HIRDETÉS

HIRDETÉS

Film

Shazam: A Superman-utánzat, aki Marvel kapitányként teremtette meg a szuperhősfilmet

Miközben Shazam épp meghódítja az ezüstvásznat, és jó irányba viszi a DC filmuniverzumot, mi beleástuk magunkat a karakter mozis történetében. A görög istenek erejével bíró Billy Batson nem most lépett ki először a képregények lapjairól. Sőt, sokkal nagyobb hatása volt a szuperhős filmek alakulására, mint azt a legtöbbünk gondolná.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

1938. április 18. Az újságárusoknál szerényen megjelenik egy új kiadvány. „Akció képregények”! Olvasható hatalmas skarlát betűkkel a címlapon, alatta pedig egy kék ruhás, vörös köpenyes fazon egy gépkocsit emel a feje fölé. Megjött Superman, és vele együtt a képregények aranykora. Két évvel és több ikonikus DC hőssel később a Fawcett kiadó terjesztési igazgatója, Roscoe Kent Fawcett bement a szerkesztőségbe, az asztalra csapott, és ráparancsolt a stábra: „Csináljatok nekem Supermant, de olyat, akinek az alteregója felnőtt férfi helyett egy 10-12 éves kisfiú”. Így 1940-ben a Whiz Comics második számának színlapján megjelent Marvel kapitány, aki szinte mindent tudod, amit – az akkori – Superman.

Volt azonban két lényeges különbség. Az egyik, hogy Superman eredettörténetével ellentétben Marvel kapitány háttere nem a sci-fi ponyvák világából, hanem az ókori görög mitológiából merített. Ám a későbbi siker szempontjából ennél is fontosabb eltérés lehetett, hogy Fawcett elképzelésének megfelelően Marvel kapitány maskarája nem egy felnőtt férfit, hanem a tizenéves rádiós riportert, Billy Batsont rejtette. Aki, ha kimondja a SHAZAM varázsszót, elnyeri Salamon bölcsességét, Herkules erejét, Atlasz szívósságát, Zeusz hatalmát, Akhilleusz bátorságát, Merkúr gyorsaságát és persze egy izomtól duzzadó, felnőtt férfi testét. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a Marvel kapitány képregények eladásai a negyvenes évek közepére magasabbra szálltak, mint bármelyik kortárs szuperhősé, beleértve mindannyijuk origóját, a piros bugyis Acélember kiadványait is. Hisz a fő célcsoport úgy kaphatta meg a szuperhősös akciót, hogy közben a főhőssel is sokkal jobban tudod azonosulni. Ám a kapitány kirobbanó sikere nem maradt megtorlatlan, Superman a legpusztítóbb fegyverét vetette be ellene: az ügyvédeit.

A DC ugyanis beperelte mind a Fawcett Comicsot, mint pedig a Republic Picture-t, miszerint Marvel kapitányt Supermanről másolták. Mivel az ötvenes évekre jelentősen megcsappant az érdeklődés a szuperhősök iránt, a Fawcett úgy érezte, hogy nincs értelme folytatni a pereskedést, így inkább örökre lemondott a Marvel kapitány-képregények közléséről. Majd mikor a hetvenes években a DC új hősökkel akarta bővíteni a kínálatát, megegyeztek a Fawcett-tel, hogy Marvel kapitány náluk folytatja pályafutását. Csak éppen időközben megjelent egy új képregénykiadó (na vajon melyik?), aki 1967-ben már levédette a saját magáról elnevezett új hőse neveként a „Marvel kapitány” elnevezést. Így az eredeti kapitány kénytelen volt Shazam néven belépni a DC-hősök panteonjába.

HIRDETÉS

De vissza a 40-es évekbe: a képregények népszerűségére Hollywood is hamar felfigyelt. Mivel pedig a B-kategóriás filmekben és sorozatokban utazó – és John Wayne karrierjét is elindító – Republic Pictures képtelen volt megszerezni Kripton utolsó fiának filmes jogait  egy élőszereplős mozisorozathoz (azokat ugyanis a Paramount birtokolta),  a The Adventures of Captain Marvel lett a legelső képregényen alapuló, élőszereplős szuperhőssorozat.

Persze a sorozatot nem egészen úgy kell elképzelnünk, ahogyan azt ma ismerjük.  A 30-as, 40-es évek sajátos mozifilmes műfaja volt az úgynevezett serial. Ezek a jórészt kaland-, western- és sci-fi-történetek általában 10-15 darab, negyed és félóra közötti hosszúságból álló fejezetből álltak, amelyeket leginkább a szombati mozimatiné részeként, két film között vetítették le. Ellenben a korai, jórészt epizodikus TV sorozatokkal, ezek sokkal összefüggőbb történetet meséltek el. Bár mindegyik résznek megvolt a maga kalandja, és az elején röviden összefoglalták, hogy mivel ért véget az előző fejezet, a cselekmény megértése miatt a részeket nem lehetett tetszőleges sorrendben nézni. A legjellemzőbb tulajdonságuk a fejezetek végén található, hatásvadász cliffhanger volt. A lányt elrabolták, a hős felrobbant, a néző pedig kénytelen volt a következő heti részre is befizetni, hogy aztán megtudja, vajon sikerült-e a főhősöknek kikeveredni a halálosnak tűnő kelepcéből. Nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el azzal, hogy ez természetesen mindig sikerült nekik, egészen tizenöt percig, amikor az epizód végén ismét úgy tűnt, hogy a gonosz talán győzedelmeskedhet.

The Adventures of Captain Marvel nem pusztán az első olyan serial, és így élőszereplős mozialkotás volt, amely szuperhős-képregényt adaptált az ezüstvászonra, de a kor és a műfajának egyik emblematikus darabja. Sőt, sokak szerint a serial műfajra specializálódott Republic Pictures egyik legjobb sorozata. Szóval tökéletes belépő a műfaj bájos világába, és persze kortörténeti érdekességnek sem utolsó.

A serial műfaj egyik legnevesebb alkotó párosa, William Witney és John English rendezésével készülő filmsorozat 1941 márciusában vette a kezdetét és már az első Curse of the Scorpion alcímet kapó fejezet is roppant tanulságos.  Többek között azt is rögtön megtudhatjuk belőle, hogy a filmproducereket/írókat régen sem érdekelte annyira, hogy mindenképpen hűen közelítsenek a feldolgozott képregényhez.  Sőt, kifejezetten érthetetlen változtatásokat is eszközöltek.

Történetünk Sziámban (ma Thaiföld) veszi kezdetét, ahol a Malcolm-expedíció tagjai éppen feltárnák a Sírok völgyét, hogy megismerjék a rég eltűnt Skorpió Királyság kincseit. Főképp a legendás Arany Skorpióra fáj a foguk, amely egyfelől egy pusztító fegyver, ám arra is, hogy bármilyen anyagot arannyá változtasson.  Az expedíció tagja a fiatal Billy Batson is, aki hiába próbál nagyon gyermeteg hangon beszélni, nem leplezheti a tényt, hogy képregényes alteregójával ellentétben egy húszas éveinek második felében járó férfi. A helyiek ugyan egyáltalán nem örülnek annak, hogy öreg fehér muksók ólálkodnak a kulturális örökségük közelében, ám az imperializmus nem állhat le holmi turbános barbárok miatt. Így a kutatók bemerészkednek a kazamatákba. Azonban nem sokkal az Arany Skorpió megtalálása után csapdába esnek. Batson azonnal a segítségükre siet. Ekkor jelenik meg neki a nagy hatalmú, ősi varázsló Shazam, aki méltónak ítéli meg „fiút”, hogy ezentúl ő legyen Marvel kapitány. A bajnok, akinek feladata, hogy az emberiséget megvédje a Skorpió erejétől.  És ennyi. Innentől kezdve Batson Marvel kapitány, és kész. Nincsenek olyan eredettörténetes lózungok, mint, hogy a kiválasztottnak fel kell fedeznie az erejét, és meg kell lelnie a hőst a szívében. Készen vagyunk: az öreg Shazam visszalép a kriptájába, Batson ki mondja a varázsszót, ami átváltoztatja, Marvel kapitány pedig megmenti a csapdába esett tudósokat.

Persze a magukon semmilyen ázsiai jegyet nem viselő bennszülötteknek nagyon nem tetszik a gyarmatosítók sírfosztása, így este rajtaütnek a táboron. Ezzel pedig színre lép a sorozat főgonosza: a helyi erőket valóban irányító, rejtélyes Skorpió. Fura sajátossága volt a 40-es évek ezt követő szuperhősös filmsorozatainak (Batman, Amerika Kapitány, Superman) is, hogy legtöbbször nem használták a képregényekből ismert főgonoszokat, hanem teljesen új ellenfeleket találtak ki a hősöknek (akik általában nem léptek túl a maszkos/őrült tudós/bűnbanda vezér sablonján). Pedig Marvel kapitány képregényes nemezise, – a mostani mozifilmben is szereplő – őrült tudós Dr. Sivana épp annyira illene egy ilyen ponyva sorozatba, mint a csuklyás Skorpió, és talán kevésbé röhejesen is nézett volna ki.

Bénácska jelmeze ellenére azt azonban meg kell hagyni, hogy a karakter hangját adó Gerald Mohr orgánuma tökéletesen hátborzongató a megalomániás mesterbűnöző szerepéhez. Sőt, a rejtélyt, miszerint a Skorpió a tudós társaság egyik tagja, sikerült úgy kezelni, hogy még mai szemmel se legyen túl kiszámítható. Ahogyan klasszikusan sármos és keménykötésű Tom Tyler is kiváló választás volt Marvel kapitány szerepére. Kár, hogy a sorozatban meglepően keveset szerepel, ugyanis Batsonnak gyakran csak az utolsó pillanatban jut eszébe, hogy akár át is változhatna a szuperhőssé. Újabb érthetetlen húzása a sorozatnak, hogy a főhős először mindig úgy akarja megoldani a helyzetet, hogy nem alakul Marvel kapitánnyá. Olyan ez néha, mintha egy pisztolypárbajban először késsel próbálna érvényesülni, mielőtt eszébe jutna, hogy ott a hatlövetű az övén.

A kínosan rasszista és etnocentrista első fejezet után hőseink visszatérnek Amerikába, hogy aztán kezdetét vegye a macska-egér játék köztük és a Skorpió között. A csuklyás gonosztevő hétről-hétre próbálja megszerezni a tudósoknál lévő, az Arany Skorpiót működtető lencséket, vagy legalább megölni a terveit rendre meghiúsító Kapitányt (és a mindig kotnyeleskedő Billy Batsont.)  Az átlagosan tizenhat perces etapok kellően pörgősek ahhoz, ma se legyenek túl unalmasak, hiszen minden epizód az előző cliffhanger feloldásával indult, majd egy újabb cliffhangerben kiteljesedő akciójelenettel zárult.

Mai szemmel nézve egyaránt szerethetően bénácska, mulatságos, meghökkentő és olykor kínos. Ez utóbbi nem is főleg az elavult effekteknek – mint amilyen a főcímben repülő hős, amiről lerí, hogy egy bábu – hanem a készítés korának, olyan kulturálisan meghaladott sajátosságainak köszönhető, mint amilyen a Sziám lakóinak ábrázolása. Korunk lelkes képregény- és szuperhősfilm-fogyasztója azokon is csak hatalmasat pislogna, ha látná, hogy a hősies kapitány olykor milyen hidegvérrel mészárolja le ellenfeleit. Egyszer menekülő embereket géppuskáz le hátulról, egy későbbi részben pedig a már ártalmatlanított gengsztert nemes egyszerűséggel ledobja egy felhőkarcoló tetejéről.

A halálnak meglepően kevés jelentőséget tulajdonítottak ebben – az amúgy jórészt gyerekek körében népszerű – műsorban. Billy Batson például egészen könnyen túl teszi magát azon, hogy – Marvel kapitányként – a kezei között hunyt el az expedíció egyik tudósa, hiszen a következő jelentben már széles mosollyal érkezik meg a kutatók gyűlésére. Bár az egytucat fejezet során a Skorpió gyakorlatilag mindegyik felfedezővel végez, ők a tudomány emberének hideg közönyével viseltettek barátaik halála iránt. Azaz szinte sosem került később szóba, ha valaki meghalt.

Az sem nagyon foglalkoztatta őket, hogy a semmiből felbukkant egy szuperhős. Nyilván a történek ilyen szintű elnagyoltsága egyfelől a rövid játékidőből, másfelől pedig a nézői igényekből fakadtak. Hiszen a gyerkőcök akciót vártak el, az pedig teljesen mindegy, hogy mennyire elnagyolt, körülményes vagy éppen teljesen logikátlan események sora vezet el oda. Sőt, minél nyakatekertebb a cselekmény, annál szórakoztatóbb. A mai, rétestésztaként elnyújtott sorozatok, és szinte kizárólag folytatásokból álló mozis kínálat idején egészen megdöbbentő, hogy a The Adventures of Captain Marvel-nek olyannyira nem terveztek folytatás, hogy a sorozat végén a főszereplő elveszti a szupererejét, mert a gonosz bukásával és az Arany Skorpió elpusztításával a világnak már nincs szüksége Marvel kapitányra. Pedig a hasonlósan népszerű serial-hősök ugyanúgy nem úszták meg a folytatást, mint a mai blockbuster-sikerek.

Egyvalami biztos: Marvel kapitány kezdeti kalandjai óta a képregény/szuperhősfilmek (és sorozatok) rengeteg utat tettek meg. Viszont sosem árt olykor-olykor visszanézni, hogy hogyan is indult az egész, főleg, ha az indulás olyan bájosan szórakoztató, mint a The Adventures of Captain Marvel. Arról nem is beszélve, hogy az MCU sikere részben éppen abban rejlik, hogy felismerték, hogy a szuperhősök mindig is a folyatásos közegben működtek legsikeresebben. A Marvel filmek stáblista utáni bónusz jelenete tulajdonképpen a régi serialokat záró cliffhangerek modern megfelelői.

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.