Könyv

Zseniális előzménnyel bővült tovább Dracula legendája

Barna Benedek
Barna Benedek

2018. 11. 20. 08:00

Dacre Stoker és Jonathan Dylan Barker nagy fába vágták a fejszéjüket, amikor egy óriási kultusz övezte horrortörténeti klasszikusnak írtak előzményt, azonban a Dracul című regényükkel szerencsére nem okoznak csalódást a vámpírrajongóknak.
Korábban a témában:

Az ember hajlamos lehet legyinteni a Draculra, és elintézni annyival, hogy ez is csak egy újabb vámpírsztori a sorban. Ezért aztán érdemes megismerkedni a regény előtörténetével, hogy a helyén tudjuk kezelni.

Bram Stoker családjának már jó ideje nincs beleszólása a futószalagon érkező Dracula-tartalmak megjelenésébe, ráadásul jogdíjakat sem kell fizetni nekik, ugyanis az 1930-as években jogi képviselőjük baklövése miatt Amerikában köztulajdonná vált a havasalföldi vámpír sztorija. Annak idején beletörődtek a dologba, azonban pár éve az író fivérének ükunokája, Dacre Stoker úgy döntött, éppen ideje, hogy a nagyközönség ismét az ő családjuk nevét kösse a leghíresebb vámpírhoz. Így született meg a híres regény első (!) hivatalos folytatása, a magyarul is elérhető Drakula, az élőhalott. A könyv érdekessége, hogy gyakorlatilag egy metatörténet, mivel egyik szereplője maga Bram Stoker, és szó esik benne a híres vámpírregényének keletkezési körülményeiről is.

icult  Bram Stoke  Abraham Stoker  1845 - 1912  the Irish writer who  partnered Henry Irving in running the Lyceum Theatre in London from 1878 - 1905  He wrote the classic horror story  Dracula  in 1897     Photo by Hulton Archive Getty Images
Bram Stoker

A folytatás Stoker régi feljegyzései és vázlatai alapján készült, és mivel ezekben több utalás volt a Draculában elbeszéltek előzményeire, így gyakorlatilag adta magát, hogy ez alapján egy prequelt is írjanak. Így született meg a Dracul amelyben Dacre Stokerék még tovább mentek, mint az előző alkalommal, itt ugyanis nem egyszerűen mellékszereplőként szőtték bele a történetbe Bramet, hanem őt magát tették meg főszereplőnek. Az író életét követjük tehát nyomon, egy rejtélyes betegség beárnyékolta fiatalkorától kezdve egészen addig, amíg ő és testvérei, immár felnőtt fejjel elhatározzák, hogy megoldják a titokzatos vérszívók rejtélyét.

Ez lényegében egyfajta „igazságtételnek” is tekinthető: míg a való életben a Stoker-famíliát megfosztották a regény jogdíjaitól, addig a könyv lapjain vámpírvadászokként a Dracula-kánon elidegeníthetetlen részeivé válnak.

Míg a Drakula, az élőhalottnak objektív elbeszélője volt (feltehetőleg azért, mert így az eredeti Dracula egyes részeinek át- és újraértelmezése magyarázható azzal, hogy ott a szereplők szubjektív leírásaiban előfordulhattak „tévedések”, vagy „ferdítések”), addig ezúttal Dacre Stoker és írótársa részben visszatértek a naplóregény-formátumhoz. Azért csak részben, mert a két idősíkon, párhuzamosan futó cselekmény egyik szálának ezúttal is külső narrátora van. A múltbeli és a jelenben játszódó események leírásának ilyetén elkülönítése telitalálat, mivel ennek köszönhetően az olvasóban végig ott motoszkál a gondolat, hogy biztosan azért nem írt naplót Bram az időben később történtekről, mert azok annyira szörnyűségesek. Ezzel tehát remekül fenn tudják tartani a feszültséget a szerzők.

A törcsvári kastély, amelyet Dracula kastélyaként tartanak számon.

De nem csak a narráció tekintetében különbözik egymástól a két cselekményszál, hanem gyakorlatilag mindenben ellentétei egymásnak. Míg a jelenidejű események elbeszélése in medias res kezdődik, addig a múltbeli történések esetében a kiindulópont a főhős születése, és attól kezdve lineárisan haladunk előre az időben. Ugyanilyen jelentős különbség, hogy a jelenben Bram egyedül van, egy szobába bezárva, amitől ezt a cselekményszálat végig egy klausztrofób atmoszféra és kevés történés jellemzi; ezzel szemben a múltbéli sok szereplőt mozgat, akik több különböző helyszínen megfordulnak. Ez az erős kettősség pedig tökéletesen illik a Dracula-sztorihoz, amelynek a lényege az ellentétes világok ütközése: a modern Anglia és Kelet-Európa találkozása, tudomány és folklór szembenállása.

A tudósokból és művészekből álló, vallásos Stoker-család a vámpír képében egy olyan lénnyel küzd meg, amely a késő-viktoriánus angliai társadalom félelmeit (a bevándorlást, szexuális szabadosságot és az erkölcsi romlást) testesíti meg.

A két cselekményszál találkozására sokáig kell várni, mivel a múltbeli események csak nagyon lassan haladnak előre. Sokáig elidőzünk Bramék gyermekkorában, és a titokzatos körülmények közt eltűnő, majd évekkel később feltűnő házvezetőnőjük utáni nyomozás is eltart egy jó darabig. Közben pedig az ember végig azon gondolkodik, hogy vajon mikor jelenik már meg maga Dracula. Ugyanakkor van értelme a hosszú felvezetésnek, hiszen a regény éppen azt hivatott bemutatni, miként szerzett tudomást Stoker a vámpírokról, és mivel egy olyan világban él, amelyben a hasonló lények már a legendák homályába vesztek, így érthető, hogy sokáig tart az információmorzsák összeszedegetése. Dracula gróf belépője pedig annyira zseniálisra sikerült, hogy abszolút megéri a várakozást.

J.D. Barker és Dacre Stoker

Gyönyörűen fel van építve a történet, és ha a kötet végén elolvassuk a szerzők leírásait arról, hogy mi igaz a regényben szereplő eseményekből, akkor kiderül az is, milyen ügyesen keverték össze a valóságot a fikcióval.

Ez alól Vámbéry Ármin személyének a sztoriba ágyazása az egyetlen kivétel. Bár azt tudjuk, hogy a híres magyar utazó valóban ismerte Stokert, és annak idején az eredeti regény is a vámpírtéma szakértőjeként hivatkozott rá, a Dracult olvasva kissé mégis erőltetetten hat, hogy pont „kéznél van” egy vámpírszakértő, amikor kell. Vámbéryt ugyanis eredetileg egy teljesen más ügyben keresik fel a főhősök, aztán kiderül, hogy egészen véletlenül mindent tud ezekről a legendás lényekről. De elnézhető a szerzőknek, hogy nem tudták igazán jól beléptetni a történetbe, mert végül is egy egészen érdekes karaktert csináltak belőle, aki idővel a sztori fontos részévé válik.

A történetvezetés mellett a stíluson is nagyon erősen érezhető az, hogy Dacre Stoker ezúttal a Dracula-rajongó forgatókönyvíró, Ian Holt helyett az elismert horrorírót, J.D. Barkert választotta maga mellé szerzőtársnak.

A Dracul ugyanis egy elképesztően igényes szöveg, kivételesen érzékletes leírásokkal.

Nem sűrűn vehetünk olyan könyvet a kezünkbe, amelyek olvasása közben ilyen tisztán megelevenednek előttünk az események. Ráadásul Stoker és Barker úgy teremtenek minden egyes jelenetben remek atmoszférát, hogy közben nem érezzük azt, hogy túlírt lenne a regény – itt nincsenek felesleges szövegrészek. Ez pedig azért lényeges, mert bár ez egy erősen történetorientált regény, de mégiscsak egy horrorról van szó, ebben a műfajban pedig hatványozottan fontos a hangulatteremtés.

Izgalmas, fordulatos, néhol kifejezetten véres Draculaelőzményregényt sikerült összehozni a szerzőknek, amelyet szerencsére nem sújt a prequelek rákfenéje sem: egyáltalán nem lesz kevésbé izgalmas attól, hogy tisztában vagyunk a főhős és a főellenség későbbi sorsával. Nekünk ráadásul még külön érdekességgel is szolgál a magyar vonatkozásai miatt. Érdemes tehát félretenni miatta az utóbbi időben eléggé túltolt vámpírtémával szebeni ellenérzéseinket!

Dacre Stoker & J.D. Barker: Dracul
Kiadó: Agave Könyvek
Eredeti cím: Dracul
Kiadás éve: 2018
Fordító: Bosnyák Edit
Oldalszám: 512
Értékelés: 9/10 raptor

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.