Könyv

A kísértetházban végre önmagunk lehetünk

Hári Dániel
Hári Dániel

2018. 11. 07. 08:01

A Netflix The Haunting of Hill House című sikersorozatának magától értetődő eredménye, hogy a produkció alapjául szolgáló regény újra a közönség látóterébe került. Shirley Jackson horrorirodalmi klasszikusa Hill House szelleme címen magyarul is olvasható, vonzó filmes borítóval. Könyvkritika.
Korábban a témában:

A Hill House-i kísértés krónikája először 1959-ben látott napvilágot. Néhány évvel később megjelent Robert Wise filmadaptációja, A ház hideg szíve, amely a horrorfilmek történetében legalább akkora mérföldkővé vált, mint az alapjául szolgáló regény az irodalmi világban. Magyarul Az átok címmel 1999-ben napvilágot látott egy jóval kevésbé elismert mozgóképes feldolgozás is, nemrég pedig a Netflix hozakodott elő Mike Flanagan tízrészes, The Haunting of Hill House névre hallgató művével, amely egy csapásra az őszi sorozatszezon meglepetésévé vált.

Flanagan az elmúlt évek jeles horrorkészítője, Shirley Jackson kísértethistóriáját pedig egészen egyedi módon vitte kamera elé, miközben az alapműből csak a szereplők neveit tartotta meg néhány egyéb fontos motívum helyett. A Hill House szellemének lapjain ugyanis nem egy család évtizedeken átívelő kálváriáját követhetjük nyomon, hanem egy paranormalitást kutató kísérletet. Dr. Montauge könyvet szeretne írni a hírhedt Hill House-ról, és a falai között megfigyelhető jelenésekről. Ahhoz, hogy a vizsgálat teljeskörű legyen, olyan partnereket hív meg az eseményre, akik korábban valamilyen módon már találkoztak a természetfelettivel. Eleanor gyerekkori otthonát kopogó szellem zaklatta, a visszahúzódó, halk szavú nő pedig lelkesen mond igent az invitálásra, hogy így kiszabaduljon fölényeskedő nővére bűvköréből. A másik “szerencsés” Theodora, aki médiumként az átlagembereknél jóval közelebb áll a szellemvilághoz.A kis csapattal tart még az öreg ház örököse, Luke, aki egy tipikus csibész, ám Hill House hamarosan letöri az önbizalmát, ahogy fokozatosan minden szereplő bőre alá, az agyukba és a lelkükbe is befurakszik.Shirley Jackson írása erősen karakterközpontú mű. A szellemjárta házban tapasztalt nem evilági élményeket használja szikeként ahhoz, hogy felboncolja a szereplők társadalmi elvárásoknak megfelelően, külvilág felé mutatott személyiségeit. Az így kitáruló lelki és mentális világuk darabjait újrarendezve megidézze valódi énjüket. Mert Hill House világ a világban. Hamar elhiteti a karakterekkel, hogy ami az ódon falak között történik, az független életük többi területétől, itt mindenki vállalhatja önmagát. Nem is csoda, hogy az első este megejtett bemutatkozás során mindannyian (vagyis sejthetően mindannyian) hazudnak életükről, és inkább szabadjára engedik fantáziájukat. Különösen Eleanorra igaz mindez. A fiatal, introvertált nő szemszögéből ismerhetjük meg az események nagy részét. Jackson ezzel emeli őt főhőssé, és így taszít minket a bizonytalanság csapdájába, hiszen Eleanor oldalról oldalra egyre megszállottabb rabja lesz a ház hazug, hívogató, keserédesen mérgező atmoszférájának. Így sohasem lehetünk biztosak benne, hogy a leírtaknak mekkora része valóság, és mekkora csupán a kísértetház által generált rémes látomás.

Shirley Jackson itt talán épp egy szellemmel kokettálÁm ezek nem is annyira látomások, inkább érzések és sugalmazások.

Hiszen Shirley Jackson nem csak azt tudja, hogy a horror esszenciáját a jól kidolgozott karakterek adják. Tisztában van azzal is, hogy nem az a szörnyeteg, szellem és gyilkos entitás a legijesztőbb, amelyet egy az egyben megmutat, leír az olvasó számára. Sokkal félelmetesebb a folyosók labirintusának végtelenjéből közeledő dobogás, az indokolatlanul keletkező, jéghideg fuvallat és a tébolyult kacaj, amelyet hoz magával. A vérrel írt fenyegetés rémisztőbb annál, aki írta, a szabályos szögeket mellőző építészeti stílus útvesztőhatása pedig nyomasztóbb, mint akármilyen utánunk loholó démon. A Hill House szelleme így kelt félelmet: nem mutat meg semmit, de éreztet mindent.

Egyedül talán az lehet kissé zavaró, hogy a félelemmel párban érkező feszültséget az írónő nem tudja tartósan, fejezeteken át fenntartani. Lehet, hogy ez nem is állt szándékában, de azért biztos, hogy hosszabban ecsetelt lidércnyomásokkal és egy kicsivel feszesebb tempóval még emlékezetesebb lenne az összkép. Persze ez már csak szőrszálhasogatás, mert a Hill House szelleme így is kihagyhatatlan regény a horror rajongói számára.

Shirley Jackson: Hill House szelleme

Eredeti cím: The Haunting of Hill House
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 294
Fordító: Bozai Ágota
Értékelés: 8/10 raptor

vissza a címlapra

Tovatűntek a bűbájos boszorkák

Áldozatból mondabeli hőssé válni is egy opció

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.