Könyv

Válogatott borzalmak a jeges pokol legmélyén

Hartai Dávid
Hartai Dávid

2018. 05. 07. 08:01

John Franklin 1848 májusában indult útnak az Északnyugati átjáró felfedezésére.  Két hajó, az Erebus és a Terror összesen több, mint száz fős legénységgel vetette bele magát a történelmi expedícióba, az útról viszont egyetlen ember sem tért vissza élve.  Hogy mi történt az embertelenül hideg kanadai szigetvilágnál a nagyreményű felfedezőkkel, azt Dan Simmons írta meg nekünk történelmi horror regényében, a Terrorban.
Korábban a témában:

Az Északnyugati átjáró a történelem egyik leghírhedtebb hajózási útvonala, melyet az 1500-as évektől egészen a 20. század elejéig számos nyugat-európai felfedező igyekezett megtalálni. Mivel az észak- és dél-amerikai kontinenst összekötő legkeskenyebb földrész portugál, illetve spanyol, a déli csücsök – vagyis a Horn-fok – pedig holland kézben volt, leginkább az angol és kisebb részt a francia királyság igyekezett megtalálni ezt a vélt átjárót.

Két lehetőségük volt: A déli földrészhez képest akkor még jóval kevésbé feltérképezett észak-amerikai földrész belsejében találni egy csatornát vagy folyórendszert, amely az Atlanti óceántól a Csendes óceánig végighajózható, vagy a Kanada északi részén elfekvő ismeretlen szigetvilágot feltérképezve, az északi sarkkörön keresztül kiépíteni egy kereskedelmi útvonalat. Ez utóbbit nevezte el a Brit admiralitás Északnyugati átjárónak. A kontinens belsejében végighúzódó útvonal létezését csakhamar teljesen elvetették, a kanadai szigetvilágot viszont a 19. század közepére sikerült  bejárni nyugati és keleti irányból is, így egy körülbelül 500 mérföldes rész marad csak  ismeretlen a britek számára. Az első hajók az 1850-es években verekedték át magukat az átjárón és Roald Amundsen volt az első 1908-ban aki végig hajózott rajta teljes terjedelmében. Persze ekkorra már mindenki számára teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a jégpáncélok és folytonos jégzajlás miatt kereskedelmi célra teljesen alkalmatlan az Északnyugati átjáró, sőt csak 2007-ben figyelték meg először a területet teljesen jégmentesen.

A Franklin-expedíció útvonalaa Disko-öböltől a Vilmos király-szigetig, ahol a hajók végleg jégbe fagytak

Az utolsó és egyben legambiciózusabb expedíció az átjáró végighajózására 1845 májusában indult útnak Angliából, Sir John Franklin vezetésével. Franklin két hajóval, az Erebussal és a Terrorral indult útnak, melyek a korszak legmodernebb technológiájával voltak felszerelve. Fedélzetükön három évre elég ellátmánnyal, gőzhajtóművekkel, a fűtéshez kiépített vízvezetékekkel és 139 emberrel indultak történelmet írni, az út viszont a felfedezések történetének legsúlyosabb katasztrófájához vezetett. A két hajó a jégben ragadt a Vilmos király-sziget partjainál, a több mint százfős legénységből pedig senkit nem láttak viszont élve. 1848-tól kezdve több évtizeden keresztül rengeteg hajó indult a szerencsétlenül járt felfedezők megtalálására (gyakorlatilag a mentőexpedíciók során sikerült feltárni az átjárót teljes egészében) a hajók roncsait viszont csak 2014-ben és 2016-ban találták meg a tenger mélyén. Habár bő két évszázad alatt rengeteg lelet és inuit szemtanúk vallomása is segített rekonstruálni a Franklin-expedíció tragikus történetét, még mindig nem teljesen világos, konkrétan miért is hagyták el például a hajókat jóval azelőtt, hogy a jég összeroppantotta volna őket és mi vezetett ahhoz a teljes pusztuláshoz, aminek mértékét látszólag semmi nem indokolta.

A Franklin-expedíció rejtélye ihlette meg Dan Simmonst, aki a saját fantáziáját segítségül hívva írta meg, sőt, gyakorlatilag rekonstruálta a két hajó teljes megsemmisüléséhez vezető utat. Aki ismeri Simmons munkásságát (Hyperion Cantos, Illion) annak nem ismeretlen, hogy előszeretettel emel be lírai elemeket fantasztikus írásaiba. A szerző írói kvalitásai egyébként is vitán felül állnak, itt azonban a 19. századi angol nyelvezettel a stílusa abszolút mód rezonál. Bár kezdetben nehézkes lehet olvasni olyanoknak, akik nem Lovecraft és Wells műveit forgatva nőttek fel, szándékosan kerüli, hogy modorosságba forduljon át, összességében pedig csak emeli a történet átélhetőségét, ami a Terror esetében kulcsfontosságú szempont.

Okosan, a történet közepébe csapva indít el minket az események sűrűjébe, hogy aztán a szereplők szemszögén keresztül ugráljon múlt és jelen között. Így egyszerre ismerhetjük meg a korabeli admiralitás felfedezésekről való gondolkodását, az expedíció elindításának körülményeit és a jeges pokolban rekedt hajók helyzetét. Eközben  a főbb karakterek jellemvonásait is szépen felvázolja számunkra, gyorsan  nyilvánvalóvá válik, hogy John Franklin szerencséjének és túlbuzgóságának köszönheti rangját, miközben hiába jóhiszemű, teljesen alkalmatlan egy ekkora expedíció vezetésére, így egyenesen a biztos halálba vezeti embereit, Francis Crozier kapitány pedig az igazi hőse lesz ennek a halálraítélt kalandnak.

A könyv tehát lendületesen vezet be minket a halálhajók történetébe, hogy mi is hasonló izgalommal várjuk, mi történik hőseinkkel, mint ahogy ők nekivágtak az Északnyugati átjáró felfedezésének.

A regény valódi arca viszont csak ezután mutatkozik meg, és ahogy a Terror és Erebus szépen behajózik jeges csapdájába, úgy sétálunk bele mi is lassan a csontig hatoló borzalmak végeláthatatlan rengetegébe.

Simmons elsősorban egyértelműen történelmi, azaz inkább fiktív történelmi regényként tekint a Terrorra, ennek megfelelően a regény felépítése leginkább egy az útról készült dokumentációra emlékeztet, melyet misztikus elemekkel tarkít. Köztük a gótikus horrorokat idéző titokzatos valamivel, amely a jeges pokolban a legénységet tizedeli. De aki a “szörnyeteg” megjelenésével egy King-féle misztikus horror őrületre számít az sajnos nagyot fog csalódni. Hiába van végig jelen és vadászik folyamatosan a Terror és Erebus legénységére, messze nem ez a valami felel a mű legborzalmasabb pillanataiért. A történettel előre haladva egyre nyilvánvalóbbá válik számunkra, hogy nem egy kalandregényt tartunk a kezünkben. A regény lényege maga a terror átélése, ezt pedig Simmons kegyetlen naturalizmussal veti elénk  és nem hagyja, hogy a legénység haláltusájának egyetlen részletről is lemaradjunk.

A regény gigászi, 710 oldalas mérete elrettentő lehet, és az író néhány fejezetnél tényleg visszafoghatta volna tollát, de túlírtnak vagy elnyújtottnak semmiképpen nem nevezném. A terjedelem és igen lassú építkezés lényegében a koncepció részének tekinthető, s Simmons ugyanolyan kérlelhetetlen olvasóival szemben, mint amilyen kegyetlenséggel bánik el szereplőivel. A legénység pokolra menetelésének minden egyes borzalmát át kell élnünk velük együtt. A csontig hatoló borzongás pedig elkerülhetetlen. Szinte észrevétlenül tartja fent folyamatosan a mínusz ötven fok körüli hideg érzetét úgy, hogy legszívesebben egy vastag takaró alatt, zoknival a lábunkon és kötött sapkában olvassunk tovább.

Ez gyakorlatilag minden más aspektusára is igaz a regénynek. Minden kézzelfogható, minden valódi, a saját bőrünkön érezzük a rettegést, a skorbutot, a lefagyó testrészeket. Az már egész korán nyilvánvalóvá válik mind a karakterek, mind az olvasó számára, hogy ebből a jeges pokolból nincs kiút, az élni akarás mégis mozgásban tartja őket. Minden remény hamis, minden terv csak egy újabb ürügy, hogy ne kelljen beismerni, hogy mindennek vége és csöndben várni a fagyhalált. Mi pedig visszafojtott levegővel követjük végig, ahogy az életben maradás ösztöne lassan hosszas agóniává, majd embertelen iszonyatok sorává válik.

A Terror elképesztő profi módon lett megírva, miközben végig érezni a szerző lelkesedését a téma iránt. A célja pedig egyértelmű:

azt akarja, hogy  Crozier kapitánnyal és legénységével együtt járjuk végig a hosszú, csontig hatoló borzalmakkal tarkított utat az elkerülhetetlen halálba. Ez pedig félelmetesen jól működik. 

Nem is tudom mit mondhatnék még. A Terror biztos, hogy nem való mindenkinek, de én így is csak ajánlani tudom feltétel nélkül. Mert bár iszonyatosan nyomasztó regény, elképesztő élmény olvasni. Garantáltan sokáig nem tudjuk majd elfelejteni Francis Rawdon Moira Crozier kapitány kilátástalan haláltusáját az embertelen jég csapdájában. Akinek pedig a könyv befejezése után marad egy kis lélekjelenléte, annak ajánlom , hogy olvasson egy kicsit utána (a lentebb megjelölt forrás erre tökéletes) a Franklin-expedíció történetének. Külön elismerésre méltó, hogy Simmons mennyire odafigyelt, hogy története a legkisebb részletekig egybecsengjen az expedícióval kapcsolatos eddig feltárt ismeretekkel.

Dan Simmons: Terror

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2018

Eredeti cím: The Terror (2007)

Fordító: Farkas Veronika

Oldalszám: 710 oldal

Értékelés: 10/10 raptor

Forrás: Küzdelem az Északnyugati átjáróértA legnagyobb sarkvidéki tragédia

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.