HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

Egy maroknyi programkódért

A Westworld második évada továbbra is a „mindenről és semmiről szólni” elvét követi. A negyedik rész felfedett pár izgalmas titkot, egyre többet tudunk meg a kalandpark megépítésének tényleges okairól és Ford visszatérésének lehetőségeiről, ráadásul még egy olyan családi szál is megjelenik, ami meghatározhatja az évad menetét. Spoileres kibeszélő.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Ismét egy maratoni hosszúságú (67 perces) epizódot kaptunk, azzal pedig bőven tudnék vitatkozni, hogy tényleg indokoltak-e ezek az egy órán túlnyúló részek (és nem is vagyok egyedül ezzel), mindenesetre a The Riddle of the Sphinx címre keresztelt epizód tartogatott annyi érdekességet, hogy ne kelljen közben a hátralévő percek számát csekkolni. Míg az első három epizód jelentős része Dolores vagy Maeve missziójáról szólt, a két lázadó androidra most nem jutott idő. Helyettük Bernard és William kerültek a középpontba, illetve a kettejük történetszálát összekötő ember android: James Delos.

Westworld elbeszélése = Bernard agyműködése

Bernardot Clementine ahhoz a barlanghoz ráncigálja, ahol Elsie láncra verve dekkol az előző évados eltűnése óta. Elsie-rajongóként nagyon megörültem annak, hogy életben van, főleg mivel az új évad eddig fájdalmasan humortalan (legalább annyi irónia lehetne benne, mint A szolgálólány meséjében), és Elsie tipikusan comic relief figura. Bár ebben az epizódban a

Jobban bízok a programokban, mint az emberekben.

HIRDETÉS

mondatot leszámítva nem nagyon csillogtatta meg a humorát, a jövőben mindenképp jó szolgálatot tehet a sorozatnak e téren. (Persze az is lehet, hogy ez nem is az igazi Elsie, hanem valójában egy android, ami megmagyarázná, hogy külsőre miért néz ki úgy, mintha összesen öt percet töltött volna leláncolva egy barlangban.) Bernard pedig szarabbul van, mint valaha: már végképp nem tudja eldönteni, hogy mi a jelen és mi a múltbéli emlék, ezzel pedig tökéletes metaforaként szolgál a Westworld nézésének élményéhez.

Körülbelül annyira áll össze a néző fejében a sorozat idővonala, mint Bernardéban,

aki ugyanolyan megbízhatatlan elbeszélő, mint Jonathan Nolan és Lisa Joy. Ez ízléstől függően minden nézőben máshogy csapódik le, nekem a rejtélyek számának növekedésével egyenes arányban csökken a karakterek felé irányuló érdeklődésem is: minél jobban el van titkolva a szereplőket motiváló küldetés, annál kevésbé lehet drukkolni nekik vagy azonosulni velük. Amit viszont abszolút a második évad erősségének tartok, az a park valódi funkcióinak fokozatos felfedése, avagy a szilaj gyönyörök ára. Nem nehéz hasonlóságot találni Delos és néhány valódi átláthatatlan hátterű multicég között, a tanulság pedig mindig az, hogy az emberek vágyait kiszolgáló technológiának súlyos következményei lehetnek, vagyis

Ha ki akarod játszani az ördögöt, cserébe jössz neki valamivel.

Sheldon Coopernek mindvégig igaza volt

Akik nézik az Agymenőket, azok talán emlékeznek arra az epizódra, amikor Sheldon kiszámolja, meddig kell életben maradnia ahhoz, hogy a tudósok képesek legyenek a tudatát robottestbe költöztetni, így biztosítva számára az örök életet. Sheldon elmélete megvalósulni látszik a Westworld negyedik epizódjában. Az előző részekből kiderült, hogy a kalandpark vendégeinek viselkedését marketingcélból folyamatosan monitorozzák (Zuckerberg után szabadon), most pedig egy újabb hátsó szándékra derült fény.

Az epizód egy kifejezetten kreatív hosszú snittel indít (itt érdemes megjegyezni, hogy sorozat társalkotójának, Lisa Joynak ez az epizód a rendezői debütálása), melyben egy gyanúsan steril környezetben látjuk viszont James Delost. Korábban csak annyit tudtunk  Logan apjáról, hogy ez az egész android-park nem szimpatikus neki, és talán a technológiától is tart egy kicsit. Éppen ezért már eleve gyanús a futurisztikus környezet, amiben újralátjuk. Ha a tejkiöntős pillanattal nem vált volna egyértelművé, a Deloshoz látogatóba érkező fiatal William első három mondata után már biztosan tudjuk, hogy ez nem az a Delos, akit az előző részekben láttunk.

Hogy pontosan miért lakik az android-Delos egy dobozszerű építményben, és miért jelenik meg újra és újra William egy Turing-teszt erejéig, csak később derül ki. Az első gondolatom az volt, hogy az amúgy is szkeptikus Delos valahogy szabotálni próbálta William kalandparkos terveit, és utóbbi ezért a tökéletes puccshoz folyamodott: kiiktatja az igazi Delost, és pótolja egy tökéletesen autentikus bábbal. Később persze kiderül, hogy következmények tekintetében ennél is durvább dologról van szó: megpróbálják a már halott Delos elméjét átültetni egy androidba, így biztosítva az örök életet az öreg milliárdos számára.

Talán azt nem kell ragozni, hogy mennyire ijesztő lenne az a világ, amiben az összes amorális seggfej milliárdos pénzen vásárolhatna örök életet, de a biztonság kedvéért ezt ki is mondatják az idősebb Williammel:

A világ jobb hely nélküled, Jim. Valószínűleg nélkülem is.

Megnyugvást csak az jelenthet, hogy látszólag eddig nem sikerült megtalálni az emberi elme robotba ültetésének a módját, mivel az android-Delos is csak ideig-óráig tud működni meghibásodás nélkül. A története meglehetősen tragikusan zárul, Elsie és Bernard találnak rá a William által magára hagyott, összekaszabolt arcú android-Delosra, akit végül kegyelemből megölnek. A sorozat címe (The Riddle of the Sphinx/A szfinx találós kérdése) szintén az örök élet problémájára utal. A görög mitológia oroszlántestű és emberfejű szárnyas lénye Oidipusznak tette fel azt a találós kérdést, hogy

Mi az, ami reggel négy lábon, délben két lábon, este pedig három lábon jár?

A feladványra az a válasz, hogy az ember, mivel csecsemőkorában (reggel) négy lábon mászik, élete nagy részében (délben) két lábon jár, idős korában (este) pedig bottal, vagyis három lábon jár. Ha a sorozatban megvalósul az elme androidba ültetésének lehetősége, teljesen felborul a természetes emberi életciklus, és a híres találós kérdés is elveszíti értelmét.

Egy villanásnyi a fehér kalapos Williamből

A fekete ruhás férfi, azaz az Ed Harris-féle William továbbra is Lawrence-szel együtt játssza Ford személyre szabott játékát. A legújabb állomáson összefut a Dolores/Wyatt által megalázott Craddockkal, aki úgy érzi, a halál torkából való elmenekülés felhatalmazza a különösen kegyetlen gyilkolási módszerekre. Ennek köszönhető, hogy mikor Lawrence családja válik a célponttá,

valami olyat látunk meg az öreg William szemében, amit eddig még soha: empátiát.

Egy pillanatra megjelenik benne az a férfi, aki valaha a fehér kalapot választotta a játékhoz. Az, hogy az embereket lemészároló, megskalpoló és nőket erőszakoló Williamet éppen most érinti meg az androidok szenvedése, valószínűleg annak köszönhető, amit körülbelül tízszer elmondott az évad kezdete óta: már van tétje a játéknak. A halott robotokat (egy darabig legalábbis) senki nem fogja újraprogramozni, így haláluk ugyanolyan végleges, mint az emberi halál.

William antihősből egy pillanatra igazi westernhőssé lép elő, amikor megmenti Lawrence családját a galád gazfickótól. Persze az androidokat közvetítőként használó Fordot nem lehet meghatni: ismét Lawrence lányán keresztül kommunikálva közli Williammel, hogy egy jó cselekedet nem változtat semmin. Emellett kap egy újabb talányt is, ami arra utalhat, hogy a játék megoldásához némi múltban való vájkálás is hozzá tartozik:

Ha előre tekintesz, a rossz irányba nézel.

A múlt pedig nem várat magára, a naplementében lovagol be William életébe: az epizód zárásában kiderül, hogy az indiánok fogságából megszökött Grace nem más, mint a fekete ruhás férfi lánya.

Ford második eljövetelére várva

Amióta fejbelőtték az évadzáróban, mindenki azon spekulál, hogy Robert Ford vajon milyen formában fog visszatérni. Egyértelmű, hogy a férfi elméje nem múlt ki a testével együtt, és jelenleg így tudja irányítani a park működését. Ő lett a tökéletes megtestesülése a deus ex machina (isten a gépben) irodalmi eszköznek, hiszen ténylegesen ő irányítja a park narratíváját, a saját maga által teremtett gépei segítségével.

A negyedik epizód arra enged következtetni, hogy testi halála előtt Ford James Delos nyomdokaiba kívánt lépni, és célja az volt, hogy elméje robottestben élhessen tovább. Ezt támasztja alá Bernard és Elsie felfedezése az erre irányuló kísérletekről, és a tény, hogy Ford verőembere, Bernard ölette meg a titkos laboratórium dolgozóit. Dolores apja pedig valószínűleg azért felbecsülhetetlen értékű, mert rajta tárolták az ezzel kapcsolatos adatokat.

Persze a Westworldről van szó, úgyhogy joggal feltételezhetjük, hogy a kézenfekvő megoldás nem a tényleges megoldás.

Lassan elérünk az évad feléhez, és egyelőre jóval több a kérdés, mint a válasz. Bízzunk benne, hogy a J. J. Abrams-féle mystery box– formula végül egy kielégítő megoldással fog szolgálni, de addig is annyi igazán elvárható lenne a sorozat készítőitől, hogy az egyes epizódok is szolgáljanak egy egészként. A Westworld az első évaddal nagyon magasra helyezett lécet ha nem is tudja megugorni, azért legalább megközelíthetné.

A Westworld-kibeszélő korábbi részeit itt olvashatjátok: 1, 2, 3