Sorozat

Egy évre ennyi bőven sok volt Gileádból

Hári Dániel
Hári Dániel

2018. 07. 13. 08:00

Na még egyszer! Idén utoljára visszatértünk az Amerikai Egyesült Államok romjain felhúzott, vallási fundamentalista diktatúrába, amit Gileádnak hívnak. Ez az a hely, ahol tizenötéves lányokat végeznek ki, az innovációt javasló egyéneket pedig megcsonkítják. A továbbiakban olvasható a szezonzáró epizód spoileres kibeszélőjével egybekötött reflektálásom a második évadra. Avagy miként kúrtam fel magam minden csütörtökön, tizenhárom héten át.
Korábban a témában:

Az új évezred mozgóképes világa fél. Retteg. Producerek, rendezők és forgatókönyvírók együtt, a legsötétebb sarokba bekuporodva szűkölnek, nem csak a tömegfilmes nagyiparban, hanem a sorozatok berkeiben is. A kivételnek megadott tisztelet kíséretében kijelenthető, hogy a világ filmalkotói tartanak az eredeti ötletektől. Öngyilkos múzsáik tetemei felett, hisztérikusan bőgve próbálják a huszonharmadik bőrt is lehúzni azokról a történetekről, amelyeknek már hónapok, évek, vagy legrosszabb esetben évtizedek óta nincs új, érdemi mondandójuk. Izzadt hónaljú remake-ek, értelmetlen folytatások és elődjeik sikerét meglovagolni kívánó, üres sorozatévadok, amelyeket úgy nyújtanak, mint Sam Lowry anyjának arcát a Brazil című klasszikusban.

Ez egy káros tendencia, amely egyre nagyobb mértékben mérgezi a filmkultúrát. Egy káros tendencia, amelyre A szolgálólány meséjének második évadánál nemigen létezik jobb példa.

THE HANDMAID'S TALE -- "The Word" -- Episode 213 -- Serena and the other Wives strive to make change. Emily learns more about her new Commander. Offred faces a difficult decision.  Offred (Elisabeth Moss) and Nick (Max Minghella), shown. (Photo by: George Kraychyk/Hulu)

Aki megkímélte magát a teljes szezon követésétől, ám most úgy érzi, hogy mégis szeretné megismerni a tizenhárom részes etap lényegét, annak elég csak az utolsó epizódot befogadnia. Mert a zárórész pont olyan volt, mint az egész évad.

Következetes. Önmagához hű. Megrázó pillanatokat szúrt be egy többnyire céltalanul sodródó, elnyújtott, fárasztó és unalmas cselekményhálóba. A diktatúra által felületesen értelmezett női szerepekről szóló, erőteljes belső monológgal indul az epizód, hogy aztán teljesen felesleges, erőltetett párbeszédes jeleneteknek adja át a helyét. A készítők célja egyértelműen az volt, hogy kihúzzák a hatvanperces játékidőt. Mert mégis ki hallott már olyat, hogy egy népszerű sorozat évadzárója rövidebb egy óránál?! Nonszensz. Ennek megfelelően az időhúzás szolgáltatja a fővonalat, amelyet elvétve erőteljes, bár nem kicsit hatásvadász momentumok szakítanak félbe.

Igen, a szezon egésze is hasonló képet mutat. Az évadot nyitó sokkoló megfélemlítésjelenet után reménykedhettünk benne, hogy a sorozat új utakra lép, és a Gileád létezése miatt átalakult világot eddig nem láttatott oldalairól mutatja meg. June szökési kísérlete azonban kudarcba fulladt, hogy ezáltal visszatérjünk az első évad keretei közé. Ez a hozzáállás csupán helyenként, és kifejezetten ritkán tűnt indokoltnak. Még leginkább Nick és Eden házasságának bemutatásakor mutatott létjogosultságot. A totális rendszer által szervezett, nyomasztó esküvői ceremónia kifejezetten érdekes, egyedi módon ábrázolt elemként jelent meg. Ugyanakkor fájó, hogy a külpolitikai szálat durván elhanyagolták a készítők, hiszen az egyetlen gileádi-kanadai diplomáciával foglalkozó epizód nem volt több közepes méretűre fújt, üres lufinál. Nem meglepő módon a tizenegyedik rész sikerült a legjobban, hiszen itt végre új aspektusból, érdekes mélylélektani háttérrel, megkapó atmoszférával körítve láthattuk June szenvedését, amelyből végül egy gyönyörű, emberfeletti kitartással világra hozott, új élet született.

Az említett epizód végén June édesanya szerepben tűnt fel, ám ezt a pozíciót aztán Serena Waterford megkísérelte elragadni tőle.

Nem újdonság azt állítani, hogy Serena A szolgálólány meséjének legösszetettebb karaktere. Ám ez nem jelenti magától értetődően azt, hogy az írók jó irányba vitték el figuráját. Egy folyamatosan vívódó, erőszakos és gyengéd arcait cserélgető nőről van szó, akit a jelek szerint elsősorban, de még másodsorban sem a vallási doktrínák és a gileádi politika sikerei motiválnak. Ő csak anya akar lenni. June az évadzáró részt nyitó belső monológjában számos nőszerepet felsorol (az indokot az előző részben illegális szerelme miatt kivégzett Eden tragédiája szolgáltatja), és természetesen az „anya” sem maradhat ki. Serenát pedig semmi más nem érdekli, csak az, hogy a meddőség átkát legyőzve gyermeket nevelhessen. Mindez oda vezet, hogy kiáll férje és a többi döntéshozó elé az olvasásoktatás kiterjesztésének kérelmével, azért, hogy June által világra hozott gyermeke teljesebb életet élhessen. Szavaiért cserébe megcsonkítják, ami ahhoz vezet, hogy az utolsó jelenetekben a Marthák segítségével szökni próbáló June-t nem gátolja meg abban, hogy magával vigye a kislányt.

Mint oly sok minden ebben a sorozatban, úgy Serena ezen lépése is meglehetősen indokolatlannak tűnik. Tény és való, a parancsnokfeleség sokkot kapott attól, hogy a rendszer, amelynek létrehozásában oroszlánrészt vállalt, egy olyan radikálisan patriarchális, vallási fanatikus agymenéssé nőtte ki magát, amelyben még neki sem lehet szava, csak egyik ujja elvesztésének terhe mellett. Ennek azonban pont indokot kellene szolgáltatnia arra, hogy még kevésbé engedje ki ölelő kezei közül June kisbabáját. Hiszen rengeteg áldozatot hozott azért, hogy végre egy saját kis életet tarthasson a kezei között. Az előző két évadban levezetett karakterív nyomán az lenne a logikus, ha Serena vállalja, hogy anyává válik még egy ilyen élhetetlen diktatúrában is, és nem az, hogy rövid győzködés után veszni hagyja, amiért idáig küzdött.

Nincs másról szó, mindössze arról, hogy a sorozat készítői valamilyen nyakatekert ok miatt megpróbálnak pozitív szereplőt csinálni Mrs. Waterfordból.

Az elmúlt epizódokban is gyakran láthattuk őt gyengének, megértőnek, kedvesnek. Még arra is megkérte June-t, hogy szerkesztői tapasztalatával segítsen neki átalakítani a gileádi törvénykönyvet. Igen ám, csakhogy ez idő alatt a főhősnő terhes volt. És az sem kerülhette el a figyelmünket, hogy Serena azonnal idegbeteg módba kapcsolt, amint veszélyben érezte a gyermek felnevelésére formált igényét. Serena egy önző, agresszív, instabil és mindenekelőtt negatív karakter. Az, hogy ezt a személyiséget az áldozati bárány szerepébe próbálják beletuszkolni, erőteljes képzavart eredményez.

És ez a jelenség más karakterek esetében is megfigyelhető.

A radioaktív gyarmatokra száműzött, majd onnan teljesen indokolatlanul visszavezényelt Emily volt az évad egyik kiemelt mellékalakja. De miért? Mindaz, ami ezzel a szereplővel saját történetszálán megtörtént, apró módosításokkal June karakterén keresztül is tolmácsolható lett volna. Miután az utolsó részben a sokat szenvedett szolgálólány megkéseli (végre!) Lydia nénit, úgy tűnik, sikerül értelmet adni szerepkörének. Hiszen egyértelmű, hogy egy ilyen tett után Emilyre kínzás, sőt, talán halál vár. Logikus lépés, hogy neki adták ezt a feladatot a készítők, hiszen June-t nyilván nem lehet feláldozni. Ám ekkor mi történik? Joseph Lawrence, a gileádi gazdaság egyik atyja megszökteti a nőt. Még érthető is lenne a parancsnok ezen cselekedete, hogyha nem az előző epizódban hozták volna be a történetbe, hanem egy egész évados karakterív következtében, a néző számára is bemutatott motivációból kifolyólag hajtaná végre ezt a komoly tettet.

Így válik Emily és Lawrence szála az időhúzás tökéletes eszközévé. Pont úgy, ahogy az előző részekben Moira történetvonala szolgáltatta az elnyújtás indokát. Hogy ki az a Moira? Hát nem meglepő, ha June régi barátnője feledésbe merült, hiszen az évadban történő szereplésének nem volt sok értelme, csupán annyi, hogy a sorozat általa beszélt a béranyaság dilemmájáról, amely pont azon a ponton, amelyen előhúzták, nem rendelkezett túl nagy létjogosultsággal.

A készítők az utolsó képkockákban megágyaznak a folytatásnak. June, miután végre megszökött, ráadásul kisbabájával együtt, felpakolja a páncélkocsiba a gyermeket, Emily ölébe, majd hú de nagyon agresszívan belenéz a kamerába, és visszafordul Gileád irányába. Másik gyermeke, Hannah még megmentésre vár. Úgy fest, a következő szezon fővonala is a fundamentalista ország határai között fog játszódni. A második évad eleje óta zavaró volt, hogy erről a környezetről a készítők már nem tudnak sok újdonságot mesélni, így félő, hogy a 2019-ben érkező új szezon az ötlettelenség következő melegágya lesz.

Akármennyire erőszakos June tekintete, akárhogy sír Serena, és akármennyire vérzik Lydia néni, A szolgálólány meséje a második etap végére eljutott a mélypontra.

Bő lére eresztett, nagyrészt üres események váltják egymást azért, hogy felvezessék a néhány hatásosnak szánt jelenetet. Ám ezek a momentumok végül már nem hatásosra, hanem inkább erőltetettre és nevetségesre sikerednek.

De nem baj, mert legalább sikerült kihúzni az egy órás játékidőt egy olyan epizódban, amelyben nagyjából húsz percre elég szufla volt. Az ötlettelenség karmai által terrorizált, alkotói válságban gyötrődő készítők egy időre megnyugodhatnak, mert valahogy megoldották, hogy tizenháromszor ötven percig tartson egy évad, amely minden érdemi üzenetét el tudta volna mondani hatszor fél órában is. Margaret Atwood története értékes és fontos disztópikus látomás, A szolgálólány meséjének első évada pedig aktuális és erős produkció. A második szezon azonban csak ritka pontokon illethető ilyen jelzőkkel, mert többnyire nem más, mint feleslegesen elhúzott szemfényvesztés. Mindezek fényében a jelek arra mutatnak, hogy a harmadik évad elindulása a filmsorozatok történetének egyik legértelmetlenebb pillanata lesz.

A szolgálólány meséje összes részét megnézhetitek az HBO GO-n!

Korábbi kibeszélő cikkeink: 1-2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész

vissza a címlapra

Tovatűntek a bűbájos boszorkák

Áldozatból mondabeli hőssé válni is egy opció

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.