Eszem ágában sincs elárulni, hogy miként végződik az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb mozicsodája, a Bosszuállók: Végjáték, ám az biztos, hogy a Fumax Kiadó legújabb Marvel-képregényének már a címében eldől, hogy Thanos győz.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Pókember eszméletlenül fekszik egy sötét sarokban, Rozsomáknak pedig csak megcsonkított karmai merednek ki a romok alól. Hulk összetörve. Amerika Kapitány pajzsa megrepedve.Donny Cates formabontó és kísérletező képregénye, a Thanos győz már a történet legelső fejezetének borítóján ezzel a rémképpel fogadja az olvasót. A Föld legnagyobb hőseinek örök félelmével, az univerzum végzetének legvalószínűbb kiváltójával. Egy diadalittas Thanosszal, aki védelmezőink hulláin átgázolva végül elfoglalja trónját, hogy onnan uralkodjon a vérben úszó, utolsó időszakába lépő világegyetem felett. De milyen út vezet az őrült tián győzelméig, és vajon mi marad belőle az utolsó napokra? Megkapja azt, amit valójában akar?
Donny Cates antihőstörténete komor estimese felnőtt gyerekeknek.
HIRDETÉS
Az írók – aki szórakoztató utószavában bevallja: nem gondolta volna, hogy eszelős képregényterve tényleg zöld utat kap a Marveltől – a fiatal és dühös Thanosról beszél, aki épp a Chitauri Prime bolygó lakóit terrorizálja, amikor meglátogatja őt a Kozmikus Szellemlovas, az elkárhozott lelkeket vadászó sötét démon legújabb és jóval lazább manifesztációja. Segítségével a kegyetlen titánnak lehetősége nyílik arra, hogy megismerje sorsát, és szembenézzen önnön gyengeségével.
Cates pokoli víziókat ír le, világvége-hangulatot teremt, és a Marvel-univerzum talán legmegátalkodottabb elméjébe enged bepillantást. Ám a szövegdobozokban folyamatosan jelenlévő narrációja mégis meleg, kellemes hangulatot teremt. A szerző megértően, az olvasót újra meg újra megszólítva, az események súlyát feldolgozható formába öntve adja át üzenetét. Mintha egy békés, nyári estén tábortűz körül ülve hallgatnánk, ahogy sokat látott bárdként proféciát szaval az általunk ismert világ utolsó napjairól.
Arról az időről, amikor Thanosnak szembe kell néznie a ténnyel, hogy habár ő az, aki az univerzum összes élőlénye fölött rendelkezni akar, saját sorsa is eleve el van rendelve.
A Thanos győz a Bosszú Angyalai nagy ellenségének legfontosabb személyiségjegyeit mutatja meg. A történet kezdetén megjelenő vérszomjas, vakmerő titán az eljövendő napokba pillantva megismeri saját gyenge, megfáradt, érzékeny és kételyektől szenvedő oldalát, miközben a Szellemlovas egyszerre nyit ösvényt számára a múltba és a jövőbe, miközben a jelent is képviseli. Mintha Charles Dickens karácsonyi szellemeinek morbid, megerőszakolt, de ugyanúgy megalkuvást nem tűrően őszinte egyesülése lenne. Segítségével Thanos átértékelheti mindazt, amiért küzd. Az univerzum megtisztítása csak az egyik ok. Legfőbb indítéka továbbra is maga a szerelem, szűnni nem akaró rajongása az elmúlás megtestesülése, Halál Úrnő iránt, aki a képregényekben a titán legfőbb motivációját képezi. Ennek fényében Cates műve habár kozmikus elemekkel és nagyívű karakterdrámákkal dolgozik, végső soron mégiscsak tanmese arról, hogy keserűség és magány vár arra, aki már élete virágjában is kizárólag a halálra koncentrál.
Ám még mielőtt eljönne értünk a fekete ruhás hölgy, a Thanos győz vadul száguld velünk téren, időn és műfajokon át.
Cates 160 oldalon, posztapokaliptikus keretek között kóstol bele a nagyívű akciókba, a fekete humorral dolgozó, morbid vígjátékba, az elkerülhetetlenségről értekező sorsdrámába és az önmagából kiforgatott szerelmi történetbe is. Mindezeket úgy dolgozza bele forgatókönyvébe, hogy az összkép nem válik vontatottá, nem esik szét szegmensekre. Az egyes zsánereket elemeire bontja, majd új, sokrétű egészet állít össze belőlük. Egy olyan gigászi történetet, amelyben Thanos látványosan összecsap legnagyobb ellenségeivel, majd megdöbbentő katarzis keretei között néz szembe önmagával. Mindeközben a Marvel-univerzum figurái új oldalukról mutatkoznak meg, hiszen Thanos pusztító hadjárata mindenkin nyomott hagyott, aki túlélte. A Szellemlovas búskomor démonból Deadpoolra hajazó, nagydumás komikussá, az Ezüst Utazó kegyetlen, bosszúszomjas harcossá, a hihetetlen Hulk megtébolyodott vénséggé, a bolygófaló Galactus pedig rettegő, szánalmas áldozattá vált.
Lidérces éjszakáimon is jobban aludnék, ha Geoff Shaw rajzolná a rémálmaimat.
Ez a képregény ugyanis nem csak karakterkezelésében, hanem vizualitásában is gyönyörű. Sőt, elsősorban ezen a téren hódítja meg az olvasó szívét. A tehetséges illusztrátor panelein apokaliptikus víziók kísértenek. Az égbolt folyamatosan nukleáris-narancsásrgába öltözve tekint le az utolsó haláltáncukat járó szereplőkre, miközben óriások vonulnak át a csatamezőn, majd hirtelen maga Mephisto bámul ránk. Shaw egészoldalas képei viszik a prímet, akármelyik megállná a helyét bekretezve egy galériában.
A Thanos győz különleges képregényélmény, amelynek élvezeti faktorát a jelenleg futó Végjáték csak tovább fokozza. Filmvásznon és képregényen egyaránt újra és újra megerősítést nyer, hogy Thanos a Marvel-világ egyik legösszetettebb, legjobban kigondolt antagonistája. Az őrült titán, aki Donny Cates segítségével most egyszerre tekinthet a múltba és a jövőbe, majd elgondolkozhat azon, hogy befolyásolhatja-e eleve elrendelt végzetét. És ha igen, vajon akar változtatni rajta? A válasz melankolikus, megdöbbentő és már-már Neil Gaimant idézően költői.
