HIRDETÉS

HIRDETÉS

Könyv

A legrosszabb, ami az emberiséggel történhet, hogy eléri utópikus álmait

Arkagyij és Borisz Sztrugackij két, különálló és témájában erősen eltérő tudományos-fantasztikus írását tartalmazza a Végállomás: Amalthea, amelyeket csak annyi köt össze, hogy mindkettőben szerepel Ivan Zsilin mérnök.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A címadó történet a Tahmaszib teherűrhajó szerencsétlenül alakuló útját írja le. Bikov kapitány és legénysége, közöttük az ekkor még tapasztalatlan Ivan Zsilin fedélzeti mérnök élelmiszer-ellátmányt és bolygókutatókat visznek a Jupiter Amalthea nevű holdján álló bázisra. Azonban egy meteorviharba keveredve súlyos sérüléseket szenved a hajójuk, és elkezdenek a bolygó felé zuhanni. Ahogy egyre lejjebb érnek a Jupiter légkörében, a legénység felkészül az elkerülhetetlen végre – Bikov azonban nem adja fel.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

A Végállomás: Amalthea egy teljesen politikamentes sztori, inkább az a fajta sci-fi, amely azt mutatja be, hogyan változtatja meg a technikai fejlődés az emberek életét a jövőben.

Megtudjuk, hogyan képzelik el a szerzők az űrutazásokat, az űrállomásokon végzett munkát, illetve olvashatunk pár dolgot az űrhajók működéséről, valamint a Jupiter légköréről. A hangsúly azonban nem a futurisztikus járművek és eszközök bemutatásán van: ez a történet alapvetően arról szól, hogyan viselkednek az emberek az elkerülhetetlennek tűnő tragédia, a közelgő halál tudatában. Valójában játszódhatna az egész akár egy zuhanó repülőgépen, vagy egy meghibásodott tengeralattjárón is – hiszen a dráma lényege, hogy az ember olyan helyekre is eljut a modern technológiák segítségével, ahol a túlélése egyébként esélytelen, és ha ott valami elromlik, annak a kijavítása élet-halál kérdése. A cselekmény hasonlóképpen háttérbe szorul: alig kapunk egy kevés leírást arról, mit talál ki a kapitány a baleset elkerülésére, és hogyan próbálja tervét megvalósítani, helyette inkább a legénység lelki- és fizikai állapotáról olvashatunk. Nem rossz novella, de azért nem is egy emlékezetes olvasmány.

HIRDETÉS

Maga a konkrét helyszín A század ragadozó tárgyaiban sem számít – a szerzők még nevet sem adtak a városnak, amelyben a történet játszódik.

Azonban a második írásból egy elég nyomasztó, disztópikus közösséget ismerhetünk meg, azaz nagyon erős társadalomkritika olvasható ki belőle.

A Végállomás: Amalthea egyik szereplője ekkor már egy ideje visszatért a Földre. A történet elején egy üdülővárosba érkezik, ahol titokzatos csoportok tevékenykednek, és egy új, veszélyes drog okozta halálesetek borzolják a kedélyeket. Ebben az esetben tehát egy tudományos-fantasztikus hátterű krimivel van dolgunk, amelyben a karaktereknek csak funkciója van, nem jelleme, és a hangsúlyt egyértelműen a szociális közeg bemutatására helyezték.

Ez a szöveg az események közepébe csapva kezdődik, nem kapunk sem a helyszínről, sem a főszereplő céljáról magyarázatot. Majd egy jó darabig csak arról olvashatunk, hogy Zsilin bejárja a várost, és a helyi szokásokkal ismerkedik. Bár a felszínen egy idillikus közegről van szó, hiszen senki nem szenved hiányt semmiben, és dolgozni is alig kell, azonban már az elejétől fogva sejtjük, hogy itt valami nem stimmel: az emberek legtöbbször összefüggéstelennek ható beszéde és a bizarr helyzetek, amelyekbe a főszereplő keveredik, jelzik, hogy valami mélyen meghúzódó probléma van ebben a társadalomban. A cselekmény előrehaladtával aztán fokozatosan összeáll bennünk a kép, kiderül, ki kicsoda és miért csinálja, amit csinál, aztán a végén egy meglepő, és egyben nagyon megrázó magyarázatot kapunk a nagy rejtélyre. A befejezés érthetővé tesz mindent, és miután rájövünk, hogyan működik a névtelen város társadalma, még jó darabig emésztgethetjük az olvasottakat. Helyenkénti didaktikussága ellenére is sokkal érdekesebb és jobb is ez a második szöveg az előzőnél – furcsa, hogy nem inkább erről kapta a címét a kötet.

Két okból is hátborzongatóan zseniális az a jövőkép, amelyet a Sztrugackij-fivérek felvázoltak: egyrészt azért, mert disztópiájuk nagyon eredeti, semmiben nem emlékeztet a leírásuk a megszokott falanszter-sémára; másrészt pedig azért, mert akárcsak Atwood A szolgálólány meséjével, ők is évtizedekkel ezelőtt nagyon jól ráéreztek arra, milyen veszélyes tendenciák uralhatják el a társadalmi fejlődést. Amit elképzeltek, az önmagában is lehangoló, ha pedig saját jelenünkhöz hasonlítjuk a leírásukat, akkor ijesztő hasonlóságokat vehetünk észre.

„A világ nem rossz, csak unalmas”

– olvassuk A század ragadozó tárgyaiban; és ez a rövidke mondat mindennél találóbban jellemzi azt a kort, amelyben az emberek képesek az életüket kockáztatni egy Youtube-videó vagy egy szelfi miatt. Nehezen lehetne ma ennél aktuálisabb sci-fit találni!

8 /10 raptor

Végállomás: Amalthea

Put' na Amal'teyu

Szerző: Arkagyij és Borisz Sztrugackij
Műfaj: sci-fi
Kiadás: Metropolis Media, 2018
Fordító: Weisz György, Barta Gábor
Oldalszám: 304

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak témák meg stílusok, amiket különösen kedvelek, és nem feltétlen mondanám magam mindenevőnek, azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációk esetében nem tartom elengedhetetlennek az alapanyaghoz való feltétlen hűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.