HIRDETÉS

HIRDETÉS

Magazin

A fizika törvényei nem érdeklik Hollywoodot

Mióta az amerikai filmgyártás központja megkezdte működését, a készítők egyre jobban törekednek arra, hogy alkotásuk minden jelenete a fizika törvényeinek megfelelő, vagyis élethű legyen. De bármennyire is fontos a realitás, a valóság néha elég unalmas tud lenni, ahhoz képest, amit például kaszkadőrökkel, vagy a CGI segítségével lehet megvalósítani. Hollywood pedig nem mindig hajlandó a látványos jeleneteket a realitás és a fizika oltárán feláldozni, így bármennyire is ellentmondásosak, nem szabadulhatunk ezektől az olykor egyértelmű, máskor talán észrevehetetlen filmes bakiktól.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

1. Robbanások, kigyulladó autók

Feltűnt már, hogy a filmes kocsik bárminek is ütköznek neki, azonnal felrobbannak, vagy legalábbis hatalmas lángok kezdik az autót emészteni? Talán ennél is szórakoztatóbb, amikor zuhanás során a jármű még a becsapódás előtt felrobban. Olyan, mintha a tank pánikba esne és már a földdel való érintkezés puszta gondolatától önmegsemmisítő üzemmódba kapcsolna.

Sajnos vagy épp szerencsére, a való életben a fizika nem ennyire látványos, mivel sokkal több feltételnek kell egy időben teljesülnie ahhoz, hogy az üzemanyagtartály detonációja valóban bekövetkezzen. Mert még ha egy ütközésben sérült kocsi ki is gyullad, nagyon ritka, hogy berobbanjon. Ez csak akkor történhet meg, ha a gépkocsi tankjában robbanó elegyű (üzem)anyag van, és a tartályon lyuk keletkezik, amin keresztül a folyadék a tűzzel érintkezhet. Ami talán még valószínűbb eset, hogy a lángok a tank belsejében lévő benzint párologtatni kezdik, és ez túlnyomást eredményez, ami pedig a tank robbanásához vezet. Ha azonban a gázoknak van lehetősége elég gyorsan elillannia a tartályból, megint nem következne be detonáció.

HIRDETÉS

Az esetek többségében ráadásul a tűz a motortérből indul, és nem visszafelé terjed a tankhoz, hacsak nem szivárog belőle üzemanyag. Bármennyire is ritka ez a látványos esemény, sokan ezzel indokolják a biztonsági öv használatának megkerülését. Sőt olyan is gyakran előfordul, hogy baleseteknél a segítségnyújtók – tartva egy esetleges robbanástól – túl gyorsan próbálják meg kiszabadítani a sérülteket, sokkal nagyobb kárt okozva ezzel például egy lehetséges gerinctörés esetében.

Ha már a robbanásoknál tartunk, valójában az sem lehetséges, hogy a menő karakterek hátra se nézve vonulnak az epikus detonáció előterében, a lökéshullám ugyanis megölné, vagy legalább földre vinné a hőst. Hiszen ha ez a hatalmas felszabaduló energia képes házakat romba dönteni, garantáltan egy ember sem tudna talpon maradni, nem hogy napszemüvegben sétálgatni.

2. Ugrások/átugrások

A „nem tudom elhinni, hogy valaki ezt tényleg megcsinálja” mondat valószínűleg azoknál a jeleneteknél hangzik el leggyakrabban, amikor a szereplők minden fizikai alaptörvényt sutba dobva ugrálnak – olykor elképesztő körülmények között – egyik helyről a másikra.

Ezek között kiemelt szerepet kap általában az a megoldás, amikor az ugrás valamilyen jármű segítségével történik, látszólag még lehetetlenebbé téve az eseménysort. Ezek a filmes jelenetek, bármennyire is egyértelműnek tűnik, tényleg megvalósíthatatlanok. Az ok természetesen az egyszerű fizikában rejlik, vízszintes hajításnál ugyanis egy függőleges irányú mozgás is bekövetkezik, ez a szabadesés. Ahhoz pedig, hogy bizonyos jelenetek valóban kivitelezhetőek legyenek, általában sokkal nagyobb sebességre lenne szükség, mint amit az adott művészeti alkotásban látunk. Így van ez például a Halálos Iramban 7 híres jelenetsorának esetében is, ahol Vin Dieselék egy drága sportkocsival, több száz méteres magasságban hajtanak át egyik felhőkarcolóból a másikba. Lee Loveridge, a Pierce College fizikaprofesszora szerint, a mutatvány megvalósítható volna, de kizárólag csak abban az esetben, ha abból indulunk ki, hogy ilyen körülmények között (másfél tonna a tömeg [autó + 2 utas], a tornyok között 45 méteres távolság van) az autó 3 másodperc alatt gyorsul 100-ra, és 230 méter alatt, eléri a 160 km/h sebességet. Mivel a filmben ezek a feltételek nem teljesülnek, a bemutatott jelenet a valóságban nem kivitelezhető.

A filmes ugrások egy másik változata, amikor a főhősök egymagukban próbálnak valahova átugrani. Többnyire ezekben az esetekben is az a baki, hogy futásnál a szereplők nem tudnak annyira felgyorsulni, hogy az ne csak egy mozis trükknek hasson a filmvásznon. Jó példa erre Legolas köveken való felfutása A hobbit utolsó részében, ahol tudományos érvek és számítások szólnak amellett, hogy a valóságban kivitelezhetetlen lenne, amit csinál. Sőt így van ez a nemsokára megjelenő Felhőkarcoló plakátjával is, amit az internet nemrég darabjaira szedett. Mert sajnos Dwayne Johnsonra is ugyanazok a fizikai törvények vonatkoznak, mint mindannyiunkra, ez pedig nem jelent mást, minthogy igazából a képen látható ugrás végzetes kimenetelű lenne. Hiszen egy ekkora ugráshoz (amit ráadásul fél lábbal hajt végre) gyorsabban kellene futnia, mint Usain Bolt: Dwayne-nek 45 km/h sebességre kéne kapcsolnia, ehhez képest a jamaicai atléta rekordja 44.72 km/h.

3. Radioaktivitás és lézersugár

A science fiction és általában a filmek (bármennyire is szeretjük őket) sokakkal elhitetették, hogy a radioaktivitás világít, ráadásul fertőző: a hős, aki radioaktív sugárzásnak volt kitéve, a sötétből világítva tér vissza, és mindenki messzire elkerüli, nehogy elkapja. Hogy ez honnan jön? Talán a Simpson családtól? Lehet, de a dolog nem éppen így működik.

Valójában a radioaktív elemek többsége nem fertőző, csak akkor válhat valaki azzá, ha a radioaktív részecskékkel közvetlenül érintkezik. A radioaktivitás az atommag bomlása, aminek DNS-károsodás lehet a következménye, más atomok azonban nem válnak radioaktívvá puszta érintéssel. Éppen emiatt a „sugárfertőzés” kifejezés is helytelen, hiszen az emberen kiváltott hatás (betegség) nem terjed emberről emberre. A részecskék pedig nem világítanak önmagukban, csak akkor bocsátanak ki fényt, ha foszforral kerülnek kapcsolatba.

A filmekben megjelenő, fénnyel kapcsolatos másik nagy hiba, hogy a lézersugarakat láthatóvá teszik. Pedig a lézersugár fénynyalábként való ábrázolása – különösen az űrben – is csak egy újabb baki a filmvásznon. A valóságban a lézernek esélye sincs „ragyogni”. Csak akkor látszódik, ha meghatározott parányi szemcsék (pl. por, vagy más, meghatározott levegőben lévő szemcsék) keresztezik útját. Láthatósága és színe is tehát függ a közegtől, amin keresztülhalad. Mivel az űr kapcsán ilyen szempontból egy jóval szegényebb környezetről beszélhetünk, itt még kisebb az esélye a lézerek láthatóságának.

4. Töltény a vízben

Szinte megszámlálhatatlan azoknak a jeleneteknek a száma, ahol a főhős a felé kilőtt golyózápor elől medencébe, csatornába vagy épp egy tengerbe ugrik. Mégis máig rejtély övezi, hogyan is mentheti meg a víz a filmekben valakinek az életét, miközben látszólag a golyók szinte sebességcsökkenés nélkül suhannak el az üldözött mellett.

Hát úgy, hogy valójában a golyó nem képes pár méternél tovább haladni vizes közegben. Ennek oka pedig szintén az egyik legalapvetőbb fizikai törvény. Mint azt a tanórákon megtanulhattuk, a különféle közegek más-más mértékű közegellenállási erővel rendelkeznek. (Azt az erőhatást, amelyet a folyadékok, illetve gázok a bennük mozgó testekre kifejtenek közegellenállási erőnek nevezzük. A közegellenállási erő a testnek a közeghez viszonyított sebességével ellenkező irányú.) A levegőt a kilőtt golyó könnyedén hasítja át, de amint a víz felszínét eléri, a dolgok megváltoznak: a sebesség a másik közeg hatására jelentős mértékben lecsökken. Ezért kamu, hogy a színészek csupán szerencséjüknek, tehetségüknek vagy a béna lövészeknek köszönhetően menekülnek meg.

A filmkészítők az egyszerű, levegőben történő lövéseknél is már régóta egy – a fizikának ellentmondó – effektet használnak. Márpedig bármennyire is látványos, a lövéseknél látható szikrázás, vagy felvillanó fény a valóságban nem létezik. Ennek az az egyszerű oka, hogy a töltények ólomból készülnek, és nem például acélból vagy más nehézfémből, amik egy szilárd felületnek súrolódva valóban szikrákat hánynak. De ki is akarná, hogy a kilőtt golyó a fegyver belsejét folyamatosan megkarcolja? Ráadásul ez az anyag sűrűbb és „puhább” is.

5. Üvegszilánkok

Az amerikai filmek az ablakok és üvegek esetében is gyakran elkaszálják a fizika egyszerű törvényeit. Sőt Hollywoodban biztosan senki nem fogott még meg üvegdarabot, és szenvedett el vágást a kezén. Pedig a törött üveg minden egyes darabja pengeként viselkedhet, és minimális kontaktus elég ahhoz, hogy vágást vagy egy szöveten például szakadást eredményezzen. A filmekben azonban, a szereplők rutinszerűen ugrándoznak át ablakokon, anélkül persze, hogy a szétrobbant üvegdaraboktól egyetlen karcolást szereznének.

A törött üveg a valóságban két módon is képes az embert „felszabdalni”. Az egyik ilyen eset, amikor az áttört ablak nagyobb darabjai guillotine-ként viselkednek, és a szabadesés törvénye által okoznak komoly sérülést. A másik, amikor egy ember átugrik (rosszabb esetben mondjuk átmotorozik) az üvegen, és a szilánkok az egyetlen feléjük haladó erőhatásba, az emberbe csapódnak. A valóságban tehát, ha valaki át szeretne sétálni egy üvegfalon, az maga lenne az öngyilkosság.

Egyedül a biztonsági üveg (safety glass) segíthet némiképp a helyzeten, mert ezt úgy tervezték, hogy töréskor minimális darabokra hulljon, és a szilánkok is inkább kerekdedek, mintsem élesek maradjanak. A laminált biztonsági üveget még két vékony műanyagréteg közé is szorítják, ez megakadályozza hogy a törött darabok egyfajta lövedékké váljanak az ütközés során. A biztonsági üveg persze így sem egy puha dolog, elég csak az autók szélvédőjére pillantani. Karambolnál például, ha az üveg vágást nem is okoz, de könnyedén szerezhet bárki fejsérülést, vagy törött csontokat. Ennek ellenére persze, ha biztonsági üvegen ugrunk át, még mindig kisebb sérülést szerezhetünk, mintha sima üvegen próbálkoznánk, hiszen ahogy láthattuk az utóbbi esetében vérfürdő lenne az eredmény. Kivéve persze Hollywoodban, mert akkor mi lenne a film folytatásával?

6. Fizika az űrben

Sok példát láthatunk arra is filmekben, hogy a készítők nemcsak a Földön, de az űrben is számtalan alkalommal veszik semmibe a fizika törvényeit. Az egyik leggyakoribb sci-fi baki azokkal a hihetetlen hangeffektekkel áll kapcsolatban, amiket űrhajók mozgása, felrobbanó bolygók vagy fénykardok suhogása ad.

A hang egy nyomáshullám, aminek meghatározott közegre van szüksége ahhoz, hogy terjedhessen. Ilyen például a víz vagy a levegő, amiben a hullámok körülbelül 340 m/s sebességgel haladnak. A fény ezzel szemben egy elektromágneses hullám, és nincs szüksége konkrét közegre a terjedéshez. Vákuumban például 300.000.000 m/s a sebessége. Az űrben tehát, ami szintén egy hideg vákuumnak felel meg, a fény igen, a hang azonban nem tud terjedni. Az igaz, hogy azok a pórul járt emberek, akik alatt mondjuk felrobban egy űrhajó, hallanának némi zajt, ahogy a hangrezgések áthaladnak a falakon, de miután a tragédia bekövetkezne, azonnal visszatérne az űr nyomasztó csöndje. Ahogy az Alien-filmek 1979-es plakátja kivételesen a fizikai hétköznapi szabályainak megfelelően is írja: „Az űrben senki nem hallja a sikolyod”.