Könyv

A legrosszabb, ami az emberiséggel történhet, hogy eléri utópikus álmait

Barna Benedek
Barna Benedek

2018. 08. 01. 08:00

Arkagyij és Borisz Sztrugackij két, különálló és témájában erősen eltérő tudományos-fantasztikus írását tartalmazza a Végállomás: Amalthea, amelyeket csak annyi köt össze, hogy mindkettőben szerepel Ivan Zsilin mérnök.
Korábban a témában:

A címadó történet a Tahmaszib teherűrhajó szerencsétlenül alakuló útját írja le. Bikov kapitány és legénysége, közöttük az ekkor még tapasztalatlan Ivan Zsilin fedélzeti mérnök élelmiszer-ellátmányt és bolygókutatókat visznek a Jupiter Amalthea nevű holdján álló bázisra. Azonban egy meteorviharba keveredve súlyos sérüléseket szenved a hajójuk, és elkezdenek a bolygó felé zuhanni. Ahogy egyre lejjebb érnek a Jupiter légkörében, a legénység felkészül az elkerülhetetlen végre – Bikov azonban nem adja fel.

A Végállomás: Amalthea egy teljesen politikamentes sztori, inkább az a fajta sci-fi, amely azt mutatja be, hogyan változtatja meg a technikai fejlődés az emberek életét a jövőben.

Megtudjuk, hogyan képzelik el a szerzők az űrutazásokat, az űrállomásokon végzett munkát, illetve olvashatunk pár dolgot az űrhajók működéséről, valamint a Jupiter légköréről. A hangsúly azonban nem a futurisztikus járművek és eszközök bemutatásán van: ez a történet alapvetően arról szól, hogyan viselkednek az emberek az elkerülhetetlennek tűnő tragédia, a közelgő halál tudatában. Valójában játszódhatna az egész akár egy zuhanó repülőgépen, vagy egy meghibásodott tengeralattjárón is – hiszen a dráma lényege, hogy az ember olyan helyekre is eljut a modern technológiák segítségével, ahol a túlélése egyébként esélytelen, és ha ott valami elromlik, annak a kijavítása élet-halál kérdése. A cselekmény hasonlóképpen háttérbe szorul: alig kapunk egy kevés leírást arról, mit talál ki a kapitány a baleset elkerülésére, és hogyan próbálja tervét megvalósítani, helyette inkább a legénység lelki- és fizikai állapotáról olvashatunk. Nem rossz novella, de azért nem is egy emlékezetes olvasmány.

Maga a konkrét helyszín A század ragadozó tárgyaiban sem számít – a szerzők még nevet sem adtak a városnak, amelyben a történet játszódik.

Azonban a második írásból egy elég nyomasztó, disztópikus közösséget ismerhetünk meg, azaz nagyon erős társadalomkritika olvasható ki belőle.

A Végállomás: Amalthea egyik szereplője ekkor már egy ideje visszatért a Földre. A történet elején egy üdülővárosba érkezik, ahol titokzatos csoportok tevékenykednek, és egy új, veszélyes drog okozta halálesetek borzolják a kedélyeket. Ebben az esetben tehát egy tudományos-fantasztikus hátterű krimivel van dolgunk, amelyben a karaktereknek csak funkciója van, nem jelleme, és a hangsúlyt egyértelműen a szociális közeg bemutatására helyezték.

Ez a szöveg az események közepébe csapva kezdődik, nem kapunk sem a helyszínről, sem a főszereplő céljáról magyarázatot. Majd egy jó darabig csak arról olvashatunk, hogy Zsilin bejárja a várost, és a helyi szokásokkal ismerkedik. Bár a felszínen egy idillikus közegről van szó, hiszen senki nem szenved hiányt semmiben, és dolgozni is alig kell, azonban már az elejétől fogva sejtjük, hogy itt valami nem stimmel: az emberek legtöbbször összefüggéstelennek ható beszéde és a bizarr helyzetek, amelyekbe a főszereplő keveredik, jelzik, hogy valami mélyen meghúzódó probléma van ebben a társadalomban. A cselekmény előrehaladtával aztán fokozatosan összeáll bennünk a kép, kiderül, ki kicsoda és miért csinálja, amit csinál, aztán a végén egy meglepő, és egyben nagyon megrázó magyarázatot kapunk a nagy rejtélyre. A befejezés érthetővé tesz mindent, és miután rájövünk, hogyan működik a névtelen város társadalma, még jó darabig emésztgethetjük az olvasottakat. Helyenkénti didaktikussága ellenére is sokkal érdekesebb és jobb is ez a második szöveg az előzőnél – furcsa, hogy nem inkább erről kapta a címét a kötet.

Két okból is hátborzongatóan zseniális az a jövőkép, amelyet a Sztrugackij-fivérek felvázoltak: egyrészt azért, mert disztópiájuk nagyon eredeti, semmiben nem emlékeztet a leírásuk a megszokott falanszter-sémára; másrészt pedig azért, mert akárcsak Atwood A szolgálólány meséjével, ők is évtizedekkel ezelőtt nagyon jól ráéreztek arra, milyen veszélyes tendenciák uralhatják el a társadalmi fejlődést. Amit elképzeltek, az önmagában is lehangoló, ha pedig saját jelenünkhöz hasonlítjuk a leírásukat, akkor ijesztő hasonlóságokat vehetünk észre.

„A világ nem rossz, csak unalmas”

– olvassuk A század ragadozó tárgyaiban; és ez a rövidke mondat mindennél találóbban jellemzi azt a kort, amelyben az emberek képesek az életüket kockáztatni egy Youtube-videó vagy egy szelfi miatt. Nehezen lehetne ma ennél aktuálisabb sci-fit találni!

 

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Végállomás: Amalthea

Eredeti cím: Put’ na Amal’teyu
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 304
Fordító: Weisz György, Barta Gábor
Értékelés: 8/10 raptor

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Isten még mindig odaát van?

Halálos túra a rémálmok világába

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.