A 10 legabszurdabb cápafilmes koncepció

10. Cápák Pumped Gaboék ellen (Jersey Shore Shark Attack, 2012)

Noha alapvető elvárás lenne, hogy egy horrorfilmben kedvelhető főszereplők legyenek, mindannyian tudjuk, hogy a kókler írók kénytelennek hülye karaktereket írni. Hisz sok esetben, ha a szereplők nem viselkednének egy fogyatékos nyolc éves szintjén, akkor a film sem érné el a mágikus másfél órás játékidőt. Így akár kifejezetten üdítő megoldásként hat, hogy egy szörnyfilm hősei nem csak a cselekmény kedvéért viselkednek hülyén, hanem azért mert nem is tudnak máshogy. Hiszen, ahogyan az a címből is sejthető a Jersey Shore Shark Attack főhősei a trashreality-klasszikus, a New Jersey reputációját évszázadokra tönkretevő Jersey Shore karakterei(nek paródiái). Ők szállnak szembe a GONOSZ KAPITALISTÁK által felébresztett albínó bikacápákkal. Ám kénytelen leszek kiábrándítani a kedves olvasót, aki éppen elkezdett örülni, hogy végre itt egy film, amelyben a felszínes, izomagyú, valóságshow celebeket jól felzabálja valami, aminek megvan a magához való esze: ebben a filmben nem a cápák, hanem Pumped Gabó szellemi elődei a hősök. Bár néhol érezhető a film szatirikus éle, a gyökér baromállatok (mármint a főszereplők, nem a cápák) simán szerethetőbbek, mint jó néhány komolyan gondolt horror szereplőgárdája. A Jersey Shore Shark Attack nem mellesleg egy meglepően szórakoztató és kellemesen véres (illetve gumicápás) trash opusz.

9. A mega cápa (Mega Shark vs. Giant Octopus, 2009)

Hogy is hagyhatnánk ki egy ilyen listáról az elmeroggyant cápafilmek nagy öregjét, a Megalodont? Persze, ellenben a lista többi szereplőjével, a Megalodon tényleg létezett, szóval papíron még nem is tűnne olyan abszurdnak, aztán látjuk, hogy lekapja az égből a Boeinget. Meg nagyapja szerepelt már 2009 előtt is filmen, ám a listára azért a Mega Shark vs. Giant Octopus címszereplője került (már amellett, hogy repülőket és hidakat eszik), mert ez a film volt az, ami igazán beindította az elborult cápa filmek özönét. Illetve az sem elhanyagolható, hogy ellenben a korábbi megalodon filmekkel, a Mega Shark-szériában mindig van egy másik, szintén nem túl kicsi rémpofa (a legfrissebb részben például az Attack on Titan óriásaira kísértetiesen hasonlító Kolosszussal gyűlik meg a cápakirály baja). Az igénytelenség non-plus-ultrája, az olyan-leírhatatlanul-szar-hogy-már-egészen-jó filmezés csúcsteljesítménye. Egy modern trash-eposz, amely alapjaiban formálta át a direct-to-DVD/TV-filmeket. Hisz, ha nem lett volna a Mega Shark vs. Giant Octopus, akkor nem lett volna Sharknado sem. Talán az Asylum „film”stúdió is rég eltűnt volna a süllyesztőben. Ugye, hogy milyen rossz lenne? Na, jó valószínűleg kibírtuk volna nélkülük, de kénytelennek vagyunk elismerni, hogy a Mega Shark vs. Giant Octopus a legfontosabb cápa film, a Cápa óta. (Most valószínűleg szegény Spielberg forog a sírjában, pedig még meg sem halt.)

8. Az ötfejű cápa (5-Headed Shark Attack, 2018)

Ennél a listánál már csak a rajta szereplő filmeknek illetve azok címszereplőinek van kevesebb értelme. Bár a konkurencia is sem gyenge az „ez most már tényleg mire jó?!” különdíjat ki más nyerhetné, mint a kétfejű és a háromfejű cápa szerelemgyereke, az ötfejű cápa. (Kíváncsi vagyok, hogy mi olyan szégyellnivaló lehet a négyfejű cápában, ami miatt ő nem kaphatott saját filmet. Igazságot a négyfejű cápáknák!) Persze első hallásra egészen rémületesen hangzik egy a normál cápánál ötször vérszomjasabb fenevad koncepciója, egészen addig, amíg rá nem nézünk erre a csupa mosoly halpofára. Hisz eleve miért is lenne halálosabb az ötfejű, mint a sima? Persze leszámítva azt a nem túl valószínű esetet, amikor négy barátunkkal egy zárt egyenes sorban állunk a stég legszélén. Arról nem is beszélve, hogy penta-buksi haverunk ezzel a kecses fejszerkezetével épp annyira áramvonalas, mint egy kisebb kombájn. Abba meg már tényleg ne menjünk bele, hogy mennyire lehet izgalmas egy olyan film, amelynek egyetlen egy ötlete az, hogy „a Cápa, de most több a feje!”

7. A cápolip (Sharktopus, 2010)

Nyilvánvaló, hogy a nagy mega-mutáns-trash-cápaőrületből a B-filmek cézára, a legendás Roger Corman sem akart kimaradni, így gyorsan még az elején felugrott a hype vonatra. Valószínűleg látta a Mega Shark vs. Giant Octopus-t és azt gondolta, hogy ez egy romantikus film, majd elképzelte, hogy mi jöhet létre ennek a két szépségnek a nászából. Az egészben a legjobb, hogy a két vízi élőlényből megalkotott hibrid amúgy teljesen jól érzi magát a szárazföldön is. Corman amúgy nem hazudtolta meg magát, és egy sokkal szórakoztatóbb és véresebb produktumot készített, mint amilyeneket a SyFy csatorna műsorában általában látni szoktunk. Ráadásul Corman igazán demokratikusan nem maga döntötte el, hogy ki szerepeljen a folytatásban, hanem szépen megszavaztatta azt, így születhetett meg a második és harmadik részre a farkas-bálna illetve a pterosaur-nyilascsuka. Persze az mind közül a legfélelmetesebb az az, hogy milyen mélyre süllyedt Eric Roberts karrierje, akinek a Sharktopus nagyjából az utolsó olyan filmje volt, amelyet más is látott a rendező anyukáján kívül.  (Ami pedig a Sharktopus vs. Pteracuda-t illeti: ebben debütált színészként a híres amerikai műsorvezető Conan O’ Brien. )

6. Pörölyfej, a cápa ember (Hammerhead, 2005)

Minden tiszteletem Roger Cormanné, de azért valljuk be azért egy cápa meg egy polip nem áll olyan messze egymástól, bezzeg a cápa meg az ember! Na, az igen. Őket keresztezni, az a teljesítmény! És ki más lenne olyan elvetemült, hogy ezt meg is tegye, ha nem mindenki kedvenc Re-Animátorja, Jeffrey Combs, aki a Hammerheadben az egyetlen logikus módját választja annak, hogy megmentse rákos fiát: keresztezi egy pörölyfejű cápával. Tulajdonképpen a célját eléri, az már más kérdés, hogy a fia egy agresszív szörnyeteggé válik. Persze az apuka így is szereti egyetlen fiát, aki meg szeret mindenkit megenni, aki a szigetre téved. Bár Kalapácskobak és szerető apja kalandjait mélyen áthatja a TV-filmes olcsóság, mégis is – a maga C-kategóriás trash szintjén – jóval inger gazdagabb és élvezetesebb, mint a legtöbb Asylum-produktum. Amúgy is ha egy filmben Jeffrey Combs örült tudóst játszik, az már nem lehet teljesen szar.

5. A homoki cápa (Sand Sharks, 2011)

Valljuk be kevés egyszerűbb dolog van, mint elkerülni egy cápatámadást: nem kell mást tennünk csak, hogy nem megyünk oda, ahol a cápa van. Ezt hamar felismerték a cápa-trashben utazó iparosok is, így kitalálták, hogy mi lenne, ha egyszer nem az ember úszna a cápához, hanem a cápa úszna az emberhez, a strand homokján keresztül is. Így született meg a Tremors és a Cápa zabigyereke. Igazából nincs itt sok látnivaló, az ötlet ismét kimerül annyiban, hogy „Cápa, de most a homokozóban”. Még a Spielberg film kapzsi polgármesterének utódját is megkapjuk, aki annak ellenére nem fújja le a homokos tengerparton tartott fesztivált, hogy a homokos-cápák előbb-utóbb felzabálják a profitot. Viszont a film kellemesen brutálisnak tűnik, ami korántsem olyan egyértelmű ezeknél az alkotásoknál.

4. A lavina cápa (Avalanche Sharks, 2014)

Nem vagyunk biztonságban a vízen, sem az örült tudós szigetén, de még a strandon sem. Akkor mégis hova bújjunk a cápa elöl? Hát semmiképpen se a síparadicsomba, mert ezek ott is lesben állnak. Mi mást lehetne elmondani erről? Ugyanaz, mint a homokos-parti cápák, csak fehérben. Azért szívet melengető ez a változatosság, hogy a derék trash-cápa gyárosok gondolnak ránk és minden évszakra elkészítik az oda illő partra vetett cápa eposzt.

3. A szellemcápa (Ghost Shark, 2013)

Legyen szó sokfejű, óriás a homok alatt megbúvó vagy éppen a lavinában leselkedő cápáról, mindegyikben van egy közös: meg lehet ölni őket. Na, de hogy ölsz meg egy cápát, ami már eleve halott? Egy cápa, ami mindenhová követ? De várjunk csak, ha átúszik a falakon, akkor hogy tud megenni? Nincs is gyomra… Vagy, ha a szellem Obi-Van Kenobinak megengedtük, hogy elüljön egy rönkre, akkor a szellemcápa is ehessen? Én jobb szeretem a trash-paranormális-cápa filmjeimet, ha azok megmaradnak a realitás talaján. Mondjuk annyit azért elmondhatunk a film védelmében, hogy a többivel ellentétben itt legalább ki is mondják, hogy „ennek az egésznek semmi értelme.”

2. A cápa-tornádó (Sharknado filmek,  2013 – )

Bevallom, az első Sharknado filmet kifejezetten nem szerettem: tipikusan az a trash, aminek hiába van egy hangzatos koncepciója, semmi igazán érdekeset/vicceset nem kezd vele. (Leszámítva azt a pár mémesült jelenetet.) Ám az élő és továbbra is nagyon éhes cápákkal pusztító tornádó ötlete tényleg megérdemli a tapsot. Ennél nagyobb hülyeséget ritkán álmodnak a TV-képernyőkre. Szerencsére az első film után az alkotókban is tudatosult az, hogy nem kell ezt annyira komolyan venni, és lehet több élvezeti faktor egy ilyen filmben azon túl, hogy úgy szar ahogyan van. Így minden egyes folytatással egyre jobban ugrották meg azt a bizonyos cápát. Sharknado az űrben, Sharknado a világ körül, és hamarosan érkezik az utolsó fejezet melynek már a posztere is valami nagyon fantasztikust sejtet: jön az időutazó Sharknado.

1. A zombinácik repülő cápája (Sky Sharks, 2018 – remélhetőleg)

REPÜLŐ.CÁPA.AMIN.NÁCI.ZOMBIK.LOVAGOLNAK! Kész, innen nincs tovább. Ez mindennek a csúcsa. Az emberiség 170 000 éves kultúrája végre révbe ért. Innen nincs tovább. Fölösleges több filmet csinálni, hiszen egyszerűen nem létezik olyan történet, ami magasztosabb és fontosabb, mint az égi cápákon lovagló élőhalott náciké! Már legalábbis az előzetes alapján, ugyanis a Sky Sharks-nak van egy hatalmas hibája: még nem mutatták be. Ám ha minden igaz ez már nem sokáig marad így, és én biztos vagyok benne, hogy amint bemutatják egy új korszak nyílik az emberiség történetében (vagy eljön a végítélet). Addig is itt van nekünk a trailer ami már önmagában jóval szórakoztatóbb, mint bármelyik fenti film.

+ 1 A faszcápa (Dickshark, 2016 – IGEN EZ EGY LÉTEZŐ FILM)

Ezt minden további komment nélkül itt hagyom, és elmegyek egy szanatóriumba. Ki lehet kapcsolni az internetet, jó éjszakát.