Könyv

Többszörös tudattal akár szórakoztató is lehet az emberiség megmentése

Nagy Judit Áfonya
Nagy Judit Áfonya

2018. 12. 05. 08:00

Az emberi agyat másoló android létrehozása régóta közkedvelt toposza a sci-fi irodalomnak, de a témakörön belül sok különböző koncepcióval találkozhatunk. Köztük legnépszerűbb a teljesen gép, de öntudatra ébredő robotok és az emberi tudattal, de géptesttel rendelkező androidok, bár nem kell messzire szaladni embertestű, géplelkű teremtményekért sem. A MI, Bob azonban felturbózta kicsit a jólismert sablonokat.
Korábban a témában:

Az újítás a már ismert történetekhez képest annyi, hogy egy emberi tudathoz korlátlan mozgásteret kapcsolt. Ezzel akkora szabadságot adott a címszereplő exmérnök Bobnak, hogy a fülszövegben is említett felvetés valóban helytálló: a regény világa korlátlanul bővíthető.

De kezdjük az alapszituációval: adott egy hirtelen meggazdagodott, jó humorú, geek fickó, Bob, aki a rászakadt vagyont felmérve azt sem tudja, mihez kezdhetne a pénzével. Befizet hát egy halál utáni kriotechnikai tartósításra, “sose lehet tudni”-alapon. Mint kiderül, ez bizonyul élete (halála) legjobb döntésének, és csaknem két évszázad múlva immár test nélkül, de emberi identitástudatát megőrizve ébred fel egy nem túl kellemes jövőben. Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet.
Főként, mert a ma bárki számára megtapasztalható jelenünkből, tehát a valóságból indul ki, és jut el egy olyan lehetséges jövőbe, amely egyszerre disztopikus és fantáziadús. A rossz földi körülmények mellett nagy hangsúlyt kap az újrakezdés lehetősége, az ismeretlen felfedezésének öröme is. A regényben Bobbal történt hibernációs eljárás teljesen a valóságból vett dolog, hiszen már 50 éve annak, hogy a californiai Berkeley egyetem pszichológia professzorát, James Hiram Bedfordot folyékony nitrogénbe áztatva lefagyasztották. Azóta több cég is rálépett a krionika rögös útjára, és akad köztük, amelyik a testet nem, csupán a fejet hajlandó eltárolni egy jobb, tudományosan fejlettebb jövő reményében. Valószínűleg ez ihlette meg Dennis E. Taylor fantáziáját is, hogy aztán zseniális módon szője tovább a történetet, elvezetve egy olyan korba, ahol óhatatlanul is megkezdődik az emberi faj pusztulása.

Ahogy arra az egészen játékos MI, Bob cím is reflektál, nem egyetlen embertudatú gépről van itt szó, hanem a kiinduló személyiség, az újraélesztett Bob tudatának sokszorozódásáról. Ez lehetőséget teremt arra, hogy minden egyes replikánsban más-más jellemvonások legyenek a dominánsak, így tulajdonképpen Bob százféle arca mind külön testet kaphat egy gigászi felfedezéshez. Ezek a mesterséges, önmagukat másoló teremtmények aztán legyőzve az idő és a tér korlátait olyan messzeségekbe juthatnak el az emberiség képviselőiként, ahová a realitás talajáról nézve még évezredekig nem merészkedhetünk, már ha feltételezzük még fajunk jelenlétét addig.

MI, Bob nem kertel, nem mentegeti az emberi viselkedést, és nagyon realisztikusan mutatja be, hogy a kontrollt elveszítve miként képes önmagát a kihalás szélére sodorni az a faj, amely ugyanakkor a galaxist bejáró mesterséges szerkezetek prototípusait is képes volt megalkotni. Ez a kettősség nagyon valósághűen ábrázolja, mit jelent embernek lenni: kíváncsiságot és kapzsiságot, tudásvágyat és hatalomvágyat egyszerre.

Ám egy olyan elmének, amely életében is kellően szabadelvű és tudományos érdeklődésű volt ahhoz, hogy embertudatú mesterséges intelligenciaként is kiválóan helyt álljon, nem jelenthet problémát eligazodni a politika egyetemes viszonyrendszerében sem. Sőt még az sem okoz gondot, ha ellenséges államok által az űrbe juttatott, katonai stratégák tudatával megfertőzött szerkezetekkel kell háborút vívnia a galaxisért.

A regény egyszerre nagyívű és egyszerre fókuszál a közeljövő gondjaira is. A különböző, “bobtudatú” szondák tényleg megteremtik annak lehetőségét, hogy a több szálon futó történet mindegyike izgalmas és változatosan legyen, valamint sose fogyjon ki a humor a tulajdonképpen egymással interakcióba kerülő Bobok között. Meglepően jól szórakoztam, hiszen a nem túl rég hasonló témában olvasott, önmagának embertudatot fejlesztő droid Martha Wells sokszoros díjnyertes könyvében fele ennyire sem volt vicces és érdekes, de még tudományosan megalapozott sem. Ráadásul a fejezetek előrehaladtával a kibontakozó tartalom mögött olyan kérdések is lappanganak, mint hogy szabad-e istenségként előlépve befolyásolni egy frissen felfedezett bolygó őslakosságát?

Van-e jogunk ténylegesen birtoknak tekinteni egy újonnan felfedezett naprendszert, noha megállapítható, hogy mások, talán még a boboknál is fejlettebb lények már jártak ott?

Kell-e még háborút vívnia egymással olyan nemzetek képviselőinek, akiknek szülőhazája rég elpusztult, kölcsönösen megsemmisült? Meddig tart a nemzetközi jog, hol kezdődik az önbíráskodás?

A MI, Bob egy regény-trilógia kezdő darabja, így nem meglepő módon számos kérdésre nem, vagy csak részlegesen kapunk választ, és a belengetett, fejlettebb életformára utaló jelek kibontása is várat még magára a későbbiekben. Remélem, hogy  nem túl sokáig.

Dennis E. Taylor: MI, Bob
Eredeti cím: We Are Legion (We Are Bob)
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2017
Fordító: Oszlánszky Zsolt
Oldalszám: 352
Értékelés: 8/10 raptor

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.