Képregény

A félelem nélküli ember melankóliája

Karen Page halott. Szerelme halála teljesen megbénította Hell’s Kitchen világtalan ördögét, a Fenegyereket. Sosem érzett elemi erejű, egzisztenciális iszonyat kerítette hatalmába. Az ember, aki nem ismeri a félelmet, életében talán most először valósággal retteg. Hogy mitől,  azt még maga sem tudja. Fenegyerek így az emlékeibe menekül, hátha a múltban megtalálja a választ a jelen és a jövő kérdéseire. Ez az alapfelvetése a Fumax kiadásában nemrég nálunk is megjelent, Jeph Loeb által írt és Tim Sale által rajzolt Fenegyerek: Sárga című kötetnek, amely egy megkapóan melankolikus és nosztalgikus utazás a címszereplőjének érzelmi világába és a Marvel képregények hőskorába.
Korábban a témában:

Fenegyerek, a Marvel univerzum zord, önmarcangoló vörös lovagja nem mindig volt olyan komor, mint ahogyan manapság Frank Miller történeteinek és az abból is építkező Netflix sorozatnak köszönhetően ismerjük. Amikor 1964-ben a vak ügyvéd, Matt Murdock először öltötte magára Fenegyerek alteregóját a képregényfüzetek lapjain, egészen azt a benyomást keltette, mintha egy sárga pizsamás, vak Pókember kalandjait olvasnánk.

Háztetőkön ugrálva, humoros beszólások közepette vert meg bárgyú szupergonoszokat és olyan gengsztereket, akiket mintha csak egy Rejtő Jenő képregényből szalajtottak volna. A mindezt lehetővé tevő radarérzéke pedig kísértetiesen emlékeztet Pókfej pókösztönére. 

Magánéletében a legnagyobb drámát a közte és a Foggy Nelson, legjobb barátja és munkatársa, valamint közös asszisztensük Karen Page között jelen lévő, szappanoperaszerűen melodramatikus szerelmi háromszög okozta. Korai kalandjai, melyekben olyan világklasszis szuperbűnözőkkel vette fel a harcot, mint Elektro, a Bagoly, Mr. Félelem vagy éppen a Matador – akinek annyi a képessége, hogy egy matador – mai szemmel már bájosan megmosolyogtatóak. Stan Lee a védjegyének számító könnyed, humoros stílusban írta őket, és nem is volt más célja ezekkel a történetekkel, mint szórakoztatni. A Daredevil nevet eleve azért adta a karakternek, mert hangzása a 20-as-30-as évek swashbuckler kalandfilmjeit idézi meg.

Az első Daredevil sorozat #1, #3 és #5 számainak borítói. Forrás: Hálózsák.hu

Aztán eltelt majdnem negyven év, közben jött a mára már ikonikussá vált vörös jelmez (Wally Wood rajzoló kreálmánya, Daredevil vol. 1. #7), majd Roger McKenzie, Frank Milller és Dennis O’Neil írók munkái, akiknek köszönhetően a 70-es, 80-as években kialakult a ma is ismert borongós, noir elemekből táplálkozó Fenegyerek.  A magyar olvasókhoz már kapásból ez a komolyabb Fenegyerek jutott el, mikor a Semic Interprint először közölte itthon önálló sztoriját a Marvel Extra #11-ben.

Jeph Loeb író és Tim Sale rajzoló eredetileg 2001-ben kiadott, hat részes minisorozata a Fenegyerek: Sárga azonban – címéből sejthetően – egészen a sárga jelmezes kezdetekig nyúl vissza.

Miközben hősünk a jelen elől a múltba menekül, (újra) láthatjuk, ahogy apja halála után Fenegyerekként az álarcos bűnüldözők útjára lép, miközben ügyvédként megpróbál megfelelni az örege kívánságának: „Legyél valaki!”. Beleszeret Karenbe, találkozik a Fantasztikus Négyessel, és megküzd az első ellenfeleivel. Ugyan Loeb története nagy vonalakban követi az első hat Stan Lee által írt Fenegyerek füzet cselekményét, mégis több és érdekesebb egy szimpla remake-nél. A képregényekben járatosak jól tudják, hogy a népszerű hősök eredettörténetét időről időre újra elmesélik a kiadók, jellemzően akkor, amikor a multiverzumok olyannyira összekuszálódnak, hogy érdemesebb tiszta lappal indulni. A Fenegyerek: Sárga azonban nem ilyen indíttatásból született, ez egy – kánonon kívül helyezkedő? – teljesen önálló minisorozat.

Noha Loeb remekül fűzte össze Lee alapvetően önálló epizódjait, hogy azokból egy összefüggőbb, kerekebb történet álljon össze, a kötet igazi zsenialitása Tim Sale varázslatos tusfestésében rejlik. Sale remekül képes megteremteni a 60-as évek hangulatát, noha a történetben konkrétan semmi nem utal arra, hogy hol járunk, viszont a képeket nézve egyértelmű, hogy ez nem a gondterhelt jelen, hanem a nosztalgia által is szebbé varázsolt, egyszerűbbnek és könnyebbnek tűnő múlt.

Ez a nosztalgia két irányban is működik. Egyfelől remekül kiemeli a kontrasztot a mostani Fenegyerek és a „boldog békeidők” között, amely harsányabb, színesebb és élénkebb, mint a történet kereteként megjelenő sötét jelen, amelynek monokróm világából csak a főhős vérvörös jelmeze világlik ki. Ez a nosztalgiaérzet pedig az olvasót is könnyen a hatalmába kerítheti, noha a korai Marvel képregények egészen eltérő vizualitással rendelkeztek, a múltidéző rajzstílus és a vidám színek hatására az emberben hamar felötlenek „azok a régi szép idők”, mikor gondtalanul falta a szuperhősök lélegzetelállító, ám magukat nem túl komolyan vevő kalandjait. Sale azonban nemcsak hangulatot fest kifogástalanul, hanem az akciójeleneteket is képes már-már filmszerű dinamikával rajzolni.

A Fenegyerek: Sárgában a sárga, mint szín – tudatos vagy sem – sokkal több jelentéssel bír annál, hogy Matt Murdock apjának, Bunyós Murdocknak ez volt a kedvenc színe, és így a fia is ezt választotta az első álruhája színéül. A sárga egyfelől a melegség és a boldogság színe. A pozitív érzelmeket is gyakorta társítják ezzel a színnel, így tökéletesen megragadja a történet nosztalgikus atmoszféráját. De a sárga a kettősség színe is, amelynek jelentőségét talán nem kell túlmagyarázni egy maszkos igazságosztó esetében, akit az apja arra nevelt, hogy ne legyen bunyós, de mégis kénytelen valamit tenni, ha az intézményrendszer csődöt mond. A legtalálóbb értelmezés azonban Alice A. Bailey New Age szerzőtől származik, aki szerint az emberek hét metafizikai, pszichológiai típusba sorolhatóak. Ezek közül a negyedik a sárga, melynek jelentése: harmónia, amelyhez konfliktuson keresztül vezet az út. Murdock pedig abszolút ilyen karakter, aki folyamatosan küzd azért, hogy megteremtse a harmóniát a magánélete, az ügyvédi karrierje és az erőszakos, bosszúszomjas alteregója között. Ezt a konfliktust tovább erősítik azok a sztorik, amelyekben Murdock mindemellett hithű katolikus is, ám a karakter ezen aspektusa Stan Lee korai történeteiben még nem jelent meg, így Loeb sem foglalkozik vele.

Noha Loeb története eredetileg füzetekben jelent meg, a kötet olvasva egyértelmű, hogy így az igazi. A hat füzet ugyanis – ellenben Stan Lee eredetijeivel – nem hat önálló sztori, hanem hat fejezete ugyanannak a történetnek. Az író remekül fogja Lee alapjait, és hozza át őket modern, komolyabb képregények világába. A narráció egy olyan eszköz, ami egy jó képregényben általában felesleges, itt azonban remekül működik, ugyanis nem az író narrál, hanem a főhős. Az egész történetet kizárólag Matt Murdock/Fenegyerek szemszögéből ismerjük meg, így ugyan a pár oldalra felbukkanó gonosztevők motivációi hiányosnak hathatnak – pl. miért rabolta el a Bagoly Karent? -, illetve a cselekmény itt-ott kissé vázlatosnak tűnhet, de sokkal közelebb kerül a főhős az olvasóhoz. Loebnak sikerül megszólaltatni a maszk mögötti embert, annak minden melankóliájával és kétségével együtt. Annak köszönhetően, hogy a cselekmény lényegi része visszaemlékezés, az eredeti Stan Lee füzetekből vett elemek sem érződnek idegennek, vagy komolyan vehetetlennek. Ráadásul jelentést ad olyan elemeknek, amelyek Leenél semennyire sem voltak megmagyarázva. Például hogy miért változik meg hősünk ruhájának a színe.

Sajnos a különleges hangulat, az érzékletes karakterépítés és a remek vizualitás ellenére is hiányzik az igazán erős katarzis. A Fenegyerek: Sárga ugyanis kissé olyan, mint egy korszak epilógusa. Mintha egy sorozat kilencedik részében, a végső nagy összecsapás előtt a hős visszatekintene, hogy erőt merítsen a múltból és megértse, hogy miként jutott ide. Noha Loeb és Sale ezt az utat nagyszerűen lefestették, mégis hiányzik az a bizonyos „végső összecsapás”. A Marvel-rajongóknak, de összességében a (szuperhős)képregények kedvelőinek ezen apró hiányérzetem ellenére is csak ajánlani tudom a kivitelezésben is roppant igényes kötetet, hiszen egészen intim és emberi megközelítése a Fenegyerek mítosznak.

Fenegyerek: Sárga, amerikai képregény, 168 oldal

Pontszám: 8/10

Szerzők: Jeph Loeb, Tim Sale

Kiadó: Fumax kiadó

Kiadási év: 2019.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.