Könyv

Szürke lett ez a Noir

Mivel korábban még nem volt szerencsém Christopher Moore műveihez, elvégeztem a házi feladatomat, és utánaolvastam az amerikai szerző munkásságának. Mind a kritikákból, mind az olvasók visszajelzéséből az jött le, hogy egy igen vicces és eredeti íróval van dolgom, aki csak úgy sziporkázik regényeiben. Nos, tulajdonképpen a Noirban is, csak győzzük kivárni. Hosszú az út és nehéz, mely a pokolból a nevetésbe vezet.
Korábban a témában:

Búvalbaszott nyomozó, femme fatale, füstös kocsmák, véres éjszakák. Nagyjából ez a négy jelző jut eszembe, ha a noir szót hallom, és a műfajt címként választó regényben van is mindegyik elemből dögivel. Ami azt illeti, igen sokáig nincs is más. 1947-ben járunk San Franciscóban, ahol „Kétbütykös” Sammy, a jelentéktelen csapos és magát veteránnak hazudó életművész belebotlik álmai nőjébe, Stiltonba (ami állítólag egy sajtfajta). A bombázó – minő meglepetés – csupa titok és egy merő erotika, úgyhogy hősünk mindent megtesz, hogy előbb a bugyijába, majd a szívébe férkőzzön. Közben pedig jelentéktelen stiklijeit is egyengetni kell a környék kínai maffiájával.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ezzel a három mondattal leírtam a regény első 250 oldalát (304 az egész tokkal-vonóval). Sammy bókol, Sammy megszerzi a nőt, Sammy elveszti a nőt, Sammy visszaszerzi a nőt, Sammy rohangál a városban, hogy intézze zűrös ügyeit, Sammy menekül gyanús alakok elől. Itt kéne a stílusnak vinnie a hátán a könyvet, hiszen mégiscsak műfajparódiával van dolgunk, ugyebár.
Humorról nehéz kritikát írni, hiszen ami számomra erőltetett jópofoság és kínos lazaság, az más számára lehet, hogy fergeteges parti.Aki vevő ezekre a nagydumás figurákra, akik úgy lökik a sódert, mintha az életük múlna rajta, talán jobban szórakozik majd a könyv háromnegyedét kitevő expozíción, mint én.

A végtelen unalomba fúló felvezetés után, amikor az ember már rég feladta minden reményét a könyvvel kapcsolatban, két dolog is történik. Egyrészt kiderül, hogy ki a titokzatos elbeszélő, aki Sammyvel párhuzamosan meséli a történetet. Erre egyszerűen nem lehet felkészülni, és aki ezt kitalálja előre, vendégem élete végéig bármire. Másrészt – és itt most egy szép nagy SPOILER következik – megjelenik a Holdember, és elviszi a hátán showt.
Az utolsó 50 oldalon Moore eszetlen tempót diktál, csak úgy záporoznak a jobbnál jobb, abszurdabbnál abszurdabb szituációk, és végre a humor is elkezd úgy igazán működni.
A probléma csak az, hogy ezt a két csavart úgy 200 oldallal korábban kellett volna ellőni. Így mire igazán elkezdenénk élvezni a könyvet, hipp-hopp véget is ér.

Ahogy a fordulatok, úgy talán a könyv is egy kicsit megkésett. No, nem sokat, csak egy olyan fél évszázadot. A klasszikus noir minden eleme mára unásig ismert, ezerszer elcsépelt és kismilliószor kifigurázott. Ha Moore faarccal írt volna egy echte noirt, az is paródiának hatna, hiszen a világ már bőven túl van azon, hogy komolyan tudja venni ezeket a sémákat.

Márpedig a Noir sablonokat használ, viszont egészen a légvégéig messze nem forgatja ki őket annyira, mint mondjuk a Roger nyúl a pácban, vagy ahogy Shane Black teszi a neo-noir kapcsán. A könyv ajánlójában Tapsi Hapsit emlegetik, és ezzel kicsit vissza is nyal a fagyi:
Moore nem tudja, vagy nem meri olyan szintre fokozni az őrületet és a kreativitást, ahova a Looney Tunes meséknek sikerült a legjobb pillanataikban.
Ugyanakkor vitathatatlan érdeme a könyvnek és az írónak, hogy rendkívül részletesen vezet be minket a háború utáni San Francisco világába. Moore maga is elárulja az utószóban, hogy milyen sziszifuszi munkát jelentett rekonstruálni ezt a kort és annak jellegzetes figuráit, és azt hiszem, ebből a szempontból a legkevésbé sem lehet panasz a Noirra. Külön érdekes, ahogy a feketék helyzetét bemutatja a regény, akik ebben az időben tízezrével érkeztek a városba dolgozni, és akik elképesztő nyomorban, az elképzelhető legsivárabb gettókban tengették életüket. Moore nem szépíti a korszellemet sem: a rasszista, szexista rendőr itt olyan természetes, mint a whisky a reggeli kávéban. Lehet, hogy inkább ezt a szálat kellett volna erőltetni, és hagyni a fenébe Sammyt, a Sajtot meg az egész noir-paródiát.

Christopher Moore: Noir

Kiadó: Agave könyvek
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: Noir
Oldalszám: 304 oldal
Fordító: Pék Zoltán
Értékelés: 6/10 raptor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.