Magazin

Maszkos önbíráskodók járják az utcát, mi pedig ezért szeretjük őket

A legtöbb klasszikus szuperhős gyakorlatilag elképzelhetetlen valamilyen álarc nélkül, és gyerekként valahogy fel sem merül bennünk, hogy valami gond lehet azzal, aki nappal öltönyös milliárdosként, éjjel pedig denevérembernek öltözve járja a várost. Mivel a cél mindig az elesettek segítése és a város, a bolygó vagy éppen az univerzum megmentése a pusztulástól, elnéztük nekik, milyen eszközöket vagy öltözékeket választanak ezek eléréséhez. Pedig ha a mostani korszellem szemüvegén keresztül vizsgáljuk, lehet, hogy nekik is elkelt volna egy segítő kéz.
Korábban a témában:

Mentális problémák a filmvásznon

Gondoljunk csak a Vasember -filmek Tony Starkjára, aki folyamatosan alvászavarral és pánikrohamokkal küzd, amelyek olyan súlyosak, hogy szakemberek szerint mind a poszttraumás stressz szindróma és a szorongásos zavar is felismerhető bennük. Fémjelmeze tökéletes metaforaként szolgál arra, hogy Stark bármennyire is egy cinikus és kemény figura a környezete felé, ugyanolyan emberi problémákkal küzd, mint bárki más. Mentális betegségei miatt a feltaláló magánélete is válságba kerül, gyakran alkoholba fojtja bánatát és már szinte semmiért nem tud lelkesedi ami korábban örömmel és izgatottsággal töltötte el.

A gyászt és veszteséget feldolgozni képtelen Bruce Wayne szintén tankönyvi példája a poszttraumás stressz szindrómának, nála e mellé még a depresszió és hasadt személyiség is társul. Wayne elváltoztatott hangon, denevérnek öltözve járja Gotham utcáit, védve azt a bűnözőktől – szinte már várva arra, hogy valami sötét dolog történjen, ahol közbeavatkozhat, bepótolva ezzel azt amit a szülei meggyilkolásakor „elszalasztott”. Valódi énje Batman, és nem Bruce Wayne, a milliárdos.Egyes rajongói elméletek szerint Batman valójában egyike az Arkham Elmegyógyintézet lakóinak, és a Jokertől kezdve egészen a Méregcsókig mindenki az ő hasadt elméjének szüleménye.

A depresszió félre nem ismerhető jeleit mutatja Matt Murdock, alias Daredevil is. Bár úgy tűnik már nincs vesztenivalója, hiszen szerelmét, Elektrát meggyilkolják, ezért félelem nélkül él, a legnagyobb szörnyek, amikkel a legfélelmetesebb szembenéznie, azok a saját démonjai. Murdock esetében különösen érdekes, hogy a képregényekben felmenői között többen is küzdenek a depresszióval.

James Gunn Super című filmjének főszereplője, a teljesen hétköznapi Frank egy nap rájön, hogy gyönyörű felesége a drogkereskedő Jacques-kal csalja. A sokk hatására elhatározza, hogy leszámol szerelme új pasijával, ezért a álruhát ölt és Crimson Bolt néven veszi fel a kesztyűt az élet igazságtalanságával. Nem kifejezetten a klasszikus feldolgozása egy szakításnak.

Akik a saját kezükbe vették az igazságosztást

Nem csak a mozivásznon fordul elő, hogy valaki jelmezbe bújva indul útnak a halloweeni időszakon kívül: a seattle-i Benjamin John Francis Fodor számára ennél mi sem természetesebb. A ma már Phoenix Jones néven ismertté vált UFC-harcos szerint a feltűnő öltözékre azért is van szükség, hiszen így „munka közben” a rendőrség nem keveri majd össze a szuperhősöket a közönséges bűnözőkkel.

Pár éve Jones éppen a kisfiával indult volna hazafelé, amikor észrevette, hogy betörték az autója ablakát – a gyerek megvágta magát a szerteszét heverő üvegszilánkokkal, ekkor jött az elhatározás, hogy álruhában segít majd az elesetteken. A férfi először csak egy símaszkban harcolt, ám később már egy fényes-arany-fekete overallban és teljes arcot takaró maszkban rótta az utcákat, néhány év múlva pedig már társakat is talált furcsa hobbijához.

Amellett, hogy Jones számos drogdílert és tolvajt megleckéztetett már szuperhős-karrierje során, ő is szerzett néhány sérülést amelyeket igyekszik titokban tartani: egy alkalommal késsel ejtettek rajta súlyos sebet, az egyik verekedés közben pedig az orrát is eltörték, bár az eseteket sosem jelentette a rendőrségnek, és a hírek szerint magánorvosnál kezeltette magát, hogy még inkább sebezhetetlennek tűnjön. Népes rajongótábora mellett azért bőven akadnak olyanok is, aki szerint Jones mentális zavarokkal küzd, és valószínűleg nincsenek is olyan messze a valóságtól: az egyik bírósági meghallgatáson az UFC-harcos szintén jelmezben jelent meg, éppen csak ráhúzott egy csíkos pólót és rendőri felszólításra sem volt hajlandó levenni az arcát takaró maszkot.

Azt feltétlenül hangsúlyozni kell, hogy ezek az emberek bűncselekményt követnek el, amikor beavatkoznak más emberek konfliktusaiba, vagy önkényesen büntetik a bűnözőket. Aki ilyet tesz, az általában agresszív, paranoid személyiség, sőt akár paranoid skizoid zavarban szenvedő egyén is lehet.

– válaszolta a Roboraptor kérdésére Végh József, kriminálpszichológus.

Többségük gyermekkorban elszenvedett valamilyen bántalmazást, és nem tudtak elégtételt venni bántalmazójukon. Felnőttkorukban, jellemzően nagyjából 30 éves koruk után ez a trauma és vele együtt az elfojtott agresszió felszakad, ezért alig várják, hogy történjen valami és beleavatkozhassanak. Olyan országokban gyakoribb ez a jelenség, ahol az igazságszolgáltatásba vetett hit megingott, és egyes csoportok úgy érzik, a társadalmi igazságszolgáltatás hatékonyabb lehet.

A maszk és a ruházat jelentősége, hogy az illető nem akar „beleállni” a tetteibe, és az, hogy ennek segítségével újra és újra elkövethesse azokat. Ám egy idő után fel fog ébredni benne az igény, hogy eggyé váljon az arctalan maszkos figurával, és civil énje is a „hős” szerepében tetszeleghessen, így törvényszerű, hogy egyszer le fogja buktatni magát.

Nem csak az USA-ban találkozhat az ember álarcos igazságosztókkal: a britek Knight Warriorja 19 éves kora óta próbál beleavatkozni a Salford utcáin történő eseményekbe, és közben megküzdenie a saját antiszociális viselkedésével. Ő egy YouTube-videóból inspriálódott, amin New York utcáin járőröző „szuperhősöket” látott, és úgy érezte, magára kell vállalnia ezt a szerepet. Hasonló elhatározással indul útnak esténként Sydney Black Rat-je, és Zac Mihaljovic is –  utóbbi nem sokat gondolkozott a névválasztáson, egyszerűen Batmanként hivatkozik magára, és elkészítette névadója autóját és jelmezét is.

Egy szintén denevérembernek öltöző férfi nemrég Dr. Phil Talk Showjában is feltűnt „Goose Wayne” néven. Ő azután kezdett fekete jelmezben járni (még fényes nappal is) , miután megkérte barátnője kezét. A műsorban ugyan két pszichiáter felajánlotta neki a segítségét, de a férfi tartja magát ahhoz, hogy az égvilágon semmiféle lelki problémával nem küzd és, hogy menyasszonyának el kellene fogadnia, hogy innentől főállásban csap majd le (kéretlenül) a helyi bűnözőkre.

A ferencvárosi denevérember

Budapesten sem kell messze menni, ha valaki egy köpenyes igazságosztóval akar találkozni: a 39 éves Krisztián szintén Gotham őrzőjének történetéből inspirálódott. A magára csak Batboyként hivatkozó ferencvárosi férfi gyerekkora óta rajong a szuperhősökért, de az eredeti Sötét Lovagtól eltérően ő nem mindig egyedül tesz rendet a kerület bűnözői között, inkább hívja a rendőrséget, ha felszólítására „nem hagyják abba tevékenységüket.” Itthon egyébként úgy tűnik nem mindenki rajong az álarcos jótevőért, előfordult már ugyanis, hogy kitiltották szórakozóhelyekről, és durván, gúnyosan bántak fele. Egyvalaki azonban biztosan örök támogatója marad: 74 éves édesanyja, aki a Batboyról készült dokumentumfilmben elmondta, hogy bár a koraszülött Krisztián magatartászavarai már kisiskolás korában kiütköztek, a szíve a helyén van, hiszen ő mindig arra tanította: segítsen azokon akiknek szüksége van erre.

Szinte nincs olyan ország Argentínától Dél-Afrikáig, ahol valaki  ne érezné magában a késztetést, hogy megvédje a világot a gonosztól, miközben a világ kissé furcsán és aggódva tekint rá. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem léteznek valódi, egészséges lelkű hősök, akik tényleg olyan helyeken segítenek, ahol nagy a baj. Talán még többen is vannak, mint gondolnánk, csak ők nem viselnek álarcot, vagy színes kezeslábast és jellemzően a saját nevükön mutatkoznak be – ha éppen nem a legnagyobb titokban jótékonykodnak. És valószínűleg fogalmuk sincs arról, hogy idő közben szuperhőssé váltak.

(Garamvölgyi Flóra)

Mi folyik itt Rénszarvas-hegyen?

Karin Tidbeck novellái a valóságot és a természetfelettit elválasztó vékony határról mesélnek. Rénszarvas-hegy könyvkritika

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.