Film

A Tűnj el! rendezője sem tud győzelemet aratni önmaga felett

Jordan Peele második filmje, a Mi, egy feszült és hátborzongató horror, ám sajnos túlságosan is hasonlít saját gonosz teremtményeire: olyan, mintha a Tűnj el! félelmetesebb, kissé egyszerűbb, visszamaradott és lelketlen hasonmása lenne.
Korábban a témában:

Adelaide Wilson (Lupita Nyong’o) férjével és két gyerekével nyaralni indul idilli tengerparti házukba, ám a kiruccanás első éjszakáján egy idegen család jelenik meg bejárójukon. A kéretlen vendégek az ő bizarr és gonosz hasonmásaik. Rejtély, hogy pontosan honnan jöttek, de gyorsan világossá válik, hogy a Wilson család kiirtása első helyen szerepel céljaik között. Így Adelaide-ék kénytelenek átélni mindenki legszörnyűbb rémálmát: saját énjük legrosszabb verziójával kell élet-halálharcot vívniuk.

A Mi alapkonfliktusa valóban ennyire egyszerű, ám pont ez teszi annyira élvezhető lélektani pokoljárássá. Mert minden egyéb réteg és filozófiai mélység, amit a kiváló témaválasztás adta egyszerű analógiákon túl Jordan Peele író és rendező a filmbe ültet, mint egy csónak irányíthatatlan motorja sodorja zátonyra művét. Emiatt pedig – Wilsonékhoz hasonlóan – a néző szembekerül a rendező felé támasztott, illetve Peele is a saját magával szemben felállított elvárásai sokaságával. Bár ezúttal szigorúan a műfaj szabta kereteken belül marad, egyértelmű, hogy a rendező minden más tekintetben nagyon szerette volna előző filmje, a Tűnj el! szellemiségét továbbörökíteni. Sajnos azonban minden olyan aspektusában, ami a Tűnj el!-t zseniális mesterművé teszi, a Mi csúnyán elhasal.

Szimbolikája üres, mitológiája felületesen összecsapott, társadalmi reflexiója pedig homályos és nehezen értelmezhető.

A film rengeteg jelképet sorakoztat fel, főleg expozíciója és első fél órája alatt kapkodhatjuk fejünket a finoman elhelyezett utalásokat kutatva. Azonban ezek az elemek szinte mindegyike önmagáért létezik és csak attól nyernek értelmet, hogy később viszontláthatjuk őket. Nagyszerű példa erre a rengetegszer feltűnő bibliai idézet – Jeremiás 11:11 – aminek szövege el sem hangzik a filmben, és utólag olvasva sem válik egyértelműbbé, mire is utalhat a választott sor. Leginkább az a benyomása az embernek, hogy Peele szimplán a strófa 11:11-es száma miatt választotta ki, ezzel is csak a tükörképekre való utalgatások sorát bővítve, a szövegnek pedig kevéske jelentéstartalmat tulajdonítva. Ez természetesen nem vízválasztó probléma, sőt egyszerű, de jól működő írói húzás az ilyen előrekacsintgatások használata, amely ügyesen színezik a cselekmény építkezését. Viszont a néző, aki a Tűnj el! intellektusa miatt ült be a filmre, folyamatosan keresi az utalások mögött rejlő mélyebb tartalmat, így végül akaratlanul is csalódni fog azok egyszerű és mindenféle csattanót nélkülöző jelentésében.

A Mi mitológiája már sokkal komolyabb problémákkal küzd. Peele nem elégedett meg azzal, hogy nyitva hagyja a doppelgängerek létezésének okait, és valamivel egyszerűbb, de feszült és jól működő horrorként kezelje művét. Ehelyett az utolsó húsz percben olyan magyarázkodásba kezd, amiből félmegoldások kínos sora bontakozik ki, és komolyan aláássa az alaposan felépítettnek ható történet valódi átgondoltságát. Ez azért is nagyon furcsa, mert előző filmjében a rendező profi, határozott és közérthető módon volt képes lecsapni az összes labdát, amire sztoriját felépítette. Mintha ezúttal lett volna egy jó ötlete, rengeteg gondolata, amit el szeretett volna mesélni, de ez valahogy csak egy kavargó massza maradt a fejében, számára sem állt össze egy egységes konstrukcióvá, így pedig már átadni sem tudta tisztán.

Hasonló a helyzet a film társadalmi vetületeivel is. A játék önmagunktól való félelem kérdésével nagyszerűen működik: a film kifejezetten jól képezi le a témát, rengeteg lehetőséget ad, hogy kényelmetlenül szembesüljünk azzal, milyen esélytelen küzdelmet folytatunk nap mint nap önmagunkkal. Ezen felül azonban nem igazán tud konzekvens kritikát megfogalmazni közösségeinkről és kapcsolatainkról. Fel-felsejlenek homályos gondolatok az amerikai álom hamisságáról, a társadalom hanyatlásáról, diszfunkcionális kapcsolatokról, de végső soron ezek csak a saját fantáziánkban léteznek, mi látjuk bele az eseményekbe. A film ugyanis nem ad semmilyen támpontot a rétegeinek felfogására, gyakorlatilag csak sejteti azok jelenlétét, aminek következtében nem csoda, hogy esélytelenül próbáljuk felfedezni és megfejteni azokat, ha léteznek egyáltalán.

Mindezek ellenére azt mindenképp el kell ismerni, hogy a Mi egyszerű horrorként remekül működik.

A feszültség a legelső pillanattól kezdve tapintható, a cselekmény az események kezdetétől a végéig pörög, nagyszerű ritmust diktálva, hogy egy pillanatra se veszítse el a figyelmünket. Peele még mindig nagyszerű rendező, profin használja fel a home invasion zsáner elemeit, zsigeri félelmet generálva. A kreatív beállításokkal és briliáns zeneválasztásokkal pedig igazán intenzív élménnyé válik Wilsonék harca a keze alatt. Ugyanilyen ügyesen forgatja ki a horror jól ismert kliséit, igaz, ez helyenként már-már infantilis viccelődésbe fordul, de összességében ez nem ássa alá érdemben a nagyszerű humorát. A casting szintén telitalálat: a színészek nagy része a hasonmások bőrében tud igazán kibontakozni és kivétel nélkül borzasztó félelmetes alakításokat nyújtanak. De mindenki más eltörpül Lupita Nyong’o mellett, aki elképesztő karizmával rabolja el a rivaldafényt a többiektől, gyakorlatilag egyszemélyes showt varázsolva az egészből. Már csak miatta is megéri megnézni egyszer a filmet. Ha tehát egyszerű horrorfilmként tekintünk rá, a Mi kifogástalan szórakozást nyújt. Csak Peele nem tudta beérni ennyivel, így nehéz figyelmen kívül hagyni a hibáit.

És ettől válik igazán jelentőssé, hogy milyen előfeltevésekkel ülünk be a filmre. Aki csak egy egyszerű horrort szeretne látni, az elégedetten áll majd fel a stáblista után, mert a Mi abszolút nem nézhetetlen, sőt mindenképpen érdemes egyszer megtekinteni. Aki viszont az új Tűnj el!-t várja Jordan Peele-től, az nagy valószínűséggel csalódni fog. Éppen ezért akkor élvezhetnénk legjobban, ha félre tudnánk tenni minden előzetes elvárásunkat, és önmagában élveznénk a filmet. Sajnos azonban önmagunkkal szemben nagyon nehéz győzelmet aratni.

Mi – amerikai horrorfilm, 116 perc. 2018. 
Értékelés: 6/10 raptor

Az Mi teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.