Könyv

Véres valóságshow 40 emeleten, 2000 emberrel

Barna Benedek
Barna Benedek

2018. 09. 18. 08:01

J. G. Ballard 1975-ben írta meg High-Rise című regényét, ám a könyv azóta sem vesztett aktualitásából, amit jól mutat, hogy 2015-ben készült el a filmadaptációja Tom Hiddleston főszereplésével. A hazai kiadás sokáig váratott magára, most már azonban magyarul is olvashatjuk a könyvet, amely Toronyház címen jelent meg nemrég.
Korábban a témában:

Robert Laing egy orvosi egyetem tanára, aki a válása után a nővére ajánlására egy modern, a lakói minden igényét kielégítő, negyvenemeletes toronyházban vásárol magának lakást. A gyakorlatilag önellátó épületben azonban idővel megsokasodnak a technikai problémák, amelyek felszínre hozzák a korábban mindig udvariasan viselkedő lakók közötti ellentéteket. A lakóközösség hamarosan szétszakad, és az alsóbb, a középső és a legfelső szinteken élők előbb elszigetelődnek, majd egyre véresebb harcokba keverednek egymással. Végül azonban ez az új rend is felbomlik, a túlélők megadják magukat legalantasabb ösztöneiknek, és a toronyházban eluralkodik az anarchia.

A Dr. Robert Lainget alakító Tom Hiddleston a regény adaptációjában.

A történetet három szereplő szemszögéből követhetjük végig, akik ugyan különböző szintekről származnak, annyi közös azonban mégis van bennük, hogy valamennyien kívülállóknak tekintik magukat, és ha részt is vesznek az őrületben, nem azonosulnak vele igazán. Egyikük Richard Wilder, egy filmes, aki a földszint közelében él, és fejébe veszi, hogy kamerájával dokumentálja a toronyházbeli élet eseményeit. Amikor aztán elszabadul a pokol, a rögeszméjévé válik, hogy fel kell jutnia az elérhetetlennek tűnő legfelső emeletre. Másikük, a már említett Laing a középső szintek egyikén lakik, igyekszik kimaradni a „törzsi” háborúkból, és elbarikádozza magát a lakásában – noha közben azért élvezi, hogy megszabadult bizonyos civilizált normáktól, és kiélheti a vágyait. Az épület tetején trónoló A harmadik szereplő Anthony Royal, a toronyház tervezője, aki pedig úgy tesz, mintha az egész csak egy furcsa társadalmi kísérlet lenne, amelyben ő a megfigyelő szerepét tölti be.

Mindhárom főhős jól kidolgozott, betekintést nyerünk a lelkivilágukba, megértjük, hogy milyen eltitkolt vágyak, elnyomott frusztrációk kiélése motiválja cselekedeteiket.

Amellett, hogy ezen szereplők pszichéjébe mélyedő leírások borzasztóan érdekesek, egyúttal hihetetlenül felkavaróak is – különösen azért, mert mindhárom férfi annyira hétköznapi, már-már banális figura. Amennyire szürreális az egész helyzet, annyira ijesztően valóságosak a szereplői, akik olyan könnyen vetik le a civilizált viselkedés álcáját, akár egy koszos ruhát. A filmadaptáció egyik főszereplője, Sienna Miller nyilatkozta a Toronyház kapcsán, hogy szerinte éppen azért elgondolkodtató ez a történet, mert kicsit mindegyik karakterbe bele tudja látni saját magát, és így rákényszerül, hogy feltegye magának a kérdést: vajon én mit tennék. Ennél jobban nem is lehetne megfogalmazni azt, miért tud olyan nagy hatással lenni az emberre Ballard műve.

Ez a tartalmas, elgondolkodtató szöveg azonban elég szikár, és emiatt nem áll teljesen össze a folyamat, amelynek során a toronyház lakóközössége lezüllik. A szerző kiragadott epizódokat mutat meg ebből a hosszas eseménysorból, amelyek szinte kivétel nélkül mind fordulópontok: akkor játszódnak, amikor az ideiglenesen beálló helyzet éppen tovább romlik. Az állapotváltozások közötti történéseket pedig néhány tömör leírásból ismerhetjük meg – pedig időnként érdekes lenne egy-egy alkalommal kicsit tovább elidőzni, hogy többet megtudjunk az adott pillanatban a házban uralkodó viszonyokról. Szintén zavaró, hogy gyakorlatilag követhetetlen az idő múlása. Sosem lehet tudni, mennyi idő telt el, milyen gyorsan romlott tovább a közösség állapota. Néha olvasunk olyat, hogy „az elmúlt napokban”, vagy „hetek óta”, de ezek a levegőben lógnak, nincsenek igazi támpontjaink annak megállapítására, mégis hogyan telik az idő Laingék világában.

Ezen gyengeségei miatt pedig nagyon jót tesz a könyvnek az, hogy egy mai olvasó számára erősen át- és felértékelődnek a benne leírtak:

minket most valószínűleg sokkal jobban megérinti ez a regény, mint azokat, akik a megjelenésekor vették a kezükbe.

A ’70-es években, amikor a túlnépesedéstől féltek, a Toronyház egy sötét jövő víziója volt – mi azonban már a saját jelenünket ismerhetjük fel benne. Ez a mai, demográfiai problémáktól és társadalmi feszültségektől sújtott kor sokban emlékeztet a könyv elején vázolt állapotra: az egyre elszaporodó kisebb-nagyobb konfliktusok már az összeomlás rémével fenyegetnek, de a rendszer egyelőre még kitart. Ezen kívül egy mai befogadó valószínűleg hajlamosabb kevésbé szimbolikusan értelmezni a történetet, mivel ha ma egy helyre összezárt emberekre gondolunk, akkor jó eséllyel előbb jut eszünkbe egy valóságshow, mint egy falanszter-társadalom rémképe. Az egyébként kortalan történethez tehát olyan jelentéseket köthetünk, amelyekre az írója még csak nem is gondolhatott.

 

J. G. Ballard: Toronyház
Eredeti cím: High-Rise
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 240
Fordító: Tamás Dénes
Értékelés: 8/10 raptor

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.