Film

Ímé egy fakó motorbicikli; és aki rajta üle, annak a neve Nicolas Cage, és a pokol követi

Pongrácz Máté
Pongrácz Máté

2018. 10. 01. 08:00

Nicolas Cage a hősszerelmes. Nicolas Cage a megállíthatatlan barbár harcos, aki elsöpri a puhány keresztényeket. Nicolas Cage Isten ostora, aki lesújt azokra, akik kiforgatták, és félremagyarázták a szavait.  Nicolas Cage a Kristály-tó réme. Nicolas Cage az elementáris őserő. Nicolas Cage a bosszú angyala. Nicolas Cage a Nagy Kaszás.
Korábban a témában:

“Ha meghalok, mélyre temessetek, rakjatok két hangszórót a lábaimhoz, fejhallgatót a fejemre, és szóljon a rock and roll, amikor halott leszek” – ezekkel a szavakkal figyelmezett minket a főcím előtt Panos Cosmatos, hogy legújabb filmje olyan messze esik a visszafogottságtól, mint Freddy Krueger a pedagógusi pályától. A Mandy – A bosszú kultusza harsány, zabolázatlan lázálom. Egy LSD-mámorban fogant körutazás a pokolban. Az a fajta rémálom, amit akkor tapasztalsz meg, miután valami nagyon durva narkotikum hatása alatt régi ponyva fantasyk borítóit böngészed, miközben a tv-ben épp a Hellraiser megy, a rádióból pedig üvölt a death metal-félóra. Ez utóbbival nem is állunk teljesen messze a valóságtól.

A Mandy ugyanis részben egy  posztmodern nosztalgiatrip.

Az év 1983. Az egyszerű favágó Red (Nicolas Cage) barátnőjével, Mandyvel (Andrea Riseborough) él festői idillben az isten háta mögött (a Kristály-tó mellett) lévő kunyhójukban. Ám békéjüknek hamar véget vet a helyi LSD-keresztény szekta, melynek vezetője (Linus Roache) szemet vett Mandyre. Sajnos az emberrablásnak van egy nem várt következménye: a lány nem értékeli a rezidens Charles Manson közeledését. Utóbbi ezt rossz néven veszi, és elkövet egy igazán meggondolatlan dolgot, amelynek eredményeként aztán Red elindul, hogy a halál pusztító nagyköveteként koncolja fel őt és mindenki mást, aki fejszéje, számszeríja vagy láncfűrésze útjába kerül.

Papíron ennyiről szól a Mandy: a lehető legegyszerűbb bosszú történet, amit valaha is filmre vettek. Ugyanazt a történetet számtalan módon el lehet mesélni. Cosmatos pedig mindegyik lehetséges verzió közül azt választotta, hogy visszanyúl gyermekkora legmocskosabb kultfilmjeihez, (mint pl. a Kobra, Hellraiser, A texasi láncfűrészes mészárlás 2., vagy a Péntek 13.-sorozat) majd ezek elemeit egy irtó hangulatos, neonfényekben tündöklő rémálomvilágban mixeli újra. Egy interjúban úgy fogalmazott: “1983 számomra az álom és a képzelet megfoghatatlan világa”.  A Mandy mégsem egy tipikus nosztalgiapornó, hisz – néhány kivételtől eltekintve – az utalások nem csattanóként vannak jelen, hanem szervesen beleágyazódnak a film világába. Látjuk, hogy mi inspirálta az alkotót, de nincs az az érzésünk, mint ha folyamatosan ordítana az arcunkba, mint a Hannibál-filmek Vörös sárkánya, hogy “LÁTOD MÁR?! ÉRTED MÁR?!”. Pedig a film éppen ebben a nyolcvanas évek legvadabb popkulturális termékei által csapott sátáni orgia eredményeként létrejövő mitikus világban játszódik.

 A Mandy egy filmre vitt power-metal ballada.

Mégis van benne egy fajta kettősség-érzet, ami miatt néha vakartam a fejem, hogy mégis mennyire kéne Cage LSD-mámoros ámokfutását komolyan vennem. Hiszen a film minden karaktere, minden alakítása, minden vizuális eleme a végletekig túl van tolva, viszont az önreflexív játékosság csak ritkán üti fel a fejét. Megjelenik Bill Duke, vagy éppen a legnagyobb tragédia után benyomják a világ legidiótább reklámját és tudjuk, hogy félig-meddig poén az egész. Ám a már-már hömpölygően lassú tempó és a számtalan mitikus és vallási szimbólum sokszor mégis azt az érzetet kelti, hogy itt többről van szó, mint aminek tűnik. Aztán Nic Cage egy lángoló koponyáról meggyújtja a cigarettáját, egy zöld manó pedig sugárban hány a sajttól. A tigris felüvölt, és jöhet a láncfűrész-párbaj. Fogalmad sincs, hogy miről beszélek? Sebaj. Nincs is rá szükség. Hiába a skandináv és a keresztény mitológiai világok elemeiből táplálkozó összetett szimbólumrendszer, a Mandyt nem érteni kell. Ugyanis a különféle mitikus utalások nagy része ugyanazon okból van a filmben, mint a cenobita használt ruha kereskedésből öltöző motoros banda: elképesztő lazán mutat. Ami a lassúságot illeti: az elején még érthető, hiszen így lesz erős a kontraszt az elborult második félidővel szemben, de a tempó ekkor sem lesz túl gyorsabb. A lírai hangulat ellenére is a kicsivel feszesebb ritmus jobban állt volna a filmnek.

Hisz végső soron a Mandy egy művészfilmes tempóban megalkotott trash-agymenés.

Irtó modoros, de közben eszeveszettül menő is tud lenni. Ez egy világok között létező film, és ezt a zene is nagyszerűen mutatja. Hiába a metálos vizualitás, épp a filmzenéből hiányzik a metál: persze a lassan haladó cselekmény alá nem is illene annyira, mint Jóhann Jóhannsson melodikus, sötét szintetizátor zenéje. Az elhunyt zeneszerző utolsó alkotása a korábbi műveihez képest jóval hallgatóbarátabb, ám így is roppant erős atmoszférateremtő erővel bíró synthwave album.

Mindennek a letaglózó őrületnek az origójában pedig ott van maga Nicholas Cage, aki az első félidő visszafogottsága után a játékidő végéhez közeledve folyamatosan pörög fel a maximális Nicolas Cage-tempóra. És működik. Ahogy részegen, kisgatyában őrjöng, vagy csupa vér pofával vigyorog, az máshol nem működne, de itt remekül illeszkedik a film egészének kiszámíthatatlan és öncélú szövetébe. Minden és mindenki körülötte épp olyan elborult, mint ő. A szekta vezérét játszó Linus Roache-t (aki a való életben tényleg szektavezér) érte olyan kritika, hogy nem elég karizmatikus. Viszont éppen ez a lényeg: egy önmaga nagyságában fürdőző, tévképzetes, egoista bolondot alakít, aki a saját környezetében talán képes félelmetes lenni, ám az igazi nagyság és a valódi erő (azaz Cage) mellett nem több egy szánalmas féregnél.

George P. Cosmatos a Rambo 2-vel vagy akár a Kobrával meghatározta és alakította a 80-as évek esztétikáját és kultúráját. A fia egyelőre nem ilyen eredeti filmes, hisz a Mandy – A bosszú kultusza jó részt hozott anyagból dolgozik. (Bár azon vitatkozhatunk, hogy korunk fő stílusa a nyolcvanas évek megidézése, és így Panos filmje épp annyira része a korszellemnek, mint az apjáé voltak a sajátjának.)  Azonban hiába nem újak az építőkockák, napjaink nosztalgia-hullámvasút filmjeivel ellentétben a Mandy végül egy markánsan egyedi és egészen páratlan filmélményé áll össze. Innentől pedig már csak a nézőn múlik, hogy beszippantja-e ez a brutálisan erős audióvizuális horrortrip, vagy inkább felénél kinyomja ezt az ordas nagy blöfföt.

Mandy – A bosszú kultusza. Amerikai horror, 121 perc, 2018. 6,5 Cheddar Goblin-raptor a 10-ből.

A Mandy – A bosszú kultusza 2018.10.26-án jelenik meg DVD-n és BluRay-en

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.