Film

Az ostobaság utat tör magának

Hartai Dávid
Hartai Dávid

2018. 06. 13. 08:00

25 évvel ezelőtt John Hammond arról mesélt nekünk, hogy az ember nem irányíthatja kénye kedve szerint a természetet. Ez az üzenet a következő három film alatt az unalomig ismételt közhellyé változott, hogy 2018-ra egy teljesen kifacsart, furcsa mutánssá degradálódjon. A Jurassic World: Bukott birodalom "tanulsága" már csak annyi, hogy az emberi hülyeség rég elpusztít minket, mire a természet utat tudna törni magának. Hasonló módon lövi lábon saját magát a filmsorozat is.
Korábban a témában:

A 2015-ös Jurassic World elég vegyes fogadtatásban részesült, ami nem jó jel egy újraélesztett franchise nyitóepizódja számára, mégis minden idők egyik legsikeresebb filmje lett belőle. Én a magam részéről tök jól szórakoztam rajta, mert nem láttam és látom a mai napig azt, hogy ez a széria a ’93-as első része óta több szeretne lenni egyszerű popcornmozinál. A képlet pofonegyszerű: kell pár szerencsétlen ember, akik valahogy csapdába esnek egy tucat dinóval összezárva, így folyamatosan menekülniük kell, míg meg nem érkezik a segítség. Ez a koncepció már az Az elveszett világ óta egyszerű szörnyfilmként működik, csak kifejezetten a dinó rajongókat igyekszik megcélozni. Aki ezzel nem tud megelégedni, az sajnos mindig csalódni fog a folytatásokban, mert többre vágyik annál, mint ahogy a sorozat saját magát definiálja. A Jurassic Park-történetek probléma nélkül húzhatóak addig, amíg el nem fogynak a dinómániások, mivel a franchise olyan elvárásokat támaszt önmagával szemben, amiket ugyan olyan könnyedén meg tud ugrani a huszadik részében, mint a harmadikban.

Gondoltam én naivan, aztán jött a Bukott birodalom, és izomból rám cáfolt.A dinók vígan éltek a Nublar szigeten, mióta a Jurassic World elődje sorsára jutott. Ennek azonban most vége: a sziget vulkánja ki fog törni, így az őslényeket a teljes pusztulás fenyegeti. Miután  a kormány úgy dönt, hogy sorsára hagyja az állatokat, Claire ( Bryce Dallas Howard) és Owen (Chris Pratt) egy dinóbarát milliárdos segítségével gerillaakcióba fog, hogy megmentse a fajokat az újabb kipusztulástól és egy biztonságos szigetre szállítsa őket. Időközben viszont kiderül, hogy a mentőakció hátterében, az altruista állatvédő eszmék mellett sokkal kapzsibb érdekek is meghúzódnak.

Már az alapkonfliktusba is millió helyen bele lehetne kötni, de hunyjunk szemet az olyan kérdések fölött, hogy miért nincs egy nemzetközi szervezet, aki folyamatosan felügyeli, ne tudjon senki bejutni egy életveszélyes területre, vagy hogy miért építették vulkanikus szigetre a parkot. Egyáltalán miért tud dinóvédő mozgalmat vezetni Claire, ahelyett, hogy börtönben csücsülne, vagy legalább el lenne tiltva az ilyen tevékenységtől miután annyi ember haláláért felelős? Egy jó film kidolgozásánál az ehhez hasonló logikai rések betömése fontos dolog. A néző úgy tudja igazán beleélni magát az eseményekbe, ha közben a miértek nem kattognak folyamatosan a fejében. Óriási szerencse, hogy a Bukott birodalom nem hagy nekünk időt gondolkodni ezeken a bukfenceken, mert minden egyes percben egyre meredekebb hülyeségeket pakol elénk.

A film előkészületeinél valószínűleg két dolog lett kőbe vésve: a végére el kell jutni arra a bizonyos pontra, ahonnan majd a harmadik rész elindulhat, illetve hogy mindenképp kell egy, az Indominus Rexnél is halálosabb mutánsdinó. Hogy ezenkívül hogyan épül fel a cselekmény, az teljesen lényegtelen. Úgy tűnik, senki nem gondolkodott el komolyabban azon, hogy van-e értelme annak, ami a kezdő- és végpont között történik. Lényegét tekintve, ami jelentőséggel bír ebben a bő két órában, azt húsz percben is be lehetett volna mutatni, azután pedig rátérni azokra az eseményekre, amelyek vélhetően a következő felvonásra maradtak: amiért voltaképpen ez az egész film elkészült.

De tudjuk, hogy amiből két filmet lehet csinálni, abból hármat is ugyebár. Ezért készítettek egy köztes epizódot, viszont még ahhoz is lusták voltak, hogy minimális energiát fektessenek a játékidő kitöltésébe. Ezt nagyon jól tükrözi, hogy gyakorlatilag minden második jelenetet az előző filmekből hasznosítottak újra. Amikor már zsinórban a tizedik jelenet koreográfiája ismerős máshonnan, az már kicsit sem nosztalgikus, hanem meglehetősen kényelmetlen érzés. Ha készítők igyekeztek volna kicsit is következetesen összerakni, lehetett volna egy valamire való, sőt akár emlékezetes alkotás is, de még a kiinduló gondolatot sem voltak képesek érdemben végigvezetni.

A központi konfliktus abszolút érdekes morális kérdés. Meg kell-e mentenünk egy kihaló félben lévő fajt, ha azzal potenciálisan veszélybe sodorjuk a társadalmunkat? Milyen jogai lehetnek az ember által létrehozott élőlényeknek? Emellett viszont egy szereplő sem tud felállítani egy épkézláb érvet sem az együttérzésen kívül. Azok az emberek, akik magukra vállalják a felelősséget, alaposan bebizonyítják, hogy teljesen alkalmatlanok ilyen döntések meghozatalára. Ezzel a narratívával pedig a végére már az írók sem tudnak mit kezdeni, így  egy olyan ostoba és banális megoldással képesek feloldani a konfliktust, hogy az ember legszívesebben sírva fakadna.

Nem csak a történeten tátonganak akkora lyukak, amiken egy horda triceratops is kényelmesen át tud gyalogolni, de még az olyan egyszerű narratív feladatot sem tudták a készítők racionálisan megoldani, hogy a szereplőket A pontból B-be eljutassák. Gyakorlatilag minden szituációban a vak szerencse menti meg az életüket. Vagy, ami még ennél is rosszabb: a régről ismerős őshüllők, mint a T-rex és Owen saját nevelésű raptora mentik meg őket, akik már őrző-védő háziállatkák módjára, teljesen nevetségesen viselkednek.

Nem lepődtem volna meg, ha Owen egyszer csak elkiáltja magát: “Téged választalak Blue!”Chris Pratt még soha nem volt ennyire sótlan. Karakterívek gyakorlatilag nem léteznek, Claire-nél még az őslények is megfontoltabb döntéseket hoznak, a főgonoszt meg bármelyik sarki kölcsönzőből leakaszthatták volna. Hogy ne is beszéljünk a kötelező, de immár teljes mértékben felesleges gyerekszereplőről, aki köré írtak egy nagy csavarnak szánt fordulatot, de annyira irreleváns és izzadságszagú húzás, hogy még nehéz lenne megmondani, mi volt a célja.

Ez a film borzalmas. Egyedül a rendezőn, J. A. Bayonán látni az igyekezetet, és becsületére legyen mondva, egész kreatívan összerakott jelenetek is találhatóak a filmben. Sőt olykor mintha a horror irányába is próbált volna nyitni, persze a tizenkettes karika keretein belül. A látvány is teljesen rendben van, a dinók a Jurassic Park óta nem néztek ki ilyen jól, és az éjszakai, esős jelenetek pedig kifejezetten hangulatosak. De mindez hiába, hiszen tudjuk, hogy dinóürülékből nem lehet állatkertet építeni.

A Jurassic World: Bukott birodalom elérte, hogy egy ideig ne akarjak dinókat látni a nagyvásznon. Ez voltaképpen óriási teljesítmény, mert igazán nem kellene ahhoz világmegváltó ötletekkel előállnia, hogy a legfőbb elvárást teljesítse: szórakoztató legyen. Talán bizakodásra adhatna okot, hogy a film befejezése rengeteg lehetőséget rejt magában a folytatás(ok)ra nézve, de a készítők láthatóan már ebből a részből sem próbálták kihozni, amit lehetett volna. Így ironikus módon a cím magáért beszél: huszonöt év után sikerült úgy tetszhalott állapotba kerülnie a sorozatnak, hogy bőven lett még volna kiaknázható lehetőség benne.

Jurassic World: Bukott birodalom, amerikai kalandfilm, 128 perc, 3/10 indoraptor

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Isten még mindig odaát van?

Halálos túra a rémálmok világába

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.