Film

Könyvek lángoló tetemén sütöttek már finomabb szalonnát is

Szaniszló Róbert
Szaniszló Róbert

2018. 05. 30. 08:00

Képzeld el, hogy unalmas pillanatodban fellépsz a Facebookra, s látod, hogy az egyik 14 éves, tini ismerősöd nagy örömmel megosztja a „NapiLélekSimogató” nevű Facebook oldal legújabb képes posztját, amin egy nyitott könyvekből álló halom tetején ott mesél a míves, cikornyás felirat: „A könyvek jók, olvasni és gondolkodni jó” – na pont ilyen az HBO saját gyártású Fahrenheit 451 című filmje is.
Korábban a témában:

A távoli jövő Amerikájában már nincsenek könyvek. Tiltott és gonosz szavakat suttógo dolgok ezek, amiket a „graffiti” szóval diszkreditálnak. A graffitik gondolatgenerálása csak megbolygatja az egyén nyugalmát, ami mindennél fontosabb, s a nép érdeke, hogy ne legyenek mindenféle felesleges gondolataik, amik mindenféle kókler, néphülyítő íróktól származnak. Kormányzati hozzájárulással és segítséggel ezért a tűzoltókból tűzőrökké konvertálódott szerv ott égeti őket lángszórójával, ahol éri, s ebből nem restellnek show-t csinálni. Az égig nyúló felhőkarcolók teljes homlokzatát befedő kijelzők mutatják be egy-egy akciójukat, s persze csepegtetik az üzenetet, a könyv rossz, a könyvekbe rejtett üzenetek gonoszak és ellenségesek. Akik ilyennel találkoznak, azonnal jelentsék. Ez egy jogos kérés, a „Kilenc” névre keresztelt, teljesen ellenőrzött és cenzúrázott, mindenhol kötelezően elérhető internet, na meg a mindent figyelő YUXIE szájberlakáj korában is akadnak rendbontók. A „Gyíkok”, akik a megbotránkoztató, a közrendet megzavaró módon nem csak hogy olvasnak, de digitalizálják is a könyveket, megtanulják azokat. Ezen világ sztár-tűzőre, officiális békeőr és piromán, John Beatty kapitány (Michael Shannon) tanítványa és jobb keze, a közönségkedvenc Guy Montag (Michael B. Jordan), kerül közel egy gyík lányhoz, Clarisse McClellanhez ( Sofia Boutella) és rájön, a könyvek mögött emberek vannak, gondolatok, gondolkodni meg egészen fasza dolog.

A film alapjául szolgáló 1953-as regényben az író Ray Bradbury látnoki módon beszél egy olyan nem elképzelhetetlen megoldásról, amely a kulturális kondicionálásra épül. A szerző disztópiája pont annyira releváns ma, az internet uralmának korában, mint akkor, amikor éppen csak elterjedtté vált a televízió. Bradbury disztópia-víziója a gyors kulturális tömegtermelésre, az emiatti színvonalvesztésre, na meg a társadalmi csoportok kiszolgálására, valamint az ezekből adódó ellentétekre épül. A Fahrenheit 451 egy szörnyű, és nem is elképzelhetetlen megoldást mutat be az olvasónak: a kormányzati szinten jóváhagyott egyformára nevelést. Egyszerű metodikával, a könyvek és gondolatok elpusztításával szimplán eltüntetik a megosztó gondolatokat, legyalulják az intellektuális egyenlőtlenségekből adódó problémákat azzal, hogy eltüntetik a kérdés- és gondolatgeneráló faktorokat, a könyveket, a szövegeket.

Az emberek pedig önkéntesen beleegyeznek. Az egyenlőtlenség problémáját megoldják azzal, hogy elveszik a magvas, értelmező, kérdező, kereső gondolatok, a kérdések „trágyáját”: a tanító könyveket. Úgy válik mindenki egyenlővé, hogy senki nem ismeri az egyenlőtlenség jelentését, senki sem gondolkodik azon, hogy kinek milyen helye van a társadalomban, miért van ott, ahol ebben a rendszerben. Nincs többé feminizmus, gender, szexuális identitás, reprezentáció, csak te vagy és a többiek, akik ugyan azt szeretik, amit te, mert mást nem is szerethetnek, hiszen mást nem is ismernek. Csupán csak a jólét és szórakozás létezik.

Mi sem szemlélteti jobban a szerző könyvében foglalt vízióját a gyors kulturális tömegtermelés mű-züllesztő hatásáról, mint a Ramin Bahrami rendezésében készült Fahrenheit 451. Ez az a film, amiben Bradbury félelmetes látomása üzenetének gondolatiságát elveszi a pszeudo-mém-szerű struktúrája. Hiába van aktualizálva a történet, nem tud mondanivalójával aktuális lenni, nem közöl semmit az álbölcs „a könyv jó, az elnyomás és elbutítás rossz”-nál. Minden üzenete félbeharapott, elnagyolt, mindent csak pedzeget, de semmit nem akar igazán megragadni, sőt gyáván megfutamodik egy-egy komolyabb kérdés elől.  Például nem akar beszélni mélyebben arról, hogy miért kell, vagy miért nem kell a Huckleberry Finn-t elégetni, csak mert sérti a feketéket.

Ez egy random fotóra függesztett idézet, amit azok az emberek osztanak meg a közösségi halón, akik mondani akarnak valamit, de vagy nem tudják megfogalmazni azt, vagy csak szeretnének bölcsnek és/vagy kevésbé sekélyesnek látszani pár lájkért cserébe. A filmben az értékes gondolatokkal bíró párbeszédeket, belső monológokat különböző művekből kiszedett sorok idézésével próbálják helyettesíteni, de ezt is sikertelenül.

A disztópia kontextusa is kimerül hatalmas épületekre függesztett kijelzőkre és egy YUXIE (ejtsd jukszi – mintha valami tinédzser utcagyerekekből verbuválódott banda szlengje lenne a vaginára) nevű, mindent monitorozó és megfigyelő digitális lakájra. De nem látjuk azokat, akik ennek a jólétnek örülnek, nem halljuk az érveiket. Annyira trivializálttá válik az író 65 évvel ezelőtt megszületett koncepciója, hogy képtelen gondolatokat ébreszteni, képtelen jól bemutatni egy akár valóssá is válható veszélyt.

Nem tudjuk szeretni Micheal B. Jordan alakította Montagot, mert nincs neki lelke, mert az egész inkább tűnik póznak, aki a kormány-szervilis menőségből átvált a lázadó menőségbe, mártírrá válva teljesen értelmetlenül és feleslegesen.

Egyedül Beatty kapitány karakterébe kapaszkodhatunk a film alatt. Tőle várjuk a katarzist, a szörnyű karakterdrámába fojtott tanulságot, de csakhamar csalódunk. Pedig a néha-néha úgy tűnik, a film képes megmarkolni a karakterét. Idéz az általa olvasott művekből, beszél az őrületről, amit okoznak, ám mégsem engedi neki a forgatókönyv, hogy szemléltetője legyen a sokszor említett könyvekbe zárt sorok okozta „őrület” kiteljesedésének. Beatty is csak használja a könyvidézeteit, az beszél helyette, ám mégsem mond semmit. Egy pillanatra nem érezzük, hogyan vívódik belül, inkább csak szájbarágós felszínességgel rámutat erre azzal, ahogy esténként hazamegy és cigipapírra költi a verseit, amit majd eléget. Megmarad egy fáról szüretelt antagonistának, akiből képtelen a film érdemi álláspontot, vagy gondolatot kisajtolni. Hiszen az ilyen filmekben kell valaki, aki megszemélyesíti a rossz eszmét, mint ahogy Montag személyesíti meg a jót. De sajnos bármennyire is próbálnak színészeink kihozni karakterükből a legtöbbet, rosszul megírt párbeszédek silányságában, s a cselekményben elveszik az érdemi színészi játék.

A Fahrenheit 451 egy majdnem középszer alá csúszó mű, amely nem képes úgy megragadni bennünk semmit. Nincs egy olyan jelenet, egy olyan gondolat a másfél órás játékidőben, ami kilép a felszínességből, amely rámutat kultúránk felett lebegő, valóban létező damoklészi kardra. Arra a kardra, amire az 1953-ban megírt, azonos című regény már akkor rámutatott, amikor még az internet, vagy a web 2.0 sehol sem volt. A Fahrenheit 451 azoknak tetszhet, akiket a Facebookon terjedő random képes idézetek is megfognak, s bár ez nem feltétlenül rossz, a film attól még annak a folyamatnak az eredménye, amitől a könyvváltozat szerzője úgy félt.

Fahrenheit 451, amerikai sci-fi, 96 perc; 6/10 olvasni szerető raptor

A Fahrenheit 451-et megtekinthetitek az HBO GO-n.

vissza a címlapra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.