Ha ma valaki meghallja a Young Adult kifejezést, valószínűleg Az éhezők viadala sikerét követően elszabadult tinidisztópia-áradat jut eszébe. A téma mostanra eléggé kifulladt, éppen ezért üdítő kivételként hat, amikor az ember olyan YA-regényt vehet a kezébe, amely nem egy elnyomó társadalom ellen lázadó kamaszokról szól. Amy Plum sci-fi-horrorja, az Álomcsapda ilyen könyv: ebben ugyanis az írónő a fiatalok tudatalattijába kalauzol el minket.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Két alváskutató egy forradalmian új technológiával kísérletezik, amelytől azt remélik, hogy képes az embereket kigyógyítani a kóros álmatlanságból. Mivel az eljárás lényege az agy stimulálása, a dolog csak fiatalokkal működik. Egy tinit már ki is kúráltak a betegségből, és a sikeren felbuzdulva most egyszerre több alanyon szeretnék tesztelni a módszerüket. Az újabb kísérlet azonban egy áramkimaradás miatt félresikerül, és a tinik kómába esnek – legalábbis az orvosok így hiszik. Valójában viszont Cata, Fergus és öt társuk elméje összekapcsolódik, így egy közös, végeérhetetlennek látszó rémálom foglyaivá válnak.
A cselekmény két szálon fut: párhuzamosan követjük nyomon, mi történik a tinikkel közös rémálmukban, illetve azt, hogy mi játszódik le a valóságban, a kísérletnek helyet adó kórteremben. Az „odakint” játszódó részeket a kísérletet külső szemlélőként végignéző fiatal gyakornok szemszögéből mutatja be az írónő. Ezek a fejezetek lényegében ugyanazt a szerepet töltik be, mint a flashbackek: a gyakornok egymás után olvassa végig a gyerekek aktáit, így vele együtt mi is megismerjük a múltjukat, valamint az álmatlanságuk pszichológiai okait. Plum remekül adagolja az olvasónak ezeket a háttér-információkat, amelyek egyes karakterek mélyebb megértését szolgálják, vagy más szereplők esetében éppen ezen keresztül alakít ki bennünk hamis képet a szerző.
HIRDETÉS
Ezzel szemben az álomvilágbeli történésekben a két főhős, Cata és Fergus nézőpontja váltja egymást. Ennek történetmesélési szempontból szintén megvan a jelentősége, ugyanis a szereplők nem mondanak el egymásnak mindent, így vannak dolgok, amelyeket az adott karakteren kívül csak mi olvasók tudunk.
Igaz, hogy a nézőpontok, illetve a valóság és álomdimenzió közötti váltások jól működnek, és remekül felépített a cselekmény is, a könyv egy kissé nyögvenyelősen indul.
Ennek oka, hogy a hosszú felvezetésben nem igazán érezni a feszültség fokozódását. Nem tűnik úgy, hogy komoly veszély fenyegetné a fiatalokat. Egy-egy helyzet kapcsán a szerző többször használja az „olyan volt, mint egy horrorban” szófordulatot – ami ahelyett, hogy vészjósló hangulatot teremtene, inkább kizökkenti az embert a történetből, hiszen folyamatosan emlékeztet rá, hogy egy horrorsztorit olvasunk. Ráadásul hiába van annyiszor leírva, hogy horrorisztikus a szituáció, ha közben nincs érezhető fenyegetés a történetben, hogy aztán derült égből villámcsapásként történjen egy tragédia és onnantól kezdve hirtelen felpörögjenek az események és végre érezhető a helyzet komolysága, lehet aggódni a szereplőkért.
Amikor igazán beindulnak az események, akkor mutatkoznak be rendesen az érdekesebb karakterek is. A főszereplők ugyanis nem különösebben izgalmas figurák: Cata és Fergus a tipikus találékony túlélők, az orvostanhallgató Jaime pedig az önjelölt hős, aki fejébe veszi, hogy a komoly szaktekintélynek számító orvosok helyett majd ő menti meg az álomvilágban ragadt tiniket. A kísérletben résztvevő többi alany személye is elég sablonos, ugyanakkor az ő kór- és élettörténetük már érdekesebb, és tartogatnak néhány meglepetést. Noha a szereplők jelleme nincs igazán kidolgozva, inkább csak az alapján tudunk valamilyen képet alkotni róluk, amit a múltjukról megtudunk, a fordulatokkal teli történet miatt ez a hiányosság egyáltalán nem zavaró.
Minden szereplő esetében más-más dolog vezetett az álmatlansághoz, és ezek a múltbeli problémák a legkülönfélébb rémálmok formájában kísértik őket: van, aki az agresszív szülők, más egy átélt tragédia, vagy valamilyen komoly betegség miatt képtelen az alvásra.
Borzasztó érdekes témáról van szó, ami azért is nagyon nagy telitalálat, mert csupa olyan probléma merül fel a karakterek esetében, amelyek nemcsak egy tinit, de sok esetben még felnőtt embereket is kísérthetnek.
A szülőkkel való rossz viszony például egész életünkre kihat, nemcsak a kamaszéveinkre. Éppen ezért a könyv hőseivel könnyen azonosulhatnak az idősebb olvasók is. Az Álomcsapda tehát nyit a szélesebb közönség, más korosztályok felé, ami egy jó irány, figyelembe véve a Young Adult irodalom jelenlegi vergődését. Magában a történetben pedig bőven maradt még potenciál: szerencsére jön majd még egy folytatása, illetve hamarosan tévésorozat is készül belőle.
