább múlik el az éhségünk, leszünk kevésbé dehidratáltak és annál több energiánk marad verekedni, már ha ilyenre támadna kedvünk (nem érdemes mindent pofozkodással megoldani). A ruhák szakadnak, koszosodnak, véresednek az elhasználtságuk után, a cipőnk egy idő után kilukad, és minden másra is legalább ugyanilyen alapossággal kell figyelnünk. Az sem mindegy, hogy miképp tárgyalunk a körülöttünk lévő emberekkel – erőszakosabban, logikusan, vagy empatikusan? Szinte minden szituációnak megvan a maga kimenetele, amely leginkább az “összeveszünk, emiatt kardozunk és verekszünk”, vagy az “összebratyizunk, és megússzuk” tengelyén mozog. A játék olyannyira komolyan veszi a szimulációt, hogy muszáj rendszeresen megfürdenünk (erre a modern férfi a nővel való közös összeköltözése elején döbben rá). Ha büdösek vagyunk, mint a kor embere, úgy egészen visszautasítóak és mogorvák lesznek velünk a várkapitányok, vagy a nemesek. Néhol egyfajta középkori The Simsben érezhetjük magunkat, ahogyan nézzük, hogy milyen értékünk nő, vagy épp csökken valaminek a hatására.

GPS nélkül nem nagyon tudok tájékozódni, és hol van itt a váltó??…

A játék minden elemében a hagyományos, pontkiosztós RPG-k rendszerén működik. Azok a képességeink fognak leginkább fejlődni, amit éppen használunk: ha sokat bunyózunk, erősebbek leszünk, ha kidumáljuk magunkat a szituációkból, akkor a meggyőző képességünk nő. Ez nem túl bonyolult, de érdemes megtapasztalni, hogy mihez van érzékünk, mert ha nem tudunk jól verekedni, akkor nagyon nehéz lesz a továbbjutás. Az elsőre kicsit bonyolultnak tűnő harcrendszer is rendkívül realisztikus, amely néha inkább hasonlít egy násztáncra, mert nem mindegy, hogy milyen irányból, mekkorát ütünk/rúgunk, vagy suhintunk a kardunkkal, miközben vigyáznunk kell saját életünkre is. Mozogni, illetve a pajzzsal védeni kell a felénk mért csapásokat is. Hosszas csatákat kell vívnunk az igencsak “modern” magyar nyelvet használó katonáinkkal szemben, akik ordítva anyáznak, illetve olyan trágár kifejezéseket is használnak, amiket gyanítom, a 15. század embere nem is ismerhetett. Fura érzés magyarok nyilai elől menekülni egy videojátékban, de kétségkívül valóságos és realisztikus, mint minden más a programban..

Kőkemény realizmus, de milyen áron?

A realisztikusság sajnos vissza is üt. Olyannyira hidegen tálalja számunkra a hétköznapokat, hogy a csodás tájak, az elképesztő terek, a falvak, a lenyugvó és felkelő nap bámulása közben – és leginkább a mellékküldetések teljesítése során – halálra fogjuk magunkat unni. A játék fősodrára ez a fajta “lötyögés” kevésbé jellemző a sztori érdekes alakulása miatt, de a játékosok nagy része talán azért fogja letenni a kontrollert egy idő után, mert akit nem kap el a szokatlan tempó, a hosszas csaták és menetelések, az RPG-kre jellemző apró és részletes világfelépítés minden rezzenése, az hamar megunja a királyságot. A Kingdom Come nem szolgálja ki a tömeg elvárásait, nem dobál be iszonyat mennyiségű feladatot, nem nyom agyon tutoriallal, vagy gyűjtögetnivalókkal (túl sok Assassin’s Creeddel játszhattam…), és az is biztos, hogy nem ültettek le egy 1000 fős fókuszcsoportot a játék hatásainak vizsgálatához. Ellenben nem teszi meg azt a technikai jellegű szívességet, hogy játszható legyen. A PC-s változat pofátlanul magas gépigénye, a konzolos változat brutális belassulása néha egy félkész játék érzetét kelti, az egymásba akadó lovakból és NPC-kből eredő bugok könnyen felidegesíthetik az egyszeri és többszöri gamert is. Na meg az is bosszantó, hogy a mentéshez magunknak kell megtanulnunk kifőzni, vagy a kocsmában beszerezni a Saviour Schnapps nevű lőrét, amelyet felhörpintve menthetjük el a játékállásunkat. Ettől nem valóságosabb lesz a világ, hanem zavaróan megnehezíti az amúgy is kőkemény játékmenetet. Szerencsére a legutóbbi patch során a fejlesztők kiszedik ezt a borzasztó játékmenetbeli elemet.

Hardcore játék hardcore RPG-szeretőknek és középkor fanoknak – erről szól a Kingdom Come Deliverance. Ha túlteszed magad minden zavaró elemén, akkor egy nagyszerű, de közel sem hibátlan középkori szimulációban lehet részed, viszont ha tömény akcióra és könnyed élményekre vágysz, akkor valószínűleg nem a te játékod.

7.4/10

+ érdekes történet és karakterek
+ szinte tökéletes középkori szimuláció
– borzasztó gépigény és optimalizáció
– bugok tömkelege
– néha túl lassú játékmenet

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.