Film

Ül, fekszik, pitizik, fellázad!

Hári Dániel
Hári Dániel

2018. 04. 08. 08:00

Sok filmkedvelő kedvenc szatíráinak alkotója, Wes Anderson, a jelek szerint kimeríthetetlen fantáziával és egészen egyedi vizuális filmnyelvvel rendelkezik. Kell egy alapvető fogékonyság, és a művészettel való kompromisszumra törekvés ahhoz, hogy mozgóképeit igazán szeretni tudjuk, ám ha ez megvan, akkor az élmény garantált. Nagy örömre ad okot, hogy a 2009-es A fantasztikus Róka úr után a rendező újra animációs filmet készített. A Kutyák szigete minden értelemben harsányan ugat, és egyáltalán nem a levegőbe beszél.
Korábban a témában:

A disztópikus Japán szigetvilág nagyvárosa a totális hatalmat gyakorló Kobayashi polgármester irányítása alatt radikálisan kutyaellenes politikai rendszert épít. Az egykor dicsőségben és pompában élő négylábúak, akiket jó ideig az ember legjobb barátaiként tartott számon a társadalom, most kirekesztett száműzöttekként tengődnek. Ellehetetlenített mindennapjaikat a számukra a hatalom által kijelölt, a civilizációtól elzárt, szeméthegyekkel fedett szigeten élik, miközben a Kobayashi-rendszer különböző, a kutyák által terjesztett betegségek hírével szítja a lakosok dühét saját javára, a régen elkészült és hatékony ellenszerről szóló információkat pedig eltussolja. A változások folyamata akkor indul be, amikor a szigetre érkezik a testőrkutyáját kereső kisfiú, Atari, aki négylábú szövetségesekre lel, és idővel még a gazdi intézményét elvből elítélő, világéletében kóbor kutyaként élő Chief (=főnök) szívét is meglágyítja.

Wes Anderson filmje tartalmában nem nevezhető különösképpen eredetinek.

Még véletlenül se tegyünk egyenlőségjelet az eredeti és a jó között. A Kutyák szigete nem hoz újító lángot a szatírák és az animációs filmek történeti korpuszába, ugyanakkor azonban határozott elképzelése van arról, hogy miről akar beszélni, és az előre kigondolt útról egy pillanatig sem tér le. Egyszerűen csak nem egyedi, legalábbis ami a sztorit illeti. Jóformán valami hasonló történik a vásznon, mint annak idején a mára nagynevűvé vált Pixar első alkotása, a Toy Story esetében. Most a kegyetlen szomszéd kisfiúnál életveszélyes kalandba keveredő játékok helyett olyan kutyák állnak a középpontban, akik a jelenlegi “főgazda”, vagyis a regnáló politikai vezetés helyett új falkavezért választanak a kedves, aranyos, kutyabarát Atari személyében.  A játékokként és kutyákként, azaz az ember legjobb barátaiként szimbólumba foglalt kisebbségi, alárendelt csoportok a puha diktatúrát választják a totális elnyomás helyett. Csaholó hőseink hülyék is lennének nem az ízletes kutyakekszet és a buksiveregetést választani a szemétdombon töltendő száműzetés helyett.

A szimbolizmusban és politikai fricskában gazdag cselekményvezetés végül kicsit sem meglepő, ideális mesekonklúzióban csúcsosodik ki. Picit azért zavaró, hogy Wes Anderson mintha minden nézői rétegnek igyekezett volna kedvezni, és így némiképp kettészakadt a magas szintű intellektuális tartalom és a kommersz, felületesen társadalomkritikus kalandtörténet között.

De ezzel együtt is intelligens gondolatokat oszt meg, ráadásul bőséggel.

Nem új és nem túl egyedi a történet, ám ahogy már korábban is megfogalmaztam, azért pontosan tudja, hogy mit akar mondani. A tudatosság nem csak a sablonossága és kiszámíthatósága ellenére is határozott és élvezetes fő cselekményszálban fejeződik ki, mert szintén megjelenik a különböző kisebb epizódokban, amelyek önmagukban is hasznos és érdekes gondolatok, de a nagy egészbe ugyanúgy profin simulnak bele. Anderson elnyomók és elnyomottak viszonyáról beszél, amikor párhuzamba állítja, hogy előbbiek propagandát, míg utóbbiak pletykát gyártanak, így szorítva saját magukat áttörhetetlennek tűnő burokba, amire művészi pontossággal festették fel a farkába harapó kígyót.

Emellett a rendező tökéletes mesélőhöz híven könnyen érthető játékot űz a nevekkel, amikor a történet középpontjában álló öt ebet Duke-nak, King-nek, Rex-nek, Boss-nak és Chief-nek nevezi el. Egyből feltesszük a kérdést: működhet-e megfelelően egy olyan csoport dinamikája, amelyet kizárólag főnökök és királyok alkotnak? A mindent megszavaztató, majd a szavazás eredményét elbagatellizáló kutyafalka  szinte csak sodródik az eseményekkel, mire végül ráébrednek a kirobbanó puccskísérletben betöltendő, igencsak fontos szerepük mibenlétére.

Továbbá azt sem hagyhatjuk szó nélkül, ahogy Wes Anderson társadalmi, sőt, szakrális hatalmat is tulajdonít azon szereplőknek, akik a propaganda által uralt disztópiában képesek hatékonyan manipulálni környezetüket. Fogas feladvány eldönteni, hogy kinek dőljünk be előbb. A cuki kiskutyának, aki a jelek szerint látja a jövőt, miközben valójában csak – a többi négylábúval ellentétben – érti, hogy mit mondanak a televízióban, vagy annak a vonzó karakternek feltüntetett, és Chief fejét egyből eltekerő szukának, aki jobbnál jobb trükköket mutat be, de persze csak félig. A lángoló botokat és tekegolyókat már nekünk kell hozzáképzelnünk a mutatványhoz, mert láss csodát, ezek a kellékek épp nem állnak rendelkezésre a performance pillanatában. Végül mindenki az érzelmi manipuláció mellett teszi le a voksát. A szereplők lépten-nyomon elsírják magukat, és könnybe lábadt szemmel próbálják elérni céljukat, miközben minduntalan egymás barátaiként és szövetségeseiként tetszelegnek. Szükség is van a manipulációra egy olyan világban, ahol még a pusztítást eszközölő zúzógépezet sem képes megfelelően ellátni a feladatát, hiszen a falai között csapdába esett kutyák sértetlenül keverednek ki végül a zajos masinériából.

Mindezzel együtt is nem a története, hanem a stílusa az, amelyben sajátos nyelven beszél.

A Kutyák szigete ugyanis olyan animációs film, amelynek esetében félre kell raknunk az ügyesen szinkronizált Disney- és Pixar-gyártmányokon edződött hozzáállásunkat, hiszen a négylábúaknak lenyűgöző eredeti szinkronszínészek kölcsönzik a hangjukat. Edward Norton, Bryan Cranston, Bill Murray, Jeff Goldblum, és ezt nem is kell ennél tovább taglalni. Nem csak egyszerű tökös és laza stíluselem a menő hollywoodi színészhangok parádéztatása, hanem komoly narratív funkcióval is operál. Anderson ugyanis egészen aljas, szimpatikusan pofátlan húzással éri el, hogy mindenképpen az ebekkel szimpatizáljunk. A történetben kissé fölösleges amerikai cserediáklányt leszámítva ugyanis szinte csak azt értjük magunktól, amit a kutyák mondanak (azaz ők beszélnek angolul, a szinkron/felirat pedig csak az ő szövegeik tartalmát fedi fel a szokásos módon). Mindenki más esetében a produkciónak áldokumentarista színezetet adó szinkrontolmács, vagy speciális felirat segíti a megértést, így az ebekkel való azonosulás egészen könnyen megy. Ez a produkció talán legeredetibb húzása. Persze az előbb már említett tökösség és lazaság is fontos minőségfaktor, hiszen Chief, Rex és a többiek olyan frappáns és merészen humoros dialógusokat és monológokat nyomnak le, kellemes jalapeno paprika jóleső csípősségével fűszerezve, hogy azon bizony minden második percben nagyokat kell nevetnünk.

Anderson ráadásul a stop-motion animáció fenekébe is belerúg egy jó nagyot, amely így előre is esik az általa képviselt különleges animációs stílus következő szintjére, amely akár egy egészen új korszak első képcsőfoka is lehet. A mű jelenetkoreográfiái gördülékenyek, izgalmasak, részletgazdagok és a stop-motion tárházán belül lehengerlően maximalistának tűnnek. Mintha a rendező a zsáner vizualitásának határait feszegetné, ráadásul nem is kicsit. Minden képkockája filmfestészeti mestermű, akár még arra is vállalkoznék, hogy a nagyobb fokú élmény érdekében lenémítva is végignézzem.

Természetesen felhangosítva is nem egyszer fogjuk még újrázni a Kutyák szigetét, amely Wes Anderson pályafutásának újabb tudatos, stílusos és érdekes szatírája. Nem az a forradalmi, új távlatokat nyitó történetmesélő mű, amire biztosan jó néhányan számítottak az előzetesek alapján, de még sablonossága és fordulatainak előre láthatósága ellenére is igazán hatásos moziélmény. Kiváló karakterekkel, csodálatos jelenetkoreográfiákkal.

Kutyák szigete. Amerikai-német animációs szatíra, 100 perc, 2018. Értékelés: 8/10 raptor.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.