Könyv

Gyarmati háború némi mágiával fűszerezve

Barna Benedek
Barna Benedek

2018. 06. 23. 06:00

Django Wexler egy interjúban elárulta, hogy regénysorozatát, az Árnyékháborúkat A tűz és jég dala, valamint Napóleonról szóló történetek ihlették. Az első kötetet, Az Ezer Nevet olvasva valóban úgy is érezhetjük, hogy olyan, mintha George R. R. Martin írna történelemkönyvet a napóleoni háborúkról.
Korábban a témában:

A sivatagok borította, nagy múltra visszatekintő Khandar egy másik kontinensen elterülő ország, a technikailag sokkal fejlettebb Vordan gyarmata. Az idegenek fennhatóságát sokáig senki sem kérdőjelezi meg, ám amikor egy vallási fanatikus csoport átveszi a hatalmat az egzotikus királyságban, a gyarmattartók szorult helyzetbe kerülnek. Vordanból új katonatisztet küldenek a megszálló sereg élére: Janus bet Vhalnich ezredest. Hamar világossá válik, hogy a férfi kivételesen jó stratéga – ám aztán az is kiderül, hogy a gyarmat feletti uralom visszaszerzése mellett van egy másik, titkos célja is: rá akarja tenni a kezét egy óriási mágikus hatalmat képviselő tárgyra.

A regény minden felvezetést mellőzve, az események közepébe vágva indít, nem is kapunk részletes magyarázatokat. Éppen ezért sokáig tart, mire az itt-ott elszórt információmorzsákból rekonstruálni tudjuk a korábban történteket, és megértjük a könyv fiktív világát. A cselekmény pedig borzasztó lassan halad előre. Rengeteg a leírás a mi 19. századunkét idéző haditechnikáról és harcmodorról, a sivatagban menetelő katonákról és a gyarmati sereg vezetésén belüli konfliktusokról. Sokáig kell olvasni a könyvet, hogy eljussunk arra a pontra, amelytől kezdve végre körvonalazódik, hogy mégis mire megy itt ki a játék.

Az Ezer Névhez tehát mindenképpen sok kitartás és türelem szükséges.

Túl azon, hogy a hatalmi játszmák bemutatására teszi a hangsúlyt, Wexler abban is követi George R. R. Martint, hogy a történések leírásakor folyamatosan váltogatja a szereplők nézőpontjait. De Az Ezer Névben csak a két főhős, illetve időnként egy kisebb jelentőségű mellékszereplő szempontjából követhetjük az eseményeket, azaz könnyebben követhető a könyv, mint A tűz és jég dalának egyes kötetei. A főszereplők, Marcus d’Ivoire főkapitány és Winter Ihernglass egyébként nem éppen érdekes karakterek. Mindketten egyoldalú, környezetükkel ellentétben túlságosan tisztességes és jó szándékú emberek. Csak a szép fokozatosan megismert élettörténetük teszi érdekessé őket. De a hőseinket körülvevő figurák is mind sablonos alakok, a katonákról szóló történetek tipikus szereplői: a mindig makulátlan megjelenésű, lojális tiszthelyettest, a szadista őrmestert és a naiv újoncot mind jól ismerjük. Az egyetlen érdekes személy a Napóleonról mintázott Janus bet Vhalnich ezredes, aki egyik pillanatban szimpatikus, a másikban eléggé ellenszenves tud lenni a viselkedése, Wexler ügyesen vissza is adja a francia hadvezér történelmi megítélésének kettősségét.

Ami igazán problémás, hogy a könyv vontatott cselekménye szinte teljesen nélkülöz minden fordulatot. Egy nagyon jól felépített világba kalauzol el minket az író, amelyen azonban a gyarmati hadsereg egyenesen előre haladva, és minden esetleges akadályt leküzdve trappol végig, és csak a könyv vége felé ér minket egy-két meglepetés. Azonban még ekkor, a nagy leleplezések között is van olyan csavar, amelyre már régóta számíthattunk. Összességében azt érezhetjük, hogy egy kissé túlhúzott epilóguson rágtuk át magunkat: megismertük belőle az Árnyékháborúk-sorozat fiktív univerzumát, a központi karakterek háttértörténetét, és elkezd előttünk körvonalazódni a színfalak mögött zajló hatalmi játszma. Ennél többet azonban nem kapunk a regénytől. Mire igazán elkezdődne valami, mire beindulnának a történések, már a végére is értünk.

Noha megállja a helyét önmagában is a könyv, ugyanakkor eléggé felértékeli az, hogy egy sorozat része. Különálló regényként kezelve nem jelent kiemelkedő élményt.

Igazán azok számára lehet érdekes ez a regény, akik a fantasztikus irodalomnak a realisztikusabb, világépítő hard fantasy vonulatát, illetve a középkor helyett inkább későbbi századok eseményeiből ihletet merítő flintlock fantasyt kedvelik. De még közülük is lehetnek, akik kissé száraz olvasmánynak tartják Az Ezer Nevet. Talán leginkább a fikciós történelmi regények kedvelőinek ajánlanám – illetve azoknak a fantasy-rajongóknak, akik hajlandóak egy nagyon hosszú köteten átrágni magukat, csak azért, hogy megismerjék belőle a világot, amelyben a sorozat többi része játszódik majd.

Django Wexler: Az Ezer Név

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadás éve: 2018

Eredeti cím: The Thousand Names

Fordító: Torma Péter

Oldalszám: 568 oldal

Értékelés: 7/10 raptor

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kivagy, ha az új csajod a tapétára petézik?

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.