Cixin Liu mögött tucatnyi regény áll már, mégis attól lett világhírű, hogy a maga különleges világteremtésével megalkotta a Háromtest-trilógiát, amelyet hamarosan mérföldkőként fogunk emlegetni a science fiction irodalom történetében. Középső része, A sötét erdő most már magyarul is olvasható.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A trilógia első része, A Háromtest-probléma rengeteg, tudományos és filozofiai kérdést vetett fel, mint például hogy érdemes-e üzennünk a világűrbe, kell-e tudatnunk más civilizációkkal (ha vannak), hogy hol és merre élünk. Erre még a néhai Stephen Hawking is egyértelmű nemmel felelt, de valószínűbb, hogy az emberi kíváncsiság győzedelmeskedni fog a józan ész felett, és megtörténhet az, amiről a trilógia első darabja is részben szól: galaktikus meghívót küldünk az ismeretlenbe.
A sötét erdő címet viselő folytatás ezzel szemben már nem a filozófiai kérdésekre épít (bár jócskán maradt azért belőlük a hatszáz oldalnyi szövegben), hanem a következményekkel vet számot. Az üzenetvételre kellemetlen válasz érkezik. Egy csoportnyi emberellenes ember, valamint (a három nap között hánykolódó bolygójuk után) trisolarisiaknak nevezett idegen faj proton méretű, valós idejű eseményközvetítő kémrészecskéi megkezdik az aknamunkát az emberiség ellen. A regény gyakorlatilag annak története, miként kezdi meg az emberi faj sajátos ellenállását az évszázadok múlva várható idegen invázió ellen. Nehezítésként az idegen részecskék, a sophonok minden egyes mozzanatot, haditervet valós időben sugároznak az ellenség felé, így nem marad más rejtve az idegenek elől, csak az emberi elme. A sötét erdő tulajdonképpen egy mesterien megalkotott logikai játék, olvasása pedig az elme gyógytornája a mindennapi leterhelődés után.
HIRDETÉS
Cixin Liu kiválasztott hőseinek és antihőseinek soha nem érzékelt hatalom csoportosul a kezében, hiszen valódi tervüket nem oszthatják meg senki mással anélkül, hogy az a trisolarisiak figyelmét el ne kerülné, így a négy, Falképzőnek nevezett, kiválasztott tudós és stratéga fejben kényszerül megoldani egy olyan problémát, amelynek tétje az emberiség életben maradása vagy pusztulása. Négy évszázadnyi felkészülés áll az emberek előtt, ez pedig lehetőséget teremt rá, hogy a hard-sf elemeivel élve az író csodálatos technológiai utazásra invitáljon minket, amelynek üteme és logikája öröm azok számára is, akik nem kifejezetten rajonganak a fantasztikus technológiákat részletező leírásokért, magyarázatokért. A magyar közönség legutóbb Neal Stephenson szintén téglaméretű regényében, A hét Évában találkozhatott olyan technológiai robbanássorozattal, akkora számú tudományos áttöréssel és az olvasó számára gyors ütemű fejlődéssel, mint amit A sötét erdő kínál, csak itt még Stephenson művénél is finomabban. Észre sem vesszük, máris mindent értünk a csillagelvű hidrogénbombáról, az emberi agyat mintázó, holografikus számítógépről, vagy az űrliftről.
Ilyen szépen építkező, kidolgozott, a lassabb részeket is kellemesen ütemező, kiváló regényt én még nem olvastam idén.
Bár ebben a felgyorsult világban az idegenek igyekeznek távolról korlátozni az emberiség technológiai fejlődését, és Faltörőket is küldenek a Falképzők semlegesítésére: nyilvánvaló, hogy számítani kell sikerekre és kudarcokra egyaránt. Annak ellenére, hogy egy válságidőszak köszönt be az aranykor után, mégiscsak egyfajta utópiává válik a világ. Érdekes, ahogy A háromtest-probléma kínai helyszínét felváltja egy nemzetközibb színtér. Bár továbbra is sokat időzünk kínai terepen, ahogy a probléma sem maradt lokalizált, úgy a megoldáshoz vezető út is kinövi a szerző hazáját. Teret enged amerikai, brit, japán, venezuelai szereplőknek is, mintegy globalizálja a szereplőgárdát annak érzékeltetésére, hogy a megoldandó feladat sem pusztán kínai ügy.
A közös ellenség és a technológiai felkészülés okán már nemcsak nemzeti kormányok vagy politikai rendszerek számítanak, hanem az ENSZ irányít. (Mindamellett a kínai kormány figyelmét nem kerüli el az esetleges jövőbeli ideológiai nevelés sem.) A nemzetek erejükön felül tolják bele minden létező erőforrásukat a kutatás-fejlesztésbe, és robbanásszerűen gyorsul fel a tudományos élet még kiaknázható része. Ez egyfajta lineáris történetvezetést is lehetővé tesz az író számára: a közeljövőben (egy optimista szemlélet szerint) megvalósítható tudományos áttörések elfogytával egyszerűen hibernáltathatja kulcsfontosságú hőseit, hogy néhány évszázad múlva, még a ellenség érkezése előtt ott folytathassák feladatukat, ahol abbahagyták, várva a közelgő első csapásra.
Erre várunk mi is, amint a harmadik könyv megérkezik.
