Nemrég felhívtam a figyelmet Jordan Galland különleges, földhözragadt szupehősfilmjére, az Alter Egos-ra. Most eljött az ideje annak, hogy a rendkívül kreatív, de mégis nagyon eldugottan működő író-rendező 2015-ös horrorfilmje, a sikeres ördögűzés után következő rehabilitáció folyamatáról regélő Ava’s Possessions is szóba kerüljön.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A fiatal Ava (Louisa Krause) története a sikeres ördögűzés pillanatában kezdődik. A főhősnő nézőpontjából mutatott rítus, amely a megszálláshorrorokban általában fináléként van jelen, ezúttal csak a startmezőt jelenti. Az ártó entitástól megtisztított lány kálváriája ugyanis nem záródik le a démon távozásával. Ava kénytelen szembesülni azzal, hogy saját emberi környezete legalább akkora kihívások elé állítja, mint a pokol teremtménye. Sőt, könnyen lehet, hogy az igazi szenvedés csak most kezdődik.
Gonosz megszállás után kemény a macskajaj.
HIRDETÉS
A démoni tombolást követően kellemetlen közérzet és az emlékezetben keletkező komoly hézag teszi tiszteletét. Jordan Galland filmjében az emberen eluralkodó pokoli lény jelenléte az alkoholizmus allegóriája, Ava pedig durván másnapos. A forgatókönyv nem túlrészletezett, de azért egy maroknyi elemet kreatívan elszóró cselekményvezetése olyan hatást kelt, mintha a Másnaposok kissé horrorisztikusabb átiratáról lenne szó. Azonosítatlan eredetű vérfolt a padlón, egy ismeretlen személy elhagyott órája és egy strici, aki bizony nem kicsit zabos, amikor a kiesett éjszaka után újra meglátja a főhősnőt. Galland nem mélyíti el igazán ezt a nyomozásos jelleget, pedig a film alapvetése bőséggel biztosít rá lehetőséget. Ugyanakkor igazán élvezetessé teszi az összképet az, hogy a másnapos memória-puzzle sztorija egyedi módon nem valódi ivászat, hanem démon általi megszállás eredményeképpen zajlik, és ebben a misztikus keretben is hitelesen működik.
A pokolból jött részegség által megszülető következményekkel számolni kell.
Ahogy befejeződött a sikeres ördögűzés, Ava egyből szembesül szülei számonkérő hozzáállásával, és szociális hálója is rendezést igényel, ráadásul börtönbüntetés fenyegeti a megszállott állapotban okozott anyagi és személyi károk miatt. Így a fiatal lány kénytelen hozzá hasonló traumát átélt emberekből álló, terápiás önsegítő csoportba járni. Mindebből érzékelhető, hogy Galland filmjében az emberfeletti gonosz entitások ismerete és a megszállottság olyan társadalmi beágyazottsággal rendelkezik, amilyen valódi világunkban akármelyik szenvedélybetegségként kezelt függőségnek is sajátja. A rendező korábbi, Alter Egos című szuperhősfilmjében is ezzel a módszerrel manőverezett. Egy alapvetően elrugaszkodott, sci-fi jellegű témát mutatott be a lehető leghétköznapibb módon. Mivel a démoni megszállás sémája pszichológiai-lélektani síkon a szuperképességeknél jobban megközelíti a mindennapi ember világát, az Ava’s Possessions horrortematikájában ez a művelet még jobban sikerül. A sötét entitások munkálkodása egészen elképzelhető, átlagos szociális mintázatnak tűnik.
Tény, hogy a produkció összességében közel sem tökéletes, hiszen a párbeszédes jelenetek gyakran mesterkéltek, a színészi játékok pedig kifejezetten rosszak. Ám ha valami, akkor az teljesen egyértelmű, hogy – különösen napjaink futószalagszerű filmgyártásában – szükség van olyan alkotókra, akik egyedi módon képesek a fantasztikus műfajok, a horror, a sci-fi és a fantasy elemeit új szemszögből, például a hétköznapi világ részeiként ábrázolni. Jordan Galland ilyen alkotó.
A démonittasan művelt balgaságok bűntudatot keltenek, de meg is nevettetik a kijózanodott egyént.
A fentiekben is több ízben említett kidolgozatlanság valamelyest félkész hatást kelt, ám ezzel együtt az is bizonyos, hogy Galland alapvető eszköztára és kreativitása nagyon is vonzóvá teszi ezt a mozgóképet. A gyerekbetegségek enyhe keserűségét az érezhetően lelkes filmszeretet kellemesen édes adaléka ellensúlyozza. Ez utóbbi szempontból fontos tényező a műfaji sokrétűség. Az egy kaptafára készülő, elsablonosodó filmművészet számára megváltás lehet a hibridizációt tehetséggel művelő rendezők csoportja. Galland például négy különböző stílusvilágot kísérel meg egymás mellett bemutatni egy mindössze szűk másfél órás produkcióban. Az Ava számára megjelenő sötét víziók nem egyszer keltenek erős félelmet, hiszen nem csak poszttraumás jelleggel éreztetik a horror hatását. A káros szenvedély szorításába való visszaesés veszélyét is jelképezik. Emellett azonban a tálalás egésze végig feketén komikus, hiszen az, hogy a démoni megszállás problematikája ennyire földhözragadt formában jelenik meg, szinte magától értetődőn generál viccesen abszurd hatást. A széteső emlékfoszlányok közötti rendrakás kényszerét előtérbe helyező, az apróbb részletekkel foglalkozó cselekményvezetés mindehhez hozzáilleszti a krimi világának jellegzetességeit, továbbá a főhősnő vívódása, életének romos állapota, valamint az önsegítő csoport tevékenységének nem egyszer fajsúlyosabb ábrázolása a filmdráma műfajába is áttér.
Démonok, sötét entitások, mint a társadalom elfogadott elemei, úgy léteznek az Ava’s Possessions sajátos, de mégis ismerős világábrázolásában, amely történetvezetésben és filmtechnikában is mutat előrelépést az Alter Egos-hoz képest. Ha valaki végre hozzávágna Jordan Gallandhoz egy a sztori mélyebb kidolgozását segítő társ-forgatókönyvírót, csatolva mellé komolyabb költségkeretet is, akkor valami egészen fantasztikus dolog születhetne. Mert ennek az embernek vannak ötletei, és csak úgy üvölt a munkáiról, hogy imádja ezt csinálni. Viszont úgy fest, hogy az igazán megfelelő eszközök még nem állnak a rendelkezésére. Pedig lehetne jövője, és remélhetőleg össze is jön neki.
