Kirsch Ákos tudományos-fantasztikus krimije, a Kolónia a távoli jövőben játszódik, amikorra az emberiség már meghódította a csillagokat és számtalan bolygót gyarmatosított. Azonban a szerző azon írók közé tartozik, akik szerint még ekkorra sem sikerülhet valamiféle utópiát megvalósítani.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A történet a Poszeidón nevű bolygón indul, amely több okból is kulcsfontosságú a galaxist meghódító emberiség számára. Ennek a víz borította planétának egyetlen városában született és nevelkedett főhősünk, Cale Jonson, aki a helyi rendőrség alkalmazottja. Nyomozóként őt hívják ki a cselekményt elindító gyilkosság helyszínére, és ahogy a férfi egyre jobban beleássa magát az ügybe, egy galaktikus méretű összeesküvés kezd kirajzolódni előtte.
Sci-fi-rajongóknak ismerős lehet ez az alapkoncepció: az utóbbi időben számtalan hasonló történetet láthattunk vagy olvashattunk már, mint pl. a The Expanse, az Altered Carbon vagy az Artemis.
A Kolóniához hasonlóan a fentebb említett történetek is a távoli jövőben játszódnak, és egy bűnténnyel kezdődnek, hogy azután főszereplőjük valamilyen nagy konspirációba keveredjen. Éppen ezért aki követte az utóbbi években a tudományos-fantasztikus irodalmat, annak már nem tud igazán újdonságot mutatni ez a regény.
HIRDETÉS
Ahogyan a konfliktusokat, úgy a karaktereket is jól ismerjük: főhősünk egy múltbeli esemény miatt megkeseredett nyomozó, akinek ellenfelei egy háttérben megbúvó, gazdag és gátlástalan manipulátor és egy kegyetlen zsoldos vannak az események középpontjában.
A szereplőknek nincs igazán kidolgozott jelleme, mindegyiküket csak néhány tulajdonság írja körül, és ezek alapján lényegében szinte mindenkiről tudni lehet, hogy mit fog csinálni. Van azért szerencsére olyan szereplő, akiről kiderül, hogy nem az, akiknek hittük, ám ezek mellékes karakterek. Persze mivel a regényben inkább a cselekményen van a hangsúly, nem pedig a szereplők jellemzésén, így ez önmagában nem lenne végzetes probléma.
Mert a karakterek sablonosságánál és egysíkúságánál sokkalta zavaróbb, hogy az olvasó már jóval a nagy leleplezés előtt sejtheti, ki lehet az összeesküvés mozgatórugója. Éppen ezért nem azt várja az ember, mikor bukkan a főhős egy olyan nyomra, ami alapján következtetni lehet arra, ki áll mindennek a hátterében, hanem azt, hogy mikor esik már le a nyomozónak is az, ami nekünk a kezdetektől magától értetődőnek tűnik. Ez pedig minden feszültséget kiöl a krimiből.
Azért mindezek ellenére mégsem mondhatni, hogy egyáltalán ne tudna meglepni minket a Kolónia. Azzal például tud némi bizonytalanságot teremteni, hogy nem fél gond nélkül végezni karaktereivel, így senkiről nem lehet előre tudni, megéri-e a következő fejezetet.
A könyv azonban igazán amiatt érdekes, ahogy három különböző történetet – egy politikai összeesküvés felgöngyölítését, egy etikátlan tudományos kísérlet felszámolását és egy idegen civilizáció nyomainak felfedezését – összefűz benne az író.
Az egyes cselekményszálak alakulása kiszámítható, de a közöttük levő váltások váratlanok. Amikor a főhős végre jó nyomon halad az összeesküvés felderítésében, elindul egy másik történetszál, amelyet nem sokkal később egy harmadik követ. Ezek után az ember nem tudja eldönteni, hogy vajon melyik lesz a domináns: amikor már azt hiszi, hogy tudja, a három közül melyiket viszi tovább Kirsch, akkor visszakanyarodunk egy másikhoz. Így pedig végül is az író kellően el tud bizonytalanítani, és egy idő után gyakorlatilag kiszámíthatatlanná válik, hogy mégis mire akarja ezt az egészet kifuttatni. Maga a befejezés pedig az a fajta, amelyet az olvasók egyik fele érdekesnek és elgondolkodtatónak fog tartani, másik részük ellenben kiábrándítónak és idegesítően talányosnak.
A Kolónia egy pörgős és könnyen olvasható szöveg, helyenként (különösen a párbeszédekben) esetlen megfogalmazásokkal és ismétlődő szófordulatokkal. Tudományos-fantasztikus regényként jól működik, a gyarmatbolygót és a galaktikus politikát bemutató részei élvezetesek, még ha nem is tudnak igazán újat mutatni, de krimiként vannak komoly hiányosságai.
