Képregény

A Marvel bemutatja: Godzilla

A turistáskodás még egy olyan királyt is megvisel, mint Godzilla. Első amerikai kiruccanása idején nem pusztán egy rakat szuperhőssel, a Jetivel és óriás szörnyekkel volt kénytelen megküzdeni, de egérméretűre is kicsinyítették, és még egy időutazásba is belekényszerítették. Ő valószínűleg utálta az egészet, mi azonban jól szórakozhatunk kálváriáján, ha kezünkbe kerül a Marvel képregényuniverzum egyik elfeledett gyöngyszeme, a Godzilla, King of the Monsters.
Korábban a témában:

A Marvel képregény-univerzumot sokan a szuperhősökkel azonosítják. Joggal, hiszen a kiadó kínálatának legnagyobb részét a köpenyes igazságosztók kalandjai teszik ki, különösen filmen. Képregényben azonban ennél jóval sokszínűbb a Marvel világa: Vasember és Pókember mellett ugyanis egyaránt találunk nindzsákat, űrlényeket, skandináv, illetve görög isteneket, Drakulát, a Farkasembert, gyilkos bohócokat és óriás szörnyeket is. Ha pedig a toronyház méretű rémségek eleve nem szokatlanok a Marvel-világban, akkor miért ne jöjjön mind közül a legnagyobb, legerősebb és legkultikusabb? Ez járhatott Stan Lee és társai fejében, amikor a hetvenes években megszerezték a Tohotól a Szörnyek Királyának képregényes jogait.

A 70-es/80-as években a Marvel gyakorlatilag mindenből képregényt csinált, amit csak sikerült megkaparintania és szándékában is állt bezsákolnia mindent, amit képregény-kompatibilisnek ítélt. A korabeli amerikai mozisikerek alapján készült Marvel-képregények viszont vagy nem léptek túl az adott film cselekményének feldolgozásán (Szárnyas Fejvadász, Támadás a Krull Bolygó ellen), vagy ha igen, akkor a Marvel képregény-univerzumtól teljesen független világban játszódtak (Star Wars, 2001: Űrodüsszeia). A Godzilla-sorozatban viszont épp az a legizgalmasabb, hogy részét képezte a Marvel világának. Ennek köszönhetően pedig a nagy G-t olyan ismert csapatokkal hozta össze a sors, mint a S.H.I.E.L.D, a Fantasztikus Négyes vagy éppen a Bosszú Angyalai.

Ez a Godzilla nem az a Godzilla, de azért kicsit mégis

1977 augusztusában Doug Moench író és Herb Trimpe rajzoló munkájának köszönhetően megjelent a Godzilla, King of the Monsters első száma, ezzel pedig a Szörnyek Királya elkezdte rövid, ám annál eseménydúsabb karrierjét az Marvel-univerzumban. A sorozat 24 füzetet élt meg, ezek mindegyikét Moench írta, és pár epizód kivételével Trimpe rajzolta. Godzillát alapvetően kétféleképpen lehet jól csinálni: vagy komolyan vesszük, és megállíthatatlan őserőként ábrázoljuk egy természeti/társadalomkritikus horror keretében (lásd az eredeti Godzillát, vagy a Shin Godzillát) vagy épp ellenkezőleg, egy abszolút önfeledt, szándékosan olcsó szórakozást kínáló filmben nekieresztjük a többi óriásszörnynek. Nem meglepő, hogy a Marvelnél a második verziót választották, persze amerikanizálva, és a kor könnyedebb Marvel-képregényeinek hangulatához igazítva.

Ami az amerikanizálást illeti: az eredeti külleméhez képest Godzilla itt jóval dinoszauruszosabb megjelenést kapott. Szerencsére nem kell olyan gyalázatra gondolni, mint ahogyan a ’98-as Roland Emmerich filmben nézett ki a monstrum. Kedvenc gyíkkirályunk a képregényekben bezöldült, és a pofája is sokkal hüllőszerűbb lett a megszokottnál, továbbá míg a japán filmekben eddigre már valódi személyisége alakult ki, a Marvel változata sokkal állatiasabban ábrázolta, legalábbis kezdetben.

Godzilla, King of the Monsters

A Godzilla, King of the Monsters első száma kifejezetten Godzillásan kezdődik: a hüllőherceg kiszabadul egy jéghegy fogságából, majd amerikai partra érve nyomban elkezdi lerombolni a környezetét. Nem csoda, hogy felkelti a S.H.I.E.L.D. figyelmét is, akik Dum Dum Dugan vezetésével hamarosan a helyszínre érkeznek, hogy megállítsák a szörnykirályt. Természetesen nem járnak sikerrel, így Godzilla egy alaszkai olajfinomító lerombolása után tovább bandukol, a S.H.I.E.L.D. pedig üldözőbe veszi. A következő állomás Seattle, majd San Fransisco. Itt a nagy G először a Champinos nevű szuperhősbandával, majd az őt üldöző S.H.I.E.L.D.-del kénytelen szembeszállni. Szerencséjére a két bűnüldöző brigád annyira le van foglalva egymás pömpölőjének méregetésével, hogy a Golden Gate híd lezúzása után kényelmesen odébb áll. Aztán a negyedik füzetben végre hozzálát ahhoz, amihez a legjobban ért: más szörnyek elpáholásához! Ekkor akad össze ugyanis a sorozathoz kitalált, megalomán, óriás-szörnygyáros őrült tudóssal Doctor Demonicusszal. Itt sejlik fel a sorozatban először látványosan, hogy Godzilla talán nem is egy gonosz, őrjöngő vadállat, mint amilyennek elsőre tűnik. Ugyanis nem csak az eszkimó rabszolgákat szabadítja ki Demonicus uralma alól, de még az idegösszeomláshoz minden egyes füzettel egyre közelebb kerülő Dum Dum Dugant is megmenti.

Doctor Demonicus

 

Godzilla jön, zúz, elkeni a S.H.I.E.L.D. száját, majd továbbmegy. Dum Dum Dugan bosszankodik egy sort, majd folytatja a túlméretezett gyík utáni hajszát. Nem túl izgalmas formula és nagyon hamar kifulladhatna, ám szerencsére Moench ennél sokkal kreatívabb író. A 24 rész alatt gyakorlatilag teljesen kihasználja a “Godzilla a Marvel-univerzumban” koncepció lehetőségeit. Mindezt persze gyerekbarát módon: a nagy G tombolásainak nagyjából két halálos áldozata van: egy patkány és egy rossz ember. Sőt, van pár igazán meglepő húzása is, de előbb beszéljünk egy kicsit a szerencsejáték lélekpusztító hatásáról!

Szerencsejáték, cowboyok, Mini-Zilla és a szuperhős pantheon

A sorozat első nyolc része nem igazán tartogat meglepetéseket. A maga módján szórakoztató, mai szemmel bájos, tipikus ezüstkori képregények. Minden szempontból azt nyújtják, amit egy hetvenes évekbeli – első sorban gyerekeknek szánt – másodvonalas Marvel-képregénytől látatlanban is elvárnánk. Trimpe – illetve az őt néhány számban helyettesítő Tom Sutton – rajzaiban sem találunk semmi igazán forradalmit. Korrekt, szép munka. Moench élvezetes narrációja, melyben próbálja megérteni és megmagyarázni a szörny cselekedeteit, többször egy természetfilm hangulatát idézik meg. Ráadásul az író folyamatosan kétségek közt tart minket azzal kapcsolatban, hogy mennyire tudatos lény a címszereplő, mégis sikerül Godzillát, egyfajta passzív-antihősként megalkotnia. A nagy G ebben a sorozatban tulajdonképpen nem csinál mást, mint álmatagon bolyong Amerikában, azzal a céllal, hogy keressen egy helyet, ahol végre békén hagyják. Persze ez sosem történik meg, így folyamatosan egyre váratlanabb és őrültebb kalandokba keveredik. Ez pedig felettébb dühíti őméltóságát.

Hősünk zavarodottsága és haragja nem pusztán a szövegből, hanem a rajzokon is jól kivehető, különösen a 9. rész elején, amikor egy gátszakadás miatt, szó szerint Las Vegasba sodródik. A sorozat meglepő fénypontja ez a szám. Godzilla Vegasban végzett rombolását párhuzamba állítja a rész másik főszereplőjének tragédiájával, akinek a lelkét és életét épp úgy pusztítja el a szerencsejáték, mint ahogy teszi azt Godzilla a várossal. A párhuzamos történetek, ha nem is igazán árnyaltak, de okosak, és egészen erőteljesek. Persze Godzilla mint társadalomkritikus metafora nem újdonság, ám ebben a sorozatban roppant meglepő egy ennyire érett sztori. Főleg mert a Godzilla-történetek klasszikus témái  – atomkísérletek veszélye, környezeti válság – a korábbi és későbbi számokban is csak érintőlegesen, egy-egy mondat erejéig kerülnek elő.


Ez a komoly hangulat azonban a továbbiakban már nem tér vissza. De nem is probléma, hiszen innentől kezdve válik a Godzilla, King of the Monsters egy valódi ponyva-mennyországgá! Moenech ugyanis elképesztő változatos kalandokba kényszeríti a gyíkkirályt. Néha egészen meglepően erős narratív megoldásokat használ, mint mikor Godzilla, egy sugárzástól nagyra nőtt ősember és a Red Ronin nevű óriásrobot harcának jelentős részét a csatába véletlenül keveredő túrázók szemszögéből mutatja be. Ám a kalandok java még hátravan! A következő két, western-hangulatú füzetben Godzilla önkétlenül leplez le egy marhatolvaj bandát, aztán űrlények rabolják el, mert csak ő állíthatja meg az elrablóival hadban álló idegen faj által létrehozott szörnyeket.

A  17. részre a S.H.I.E.L.D végre utoléri, és a Pym részecske használatával lekicsinyíti a hüllő urat. Így az egérméretű „kis G” New Yorkba érve egy patkánnyal szemben lesz kénytelen megvédeni a koronáját.

A Király hazatér

A patkányon aratott diadalt követően Godzilla szép lassan elkezdi visszanyerni eredeti méretét, így elkezdődhet marveles karrierjének utolsó etapja, amire mindenki várt: Godzilla végre szembeszáll a kiadó leghíresebb hőseivel! Olyan ez, mint egy sorozat fináléja, amire sikerült megnyerni az igazán nagy sztárokat. Elsőként a Fantasztikus Négyessel akad össze, amikor meglátogatná természettudományi múzeumot, ahol Ben Grimm úgy fejbekólintja, hogy mire magához tér, azon kapja magát, hogy Fátum Doktor időgépét használva Reed Richards egészen az őskorig küldte vissza. Szegény Godzilla végre békében otthon érezné magát, erre vad-ősemberek ellen kell megvédenie a völgyet Devil Dinosaur oldalán, természetesen csak azután, hogy vele is megverekszik. Megpihenni pedig a csata után sem tud, hiszen a meghibásodott időgép visszaküldi pont oda, ahonnan jött. Elérkezett hát a grandiózus finálé ideje! Következik az évszázad összecsapása! A jobb sarokban Godzilla, a Szörnyek Királya, a balban pedig a S.H.I.E.L.D, a Fantasztikus Négyes és a Bosszú Angyalai sorakoznak – utóbbi csapatnak eddig fel sem tűnt a gyíkkirály amerikai tombolása.

Nem is tudom, hogy melyik a kedvenc jelenetem a csatából, mivel annyi jó pillanata van! Például amikor Godzilla leordítja J. Jonah Jameson-t, vagy, ahogy Mr. Fantastic szemfedőként terül szét Godzilla arcán, de az is emlékezetes, hogyan játszik Thor és Godzilla fordított kötélhúzást az Empire State Buildinggel, de mondhatnám azt is, amikor a Fullánk és Darázs berepülnek Godzilla fülébe, hogy megzavarják az egyensúlyérzékét. Ám, ahogy King Kongot sem a repülők győzték le, úgy Godzillát sem állíthatja meg néhány jelmezes bohóc. Sőt, a király játszi könnyedséggel törli fel velük New Yorkot. Épp amikor minden veszni látszik, megjelenik Rob, a világ legnagyobb Godzilla-rajongója, aki miután végighisztizett 24 részt azzal, hogy Godzillát nem szabad bántani, és még egy óriásrobotot is ellopott, hogy segítsen neki, megkéri a Királyt, hogy menjen el New Yorkból. Godzilla pedig rájön, hogy tényleg nem jó neki itt, és haza is megy, lezárva ezzel első amerikai túráját.

A sorozatnak végül nem az ötlethiány, de nem is az eladások csökkenése vetett véget, hanem valami sokkal prózaibb: a Marvel elvesztette a karakter jogait. Így az utolsó részben Godzilla rájön, hogy hülye hely ez az Amerika, így inkább elindul naplementében az Óceán felé. Mint később kiderült, útja előbb a Darkhorse, majd az IDW kiadó berkeibe vezetett. A végén még Pókember is beugrik, hogy lőjön egy búcsúfotót a Szörnyek Királyáról, aki meghódította a Marvel univerzumot a 70-es évek egyik legbájosabb, meglepően kreatívan és jól megírt képregény kuriózumában.

Godzilla – King of the Monsters
Értékelés: 7/10
Szerzők: Doug Moench és Herb Trimpe
Kiadó: Marvel, 1977-1979

(2006-ban a Marvel Essentials sorozat részeként az összes részt újra kiadták egy fekete-fehér, puha borítású kötetben összegyűjtve)

A játékok élete sem csak játék és mese

Azt hittük, a Toy Story harmadik részénél nem lehet jobb befejezést elképzelni egy trilógiának, amikor a negyedik rész bizonyította, hogy vétek lett volna végleg lezárni a történetet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.