Ebben az országban már az álmokat is betiltják

A finn szerző regénye ezúttal egy olyan szigetvárosba visz, ahol tilos álmodni. Akit mégis álmodáson – vagy a helyiek szerint, álompestisen – kapnak, azt a Megbélyegzettek Háza nevű helyre viszik, és többet nem látják. Az esetleges megbetegedéseket szigorúan szemmel tartják, és az álmodás legelső tüneteinél kiveszik a közösségből a megfertőződött illetőt. Mindenki tart attól, hogy álmodni kezd, mert ezzel örökre kikerülne a társadalomból, sőt halál is várhat rá. Ilyen berendezkedésű világban él a történet elbeszélője, Eliana szövőnő, aki a Szövők nagynevű házában, több társával együtt szövi a szigorú minták szerint felépülő szőtteseket. Azonban amikor egy csupa vér, eszméletét vesztett lányt találnak házuk előtt, Eliana élete teljesen felbolydul. A sérült és néma lányról nem tudni semmit, kilétéhez az egyetlen nyom egy láthatatlan tintával készült tetoválás a tenyerén: Eliana neve. Mi köze van a sérülthöz, mi köti őket össze? Eliana erre a kérdésre keresi a választ.

Itäranta új kötete stílusában és elbeszélésmódjában követi A teamesternő könyvét, mondhatni, hozza azt, amit első regénye alapján várok tőle. A szerző líraian ír, a szavak hömpölyögnek, akár a hullámzó tenger (ezt Varjasi Csilla fordítása is ügyesen adja vissza), Eliana pedig Noriához – A teamesternő könyve főszereplőjéhez –  hasonlóan tapogatózik a felnőttek ármányai közt, hogy megtalálja az őt nyugtalanító kérdésekre a válaszokat.

A két könyv közötti nagy különbség a főhősnők köré felhúzott világokban jelenik meg.

Míg A teamesternő könyvében egy olyan világ bontakozik ki az olvasó előtt, ami nagyban emlékeztet a mienkre, hisz Itäranta részben saját jövőnket vetíti benne előre (Mi lesz, ha nem jut mindenkinek iható víz?), addig A tiltott álmok városa sokkal inkább álomszerű fantasy világ, melynek lakóit gúzsba köti a fölöttük uralkodó Tanács, akárcsak a fonalak a Szövők Háza labirintusába tévedőket.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

És a műnek ez is a legerősebb része, ahogy a szerző a regény univerzumát építgeti. Az olyan elemek, mint például  a szövés köré felhúzott vallásos gyülekezet, Elianáék félig vízivárosként működő otthona, vörös korallra épülő gazdaság, gyógyításra használt medúzák és a történetben felbukkanó lények és sejtelmes mitológiai magyarázatok egytől egyig teljesen egyedi hangulatot varázsolnak Itäranta regényének. A könyvben megismert, a Szövőházában húzódó sötét járatokban pedig olyan misztikus zugok tárulnak fel, mint amiket Ofélia fedezett fel Guillermo del Toro A faun labirintusa című filmjében, vagy mint amilyenek a most felfutóban lévő weird fiction művekben bukkannak fel.  Mindezeknek köszönhetően tényleg azt érezheti az olvasó, hogy hasonlóval még nem is találkozott.

A tiltott álmok városában Itäranta egy korábban tárgyalt témája is központi szerepet kap. A cselekmény jelentős részét képezik az autoriter hatalommal és az elnyomással kapcsolatos gondolatok. Azonban míg ezen témák feldolgozása A teamesternő könyvénél teljesen jól működött, addig ez esetben a figyelem megoszlik a diktatúra rendszere és az azon túli természetfeletti bemutatása között, ezzel kicsit túlzsúfolttá téve a cselekményt. Itäranta alig 280 oldalon épít fel nyomozós szálat, hatalom elől való bujkálást, mutat be munkatáborokat, valamint leplezi le a sajátos szigetvárosának titkait és elkerülhetetlen sorsát. Mindegyik elem jó ritmussal felépített fejezete a könyvnek, de több oldalban hatásosabban és kevésbé zsúfoltan lehetett volna elbeszélni őket. Így viszont egyes cselekményszálak nagyon könnyen kioltják a többit, és végül az egyik sem ér el igazán katartikus hatást, hiába mutat ilyen irányba az összes rész felvezetése.

A tiltott álmok városa tehát nem tökéletes könyv, azonban a számtalan kreatív ötlet és nagy gonddal szőtt cselekménye képes feledtetni apróbb hibáit. Ezzel a finn szerző bebizonyítja, hogy másodjára is képes klasszikus SFF elemekből és kedvenc témáiból teljesen egyedi hangulatú történetet alkotni.