Képregény

Távolabb a Távol-Kelet: A magyar mangapiac helyzete

Scheirich Zsófia
Scheirich Zsófia

2018. 11. 17. 08:00

Azt hihetnénk, hogy olyan dolog, mint a japán képregény, csupán keveseket érdekel Magyarországon. Azonban az évente négyszer megrendezett, 10-20 ezer résztvevőt számláló Mondocon, a világsikereket elérő cosplayerek, az aktív közösségi élet és az új tagok folyamatos bevonása megcáfolja a laikus véleményt: a hazai geek szubkultúrákon belül az anime és manga közösség az egyik legnagyobb. Ennek ellenére a nyugati képregények mellett alig jelenik meg egy-egy keleti. Mi lehet ennek oka? A hazai mangahelyzet múltját és jelenét állítja párhuzamba az #Oknyomozó Raptor új cikke.
Korábban a témában:

Mangaszerű ábrázolásokról a 12. század óta beszélhetünk, azonban a formátum modern atyának Tezuka Oszamut (1928-1989) szokás megjelölni, ugyanis az elsők között alkalmazta a manga stílust képregényben. A hazai forrás mellett (pl. egyes kutatók szerint az ukijo-e festészet és Medzsi-kor kulturális hatása) munkáin felfedezhető a 30-40-es évekbeli amerikai képregény lenyomata is, ezt bizonyítja például az amerikai szexideál megjelenése is a japán képregényben: nagy, kerek szemű vékony, szőke lányok. A manga 80 éves történelme során Japán legnagyobb példányszámban eladott írásos médiumává vált, számtalan műfajjal és különböző korcsoportokat megcélzó történetekkel. Jelenleg az ország könyvkiadásának 40%-át mangák teszik ki.

Tezuka Oszamu rajzfilm-figurái között

Viszont ha animéről beszélünk, nem képregényekre, hanem animációs filmekre és sorozatokra gondolunk. Maga a szó az angol animation kifejezésből rövidült anime-re, általában a japán eredetű rajzolt filmekre és sorozatokra használjuk. Története nem olyan régi, mint a mangáé, azonban sokszínűségében és népszerűségében hasonló utat járt be. Az első japán animációs alkotások a II. világháborút követő időszakban jelentek meg. A mangák stílusára alapozva egy olyan technikát dolgoztak ki, amivel viszonylag olcsón lehet animációt készíteni: ezért láthatunk sokszor ismétlődő képkockákat, drámaiságot érzékeltető állóképeket vagy a mozdulatlan karakter mögött elmosódó hátteret. És többek között ők kövezték ki a mangák európai térhódítását.

Már a szocializmusban is néztünk animét

Európában viszonylag fiatalnak számít az anime és a manga, 20-30 éves múlttal büszkélkedhet. Az első, animéknek tekinthető animációs filmek a 70-es években jelentek meg itt, de

az erre épülő szubkultúra hivatalos kezdetének 1990-et szokás nevezni, amikor Franciaországban kiadták az Akira-mangát – ezt 1993-ban pedig a Dragon Ball követette. Mindkét cím felkeltette a francia közönség figyelmét, elindult a műfaj diadalmenete. 1991-ben indult el az első manga újság, az Animeland, 1999-ben pedig megrendezték Európa első animeconjának is nevezhető eseményét, a Japan Expót, amit azóta minden évben megtartanak.

Magyarországra kicsit késve érkezett az anime és mangakultúra, ami sok, a Kádár-korszakra jellemző hátráltató tényezőkkel magyarázható. Például a képregény mint formátum csak néhány kedvelt műfajban, mint irodalmi adaptáció jelenhetett meg. Ennek ellenére a magyar mozikban (pl. Aladdin és a csodalámpa 1986-ban) és tévében már a 70-80-as években sugároztak animéket: Nils Horgersson csodálatos utazása a vadludakkal, 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal, Csip-csup Csodák, Maja, a méhecske. Az akkori közönség nem értesült az animációs filmek japán származásáról, mert ezek koprodukcióban készültek, a hazai tévéújságok és ismertetők pedig azokat a nemzetiségeket tüntették fel a rajzfilmeknél, amelyről fordították. Így lett például Maja és Nils NSZK-s animációs film. Velük párhuzamosan egy-egy rajzfilm megkapta a sajátos képregény változatát (pl. Nils Horgersson és Csip-csip Csodák), melyeket a magyar piac proto-mangáinak is tekinthetünk.

Nils Horgersson csodálatos utazása a vadludakkal is egy anime

A kertévék nevelték ki az első animegenerációt

A 90-es évek is a főleg koprodukciós animéket sugározták (pl. 1993-ban került először adásba a Múmin és az Alfréd, a kacsa), de szép lassan beszivárogtak a japán gyártású animációs filmek, mint a Könyvek könyve vagy a Repülő ház. A nagy anime – és vele együtt az első manga – boomra 1997-ig kellett várni: ebben az évben indultak el az első kereskedelmi tévécsatornák, az RTL Klub és a TV2, amelyeknek kiemelkedő szerepe volt az animék magyar piacra való bevezetésében. A francia közvetítés útján érkezett animék közt volt a korszak két legnépszerűbb sorozata, a Dragon Ball és a Sailor Moon.

Az első magyar nyelvű mangáknak a Sailor Moon kövezte ki az utat Magyarországon. A Semic Interprint Kiadó 1999-ben indította el a Sailor Moon újságot, havi rendszerességgel. A Kádár-korszak szokásaihoz hasonlóan itt is anime-comics változatban jelent meg a történet, de így is siker volt, a fősztorit tartalmazó képregény mellett egy Sailor Moon-füzetek kiadvány is elindulhatott az SM-R széria epizódjaival.

Az első magyar nyelvű mangák

A Semic 2000-ben továbblépett az anime-comicson és kiadta az első magyar nyelvű mangákat: Ai, a videolányt és a Dragon Ballt.

Habár a kiadó vezetője, Láng István villámgyorsan, 8 hónap alatt kötött üzletet a japánokkal, a füzetekhez fűzött remények nem váltak be: az Ai négy rész után leállt, ráadásul erős szülői tiltakozást váltott ki annak meztelenséget is megjelenítő képei miatt, a DB-t pedig 16 füzet után kellett leállítani. Ezzel 2001-ben a manga teljesen eltűnt a hazai kínálatból.

Az önerőből felemelkedő közösség és a manga éve

A Sailor Moon és a Dragon Ball eltűnésével nem szűnt meg az emberek érdeklődése az anime -és mangakultúra iránt. Az internet elterjedése megkönnyítette a japán szubkultúra felfedezését és terjesztését, és önszerveződés kezdődött a rajongók között. Ennek fontos lépése 2003, amikor megalakult a Magyar Anime Társaság, amely a következő feladatokat kívánta ellátni:

  • az anime és a manga népszerűsítése, megismertetése, az ezzel kapcsolatos esetlegesen már kialakult tévedések, sztereotípiák eloszlatása
  • a modern japán kultúra általános bemutatása (pl.: modern zene, szokások, divat)
  • bejegyzett egyesületként jogi háttér biztosítása az ország különböző pontjain szervezett hasonló témakörű és célú rendezvényekhez
  • az országban tevékenykedő más, Japánnal foglalkozó szervezetekkel való együttműködés
  • az animék és a mangák hazai beszerzésének megkönnyítése, az ezzel foglalkozó cégekkel együttműködve magyarországi megjelenésük elősegítése

A Társaság leglátványosabb tevékenysége az animeconok, melyeket Budapesten és több vidéki helyszínen szerveztek a helyi rajongói klubokkal közösen; ezen kívül részt vettek minden olyan eseményen, ami Japánhoz vagy a képregényekhez kapcsolódott. A műfaj népszerűsítésében fontos szerep jutott a 2004-ben indult A+-nak is (2006-tól Animax), amit a Minimax indított este nyolc órától, és az RTL Klub sem hagyott fel az új anime-címekkel: például itt láthattuk először 2000-től a Pokemont és az InuYashát.

A közösség önszerveződése mellett a képregényszakma is aktivizálódni kezdett. Elsők között voltak a Vadvirág Könyvműhely vezetői, Tóth József és Frank Zita. Tóthék láttak fantáziát a keleti képregények kiadásában, első ilyen nyitásuk a japán-amerikai rajzoló, Stan Sakai Usagi Yojimbo című manga-szerű képregénysorozata. Tóthék szerettek volna több manga címet is behozni Magyarországra, azonban a japánokkal nehézkesnek bizonyult az üzletkötés. Így mangák helyett manhwákat, azaz koreai képregényeket hoztak be a piacra, mint például a Borsmentát vagy a mai napig futó A vízisten menyasszonyát.

Usagi Yojimbo, a magányos rónin

Szintén az első fecskék között, 2006-ban alapította meg a Mangafan Kiadót Boros Csaba azzal a céllal, hogy a televízióban futó sorozatokkal párhuzamosan adjon ki mangákat. Először az InuYashát szerette volna megjelentetni, azonban ez nem valósult meg, viszont adódott más: egy úgy nevezett próbamunka, a koreai, de japán megrendelésre készült Árnybíró. A kiadvány beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és ezzel lehetővé vált az akkori menőcímeket is megjelentetni: ilyen volt a Naruto, a Death Note, a Nana és a Vampire Knight. A mangákon kívül 2007-ben elindult az első manga-magazin, az AnimeStars, nem sokkal később pedig a Mangafan újságja, a Mondo magazin. Mindkét folyóirat az animék és mangák kitárgyalásán túl a japán kultúra bemutatását kitűzte céljául. Az első folyóirat végül 2010-ben összeolvadt a Mondóval, és ebben a formában mai napig megjelenik országos terjesztésben. 2017 májusig 700 ezer példány kelt el a magazinból, 2018 augusztusában pedig megjelent a 100. szám.

Az Árnybíróval tesztelték a magyar piacot

A két kiadó mellett további létező és új versenyzők is becsatlakoztak: 2006-ban, szintén elsők között a Fumax a Princess Ai-val, 2007-ben az Athenaneum a kifejezetten képregényekre specializálódott MangaAttack alkiadóval és 2008-ban a Delta Vision a Bersekkel. Az öt kiadó sikereihez egyrészt az is hozzájárult, hogy a piac akkori új résztvevőinek hatására 2005-től a képregények bekerültek könyvesbolti forgalmazásba, és így több olvasóhoz eljuthattak azok, másrészt több médiumon (tévé, újság) és platformon (rendezvények, internet) keresztül is elérte az embereket a japán szubkultúra. Tóth József a manga évének nevezte 2007-et és 2008-at, nem hiába. Bayer Antal adatai szerint az akkori 93 képregénykiadványból a fele manga volt. A 2003 és 2012 közötti adatok szerint a képregénypiacon a legnagyobbnak a Mangafan (104 példány) és a Fumax (53 példány) számított.

Lesz-e még magyar nyelvű manga?

2009-ben a gazdasági világválság a képregénypiacon is éreztette hatását: csökkent a fizetőképesség, az emberek egyre kevesebbet tudtak hobbijukra szánni. Ez a mangapiacon különösen látványos volt: a közönséget főleg tinédzserek alkották, akik nem rendelkeznek önálló keresettel és maximum a szülőktől kapott zsebpénzzel gazdálkodhattak. A vásárlóerő visszaesése szerencsére fokozatosan jelent meg a piacon: a 2009-es és 2010-es rendezvények még sikeresnek mondhatóak, 2011-től azonban jelentős a visszaesés. Bayer Antal szerint 2012-ben csupán 41 kiadvány jelent meg az egész képregénypiacon, 13-ban pedig még ennél is kevesebb, 14-ben pedig csupán 1-2 címből jött a legújabb rész. A szubkultúra jelenlegi helyzetét Markovics Roland, a Mondo főszerkesztője így foglalta össze a 100. Mondóban:

Az utóbbi években nincsenek sorsdöntő események és fordulatok, de a magazin és a rendezvények a csendesebb stabilitás és a lassú, de biztos növekedés ösvényére lépett. Azaz van egy erős és aktív, több mint 10 ezer tagot számláló közösség, ami fenntart egy országos terjesztésben megjelenő lapot és négyszer megtölt a Hungexpót a Mondocon idején.

Az utóbbi időben – részben a rengeteg képregényfilmnek -és sorozatnak köszönhetően – újra felélénkült a hazai képregényes piac. Az új reneszánsz némi reményt adhat az animés szubkultúrának is, hogy ismét kezébe vegye kedvenc történeteit magyar fordításban, azonban idáig ez nem történt meg.

Vajon miért nincsenek most mangák Magyarországon?

A kérdést két oldalról próbálom megválaszolni: Egy rajongói felmérés segítségével megvizsgáltam a magyar animerajongók olvasási -és fogyasztási szokásait, a tényleges piacról és a mangakiadás nehézségeiről a Fumax Kiadó szerkesztőjét, Koncz Ákost kérdeztem.

One Punch Man

A felmérést 189-en töltötték ki, mely nem feltétlen reprezentatív, de ahhoz elég, hogy egy jó képet kapjunk a hazai közösségről.

Ez alapján hazánkban az anime és a manga inkább női műfaj, főleg vidéken élő huszonévesek olvassák.

A kérdőívet kitöltők többsége olvas mangát, azonban ritkábban (38,6%). 28,6% hetente olvas japán képregényt, 16,9% két-három hetente, 13,8% pedig mindennap, 2,1% pedig egyáltalán nem vesz kézbe mangát. Az olvasók többsége – mivel jelentsük ki, jelenleg nincs mangapiac – rajongói fordításban olvassa kedvenc történeteit: ez a kitöltők 76%-át jelenti. 63,4% saját fizikai példánnyal szerzi meg a mangabetevőt, 20,8% mangaapplikációkon (pl. Animo Anime and Manga és MangaMaster) keresztül olvas, a többiek vagy e-comicként (19,1%) vagy könyvtári példányként (7,7%) találkoznak mangákkal.

Egy-egy mangába a legtöbben a tartalomleírás alapján kezdenek bele; ez a kitöltők 61,3% -át jelenti. Őket követik azok az olvasók, akik – például a könyvolvasókkal ellentétben, akik a kiinduló alappal, azaz a könyvvel kezdik a történettel való ismerkedést – a filmes adaptáció, vagyis az anime után kezdenek bele az alapműbe. További nagy befolyásolási faktorok a manga rajzstílusa (53,2%), újságban vagy blogon megjelent ajánló (45,2%) és a mangaka, azaz ki rajzolta a történetet (35,5%).

A válaszadók többsége – pontosan a 78,9% százaléka vásárolt mangát, vagyis a magyar animerajongók hajlandóak hobbijukra költeni. 73,6% hazai könyvesboltokban (Libri, Líra, Alexandra) vette meg az őt érdeklő kiadványokat, továbbá jellemző volt még Mondoconon való vásárlás (59,5%), a külföldről való rendelés (39,2%), ritkább esetben képregényekre specializálódott boltos beszerzés (7,4%) vagy egyéb képregényes rendezvény (8,8%). A rajongók főleg magyar nyelven (88%) olvasnak mangákat, ezt követően még angolul (52%), majd japánul (24%).

Ennek ellenére a következő kérdésem (Vásároltál-e a 2003-2013 közötti animebumm során?) meglepő, de a bővebb válaszok fényében teljesen érthető eredményt hozott:

A rajongók 50,3%-ka nem vásárolt a magyar mangakínálatból.

A válaszadók leggyakrabban a következőkkel indokolták egykori döntésüket:

  • nem jelentek meg túl érdekes címek
  • a válaszadó később csatlakozott a szubkultúrához
  •  nem voltak elérhető kiadványok a lakóhelye közelében
  •  a sokkötetes mangákra nehéz vagy képtelenség befektetni
  •  a magyar kiadványok rossz szöveggondozása és minősége

A többi válaszadó (49,7%), akik vásároltak a fenti időszakban a következő címeket tudhatták gyűjteményükben: Death Note, Nana, Árnybíró, Vampire Knight, Hetalia, D, a vámpírvadász, Love*Com és Naruto, azaz főleg a Mangafan kiadványait.

Death Note - Az legjobb animesorozat?
A Netflix közelgő Death Note-filmjére való tekintettel elmondjuk, hogy miért kihagyhatatlan az eredeti manga alapján készült, 37 részes anime.

A rajongók érdeklődését tekintve Koncz Ákos is hasonlót tapasztalt a közösségben: főleg a 90-es és a 2000-es évek népszerű shonnen (fiúknak szóló történet) és shojou (lányoknak szóló történet) mangák futottak itthon. A Fumax kínálatából legjobban a Bukottak holdja, a három Hetalia-kötet és a boy’s love mangák (pl. Vázlatok, Magányos csillag) fogytak.

A kitöltők többsége (44,3%) akkor venne újra itthon megjelent japán képregényt, ha az felkelti az érdeklődését, 38,4% viszont kínálattól függetlenül is támogatná a hazai mangakiadást. 9,7% árfüggővé tette a költést, 7,6% pedig egyáltalán nem költene erre. Azonban nagyobb a költésre hajlandók aránya, ami pozitív, viszont csak 1500 és 2000 Ft között hajlandó mangát venni (ez a kitöltők 44%). Koncz hasonló érdeklődést tapasztal a hazai közösségben, viszont kiadói oldalról (nem csak a Fumaxéról) számos akadály merül fel. Ahogy korábban a Vadvirágok Könyvműhelynél elhangzott, a japánokkal nagyon nehéz üzletet kötni.

A japánok semmire nem válaszolnak. Nem mondanak sem igent, sem nemet, egyszerűen évekig hallgatnak. Nagy nehezen bólintanak rá bármire is. Ezért jöttek anno a koreai és amerikai mangák, mert kevés eredeti manga tudott jönni a japánoktól. Viszont a hazai rajongók vártak volna menőbb cuccokat – festi le a valóságot Koncz.

A fenti problémát nem a japán üzletfelek direkt szemétkedéseként kell felfogni, forrását a japán üzletpolitika és tárgyalási szokásokban kell keresnünk. Például döntéseket csak hosszas kockázatfelmérés és mérlegelés után hoznak, ami azzal jár, hogy több körben kell több résztvevővel tárgyalni, többször rákérdeznek ugyanarra, többször át akarják beszélni a dolgokat, továbbá fontos nekik, hogy a jövendőbeli ügyfél minél több eredményt fel tudjon nekik mutatni, a végső döntést pedig nem a leendő partner jelenlétében hozzák. Koncz elmondja azt is, hogy a japánok nagyon nem szeretnek direkt mód nemet mondani, ez kellemetlen nekik, arcvesztést jelent a saját kultúrájukban, ezért választják inkább a hallgatást. Viszont magyar szemmel ez egy idegőrlő és a lehető legrosszabb reakció.

Koncz szerint hiába lenne vásárlói oldalról érdeklődés most is a mangákra, már senkinek nincs energiája időt fektetni a japánokkal való tárgyalásokba. További nehézségként említi még a hazai terjesztést: itthon elég körülményes 10-15 kötetes képregényeket folyamatosan piacon tartani és elérni, hogy egyszerre fogyjanak. Emellett a hazai könyvesboltokban a mangák fordított kötése miatt (a japán nyomdatermékeket általában jobbról balra olvassák, és eszerint is fűzik őket) sokszor hátlapjukkal kerültek fel a polcokra, így a vevő nem látta a tényleges kötetet.

Fairy Tail, Tokyo Ghoul és Attack on Titan – főleg ezeket a címeket várják a hazai rajongók

De milyen címeket látnának a rajongók szívesen? Számtalan ajánlás érkezett be a legszélesebb műfaji merítéssel (akadt például olyan válaszoló, aki nyitott lenne a főzős mangákra is). A beküldött címek alapján négy csoportra tudom osztani a válaszolókat:

  • Akik a régen itthon is vetített animék manga verzióját olvasnánk (pl. Full Metal Alchemist, InuYasha, Soul Eater)
  • Akik a félbehagyott képregénysorozatok folytatására vágynak (pl. Berserk, Naruto, Vörös kert)
  • Akik klasszikus mangákat látnának itthon szívesen (pl. Battle Angel Alita, One Piece, Paradise Kiss)
  • Akik a most futó vagy menő történeteket szeretnének (pl. Attack on Titan, Tokyo Ghoul, Kuroshitsuji)

Meglepő viszont, hogy az Akira nem szerepelt a kitöltők kívánságlistáján, és a Ghost in the Shellt is csak egy rajongó írta, miközben anime körökben ezeket szokás említeni, ha a legjobbakról beszélünk.

Az utolsó kategóriába tartozó címek a legszínesebbek, és ez több válaszadó elvárását is lefedi: egy sokszínű mangapiacra vágynak, ahol az érdekes és az átlagostól eltérő történetek dominálnak.

Megállapítható tehát, hogy a hazai animések nyitottak mindenféle műfajra, a sport animéktől (pl. Kuroko no Basuke) a horroron át (pl. Black Bird) egészen a pszichologizáló művekig (pl. xxxHolic). Ezzel vágnak egybe Koncz Ákos tapasztalatai: szerinte a mostani közönség a marginálisabb történeteket, mint a boy’s love-t vagy a horrort is szívesen olvassa, és pár klasszikus is beleférne a kínálatba. Viszont azt is megjegyzi, hogy a rajongók reakciója nagyon felgyorsult, villámgyorsan esik, vagy nő egy-egy sorozat népszerűsége, nehéz lenne ezt kiadással követni, főleg, hogy az igazán népszerű sorozatok jó hosszúak (például az Attack on Titan 2009 óta fut). Kérdés, lenne-e felvevőpiac például egy 40 kötetes Dragon Ballra vagy más hosszú történetre.

Összegezve, a hazai anime -és mangakultúra tagjaiban megvan a hajlandóság, hogy támogassa a hazai kiadást, de csak azzal a feltétellel, ha a legnépszerűbb és legfrissebb kiadványokat veheti meg a könyvesboltokban. Viszont a korábbi rossz tapasztalatok és kulturális különbségek, továbbá a hazai könyvterjesztés jócskán hátráltatják egy új mangaboom eljövetelét. Jelenleg az a legfontosabb kérdés, hogy a régi úttörők visszatérnek-e mangákhoz, vagy új hódítók próbálnak szerencsét, felszámolhatóak-e a magyar terjesztés problémái, és mindezt támogatja-e a közönség?

Források

Ano Blog: Az animék története Magyarországon

Bayer Antal: Volt-e valaha, lesz-e valaha képregénypiac Magyarországon?

Kertész Sándor: Manga keletről (Pókembergeneráció)

Boros Csaba-Markovics Roland: Mondo Jubileum (Mondo 2018/8)

Matóné Szabó Csilla: Egy japán eredetű szubkultúra

Maksó Gyula: Keleti képregény Magyarországon és francia nyelvterületen

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.