Képregény

Miért őrülnek meg a nagyhatalmú nők a képregényekben?

A szuperhős képregény műfaját létezése óta éri az a vád, hogy a nőket sztereotípikusan jeleníti meg, és ebben, kár tagadni, sok igazság van. A férfi karaktert kiszolgáló vagy az ő cselekményét előremozdító elemként, vagy épp szexuális tárgyként jelennek meg nők a képregények lapjain. Habár az ilyen ábrázolásmódot egyre több kritika éri, és számos ellenpéldával is találkozni a modern képregényekben, azonban van egy tipikus történetelem, ami többször sújtja a nőket, mint a férfiakat: a nagy hatalom őrülethez vezet.
Korábban a témában:

Az őrület nőügy

A hatalommal rendelkező nők mindig is félelmet keltettek – legalábbis az európai irodalmi hagyományunkból ez olvasható ki. Az ókori mítoszok (pl. Kasszandra), az zsidó és keresztény kultúrkör történetei (pl. Lilith) vagy a boszorkányüldözés kapcsán olyan nőket állítanak a gonosz szerepébe, akik túl sok hatalommal rendelkeznek. Nincs ez másként a szuperhős képregények esetében sem. Claude Lévi-Strausst idézve a mitológiai rendszerek stabilak, ugyanazokat az elemeket kombinálják újra és újra.

És ebben a tekintetben a szuperhős történetek sem különböznek az ókori mítoszoktól.

A történetek nőalakjait később tudományos magyarázattal is konzerválták őrült szerepükben. Mentális betegségekről a 16. század közepe óta beszélünk, ekkortájt merült fel, hogy a boszorkánynak bélyegzett nők nem az ördöggel cimboráltak, hanem mentális betegségben szenvednek. Ez a felfedezés azonban nem csak új irányba terelte a boszorkányüldözést, hanem a különböző mentális eredetű problémákat hosszú időre kizárólagosan a női nemmel hozták összefüggésbe. Az elképzelés a 19. században ért be, amikor Jean-Martin Charcot francia neurológus betegségnek nevezte a hisztériát, amivel különböző női érzelmi kirohanásokat hivatott megmagyarázni.

Bertha Mason (Valentina Cervi) a Jane Eyre-ben (rendezte Cary Joji Fukunaga, 2011)

Elaine Showalter irodalomkritikus szerint az erkölcstelenség fogalmát, azaz bárminemű, a társadalmi normától való eltérést is beleértették a hisztériába. Phyllis Chesler (író és pszichológus) kiegészítése ehhez pedig az, hogy a hisztéria állapota alatt alapvetően a következőt értjük: a hagyományos nemi szereptől való eltérő viselkedést, vagy a ennek a nemi szerepnek az elutasítását. Az utóbbi fogalom a nők esetében főleg olyan nem illő viselkedést jelentett, mint a hangos beszéd, a modortalanság bármilyen formája, vagy a nem értlemezhető, esetleg nyílt szexuális viselkedés. Ezeket a mintákat főleg a 19. században íródott regényekben érhetjük tetten mint az akkori társadalmi gondolkodás leképeződését. Például Charlotte Brontë Jane Eyre-jében a zavarodott Mrs. Rochester, vagyis Bertha Mason karakteréből arra lehet következtetni, hogy állapotához bűne (Mr. Rochestert becsapták azért, hogy feleségül vegye Berthát) és szexuális viselkedése (erotikus pózok, fizikai kontakt kialakítása) vezetett.

A női őrületet Sigmund Freud is hasonlóan értelmezte, mint az őt megelőző tudósok. Szerinte a nők megcsonkított férfiak, és hiányosságukkal (nincs férfi nemi szervük) kell továbbélniük. Az ebből származó frusztrációt “pénisz irigységnek” nevezi. Habár az elméletet sokan kritizálták, sőt ma már meghaladottnak tartják, Shulamith Firestone radikális feminista szerint nem teljesen haszontalan. A női pszichológia számításba veszi a női tapasztalatot érintő kulturális hatásokat és a nők történelmi helyzetét a társadalomban – például azt, hogy a nőt hagyományosan a gyengébbik nemnek tartjuk.  Az irodalmi elemzések többsége hagyományosan ezeket veszi figyelembe: a patriarchális társadalom, mint a női őrület katalizátora. Showalter még megemlíti, hogy a női őrület egy kettős toposz:

részben női rossz tulajdonságként tartjuk számon, másrészt pedig a női természet alapvető elemeként.

A Marvel és DC képregények hősnői is ezeket a mintákat viszik tovább. A következő bekezdésben 3 szuperhősnőt – Jean Greyt, Skarlát Boszorkányt és Vadócot – elemzem az itt felsorolt szempontok alapján.

Jean Grey bűneit csak az öngyilkosság oldozza fel

Betty Kaklamanidou filmesztéta a következőképpen jellemzi az X-Men filmek világát:

Az X-Men filmes világának patriarchális rendszerét két atyafigura – Xavier és Magneto – határozza meg, akik a jó és a rossz pólusát személyesítik meg -, s ez a rendszer ugyan lehetővé teszi a nők számára, hogy fontos szerepet töltsenek be a világban és a film narratívájában, de csakis addig, amíg a hősnők a férfiak szabályai szerint játszanak.

Jean Grey esetében hatványozottan igaz a fenti állítás. A legtöbb X-Men feldolgozásban megfigyelhető, hogy Xavier professzor gondos instrukciók mentén tanítja Jean Greyt telekinetikus és telepatikus erejének kontrolállására, azaz csak egy férfi felügyelete alatt élhet hatalmával. Már első találkozásuk alkalmával korlátozza Jeant. A lány tinidzserként szemtanúja volt annak, hogy egy autó elüti a barátját. Telepatikus képességei ekkor mutatkoztak meg, ugyanis Jean teljesen átélte barátja szenvedéseit, sőt vele együtt majdnem ő is belehalt a balesetbe. Az eset után Jean szülei bemutatják lányukat Charles Xavier professzornak, aki blokkolja Jean telepatikus képességeit addig, amíg képes nem lesz irányítani azokat, és csak telekinetikus (tárgymozgató) képességeit hagyja meg neki. Külön érdeks értelmezési réteg még Jean korlátázásában, hogy ereje tinédzserkorában, azaz nővé válásának első szakaszában mutatkozik be, de szülei egy külső személlyel (Xavier) közösen korlátozzák. Tehát innen nézve Jeant női mivoltának kiteljesedésében is akadályoztatva van.

A későbbiek során Xavier az X-Men-en belül sokat tanítja Jeant, végig az ő felügyelete alatt és javaslata szerint használhatja különleges képességeit. A történet szerint erre azért van szükség, mert Jean egy úgy nevezett omega szintű mutáns, azaz a legnagyobb hatalommal bíró ritka mutánsok egyike. A Dark Phoenix Saga-ból (Sötét Főnix) jól ismert űrbéli küldetése során derül ki, hogy Jean kapcsolatban áll a Főnix nevű kozmikus entitással, és képes annak erejét magába fogadnia. Így Jean Grey alakjában két női típus egyesül.

Az egyik az úgy nevezett “angyal a házban” (Angel in the House), a viktorináuskori irodalomból, de korábbi történetekből (pl. Bibliai feleségkép) is jól ismert tisztes nő, aki gondoskodó és önfeláldozó típus, aki mindig figyel másokra. Ezt az X-Men történetekben a még Marvel Girlként tevékenykedő Jean képviseli. Már a telepátia képessége is jelzi az ő jó kislány mivoltát: odaadó, gondoskodó személy, aki képes mások fájdalmát átérezni, és ha a szükség úgy hozza, fel is áldozza magát. A másik kép pedig a deviánsan viselkedő nő, az őrült, akit környezete képtelen megérteni, veszélyt jelent mindenkire, ezért vele szemben ellenségesen lép fel: ez a Sötét Főnix Jean esetében.

Sandra Gilbert és Susan Gubar feministra irodalmárok Madwoman in the Attic (Őrült nő a padláson) tanulmányának egyik legfontosabb következtetése Jean Grey esetében is helytálló. Gilbert és Gubar a már említett Bertha Manson karakterén keresztül beszélnek kétféle lehetséges kimenetelről egy férfi szemmel elbeszélt történet esetén: A szörny vagy az őrült nő a női psziché azon aspektusát jeleníti meg, amely megfélemlíti a férfit, vagy gyűlöletet szít iránta. Ezért az ijesztő viselkedést büntetnie kell. A jó magaviseletű, engedelmes nő viszont nem kelt félelmet, így ő jutalmat érdemel, ami a 19. században lehetett házasság vagy szerelem, a modernkorban pedig az elismerés. Jean Grey esetében is hasonló analógiáról beszélünk. Amikor betartja Xavier tanítását, és korlátozza erejét, környezete elismerésben részesíti, szeretik őt, azonban Sötét Főnix alakjában fenyegetést jelent a mutánsokra és az emberi civilizációra. Amint egyesül a lénnyel, majd később, amikor a Főnix Jean helyére lép azonnal idegenné, szinte elfogadhatatlanná válik környezete számára.

Főnix és a mutánsok közötti konfliktus végül Jean öngyilkosságával ér véget, aki a lény szörnyű bűnei után képes átvenni az uralmat a közös test fölött. Gilberték szavaival élve a deviáns nő végül elnyeri méltó büntetését.

Skarlát boszorkány csak anya szeretett volna lenni

Wanda Maximoff, vagyis Skarlát boszorkány több félelemmel övezett női karaktert egyesít magában. Wanda képes módosítani a valóságot, ami Jeanhez hasonlóan nagyhatalmú mutánssá teszi a Marvel univerzumában.  1964-es debütálásakor Wanda Magneto lányaként a rosszak oldalán állt, így eleve egy negatív karakterként indult. Ezt felvett neve, a Skarlát boszorkány csak tovább erősíti. Emellett viszont nyugodt, engedelmes típusként ábrázolták, mint az amerikai képregény Ezüst korszakának legtöbb női karakterét. Ikertestvérével, Pietróval kívülállónak számítottak, mert Magneto (mostoha)gyermekeiként az ő akaratát szolgálták ki. Hosszú idő után tértek át a jó oldalra, majd csatlakoztak a Bosszú Angyalaihoz. Az új családban Wanda beleszeret Vízióba, egy szintezoid szuperhősbe, akivel úgy érzi, megtalálta végre azt a stabil pontot, amire mindig is vágyott, a hagyománosnak tartott családmodellt.  Gilberték értelmezésével ezt a momentumot a nő jutalmaként is értelmezhető, amit jó cselekedetei miatt érdemelt ki. Boldogsága azonban nem teljes, mert nem lehet közös gyermeke Vízióval – vagyis akad egy pont az életében, amivel nem töltheti be a jónak aposztropált nő szerepét. Wandát azonban semmi nem akadályozhatja meg abban, hogy anyává váljon: az erejével teremt két gyermeket, Thomast és Williamet.

Skarlát boszorkány kapcsán felmerül a kérdés, miért elválaszthatatlan része személyiségének az anyaság? Az egyik kézenfekvő válasz az, hogy főleg férfiak írták a karakterét, és nem szánták többnek egy negatív mellékszereplőnél – erre utal az, például, hogy sokáig nem dolgozták ki Wanda tényleges képességeit. Azonban a kérdés tényleges megválaszolásában Adrienne Rich amerikai költő anyaságról írt megfigyelései nyújthatnak segítséget. Az Of Woman Bornban (Világra kit anya hozott) Rich kétféle anyaságot különböztet meg:  a lehetséges reprodukciós képességéhez és a gyermekhez való viszony, és az intézményesített anyaság. Richet megelőző feministákkal ellentétben ő nem tartja  sem gyengeségnek, sem börtönnek a nők azon képességét, hogy világra tudnak hozni egy gyermeket, sőt egyfajta hatalmat is lát benne, amit a patriarchális társadalom előtti világban dicsőítettek, de félelmet is keltett. Viszont az anyaság mint társadalmi intézmény koncepcióját elutasítja, mivel az férfiak irányítása alatt működik – és ebbe beleérthetjük a házasságtól kezdve a hagyományos nemi szerepfelosztást is, miszerint a férfi a kenyérkereső, a nő pedig a családi tűz őrzője.

Wanda azzal, hogy a saját erejével teremtett gyermekeket elutasította az intézményszerű anyaságot. Tettével demonstrálta, nőként is rendelkezik kivételes hatalommal, a teremtés képességével.

Kaklamanidou jellemzését az X-Men világáról itt is megidézhetjük: Skarlát boszorkány ezzel a tettével átlépte az alapvetően patriarchális rendszer határait, azonban büntetést ez a tett nem vont maga után. Viszont az X-Men univerzuma sejteti, hogy a gyermekek nem természetes úton való fogantatása problémás lehet. Kiderül, hogy az ikrek a démoni Mephisto lélektöredékei voltak, aki a gyermekek eszenciáját visszaszerezve eltörölte őket. Mephisto tette értelmezhető a Rich-féle intézményesített anyaságon belül: Skarlát boszorkány a hagyományos anyasági rendszeren kívül teremtette gyermekeit, így azokat nem ismeri el az intézmény. Wandát teljesen megviseli gyermekei elvesztése, és hiába egykori mentora, Agatha Harkness emlékmódosítása, a fájdalom olyan mély, hogy a nő képtelen elfelejteni azt.

Végül ebbe őrül bele, majd válik hatalma is irányíthatatlanná. A vele szembeni legdrasztikusabb lépés a Mutánsvilágban történik. Egy összecsapás következtében megölte a Bosszú Angyalai számos tagját és Sólyomszemet,  és hogy a további tragédiákat megelőzzék, Charles Xavier mesterséges álomba helyezi Wandát. Azonban tudja, ez nem elegendő. Végső megoldásként Xavier összehívja a Bosszú Angyalai megmaradt tagjait és az X-Ment, hogy eldöntsék, megöljék-e Wandát vagy sem. Úgy néz ki, Jean Greyhez hasonlóan a túl sok hatalommal rendelkező nőnek kell meghalnia, hogy helyre álljon a világ rendje. Elkerülhetetlen sorsával maga Skarlát boszorkány is tisztában van, hisz ezt mondja Pietronak:

Gyáva vagyok… mert nem akarom megölni magam? Pedig tudom, hogy kéne.

Végül a nő elkerüli a Sötét Főnix sorsát. Pietro kérésére megváltoztatta a világot, de ezért ismét üldözőbe veszik a Magnetót és az ikreket. Hogy Wanda mentse magát, létrehoz egy mutánsok nélküli valóságot, ezzel feloldva minden szenvedését.

Vadóc becsülettel végigjárta a szuperhősnők purgatóróiumát

Anne Marie, vagyis Vadóc nem feltétlen sorolható az őrült szuperhősnők közé, azonban számos olyan traumán ment keresztül, amit a túl nagy hatalomnak köszönhet. Erejével képes mások emlékeit, fizikai erejét vagy akár szupererejét elvenni. Képességét átokként éli meg, emiatt kevés fizikai kontaktust teremt környezetével, hogy megelőzze a bajt. Utóbbi tulajdonsága egész életére kihat, számos emberi kapcsolatában korlátozza őt.

Hatalomra ébredése Jeanéhez hasonlóan tinédzserkorában kezdődik, így nővé válásával és szexuális ébredésével függ össze. Vadóc épp első szerelmét, Codyt csókolta volna meg, azonban az első csókkal elszívta a fiú erejét. Az eset teljesen traumatizálja a lányt, és minden testrészté elfedő ruhákat kezd hordani. Ha a szexuális ébredés analógiánál maradunk, akkor Vadóc ezzel a cselekedetével megakadályozza saját női kiteljesedését. A zárt öltözékkel nem mutat semmit külsejéből, az emberi kapcsolatok kerülésével pedig egyfajta vezeklési útra lép. Azonban mindez a lány saját választása, így Jeannel és Wandával ellentétben Vadóc önmaga korlátozza erejét, nem pedig külső nyomásra teszi azt. Érintetlenségében azért így is marad egy erotikus töltet: az, hogy a csinos Vadóchoz nem lehet hozzáérni, csak még vonzóbbá válik – írja Kaklamanidou.

Vadóc képességeire mások is felfigylenek, köztük Mystique alakváltó mutáns, aki befogadja az összezavarodott lányt, és kihasználja a gonosz Mutánsok Testvériségének kötelékében. A Mystique-vel, majd Magnetóval töltött idő alatt a lánynak számos áldozata akadt, akiknek az emlékei és ereje lassan eluralták az elméjét, köztük Ms. Marvel / Carol Danvers kree eredetű képességei.

Habár Vadóc olyan szinten nem fordul ki önmagából, mint Jean vagy Wanda, karaktere abban a tekintetben követi az ő történetüket, hogy a túl sok hatalom birtoklása végül erkölcsileg elfogadhatatlan viselkedéshez vezette őt, amiért bűnhödnie kellett.

Carol Danvers erején felül emlékei is kezdték őrületbe kergetni Vadócot, ami végül arra kényszerítette, hogy Xavierhez forduljon. A 80-as évek X-Men képregényei végigviszik, ahogy Vadóc felett átveszi az irányítást Danvers, és lassan az egykori Ms. Marvel földi megfelelőjévé lényegül át, ezzel a mutáns lány elvesztve saját identitását. Jeannel és Wandával ellentétben Vadóc végül feloldozást nyer. Az Uncanny X-Men #273-277 történetében tűnt fel az Ítélet Kapuja, amit azért ajánlott fel Roma (Merlyn lánya, az Omniverse őrzők egyike), hogy lehetővé tegye az X-Men tagjai számára a teljesen új életet. Egy Cerberusszal való összecsapást követően Vadóc a robottal együtt átesett a kapun, ezzel feláldozva magát az X-ekért.

Később újjászületett egy ausztrál kisvárosban, és ezzel végleg megszabadult Carol személyiségétől. Tehát folyamatos jó cselekedetein keresztül, melyekkel a Mutánsok Testvériségében elkövetett bűneiért vezekelt az X-Men előtt, végül elnyerte jutalmát.

Végső konzlúzió

Habár a bemutatott szuperhősnők különböző képességekkel rendelkeznek, és részt vesznek fontos eseményekben szuperhősök oldalán, a túlságosan nagy hatalom birtoklása mindegyiküket az őrület felé taszítja. Ezzel a motívummal többezer éve létező, de már többször vitatott mintákat konzerváltak a popkultúrában. A három hősnő életútját végigkövetve elmondható, hogy habár sok esetben nagyon konzervatív mintákból tevődnek össze a szuperhősnők, azonban némi fejlődés is tapasztalható formálásukban. Közülük a leghagyományosabb életútnak Jean Greyé számít, aki Főnix alakjában nem is élhet tovább az ismert világban. Hozzá képest Skarlát Boszorkány már fejlődésnek számít, hisz minden körülmény ellenére felveszi a harcot környezetével, és győzedelmeskedik. Azonban a karakteren erősen érezni a hagyományos női nemi szerepeket (pl. szótlan lány, anya), sőt menekülését követően is inkább negatív mint pozitív szerepben marad. Jean Greyhez és Skarlát boszorkányhoz képest Vadóc abban tekinthető kiemelkedőnek, mert élete során saját maga hoz döntéseket hatalmával kapcsolatban a saját erkölcsi normái szerint, és megadatik számára a bűnei alól való feloldozás.

A három szuperhősnő azonban nem feltétlen fedi le az összes női igazságtevő életútját. A témában számtalan izgalmas szemszög és vizsgálódási pont akad, melyeket érdemes a jövőben továbbbvizsgálni.

Források:
Betty Kaklamanidou: The Mythos of Patriarchy in the X-Men Films
Julianna Little: “Frailty, thy name is woman”: Depictions of Female Madness
Richard J. Gray II: Vivacious Vixens and Scintillating Super Hotties: Deconstructing the Superheroine

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Roboraptor Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.