Arthur C. Clarke nem lepődne meg, ha a gépeink elpusztítanának minket – interjú a kultikus sci-fi író jobbkezével

Hogy lesz egy tinédzserből Arthur C. Clarke asszisztense? Mikor és hol találkoztak?

Az első találkozásom Arthurral puszta szerencse volt – egyszerűen a megfelelő helyen voltam a megfelelő időben. Épp egy elbűvölő Srí Lankai családnál vacsoráztam Colombóban, és megkérdeztem tőlük, nem tudják-e véletlenül, merre lakik Arthur C. Clarke. A házigazda azt felelte, dehogynem, majd odasétált az ablakhoz, félrehúzta a függönyt, és rámutatott a szemközti házra: „Ott lakik Arthur Clarke ”. Másnapra össze is hozott nekem egy találkozót.

Mi volt az első benyomása róla?

Rögtön jól kijöttünk egymással. Rettenetesen elfoglalt volt, épp egy fontos és nehéznek ígérkező találkozóra indult autóval, és megkért, hogy csatlakozzak. Együtt töltöttük az egész napot és az estét. Gondolom értelmes és megnyerő lehettem 17 évesen – nem sokkal később Arthur megkérdezte, hogy át tudnám-e nézni és rendszerezni azt a pár tonnányi olvasatlan levelet, amit felhalmozott a dolgozószobájában. Egy ideje fel sem bontotta őket, mert annyira megrázta, hogy egy jó barátja nem sokkal korábban meghalt egy borzalmas autóbalesetben. Nekiveselkedtem hát, először is külön kellett választanom a rajongói leveleket a NASA-tól kapott és egyéb hivatalos küldeményektől, közben pedig kezeltem a telefont és egyeztettem a találkozóit is. Pár nappal később megkérdezte, szükségem van-e egy állásra.

Ez nyilván visszautasíthatatlan ajánlat egy rajongónak. Meddig volt a jobbkeze?

Csaknem három évig dolgoztam Arthurnak Srí Lankán majd még néhány évig New Yorkban és Los Angelesben. A személyes asszisztense voltam, amibe rengeteg dolog beletartozott: egyszerre voltam titkár, korrektor, inas és sajtós. Közben hivatásos búvároktató is lettem Arthur Underwater Safaris nevű cégében, és egyéb mellékállásaim is akadtak Srí Lankán: dolgoztam az ABC Newsnak és pár magazinnak, de vezettem egy saját rádióműsort is.

Úgy tudom, nyolc éves korában lett Clarke-rajongó. Emlékszik, mit olvasott tőle először, és mi ragadta meg benne?

A legidősebb bátyám, Daniel, tehet az egészről, ő adta ugyanis a kezembe A gyermekkor végét, így nekem ez lett a belépőm Clarke világába. Nyolc éves fejjel persze nem fogtam fel belőle túl sokat, de később feltárultak előttem a regény hihetetlen epikus mélységei.

Hogy nézett ki Clarke alkotói módszere?

Arthur általában akkor írt, mikor a múzsája homlokon csókolta. Hatalmas könyvtára és filmgyűjteménye volt, amibe gyakran nekiállt böngészni egy-egy részletet, ami épp érdekelte. Aztán egyszer csak visszaült és írt tovább. Nem gépelt szakszerűen, csak a két mutatóujját használta, de így is elég jó tempóban tudta lepötyögni a fejében folyamatosan születő képeket és gondolatokat.

Clarke eleinte ragaszkodott hozzá, hogy ne készüljön folytatás a 2001: Űrodüsszeiához. Hogyhogy végül meggondolta magát?

Őszintén szólva, erre meglehetősen prózai a magyarázat. A folytatás fő motivációja, azt hiszem, a pénz volt. Sok-sok pénz.

Voltak kreatív viták Clarke és a filmet rendező Peter Hyams között?

Nem emlékszem semmilyen vitára, bár Clarke egy kicsit aggódott a sztoriból kikerülő kínai cselekményszál miatt. Amúgy emailben tartották egymással a kapcsolatot a világ két végéről (Srí Lanka és Los Angeles), ami akkoriban nagy újdonságnak számított. Tulajdonképpen úttörők voltak a kihasználása terén.

Clarke vajon hogy tekintene a felgyorsult technológiai forradalomra, beleértve a mesterséges intelligenciát, a klónozást és egyebeket? Ünnepelné a gyors fejlődést vagy tartana tőle?

Arthurt mindig lenyűgözte a technikai fejlődés. Emlékszem, egyszer Steve Wozniak meglepte egy Apple II számítógéppel, ő pedig úgy viselkedett, mint a kisgyerek, aki épp megkapta a csokigyár kulcsát. Nagyon foglalkoztatta a téma, sok minden történetében felbukkantak olyan nem létező technológiák, amik később valósággá váltak. Meg is volt róla győződve, hogy előbb-utóbb az emberiség úgyis megvalósítja mindazt, amit ő megálmodik a könyveiben. Arthur szerintem alapvetően optimista lenne a mesterséges intelligencia fejlődésével kapcsolatban is, amiatt viszont biztos aggódna, hogy az emberek esetleg visszaélnek vele. És persze tisztában lenne vele, hogy eljöhet a pillanat, amikor fölöslegessé válunk a gépeink számára. Szerintem kicsit sem lepődne meg, ha végül a teremtményeink öntudatra ébrednének és elpusztítanának minket, még mielőtt mi tesszük meg saját magunkkal.

Akárcsak HAL teszi azt az űrhajósokkal a 2001-ben…

Nem véletlen, hogy többen megjegyezték: igazából HAL a legemberibb karakter a 2001: Űrodüsszeiában. Az űrhajósok viselkedése kissé monoton és gépies, ahogy pontról pontra végrehajtják a feladataikat, de közben nem nagyon mutatnak érzelmeket.

Sokan gondolják úgy, hogy kár volt folytatni Kubrick klasszikusát, mert az épp titokzatosságában volt tökéletes. Ön szerint hozzáad bármit is a 2010: A kapcsolat éve a 2001-hez?

Alapvetően nincs bajom a folytatásokkal, de általában tényleg fölöslegesek. Szerintem Peter Hyams szépen továbbvitte Kubrick űresztétikáját és kiegészítette egy humanista vetülettel. Több a meleg, emberi tónus és inkább az érzelmekről szól, mint a jéghideg kétértelműségekről és rejtélyekről. Egy jelenet különösen kiemeli az emberi érzelmeket az univerzum fagyos közönyével szemben: mikor Bowman visszalátogat a Földre, hogy elköszönjön a feleségétől. Ennek ellenére szerintem mindkét film fináléja optimista, hisz Kubrick és Clarke is visszaküldték Bowmant a Földre Csillaggyermekként. Mégis mi hordozhatna magában nagyobb reményt, mint egy újszülött?

Kinek jutott eszébe, hogy az idős  Clarke is felbukkanjon a filmben, ahogy madarat etet egy padon a Fehér Ház parkjában, miközben a tudósok beszélgetnek az előtérben?

Hyams rukkolt elő a Fehér Házi cameo ötletével. Arthur akkor épp az Egyesült Államokban járt, hogy terepszemlét tartson a forgatási helyszínen, így viszonylag könnyen összehozható volt a dolog. Hatalmas szerencsém volt, hogy én is ott lehettem Arthurral az MGM-ben folytatott tárgyalásai során. Az első látogatásom a stúdióba egészen lenyűgöző élmény volt. Együtt ebédeltünk a producerek szobájában az összes fejessel és Douglas Trumbullal, aki többek között a 2001, a Harmadik típusú találkozások és a Szárnyas fejvadász látványvilágáért is felelt. Eredetileg neki ajánlották fel a rendezést, de ő nem vállalta, így került a képbe Hyams egy MGM-es vezetőváltás után. Los Angelesben aztán mindenkivel találkoztam, akivel Srí Lankán, Indiában vagy Angliában addig nem sikerült: például Carl Sagannal, Buzz Aldrinnel vagy az idén elhunyt Harlan Ellisonnal, aki később vacsoravendég is volt nálam Ray Bradbury és Clive Barker társaságában. Rengeteg nagy emberről derült ki, hogy hatalmas Clarke-rajongó.

Önt végleg beszippantotta Hollywood, vagy aztán kilépett a filmbizniszből?

Hosszú évekig dolgoztam Hyams mellett, olyan filmek előkészítése és forgatása során, mint a Rémült rohanás vagy a Hajszál híján. Aztán otthagytam a filmipart és sokkal később, az 50-hez közeledve egészen új, magam számára is váratlan hivatást találtam: a fitnesz, és a Trikke CV3 nevű jármű megszállottja lettem. Ez a háromkerekű találmány megváltoztatta az életem, mára hivatásos edző vagyok, és több síparadicsomba is én vezettem be a Trikkét.

Jankovics Márton

Az interjú a Metropolis Media és a Galaktika magazin közreműködésének köszönhetően készülhetett el.