Könyv

Ismerős antihős egy egyedi fantáziavilágban

Barna Benedek
Barna Benedek

2018. 10. 30. 08:02

Az Éjszárny Ed McDonald fantasy-regénysorozatának, A holló jelének az első kötete, és mint ilyennek, elsődleges funkciója az, hogy bevezessen minket az író által teremtett világba, és elmesélje a főszereplő előtörténetét. Ugyanakkor megvan a saját, lezárt cselekménye, vagyis inkább egy epizód-jellegű sztori, nem pedig egy nagyívű történet bevezetője.
Korábban a témában:

A főszereplő, Ryhalt Galharrow szemszögéből elmesélt történet egy olyan világban játszódik, amely felett titokzatos, nagyhatalmú lények uralkodnak. Két csoportjuk, a Névtelenek és a Mély Királyai elkeseredett háborúban állnak egymással – ám harcaikat nem személyesen vívják, hanem az embereket használják hozzá eszközként. Galharrow, az iszákos fejvadász is egy a Névtelenek ilyen eszközei közül, akit azzal bíztak meg, hogy elfogja azokat az embereket, akik a Mély Királyainak híveivé, kémeivé váltak. Viszont a férfi nem volt mindig ilyen lecsúszott és becstelen: egykor ígéretes karrier és családfőként leélt boldog évek reménye állt előtte. Múltja sokáig nyugton hagyja, azonban amikor újabb véres harcok kitörése fenyegeti az országot, feltűnik Galharrow egy régi ismerőse, és a fejvadász ráébred, hogy nem sikerült teljesen kiölnie magából az egykori szépreményű férfiút.

A könyv legnagyobb erőssége egyértelműen a világépítés.

In medias res kezdődik, ezért az elején sok mindent nem értünk még, és csak sodródunk az eseményekkel. Azután azonban szépen lassan a párbeszédekből, illetve az én-elbeszélő magyarázataiból egyre jobban megismerjük és megértjük azt a világot, amelyben a történet játszódik. Elképesztően érdekes, ahogy ebben a fiktív univerzumban keverednek a klasszikus fantasy elemek a Trónok harca-féle sötét realizmussal: egymást váltják a mágia különféle megnyilvánulásainak, felhasználásainak leírásai és az arisztokrácia intrikáinak részletezése. Viszont annak ellenére, hogy egy nagyon különleges, izgalmas világ rajzolódik ki előttünk, a szöveg gyakran csapongó és kapkodó, ami az olvasmányélményből sajnos elég sokat elvesz. Lehetséges, hogy a szerző ezzel a stílussal akart személyes jelleget adni az elbeszélésnek, azonban zavaróak a nehezen követhető leírások. Ugyanakkor a helyszínek bemutatásakor éppen a valamivel részletesebb leírások hiányoznak.

Amennyire izgalmas és érdekes az Éjszárny fantáziavilága, annyira elcsépelt Galharrow karaktere.

Nagyon jól ismerjük a mogorva, cinikus antihőst, akit a világon semmi nem érdekel, viszont amikor a helyzet úgy hozza, hogy szükség van a segítségére: lemállik róla a durva maszk, és megmutatkozik valódi, hősies énje. Ráadásul amellett, hogy sablonos figura, eléggé fárasztó is: az elbeszélést az ő – nem éppen szalonképes – beszédstílusa határozza meg. Ez eleinte még vicces lehet, de idővel unalmassá válik (hacsak az olvasó nem kedveli kifejezetten az ilyesmit). Igazából fejvadász karakterét a helyzete teszi érdekessé: sötét, pusztító erők ellen kell reménytelennek tűnő harcot folytatnia, miközben azt a világot, amit védelmez, szintén elég kétséges moralitású lények uralják. Nem a Jó és a Gonosz harcában választott oldalt, hanem két Rossz közül a kisebbik mellé állt – emiatt legalább együtt tud érezni Galharrow-val az ember, ha a személyisége nem is fogja meg.

Mivel az énközpontú elbeszélés szubjektív, a többi karaktert nem is nagyon ismerjük meg. Egyrészt csak annyit tudunk meg róluk, amennyivel a főszereplő is tisztában van, másrészt eleve csak a vele való viszonyuk miatt érdekesek. Társai pár szóval leírható figurák – szerepük is pusztán annyi, hogy egyrészt megmutassák, Galharrow azért képes kötődni másokhoz, másrészt a diverzitást szolgálják (hiszen egyikük egy harcos amazon, a másik egy sötét bőrű, meleg férfi). A férfi régi ismerőséről pedig ugyan megtudunk pár dolgot, de igazán kidolgozott jelleme neki sincs, inkább csak mint a történések kulcsfigurája van jelen.

Ed McDonald

Valójában persze nem is annyira lényeges a történetben a karakterek jelleme, hiszen alapvetően egy háborús kém-krimiről van szó. Galharrow rájön, hogy áruló férkőzött a végvárként szolgáló határmenti város vezetésébe, és elkeseredetten próbálja kideríteni, hogy ki kémkedik az ellenségnek, és miért. A nyomozása ugyan elég lassan halad, de elég sok helyre eljut közben, és így nagyon jól megismerjük a társadalmat, amelyben él. Viszont nincs igazán jól felépítve a folyamat: az események előrehaladtával nem tűnik úgy, hogy a férfi egyre közelebb kerülne a rejtély megoldásához. Hiányoznak azok az utalások és támpontok, amelyek alapján – mint egy jó krimiben – az olvasó el tud kezdeni elméleteket gyártani, hogy vajon ki lehet a beépített ember, és miképpen tudják majd megállítani, vagy legalább helyrehozni az általa okozott kárt. Így amikor kötet végén kiderül az igazság, nincs meg az „aha-élmény”, mert ekkor szembesülünk azzal, hogy gyakorlatilag esélyünk sem volt rájönni a megfejtésre.

Hiába érdekes és meglepő a megoldás, az olvasó mégis kicsit becsapva érezheti magát.

A könyv befejezése viszont új kérdéseket vet fel, így arra tökéletes, hogy a történet végeztével is fenntartsa érdeklődésünket az Éjszárny világával kapcsolatban. Ha a nyomozásról nem is, az általa teremtett univerzumról nagyon ügyesen csepegtette az információkat az író, ennek köszönhetően elég jól megismerhetjük ezt a különös, elképesztő részletességgel kidolgozott világot – ugyanakkor bőven maradtak még fehér foltok. Éppen ezért, bár ez a történet kerek egész, és megáll a saját lábán is, meghozza a kedvet a folytatás elolvasásához.

Ed McDonald: Éjszárny
Eredeti cím: Blackwing
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 336
Fordító: Benkő Ferenc
Értékelés: 7/10 raptor

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.