Magazin

La Llorona mondájában a mexikói identitás éledt újjá horrorként

A héten bemutatott A gyászoló asszony átka lehet, hogy csak egy újabb természetfeletti horrornak tűnik, de La Llorona története már Mexikó – spanyolok által történő – meghódítása előtt kísértett, és a mítosz éppoly kegyetlen, mint annak az országnak a történelme, melynek szenvedését reprezentálja. De miben is áll pontosan a fehér ruhás asszony legendája, és mit jelent a mexikói emberek számára?
Korábban a témában:

La Llorona legendás alakjának sok különböző inkarnációja létezik. Az angolban gyakran fordítják például ‘weeping’ (síró) vagy ‘wailing woman’-nek (siránkozó asszony) is. Bár minden történet és megjelenítés kissé eltér egymástól, általában banshee-ként ábrázolják.

A banshee a kelta Bean Sídhe szóösszetételből ered, jelentése tündérasszony, szellemasszony. A legendák szerint minden régi klánhoz tartozott egy banshee, aki elhunyt családtagjait volt hivatott siratni. Általában régi lakhelye közelében lehetett hallani sikolyait, s ezek jelezték a halott tragédiájának milyenségét is: ha a siránkozás hangos, akkor a halál erőszakos; ha halk, akkor békés volt.

La Llorona is egy fehér ruhába öltözött jelenés, akit folyópartokon, tavaknál, egyes történetek szerint útkereszteződésekben lehet látni. Elveszett gyermekeit siratja, kiket ő maga ölt meg. Szörnyű tettét őrültségében követte el, miután rájött, hogy férje (vagy szeretője) hűtlen volt hozzá, s elhagyta őt, hogy feleségül vehessen egy rangban hozzá közelebb álló nőt. A valaha élt fiatal és gyönyörű (ám szegény vagy épp őslakos) asszony miután ráismert tettére, a történet szerint magával is végzett, eltévedt lelke pedig ma is örök nyughatatlanként bolyong. Bizonyos esetekben a gyermekgyilkosságot késsel vagy tőrrel mesélik el.

Korai források

A legenda keletkezési ideje bizonytalan, de sokak szerint a spanyol hódítók előtti időszakból való. La Llorona történetéről azt tartják, hogy azok közé a baljóslatú előjelek (ómenek) közé tartozott, amik megjósolták az azték birodalom, és így Mexikó leigázását. A Duran-kódexben foglaltak szerint, Montezuma (II. Moctezuma) azték uralkodó (1466 – 1520) el is rendelte, hogy ha valaki jajgató asszonnyal találkozik az utcán, addig ne hagyja békén, míg az el nem mondja bánatát. Állítólag az őslakosok hallották is éjszakánként a síró nőt, sőt néhányan úgy hitték, az asszony maga a kígyószoknyás istennő, Koatlikue volt, aki fiát siratja és várja, hogy végre visszatérjen a háborúból.

Bár már ezek a történetek is kötődnek az észak-amerikai ország hiedelemvilágához, egy másik istenségről is érdemes szót ejteni. Egy Mexikó történetével foglalkozó, 16. századi kódex, a Códice Florentino szerint, Csalcsiutlikve („a jáde szoknyás”) a vizek rettegett istennője volt, s az emberek hogy óvják magukat és hajóikat, tiszteletére gyermekáldozattal járó szertartásokat mutattak be. Az áldozatokat anyjuktól vásárolták, és a leírás szerint, az áldozás alatt minél többet kiabáltak, a felajánlás annál sikeresebb volt. Érthető okokból, sokan az istennő alakjával is összefüggésbe hozzák a fehér ruhás asszonyt.

Ősi mítoszból nemzeti azonosságtudat 

A La Llorona-legenda, mint látni fogjuk, nem kizárólag az azték istenekkel kapcsolatos eredetmítoszok miatt fontos az ország számára. Hernán Cortés konkvisztádor érkezése után ugyanis La Lloronát egyre inkább őslakosként kezdték ábrázolni, szerelmét pedig spanyolként, aki végül egy hasonló származású nőért hagyta őt ott. Elárult asszonyként így története gyakran reprezentálta és reprezentálja ma is a meghódított birodalmat, olykor pedig egyenesen a társadalmi osztályok éles elkülönülésének kritikájaként jelenik meg. A fent említett „népi” változat tehát csak a 19. század végén, 20. sz. elején alakult ki. La Llorona történetének így hivatalos változata nincs, hiszen idővel a trauma feldolgozásának színterévé vált.

Egy a Mexikóvárosban, Xochimilco kerületben található tó és csatornarendszer körül évente megrendezésre kerülő eseménysorozat explicit módon is kifejezi a legenda fontosságát a mexikói identitás kifejezéseként. Az egyik korábbi előadáshoz tartozó szlogen például így szólt: ‘Our nation was born from the tears of La Llorona’, vagyis „Nemzetünk La Llorona könnyeiből született”. Ráadásul a történetnek ez a színházi megjelenítése összesen 2 hétig tart, október végétől november elejéig, és magában foglalja a halottak napi ünnepséget is.

Ugyan a mondához csak közvetve kötődik, de a csatornarendszer között megbújó szigetek egyikén, a 20. század második felében a sziget egy lakója játékbabák sokaságát akasztotta fel a fákra babonából, amelyek halála után ma is turisztikai látványosságnak számítanak.

A La Lloronához hasonló történetek sok európai mondakörben is megtalálhatóak, ahol szintén megállapítható az identitásképző és azonosságtudatot alakító erő. Így van ez például a germán és szláv hagyomány „fehér ruhás asszonyával” a lorelei-jel is, vagy a már korábban említett banshee-val. A görög esetében pedig Médeia és Iaszón története illik ebbe a sorba. A különböző régiók természetesen egytől egyig saját, kissé eltérő változatát adták a legendának, hiszen a népi történet variációi mind földrajzi jellegűek.

Popkult

Sokan sokféle módon dolgozták fel a mítoszt, így nem meglepő, hogy Hollywood is bejelentkezett egy másfél órás mozifilmmel. A gyászoló asszony átka története az 1970-es években, Los Angeles-ben játszódik, ahol egy szociális munkás (Linda Cardellini) kénytelen szembesülni a legenda valódiságával. La Llorona ezúttal épp az ő két gyermekét szemelte ki áldozatul, hátha most tényleg sikerül a saját magára vont átok alól feloldozást nyernie.

Bár ez a történet is minden bizonnyal új ízt fog adni a legendának, La Llorona esetében sem beszélhetünk teljesen új popkulturális megjelenésről. Az egyik legkorábbi film 1933-ban született (La llorona), de az első igazán ismert (mexikói) feldolgozás csak 1963-ban jelent meg La maldicion de la llorona (The Curse of the Crying Woman) címmel. Az évtizedek során aztán a történet egyre ismertebb lett, így folyamatosan szerepet kapott kisebb alkotásokban, regényekben, sőt akár vidámparkok ijesztő alakjaként is. Ma a közönség leginkább a Supernatural pilot-epizódjából vagy a Grimm c. sorozat halloweeni különkiadásából ismerheti.

Hollywood természetesen sosem volt rest a kívülről jövő, globális hatásokat beépíteni, de A gyászoló asszony átka talán képes lehet azokra az emberekre és népcsoportokra is visszafordítani a fókuszt, amelyekhez ezek a történetek tartoznak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.