Könyv

A cli-fi térhódítása és a Tengeristen bosszúja

Koós Anna
Koós Anna

2018. 07. 03. 08:01

Sok különböző sors fonódik össze Wu Ming-yi Rovarszemű ember című regényében, melynek „főszereplője” egy hatalmas szemétsziget, amelynek elege lett a céltalan sodródásból, és Tajvan partjai felé veszi az irányt, sokak életét örökre megváltoztatva ezzel. A szemétsziget, mint az emberiség bűne, csak gyűlt és gyűlt, pusztítás járt a nyomában, és most visszatér, hogy megbosszulja rajtunk saját létezését.
Korábban a témában:

A címben szereplő cli-fi kifejezés, a climate fiction találó rövidítése a sci-fi egy sajátos leágazására: azokat az írásokat – és filmeket, sorozatokat, stb. – soroljuk ide, amelyekben az emberiség elszenvedi klímaváltozás hatásait. Ezek a művek többnyire disztópikus vagy poszt-apokaliptikus alapszituációt vázolnak fel, de a cli-fi nem feltétlenül jár kéz a kézben valamilyen elsöprő erejű természeti, vagy társadalmi katasztrófával. A többnyire a jelenben vagy a nem túl távoli jövőben játszódó történekben a szereplőknek szembe kell nézniük azokkal a hatásokkal, amiket tudósok és környezetvédők évtizedek óta jósolnak számunkra: olvadó jégsapkák, emelkedő tengerszint, szökőárak, a hőmérséklet drasztikus megemelkedése, vagy éppen lecsökkenése, valamint az élővilág pusztulása a környezetszennyezés miatt.

A cli-fi kifejezés csak a 2000-es évek óta használatos az angolszász kritikában, melyet olyan művekre  alkalmazhatunk, mint érintőlegesen Margaret Atwood VadÁdám-trilógiája, Ursula K. Le Guin ökológiai ihletésű írásai (pl. A kisemmizettek), vagy Kim Stanley Robinson Mars-, és a Globális felmelegedés-trilógiája, amelyből magyarul az első kötetek a Vörös Mars I-II. (1992) és az Árral szemben (2005) ismertek, illetve Robinson legújabb magyarul megjelent könyve, a New ​York 2140 (2017). Az utóbbi időből ide sorolhatjuk még Emmi Itäranta A teamesternő könyve  című regényét, vagy N. K. Jemisinnek A megtört föld-sorozatát, melynek magyarul eddig megjelent köteti Az ötödik évszak (2015) és Az obeliszkkapu (2016). Sok eddig fordításban még nem hozzáférhető művel folytathatnánk a sort, de már ennyiből is kitűnik, hogy a cli-fi elkezdte térhódítását a disztópiák, és posztapokaliptikus írások terepén.

A szerző és műve, A nagy hullám Kanagavánál című fametszetre emlékeztető borítóval

Ehhez a hódító úthoz csatlakozott Wu Ming-yi Rovarszemű ember (2018) című regénye is. Valójában a kötet csak a távoli határterületét súrolja a geek zsánereknek, sokkal inkább szépirodalmi, mágikus realista mű, átszőve néhány fikciós elemmel, mintsem vérbeli science fiction. Amivel mégis felkelti az érdeklődést, az a téma egyedi megközelítése. Az író egyébként maga is lelkes aktivista, akinek az írás legalább akkora szívügye, mint a környezetvédelem, viszont ennek ellenére egyáltalán nem egy propagandaregényt írt meg.

A történet két szálon fut: Alice a Tajvanon élő nő éppen lemondani készül az életről, mert nem tudta feldolgozni, hogy elveszítette férjét és kisfiát egy hegymászó túra során bekövetkezett tragédiában, miközben a Vajo-vajo szigetén élő tizenöt éves, Atile’i elhatározza, hogy túl fogja élni a közösségének törvényei miatt elkerülhetetlenül ráosztott halálos küzdelmet a tengerrel. Kettejük története összefonódik, amikor a lélekvesztőjén a tengeren sodródó fiú menedéket talál az óceánon úszó hatalmas szemétszigeten, és sikerül túlélnie, ahogy a gigantikus hulladéktömeg Tajvan partjainak ütközik, éppen elárasztva Alice otthonát, a tengerparti lakot.

Miután a nő rátalál a sebesült fiúra, az élete is új értelmet nyer: ápolni Atile’i-t, amíg felépül és megérteni férje és kisfia halálát, szembenézni a gyásszal és veszteséggel. Fokozatosan épülő kapcsolatuk, ahogyan próbálják megérteni a másik világról alkotott képét, leküzdve a kommunikációs akadályokat, valamint a közösen átélt természeti katasztrófa egyre közelebb hozza a regény kezdetben nagyon is eltérő nézőpontjait egymáshoz. A két magányos embernek szüksége van egymásra, hogy megértsék a világ működését, és önmagukat, akkor is, ha minden, amit eddig szilárdan hittek, rácáfol önmagára.

Bár a tajvani törzsek természet közeli hiedelemvilága, mely átszövi a regényt, idegen a mai kor emberétől, és a szereplők is kitaláltak, a történetük nagyon is átélhető, valóságos, és koherens. A szemétsziget által elárasztott tengerpart lakosságának tönkrement élete, az ezt megörökíteni érkező híradósok, a bálnavadászból környezetvédelmi aktivistává vált Amundsen (aki csak nevében rokona a sarkkutató Amundsennek) és a kegyetlen fókagyilkosok, vagy az alagútfúró szakember, aki egyre kevésbé érti az embereket, a hegyeket viszont egyre inkább; mind-mind hitelesek. Be kell vallanom, hogy én végig vártam a címszereplő rovarszemű ember megjelenésére, azonban mint kiderült, inkább metafora, mintsem „hús-vér” személy.

A regény által felvonultatott számos szereplő közül mindenkit ért veszteség, amellyel mind máshogy néznek szembe, és a tragédiáik hatására eljutnak bizonyos felismerésekhez saját életük, a közösségük és talán az általános emberi természettel kapcsolatban is. Azonban ahogy a történet kezdetén Alice nem találja a kiutat a gyászból, és Atile’i-nek is vállalni kell a vajo-vajoi másodszülött fiúk sorsát, és egy apró csónakkal elhagynia az otthonát jelentő szigetet, a cselekmény végén sem kapunk feloldozást: a pusztulás elkerülhetetlen. Ennek ellenére a regény végkicsengése korántsem depresszív, inkább tenni akarásra, változtatásra, a problémákkal való szembenézésre ösztönöz.

Hiszen ahogy az emberi fajnak a szemétsziget, a kisebb közösségeknek, és minden egyes embernek megvan a saját óceánja, amibe apránként dobálja a nem lebomló, toxikus hulladékot, hogy elrejtse, elsodródjon tőle, ki a nyílt vízre. Azonban a szemét, ahogy a problémák, nem tűnnek el nyomtalanul, bálnák gyomrában végzik, vagy ott úsznak kint valahol, és ahogy egyre több és több kerül belőlük az óceánba, úgy az áramlatok összeterelik őket, hogy szépen lassan szigetté álljanak össze. Tudjuk mind, hogy mint egy hatalmas bűnlajstrom, amit elkövettünk magunk ellen, ott sodródik valahol, ahol nem látjuk, viszont egy ponton az óceán váratlanul visszaszolgáltat majd mindent, és a pusztítás elképzelhetetlenül nagy lesz. Reménykedhetünk abban, hogy ez elkerülhető, de a lelkünk mélyén tudjuk, hogy megérdemeljük. Minden, amit tehetünk, hogy felkészülünk rá.

Wu Ming-yi: Rovarszemű ember

Eredeti cím: 複眼人

Kiadó: Jelenkor

Kiadás éve: 2018

Oldalszám: 398

Fordító: Major Kornélia

Értékelés: 8/10 mágikus realista raptor

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.